Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sajtóhírek 18. század végi hazai monarchikus emlékművekről

2011.12.26

 

 

„...EIN DENKMAAL, WELCHES AUCH DIE NACHWELT NOCH BEWUNDERN WIRD...”
 
(SAJTÓHÍREK 18. SZÁZAD VÉGI HAZAI MONARCHIKUS „EMLÉKMŰVEKRŐL”)
 
         Az elmúlt két évtizedben a hazai emlékműállítás története iránt megélénkült tudományos érdeklődés elsősorban a 19. századi emlékek felé fordult[1]. Minden bizonnyal ezzel is magyarázható, hogy időben legmesszebbre nem ezeknek az újabb munkáknak a szerzői, hanem – 1959-ban megjelent szobrászattörténeti feldolgozásában – Aggházy Mária tekintett vissza,[2] aki szentek köztéri szobrai, Mária-oszlopok, Szentháromság-szobrok, Frigyláda-emlék mellett néhány 18. századi világi emlékművet is ismertetett. A gyulafehérvári díszkapu, melyet 1715-ben III. Károly lovas szobrának talapzataként kezdtek építeni – mint Aggházy is hangsúlyozza – a bécsi udvari körök rendeletéből és megbízásából valósult meg. Az Aggházy által említett két másik alkotás, a császári család látogatásának emlékére Migazzi Kristóf kardinális megrendelésére Isidore Canevale tervei alapján felépült váci diadalív (1764), illetve a Görgei Márton kanonok költségén elkészült esztergomi Mária Terézia-szobor[3] (1781) azonban már egyértelműen a hazai emlékműállítás kezdeteihez sorolható. Éppúgy, mint a bécsi Matthias Kögler terve, mely a budai városi tanács által felállítani szándékozott, de az uralkodó ellenérzései miatt megvalósulásra nem került II. József lovas szoborhoz készült.[4]
         A felvilágosodás időszakának hazai sajtóirodalmában több olyan tudósítás jelent meg, mely korabeli monarchikus „emlékművet”, pontosabban a városi közösségek vagy egyes magánszemélyek által az uralkodónak vagy az uralkodó család tagjainak, illetve a birodalom politikusainak, hadvezéreinek tiszteletére vagy emlékére állíttatott, az alattvalói hűséget és a birodalmi tudatot kifejező emlékjelet[5] ismertetett. A különböző műfajú alkotásokról beszámoló egykorú tudósításokból nyilvánvalóvá válik ugyanis, hogy az emlékmű-állítás szándéka a 18. század végén nemcsak a szó mai értelmében vett emlékművek, azaz köztéri szobrok és emlékoszlopok (váci diadalív, úrhidai obeliszk, esztergomi Mária Terézia-szobor, jászberényi Nádor-oszlop) emelésekor nyert hangsúlyos megfogalmazást, hanem akkor is, amikor az ideiglenes építmény helyett később szándékoztak végleges kőemléket állítani (Mariatheresiaopel), illetve azokban az esetekben is, amikor az „emlékmű” illusztrált könyv (Laudon-kiadvány) vagy díszes rézmetszet (Mária Terézia emlékmetszet) formájában valósult meg.
 
*
 
1.    Mária Terézia és a királyi család látogatása alkalmából építtetett váci diadalívről (1764).
 
          „Die Wegen der Allerhöchsten Ankunft des Kaiserl. Königl. Hofes in unsere Stadt errichtete Ehrenpforte, ist ein Denkmaal, welches auch die Nachwelt noch bewundern wird. Sie ist regelmäßig, und durchaus von Steinen, auf korintische Art aufgeführet. Die ganze Höhe derselben beträgt 60, die Breite 40, und die Dicke 12 Schuhe: so, wie die Oefnung des Bogens 32 Schuhe hoch, und 16 Schuhe breit ist. An dem inwendigen Raum des Gewölbes sind verschiedene Festonen und Zierathen, nach dem Geschmacke des Alterthums, und in der Höhe einige Adler, mit allerhand Blumenwerk angebracht. Auf dem Aufsatze stehen 4 erhobene Bildniße, wovon die beyden ersten, des Kaisers, und der Kaiserin Majestäten, die andere des Römischen Königs Maj. mit dem Erzherzoge Leopold, und die vierte die Erzherzoge Ferdinand, und Maximilian Königl. Hoheiten vorstellen. Zwischen diesen Bildnissen stehen die Inschriften, und zwar auf der Hauptseite:
Francisco I. Rom. Imp. M. Theresiae.
Hung. Boh. Regi.
Piis. Felicibus. Invictis.
Josepho. Rom. Regi. Nobilissimo.
Leopoldo. M. Annae M. Christinae.
Regiis. Principibus.
Ob. Vacium. Praesenti Eorum. Ma-
Jestate. Triduum. Beatum.
Christophorus J. R. E. Cardinalis
A Migazzi. Episc. Vac. Secundo.
Arcum. Hunc. Imaginibus. Augustae
Domus. Insignem. Dicavit.
Anno MDCCLXIV.
       Auf der Rückseite aber:
               Aeternae. Domini.
      Die Architektur ist von dem Baumeister Sr. Maj. des Röm. Königs, Herrn Canneval.”[6]
 
2.      Farádi Vörös Ignác által Pentele és Úrhida határában Maximilián főherceg látogatása emlékére állíttatott kő-obeliszkről (1770).
 
1.
        „Pentele és Úrhida határainak szélén ama nevezetes Sárvíz árkának mentében faragott kőből való oszlop találtatik, mellyet T. Farádi Vörös Ignátz Úr, ő Felségének Tanátsosa és T. N. Székes-Fejérvár Megyének nagy érdemű Vicé-Ispánnya állíttatott Maximilian Felséges Fő-Herczeg nevének örökösítésére. Meg-érthetni okát a majdan következő alá-írásból. Az oszlop ékes mesterséggel vagyon tsinálva: tetejét ékesíti ugyan az említett F. Fő-Hertzegnek még katonaságát ábrázoló képe; annak-utánna következnek az ollyatén oszlop kellemetes részeinek módos fel-osztási. Igen méltónak látszik lenni ezen ditsőséges munkának az egész ország’ tudtára való adatása; mivel olly nagy Hertzegnek azon földre való botsátkozását hirdeti s hálálja.
                             Regnante Maria Theresia.
Maximiliano Archi-Duci Austriae, ad videndum Canalem Sárvíz fama magnitudine operis Vindobona excito, molemque hanc Okt Kal. Maii perlustrami et adprobanti, hoc statuit Memoriae, Juris ac Publicae Fidei Monumentum Ignatius Vörös de Farád, SC et R.A.M. Consiliarius, Comitatus Alb-Vice Comes MDCCLXX.”[7]
 
2.
         „Exstat in limitibus praediorum Pentele et Urhida ad ripam canalis Sárvíz elegans columna e sectis quadratisque lapidibus structa, cuius apici effigies Archiducis Maximiliani affabre sculpta insidet, et quae ceite ad memoriam posteritatis insignis est. Posuit illam Ignatius Vörös de Farád, vir singulari nominis gloria celeber, cuius merita aeternis colet memoriae nonimentis ac grati animi significatione Provincia Albensis, quam cum vicaria supremi Comitis potestate 20 annis ita rexit, ut singularis prudentiae ac aequitatis laudem apud omnes consequeretur praestitaque ab eo officia Regi, patriae, omnique hominum ordini probarentur. Inscriptio in columna exsculpta haec est:
 
                                               REGNANTE MARIA
                                                        THERESIA
 
                                    MAXIMILIANO. ARCHIDV-
                                    CI. AVSTRIAE. AD. VIDEN-
                                    DUM. CANALEM SARVIZ.
                                    FAMA. ET. MAGNITUDINE
                                    OPERIS. VINDOBONA. EX-
                                    CITO. MOLAM. QVE. HANC.
                                    OKT. KAL. MAII. PERLU-
                                    STRANTI. ET. ADPROBANTI.
                                    HOC. STATVIT. MEMORIAE.
                                    IVRIS. AC. PUBLICAE. FI-
                                    DEI. MONIMENTUM. IGNA-
                                    TIVS. VÖRÖS. DE. FARAD.
                                    S. C. ET R.A.M. CONSILI-
                                    ARIVS. COMITATVS. ALB.
                                    VICE. COMES. M.D.CC.L.XX.”[8]
 
3.    A Mariatheresiaopel[9] polgárai által állíttatott emlékoszlopról (1779)
 
         „Den 1ten September ist diese königl. Freystadt zum glücklichen Genuß aller erlangten Freyheiten durch den ungarischen Hofkammerrath Hrn. Von Vlaschitz in Namen Ihrer k. k. ap. Majestät feyerlich zugelassen worden...
        ...Nahe am Rathhause, mitten am Platze errichteten die Innwohner zum ewigen Andenken der k. k. Gnade recht mühsam einen Hügel, welcher in Ansehung der Höhe den Häusern nichts nachgiebt, mit einem Geländer umgeben ist, und der Marientheresienhügel genennet wird. Auf demselben befindet sich eine hohe Denksäule von 6 Klaftern mit nachstehender Aufschrift.
                                   AUGUSTAE MARIAE THERESIAE
                                        IUSTAE CLEMENTI
                                     HUNGARORUM REGINAE
                                 CIVES MARIATHERESIOPOLI-
                                     TANI COMMUNEM
                                   REGIIS CIVITATIBUS LIBERTATEM
                                       ADEPTI RARA
                                  AUGUSTI NOMINIS COMMUNI-
                                       CATIONE DONATI IN PEREN-
                                     NE GRATITUDINIS ET FIDE-
                                          LITATIS MONIMENTUM
                                      COLLEM HUNC ADGESSERUNT
                                              ANNO MDCCLXXIX”[10]
 
4.    Mária Terézia emlékére Orczy László költségén készíttetett rézmetszetről (1781).
 
1.
         „Melly hívséges és háládatos indulattal viseltessék nemzetünket szerető Királyjához még holta utánn-is, ez hazának minden rendenn lévő népe; annak egygy nevezetes példáját már-is szemlélhetni, más maradandó jelenségét-is közönséges helyenn tett fogadástól várhatni. Ama kegyes Mária Teréziának ditső emlékezetére némelly magyar méltóságok, (kik közül egyedül O. Báró Orczi László Tanáts Urat ő Nagyságát hallottam nevezni) Bétsbenn rézbe metszett képoszlopot készíttettek. Valakik azt előre le-ábrázolva látták, mind nagyon ditsérik annak jeles találmányját. A Cs. K. réz-metsző Akadémia Igazgatójának, Smutzer Urnak mesterséges keze alatt készülvén, nagy reménységet nyújt, hogy mind azon Méltóságoknak, a kik arra alkalmatosságot s költséget szolgáltattak, mind pedig mesterének még a maradékok előtt-is méltó betsületére fog válni.”[11]
 
2.
            „Denkmaal der grossen Kaiserinn Königinn Maria Theresia in Ungern errichtet.
      Auch der nachkommende forschende Nationalkünstler in Ungern, findet einen wichtigen Beweis, von dem glücklichen Fortgange der bildenden Künste, unter der glorreichen Regierung der grossen Maria Theresia. –
     Der Tag, an dem diese von ihren getreuen Ungern so sehr angebehtete Königinn aufhörte sterblich zu seyn, hat einigen Standespersonen Gelegenheit dargeboten, nicht nur ein Leichendenkmaal auf diese ihre so sehr geliebte Fürstinn, sondern der Geschichte der Kunst selbst ein überaus schätzbares Monument zu errichten.
      Es bestehet solches in einem auf groß Folio veranstalteten Kupferstiche. – Aufmerksam auf alles, was andere Nationen über diesen uns so traurigen Tag herausgegeben, habe ich nichts Aehnliches in dieser Art, nichts so Simfelschönes gesehen, das dem erhabenen gegenstande so ganz angemessen wäre.
       Der durch seine ausgebreiteten litterarischen Kenntnisse rühmlich bekannt gewordene dermalige Sekretär bey der Königl Ungrischen Statthalterey, Hr. Lazarus Schomschitz von Schárd, hat sich durch die Erfindung dieses ganz einfachen, aber desto deutlicher bestimmten Gedanken gewiß viel Ehre erworben, so, wie er durch die vortreffliche und bündige Inschrift, die ihren eigenen Lobredner verdienet, ihn in diesem Werke findet. Der Kais. Kön. Kämmerer und Raht bey der Ungrischen Hofkammer, Freyherr von Schilson aber, der schon so manche Proben seiner vorzüglichen Einsichten in die schönen Wissenschaften, und freyen Künste abgeleget, hat die Zeichnung gemacht.
                           Inhalt des Leichendenkmaals.
    In einer grossen und sehr prächtigen Nische stehet der Aschenkrug der Kaiserinn Königinn mit einem runden Fußgestelle, auf einen drey Stuffen hoch, vom Boden erhabenen, würfelförmigem Grabsteine, dessen Vorderseite sowohl, als der Bauch des Aschenkruges die wichtigen Inschriften enthält.
CASTAE. PIAE. FELICI.
            CONJVGI. MATRI. PRINCIPI.
                  THERESIAE. MAGNAE.
IMBELLIS. PVELLA. EVROPAM. ARMIS. IN. ME.
            FVRENTVM. FREGI.
INIMICVM. CAESAREM. SOCIORVM. FOEDERE.
          FEROCIENTEM. DITIONE. EXUI.
VIRO. IMPERIVM. GERMANIAE. NOVAM. CAE-
                SARVM. DOMVM. DEDI.
 HVNGARIAM. AETERNIS. VEXATAM. BELLIS.
         PERENNI. PACE. FOVI.
       VETERIBVS. REGNIS. AVXI.
    THEMIDEM. MVSAS. REVEXI.
              SOCRVS. REGVM.
 FILIA. CONJVNX. MATER. CAESARIS.
        HAC. BREVI. CLAVDOR. URNA.
CI(ford. C)I(ford.C)LXXX.
So wenig es sich auch der Uibersetzer zutraute, diese so körnichte, und der lateinischen Sprache ganz eigene Kürze in der seinigen zu erreichen: so hat er es doch dem schönen Geschlechte, und einem Theile seiner Leser zu gefallen, gewagt, diese vortreffliche Inschrift deutsch herzusetzen:
                    Mariae Theresien
                    der keuschen Gemahlinn,
                    der zärtlichen Mutter,
                    der glückseligen Fürstinn.
   Jung, und ohne alle Anlage zum Kriege, entwaffente ich das mit Toden wider mich streitende Europa;
    Meinen Feind, den auf die Macht seiner Bundsgenossen trotzenden Kaiser, verjagte ich von Land und Leuten;
    Meinen Gatten hab ich den Zepter das Reichs, und dem Reiche einen neuen Kaiserstamm gegeben.
    Ungern hat sich in der Fortdauer des Friedens unter meiner Regierung von den hundertjährigen Drangsalen des Krieges wieder erholt,
     Ich habe es durch Wiederbringung alter Reiche erweitert,
     Und Themis mit den verscheuchten Musen in seinen Schoos zurück geführt.
              Nun aber fasset mich die Schwieger christlicher Könige, die Tochter. Gemahlinn und Mutter Römischdeutscher Kaiser, diese unansehnliche Urne.
      Die Basreliefs, in der Nische sowohl, als alle übrigen Verzierungen, die diesen Ort mit Pracht erfüllen, entsprechen dem Endzwecke vollkommen. Das runde Fußgestell ist eine abgeschnittene kanalirte dorische Säule, mit einem reichen ausgesetzten Gürtel (Bossage) An der linken Seite steht auf der oberen Stuffe ein weinendes Weib, welches das ungrische Wappen in der linken Hand hält, ihren Kopf aber auf die rechte stüßet. Ihr Angesicht ist mit Flor umhüllet, und ihr Trauergewand fließt nachläßig bis zur Erde hin. – Sie drückt den Schmerz der Nation, über den Verlust ihrer Königinn aus.
       Herr Schmutzer, Direktor der K. K. Akademie der bildenden Künste in Wien, hat durch einen sanften, und tiefen Grabstichel, nicht nur die vortrefflichste Haltung, in dem Hervorstechenden sowohl, als in dem Zurückweichenden sehr schön zu erhalten gewußt, sondern auch der Platte hinreichende Stärke zu vielen Abdrücken gegeben.
         Es muß übrigens für die Liebhaber der Kupferstiche kein geringes Vergnügen seyn, ihre Sammlungen mit diesem schon wegen des erhabenen Gestandes so merkwürdigen Stücke bereichern zu können, indem der Königl. Ungarische Hofkammerrath Freyherr Ladislaus von Orczy, welcher die Kosten der Platte getragen, auf die Vorstellungen so vieler Patrioten, dem Verleger dieses Magazins einige Abdrücke zustellen lassen, um solche denjenigen, die ihn als ein Geschenk aus seinen Händen zu erhalten nicht hoffen können, um den sehr geringen Preis von 15 Kaisergroschen hintanzugeben.
                                                                         v. Windisch”[12]
 
3.
                       „Mária Therésia nagy emlékezetű kegyes Királynénk emlékezete.
       Nevezetes ditsőséggére szolgál Édes Hazánknak más nemzetek előtt is, a szép Mesterségekben való azon szép nevelkedése, melly már némelly remek munkákat adott Európa eleibe. Ezek közzé tartozik valójában a’ Háláadóságnak azon munkája, mellyel a’ Haza, nagy emlékezetű kegyes Királynéjának B. Mária Theresiának emlékezetét a’ késő maradékra is fenn tartani kívánta. A’ hálá-adóságnak ez a’ záloga egy nagy árkos réz metszésben áll, mellynél, mind szépségére, mind egyűgyűségére nézve, alig mutathat akármely nemzet rendesebbet. Az ő szép tudományi által dítséretesen esméretes Sáárdi Somsits Lázár Úr ezen emlékezet’ oszlopának találója; mellyet maga a’ Királyi Tanátsos Báró Schilson Ő Nagysága le-festett, Méltóságos Báró Királyi Tanátsos Ortzi László Úr Ő Nagysága pedig, a’ Bétsi szép Mesterségek’ Akadémiájának Schmutzer Úrnak igazgatása alatt, maga költségén rézbe metszetett. Egy szép és ditső nagy Fedél-hajlék (Nische) alatt van a’ meg-hóltt Tsászár’ Királynénak por hamva’ koporsója, három grádits magasságú kerék lábra állíttatva, mellynek közepe elején ezen emlékezetes Deák feljül-írás láttatik...[13]
        ...Noha igen tartok attól, ne hogy ezen kevéssel sokat mondó Deák szókat hathatós Magyar ki-mondásokkal röviden elől nem adhatom, még is, kivált a’ Deákot nem értő Szép-Nem’ kedvéért, melly ezen Gyűjteményünket ólvassa, meg-próbálom, következendő módon ki-tenni:
                     A’ Szűz Házas-társ’
                          Szerelmes Anya’
           Szerentsés Fejedelem-Aszszony’
           MÁRIA THERÉSIÁNAK
                     Emlékezete.
Ifjantan, a’ hadakozásra való minden hajlandóság nélkül, meg-törtem a’ nagy erővel ellenem hadakozó Európának fegyverét.
Az én ellenségemet, a’ Pártosinak hatalmokban bizakodó Tsászárt, minden népivel egybe Országimból ki-hajtottam.
Férjemnek az Ország’ páltzáját, és a’ Német Birodalomnak egy új Tsászári törzsökét szerzettem.
Magyar Országnak, állhatatos háborúságos inségi után, állandó békességet készítettem.
Határit, régi el-veszett Tartományainak meg-hódításával terjesztettem.
Az el-rezzent Músákat Thémissel Országim’ kebelébe viszsza-hoztam.
’S a’ ki, Királyok’ Napa,
Római Tsászár’ Leánya, Házas-Társa, ’s édes Anyja valék,
Most e’ szűk sír-halom fed-bé engemet.
                                          1780
        Ezen nevezetes feljül-írást mutató por hamu korsónak az alsó része egy ketté vágott Dóriai oszlop, mellynek bal-felén egy gráditson, egy siránkozó Aszszony áll, a’ ki bal-kezében a Magyar Haza’ Tzímét tartván, fejével a’ jobb-kezére borúl. Az ő képe fekete fátyollal be-fedezve van, gyászos köntösi pedig a’ földre le-eresztetve függnek. Ez az Aszszonyi-állat egy eleven rajza jó Királynéjának halálán szomorkodó Magyar nemzetünknek.”[14] 
 
5. A Görgei Márton költségén Esztergomban felállított, Mária Teréziát ábrázoló márványszoborról (1781)
 
1.
         „– A másikát, Görgei Márton Prépost és Esztergomi Káptalanbéli Kanonok Úrnak fogja Esztergom városa köszönni. E fő-tiszteletű Pap Úr, azon alkalmatossággal, midőn Esztergombann a meghalálozott Felséges Aszszonynak utolsó tisztességére való rend-tartások, Boldog-Aszszony havának 15dik napjánn végbe vitetődnének, a város házánn Deák nyelvenn tartott ditsérő beszédjét illy fogadástétellel végzette: „Én pedig e város házának pitvarábann, a Nagy Király Aszszonynak Mária Terésiának képét fel-fogom támasztani; melly mind a maradékot a nagy Fejedelem Aszszonyra s az Haza Anyjára példaként emlékeztesse, mind pedig tinéktek e súlyos kár-vallás eránt vigasztalást szerezhessen: kevés hónapok múlva, az én költségemmel Esztergombann, a hála-adó szívnek és kegyességnek örök emlékezetű jeléül, oszlop fog fenn-állani, mellyet szemlélvén, ditsérni fogják, úgy hiszem, Esztergom városának lakosi az Istent, a ki újólag fel-élesztette vala Esztergombann született, kereszteltetett, neveltetett és az Angyali koronával meg-koronáztatott első Magyar Királynak és Apostolnak jeles tulajdonságait és ditsőségét, Mária Terézia által; ki-is úgy élt, mint Sz. István, de szerentsésebben hólt-meg, mint-sem Sz. István, a Magyaroknak maga élő képét Második Jósefet hagyván maga utánn, mellyet Sz. István Imre fia eránt óhajtott, de meg-nem nyerhetett. Mind ezt, mind pedig amazt Kristusnak e földönn lévő helytartói, nem kívánásként, hogy légyenek hanem ditséretképpen, hogy azok voltanak, Apostoliaknak nevezvén, Terésiát Istvánnal egygyenlővé tették, maga Kristus pedig menybenn egybe-fogadta. De vallyon mikor fogja, Sz. Istvánnal az Óltárokra helyheztettetve, óhajtásainkat tellyesíteni, hogy e legkegyelmessebb Aszszony-is Magyar Országnak hatalmas szó-szóllója légyen?”[15]
 
2.
        „Esztergombann közelebb múlt Szent András havának 29dik napjánn, ditsőült Mária Terézsia Császárné és Apostoli Király Aszszonynak fenn-maradandó tisztességére, emlékezet-oszlop emeltetett. Ez, tiszta fehjér márvány kőből Római módonn vagyon készítve, s magának azon ditsőséges emlékezetű Felségnek személyjét képzi; nehézsége pedig mint-egygy 40 mázsányi. A talpa, melly-is veres márványból való, már az előtt azon Szabad Királyi város piatztzának közepén ki-lévén helyheztetve: az említett naponn, az oszlopnak fel-állítása körül való rendtartás, következendőképpen ment véghez. Reggel 8 órakor a tanúló ifjuság, Tanítóival egygyetembe, az utánn a városnak lakossai, s Elől-járói és a Nemesség, rendes sereggel a Nagy-Templomba gyülekezének: a hol-is Horti Ignátz Prépost és Kanonok Úr a boldogult Király Aszszonynak lelke nyugodalmáért énekes Misét monda. Ennek végezetekor, Eszterházi Miklós gyalog Regimentjének egygy Osztályja Salvét löve. A templomból az egész sokaság azon renddel, minden harangoknak zengése, sok mozsárágyuknak tsattanási és jeles tábori muzsika szó közbenn, a város piatztzára méne. Ottan dob és trombita harsogása között az oszlop fel huzattaték és talpára állíttaték; a vitézi sereg azonban másodszor Salvét löve. Az utánn a város Bírája Németül, a Fő-Nótárius pedig Magyarul azon alkalmatosságra illő beszédet tarta, mellyet a Katonaság harmadik Sálvéval fel-válta. – Mind a dolognak jelessége, mind az oda tódult népnek sokasága, e napot Esztergom városának lakosi előtt, elfelejthetetlenné tette.”[16]
 
3.
         „Ditsőséges emlékezetű Mária Terézsia Császárné s Király Aszszonynak álló képe, melly közelebb múlt Szent-András havának 29. napján Esztergom Sz. K. várossa piatztzánn fel-állíttatott, ugyanaz, a mellyet az el-múlt esztendő elejénn tett fogadása szerént, Toporczi Görgei Márton Prépost és Esztergomi Kanonok Ur, maga költségénn faragtatott vala. Azon márványoszlopnak talpára való helyheztetése alkalmatosságával mondatott Deák beszéd Pestenn ki-is nyomtattatott.”[17]
 
6.    A Laudon[18] emlék-kiadványról (1791).
 
„An das vaterländische Publikum.
        Oesterreich hat seinen geprüftesten Heerführer verloren. Diese traurige Botschaft wirkte, einem elektrischen Funken gleich, auf Stadt und Land mit der nämlichen Gewalt, und erschütterte allgemein. Den Patrioten erregte sie eine sichtbare Herzens-Beklemmung, und eine Thräne, voll, wie sie zum Dank der Vaterlandsretter quillt, trat in ihre Augen.
         Bis auf unsere Zeiten war Oesterreich mit dem Vorwurf beladen, daß er seine Helden, Staatsmänner, Künstler und Gelehrte, nicht stets nach Würde und Verdienst schätze, daß alles, was bey und zu Ehren derselben geschieht, während ihren Lebenszeiten höchstens durch einen bachanalischen Jubel, nach ihrem Tode aber allenfalls durch ein Castrum Doloris bewiesen wird, indetz andere Nationen durch herrliche Monumente, Ehrensäulen, Denkschriften, und selbst durch Stiftungen jährlicher Länderfeste das Andenken ihrer wahrhaft grossen Männer verewigen. Sollten wir in Ansehung Loudons die nämliche Beschuldigung verdienen wollen? –
       Mit jener Zuversicht, die ein löbliches zur Ehre des Vaterlandes gereichendes Unternehmen einzuflößen fähig ist, kündigt eine kleine patriotische Gesellschaft hiemit ein Werk an, unter der Aufschrift:
                                       Loudons
                                  Leben und Thaten;
                            Zum Denkmal für die Nachwelt...
 
                  ...Wien den 21. July 1790.
                                    Die patriotische Gesellschaft.”[19]
 
7.    Jászberényben József nádor tiszteletére állíttatott márvány obeliszkről (1798).
 
        „Ugyan az nap’ (1798. aug. 29. P.J.) estvéjén a’ mostani Kegyelmes Nádor Ispány ő Királyi Herczegségének nevéről ugy neveztetett Jósef Kertyébe által ment az egész gyülekezet, a’ hol is a’ Királyi Herczegnek emlékezetére a’ kerületek által közel öt ölnyi magosságu Márvány Oszlop vagy is Obeliscus e napokban emeltetett, olly fel írással, a’ mint alább következik: minekutánna feljebb tisztelt Boros Sándor Úr tisztelettel tellyes szavakkal, azon indittató okokat, mellyekre nézve kivánták az hármas Jász és Kun kerületek ő Királyi Herczegségének ezen emlékezetet tenni, ki fejezte vólna az egész gyülekezet háromszori Vivát! kiáltással tisztelte ő Királyi Herczegségét, melly fel ki-áltást, Dob, Trombita harsogások, és ágyuk durrogtatási követtek, az után a’ Deák iffjuság el énekelte a’ Felséges Ausztriai Háznak boldogulásáért amaz esméretes, és ugy nevezett Nép-éneket, és ez alatt a’ gyülekezetet külömbféle süteményekkel, és italokkal meg vendégeltetett (sic!)...
      ...Az említett Obeliscusnak első oldalán veres márványra nagy betükkel ezen fel irás vagyon fel metzve:
                        JOSEPHO AUSTRIO
                      FRANC. II. AUG. FRATRI
                       REGNI. HUNG. PALATINO
                        QUOD. PROVINCIAM. HANC.
                      IBID. NOVEMBR. MDCCXCVII.
                       INVISERIT. AC. EXIMIA. VBIQUE.
                      BENIGNIT. SUAE. VESTIGIA. RELIQUERIT.
                        JAZIGES. ET CUMANI.
                      OPT. JUDICI. FT. COMITI. SUO. GRATI POS.
                         MDCCXCVIII.”[20]
 
*
 
          A jelennek, vagy a rövid távú emlékezetnek szóló pompás, fényes ceremóniák, az alkalomszerű ünneplések vagy megemlékezések – éppúgy, mint a hozzájuk kapcsolódó alkalmi költemények, dicsőítő írások, ideiglenes építmények – a korábbi időszakokban elsősorban a főúri és fejedelmi rangnak kijáró tisztelet és hódolat kinyilvánítására, illetve a kiemelkedő politikai vagy állami események (hadi győzelmek, békekötések, koronázások, fejedelmi házasságkötések) jelentőségének egyszeri, aktuális bemutatására szolgáltak[21]. A felvilágosodás korának közgondolkodásában ezzel szemben[22] egyre fontosabb szerep jutott – ezt jelzi a témával kapcsolatos újsághírek és tudósítások számának szaporodása is – az „örök idők”, azaz a hosszú távú történeti emlékezet számára tartós emlékjelt hagyó emlékmű-gondolatnak.[23] 
         A személyek vagy események emlékének „örökösítésére” irányuló törekvések az idézett források retorikai fordulataiban is nyomon követhetőek. Canevale váci diadalíve a tudósító szerint olyan emlékmű, melyet az utókor is csodálni fog. Mária Terézia „fenn-maradandó tisztességére” emeltette Görgei Márton a királynő márványszobrát. A királyi kegy örök emlékezetére, „zum ewigen Andenken der k. k. Gnade” emelt domb mellett egy tartós kő emlékoszlop létrehozására irányuló szándék fogalmazódott meg az alkalmi építmények hagyományában gyökerező szabadkai ideiglenes díszítésnél is. Mária Terézia emlékét a megrendelők egy szép metszet elkészítésével kívánták „a’ késő maradékra is fenn tartani”. „Zum Denkmal für die Nachwelt”, azaz az utókor számára létrehozott emlékművet szándékoztak alkotni a szerkesztők a Laudon életét bemutató, részben az alkalmi dicsőítő irodalmi műveknek, panegirikoszoknak[24] az antikvitásig visszanyúló hagyományában gyökerező emlékkiadvány megjelentetésével is.
          Az emlékműállítás szándéka alkalmanként a megvalósult „nem tartós” emlékjelek vizuális elemeiben is egyértelmű megfogalmazást nyert. A Mária Terézia emlékére készíttetett rézmetszet, illetve a Laudon emlék-kiadványt díszítő egyik ábrázolás például – más korabeli hazai emlékmetszetekhez hasonlóan[25] – maguk is felállított emlékszobrot, emlékoszlopot ábrázolnak. Az emlékmű-jelleget erősíti esetenként a szóhasználat is. Az egyik tudósító Mária Teréziának állított magyarországi emlékműnek („Denkmaal der grossen Kaiserinn Königinn Maria Theresia in Ungern errichtet”), a másik pedig „...emlékezet’ oszlopának” nevezte a díszes rézmetszetet.
       A Mária Terézia-emlékmetszet mindemellett a síremlékszobrászat és az emlékmű-állítás közötti kapcsolatra, illetve egy fontos szemléleti változásra is rávilágít. Míg a középkori és a barokk síremlékek gyakran a halál diadalára vagy a földi életet követő öröklétre emlékeztettek, a klasszicista síremlékek[26] az antik előképekre visszavezethető gyászoló alakokkal – a fáklyát eloltó géniusszal, vagy – mint a Mária Terézia-metszeten – a gyászoló Hungáriával – már elsősorban az elhunytnak állítottak emléket.[27]
      Az idézett forrásokban a fejedelmi rangú személyek tiszteletére állíttatott hódolati, illetve a 18. században egyre népszerűbbé váló „teljesítményelismerő” emlékműre[28] egyaránt találunk példát. A váci diadalív, vagy az úrhidai obeliszk az uralkodó család tagjainak látogatása, azaz megtisztelő ottlétük emlékét kívánta megőrizni. A Laudon-emlékkiadvány szerkesztői ezzel szemben a kiváló individuális teljesítménynek szándékoztak emléket állítani. Azoknak a modern nemzeteknek a szokását akarták ezzel követni – hangsúlyozta a tudósító – melyek a kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek – hadvezérek, államférfiak, művészek és tudósok – érdemeit már nem pazarló, „bachanalikus” alkalmi ünnepségekkel, hanem emlékművekkel, emlékoszlopokkal igyekeznek megörökíteni.[29] A személyes érdem hangsúlyozásával egyébként alkalmanként – pl. az esztergomi Mária Terézia szobor létrehozása körülményeinek ismertetésekor – az uralkodónak szánt hódolati emlékmű kapcsán is találkozunk.
        Bár a fenti hírek, tudósítások ún. monarchikus emlékműveket ismertettek, a monumentumokat létrehozó szándékok – legjobban megfigyelhető ez a Mária Terézia emlékére készítetteken – alkalmanként már a nemzeti-hazafias emlékmű-állítási törekvések kezdeteihez is kapcsolódnak. Az esztergomi Mária Terézia-szobor állításának indítékát ismertető írás a Szent István és Mária Terézia uralkodása közötti analógiát[30] hangsúlyozta, a Schmutzer-féle metszetről szóló tudósítások pedig nemcsak a műalkotásnak a nemzeti művelődés felemelésében, fejlesztésében játszott szerepét emelték ki, hanem azt is, hogy a gyászoló Hungáriát ábrázoló metszettel „a’ Haza” kívánta megőrizni „kegyes Királynéja” emlékét.
        Mint ahogy hazaszeretetüket[31] szándékozták kifejezni a közzé tett „Jelentés”[32] szerint a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztői is a nemzeti emlékmű-állítási törekvések egyik első látványos, bár ismét „csak” egy sokszorosított grafikai alkotásban realizálódó emlékében, a megrendelők szándéka szerint a haza dicsőségét idegenek előtt is növelő említett rézmetszetben. A „Magyar Lovasság Oszlopának” sajtóvisszhangja[33] jelzi, hogy a 18. század végén a monarchikus-hódolati emlékmű mellett a nemzeti vonatkozású emlékmű eszméje is kezd egyre aktuálisabbá válni. Az 1810-20-as években élénk sajtóvisszhang kíséri majd a győri csatában (1809) elesett nemesi felkelők emlékére a zempléni rendek által készíttetett sátoraljaújhelyi emlékmű tervezésének és kivitelezésének történetét is.[34]
       Az emlékmű-gondolat népszerűségének növekedésére utal, hogy néhány emlékműállítással foglalkozó 19. század eleji írás szerzője már elméleti és történeti kérdéseket is érintett. „A’ Tek. Rendeké az a’ dicsőség,” – olvashatjuk abban a levélben, mely Kazinczy Ferencnek és Dessewfy Józsefnek a tervezett sátoraljaújhelyi emlékmű helyére, formájára és felirataira vonatkozó javaslatait tartalmazta – „hogy Primás Eszterházy Imre után, ki a’ Vezekényi mezőn, az ott fényes halált találtt négy Eszterházynak illy emléket állíta... a’ Tek. Rendek elsők a’ Hazában, kik a’ hajdani Görögöknek ’s Rómaiaknak példájokat követni íme kezdik.”[35]
        Döbrentei Gábor a kenyérmezei csata (1479) hőseinek emlékére épített erdélyi „Ben­czenczi filegóriá”-ról szóló írásában azt hangsúlyozza, hogy a nagy csaták helyszínén azért emeltek emlékművet az „erős lelkű” görögök és rómaiak, s őket követve azok a modern államok, ahol a „Művész ügyessége egyarányosan becsültetik más nagy talentumokéval”, hogy bizonyítsák dicső fiaik iránti tiszteletüket, s az „Unokáknak a’ megkülömböztetett pályán menetelt szívekbe égessék.”[36] A művészeteket kedvelő Mátyás király – véli Döbrentei – elkezd­hette volna ezt a szép szokást, de akkor még a szálló híre is elég volt a hősiességnek. A vajda emeltetett ugyan egy kápolnát a csatamezőn, ennek azonban már csak az alapjai látsza­nak, s nem valósult meg Batthyány Ignác püspök újjáépítési terve sem. Elkészült viszont – olvashatjuk – a csata hőseinek sírja fölé Orbán Antal által emeltetett filagória, melynek falára a megrendelő a hősöket ünneplő verseket íratott.
 
 
       
 
                                                                                           Papp Júlia
 
 
 


[1] Kovalovszky Márta: Emlékműszobrászat. = Művészet Magyarországon 1830-1870. I. Bp. 1981. 37-46.; U.ő.: A képzeletbeli emlékmű (Emlékműtervek Magyarországon az 1840-es években) = Művészettörténeti Értesítő 1982/1. 29-33.; Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai. = Művészettörténeti Értesítő 1983/4. 185-201.; Gábor Eszter: Az ezredéves emlék. Schickedanz Albert milleniumi emlékmű koncepciójának kialakulása. = Művészettörténeti Értesítő 1983/4. 202-217.; Kovalovszky Márta: „Bronzba öntött halhatatlan.” A historizmus emlékműszobrászata. = A historizmus művészete Magyarországon. Bp. 1993. 79-98.; Sinkó Katalin: A továbbélő historizmus. A Milleniumi emlékmű mint szimbolikus társadalmi akciók színtere. = u. ott. 277-293. A budapesti emlékművekkel már korábban foglalkozott Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Statisztikai Közlemények 69. kötet, 1. szám. é.n. (1934) című munkája.
[2] Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon. I-III. Bp. 1959.
[3]„Egykori Mária Terézia-emlékszobor, koronázási ornátusban, a Városháza téren, állíttatta vörös márványból Görgey Márton kanonok 1780 körül. Töredékei vannak csak meg.” Aggházy: i.m. II. 84., I. 71.
[4] Ezt a tervet Aggházyn kívül (i.m. II. kötet 71. o. 93. kép, 1784) az újabb feldolgozások is említik: Kovalovszky: i.m. 1981. 31. (1784), Sinkó: i.m. 1983. 187. (1783) és Pusztai László: Szobrászat. = Művészet Magyarországon 1780-1830. Bp. 1980. 109. Forrásként említett korábbi közlések: Schoen Arnold: Pest-budai Almanach 1919. 39. (1784) Liber: i.m. 41-42. (1783).
[5] A monarchikus emlékművek az angolkertekben elhelyezett obeliszkekhez és emlékkövekhez hasonlóan előkészítői voltak a 19. századi emlékmű-kultusznak. Utóbbiakról: Adrian von Buttlar: Az angolkert – Galavics Géza: Magyarországi angolkertek. Bp. 1999. 22-26. Az angolkertek emlékezőhely-funkcióját már a kortársak is hangsúlyozták. A Magyar Lovasság tiszteletére készíttetett színezett rézmetszet megrendelői például azt remélték, hogy az ilyen műalkotások hatására „a’ Magyar Országi pompás kertekben, ama költséges Diána Templomai helyett, Nemzetünk szép hírét ’s nevét fenn tartó ábrázolások fognak faragott, vagy más kövekből mesterségesen készülve, szemléltetni.–„ (Hadi és Más Nevezetes Történetek 1789.383.) A monarchikus emlékmű műfajának továbbélését jelzi a királyi pár 1817-es erdélyi látogatásának emlékére 1831-ben Kolozsvárott, a város polgárainak költségén felállított, Josef Klieber által készített, domborművekkel díszített obeliszk. Lyka Károly: A táblabíró világ művészete. Magyar művészet 1800-1850. Bp. 1981. 9.
[6]Pressburger Zeitung 1764. 20. sz. o.n. Az építményről ld.: Magyarország műemléki topográfiája V. Pest megye műemlékei II. Szerkesztette: Dercsényi Dezső. Bp. 1958. 271-273. – részletes, korabeli leírásokat is említő bibliográfiával.
[7] Pozsonyi Magyar Hírmondó 1781.604.
[8] Ephemerides Vindobonenses 1781. Editae die Martis d. XVI. Mensis Octobris. 504. Az emlékművet a Dunapentele és Úrhida történetével foglalkozó monográfiák nem említik: Bóna István: Dunapentele története. Dunaújváros, 1997.; Kurucz János: Úrhida. = Fejér megyei Történeti Évkönyv. 1990 (21.) 373-408.
[9] A korábbi és későbbi Szabadka neve 1743-ban Szent-Mária, 1779-ben pedig Mariatheresiopolis lett, 1845-ig. = Iványi István: Bács-Bodrog Vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. II. Szabadka 1909. 112.
[10] Pressburger Zeitung 1779. 76. sz. o.n. A Mária Teréziától kapott privilégiumok 1779. szeptember 1-én történt ünnepélyes beiktatásáról ld.: Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. I. rész. Szabadka 1886. 278-282. Iványi nemcsak a lakosok által összehordott házmagasságú halom tetejére állított 6 öl, azaz majdnem 12 méter magas obeliszk latin feliratát, s a felirat magyar fordítását közli, hanem az emlék későbbi sorsára vonatkozó információkat is. „Idővel a városi ifjúság pajkos játéka helyéül tűzte ki e halmot s annyira megrongálta s rondította, hogy inkább a város csúfságául szolgált, mintsem háladatossága jeléül. Azért a tanács 1780. szept. 25-én e halmot a főjegyző különös gondjaiba ajánlja, mígnem állandóbb emléket építhetnek oda kőből. – A tanács ama szándéka nem teljesült. 1798. júliusban még említtetik, de ma nyoma sincsen e halomnak.” 280. Az emlékműállítás gondolata a privilégiumokat átadó Vlassics András magyar királyi kamarai tanácsos, királyi biztos ünnepi beszédében sajátos módon kapott helyet: „Némelyek érdemeit a haza és a fejedelem iránt, úgymond, művészi szobrok, emléktáblák vagy éppen a történelem lapjai örökítik meg, de ezeknél sokkal szerencsésebbek vagytok ti, mert a királynő kegyessége oly emléket adott nektek, mely nemcsak érdemeitek hirdetője s elismerése, hanem egyszersmind a kapott jutalomnak eltörülhetetlen biztosítéka is.” 280-281.
[11] Pozsonyi Magyar Hírmondó 1781.132-133.
[12] Ungrisches Magazin 1782.II.1-4.
[13] Közli a metszet latin feliratait.
[14] Mindenes Gyűjtemény 1789.I.141-144. Jakob Schmutzer: Hungária gyásza Mária Terézia hamvai felett (MNM Történelmi Képcsarnok. Ltsz.: 3043) vö.: Constant von Wurzbach: Biographisches Lexikon der Kaiserthums Oesterreich. Wien 1875. 30. kötet 351., u.ott 35. kötet 305. és Ulrich Thieme – Felix Becker: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur gegenwart. I–XXXVII. Leipzig 1907–1950. XXXI. kötet 273. Utóbbi két helyen Somssich Lázár egy rajzát, s két Schmutzer által készített metszetet említenek. Somssich Lázárról fentieken kívül: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV. Bp. 1891-1914. XII. 1287-1289.
[15] Pozsonyi Magyar Hírmondó 1781.132-133.
[16] Pozsonyi Magyar Hírmondó, 1781. 97. levél. Karácsony havának 15. napja. 767-678.
[17] Pozsonyi Magyar Hírmondó, 1782. 1. levél, Boldogasszony hava 2. napján. 8.
A nyomtatvány valóban megjelent, igaz, nem beszédeket, hanem latin nyelvű ódákat tartalmazott – mint az aláírásból kitűnik – Adányi András teológiai doktor, az esztergomi gimnázium igazgatójának tollából:
ODE AD CIVES,
DVM
AVGVSTAE IMPERATRICIS,
REGINAE APOSTOLICAE,
MARIAE THERESIAE
STATVA MARMOREA
MARMOREO COLOSSO,
SVMPTIBVS
REVERENDISSIMI DOMINI
MARTINI GÖRGEI DE TOPORCZA,
METROP. ECCL. STRIGONIENSIS CANONICI,
IN FORO L. R. CIVITATIS STRIGON.
RITV SOLENNI SVPERPONERETVR
REVERTENTE IPSO DIE, QVO E VIVIS EXCESSERAT
AUGUSTA.
PESTINI,
LITTERIS FRANCISCI ANTONII ROYER, 1781.A kiadvány egy példánya megtalálható az OSZK Plakát és Aprónyomtatvány-tárában. Adányi András hit- és bölcselettudós, jezsuita tanár (1715 vagy 1716–1795) a jezsuita rend eltörlése után Esztergomban az iskolák igazgatója lett. Szinnyei: i.m. I. 66-67.
     Görgei Márton – 1777-1807 között esztergomi kanonok – volt a megrendelője az esztergomi ún. szenttamási Kálváriának (1781), illetve Boldog Özséb és Körösi Márk életnagyságon felüli szobrainak (1780) is. Pálinkás László: Esztergom XVIII. századi művészeti emlékei. Bp. 1937. 60.; Eszláry Éva: A pesti belvárosi templom kálváriája és köre. = Művészettörténeti Értesítő 1956. 145-150. Pálinkás közli a Mária Terézia szobor talapzatának feliratát is (M. MARIA THERESIA OBIIT 29 NOVEMB 1780/ REGI APOSTOLICAE MATRI REGNI DEVOTI CIVES EREXERUNT). A szoborról korabeli leírás is maradt fenn: „Auf dem Platze ließ der Domherr Martin Görgei ein prächtiges Bildniß in rothem Marmor aufstellen, welches die verewigte Kaiserinn in Lebensgröße, in Krönungsornate vorstellt und der Stadt zu einer großen Zierde gereichet.” Korabinsky, Johann Matthias: Geographisch-historisches und Produkten Lexikon von Ungarn, Pressburg, 1786. 208. A szobrot – valószínűleg a 19. század második felében, „a hazafias tüntetések napjaiban” – összetörték, megcsonkították. Rossz állapotban lévő darabjait 1931-ben az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat javaslatára a Deák Ferenc utcai múzeum udvarára szállították. Esztergom. 1931. október 21-i szám. 1.; Esztergom. 1931. december 18-i szám. 1., Esztergom. 1933. augusztus 27-i szám. 1-2. Prokopp Gyula Esztergom város tanácsának jegyzőkönyvei alapján a szobor alkotójaként Hebenstreit Antal pesti szobrászt, a talapzat készítőjeként pedig Gamba Antal nyergesújfalusi kőfaragót nevezi meg. Az esztergomi „királyi város” a 18. században. Művészettörténeti Értesítő 1981/1 XXX. évf. című 9-10. és 93. jegyzet. Görgei Márton életéről: Kollányi Ferencz: Esztergomi kanonokok 1100-1900. Esztergom, 1900. 389-390.
[18] Gideon Ernst Laudon (Loudon) (1717-1790), régi skót családból származó osztrák tábornagy. Részvett az osztrák örökösödési és a hétéves háborúban. A II. József alatti török háborúban (1788-1789) jelentős győzelmeket – pl. Belgrád visszafoglalása – aratott.
[19]Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten 1790. júl. 28. sz. tol­daléka o.n. A felhívás ismerteti az előfizetéssel kapcsolatos tudnivalókat is. A kiadvány 1791-ben Bécsben, két kötetben, a felhívásban is említett Sebastian Hartl (Hartel) kiadásában, Loudons Leben und Thaten (herausgegeben von einer patriotischen Gesellschaft) címmel jelent meg. Az első kötet elején több oldalon keresztül felsorolt előfizetők között temesvári, iglói, pozsonyi, nagyszebeni, stb. személyeket is találunk. Az első kötetet Laudon portréja, illetve egy Laudon hamvai fölött búslakodó római katonát és géniuszt ábrázoló rézmetszet, a másodikat pedig Laudon győzelmeire utaló allegorikus ábrázolás díszíti.
[20] Magyar Kurír 1798.II.219-221. A 9 méter magas mészkő obeliszket, az ún. Nádor-oszlopot, melyet 1798-ban Steözel Józsefnek a jász és kun kerületek nádorispáni főkapitányi tisztségébe való beiktatásakor avatták fel, 1849-ben, a függetlenségi nyilatkozat kihirdetésekor lerombolták, majd a szabadságharc leverése után ismét felállították. Jelenlegi helyére 1934-ben került. A latin nyelvű felirat fölött lévő hercegi címert 1968-ban leverték, s akkor nyoma is veszett. Az oszlop tetején egykor bronz kétfejű sas állt. Vö.: Péczely Béla – Vákár Tibor: Jászberény műemléki és városképi vizsgálata. Bp. 1954. (kézirat gyanánt) 21.; Sáros András: Jászberény műemlékei, emlékművei, emléktáblái. Jászberény, 1971. 41-42.
[21] Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása (Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban). Bp. 1971.; Galavics Géza: Egy efemer építészeti műfaj hazai történetéhez (Batthyány József castrum dolorisa). = Építés-Építészettudomány 1973. 3-4. 565-577.; Liselotte Popelka: Freuden- und Trauer­zurüstungen in Wien und den Erblanden. = Maria Theresia und ihre Zeit. Hrsg. Walter Koschatzky. Wien 1979. 355-362.; Hubert Ehalt: Ausdrucksformen absolutistischer Herrschaft. Der Wiener Hof im 17. und 18. Jahrhundert. Wien 1980.; Werner Oechslin – Anja Buschow: Festarchitektur. Der Architekt als Inszenierungskünstler. Stuttgart 1984.; Heibert Seifert: Der Sig-prangende Hochzeit-Gott. Hochzeitsfeste am Wiener Hof der Habsburger und ihre Allegorik 1622-1699. Wien 1988.; Robert Braun – David Gugerli: Macht des Tanzes - Tanz der Mächtigen. Hoffeste und Herrschaftsceremoniell 1550-1914. München, 1993.; Liselotte Popelka: Castrum Doloris oder „Trauriger Schauplatz”. Untersuchungen zu Entstehung und Wesen ephemerer Architektur. Wien 1994.; Andrea Sommer-Mathis: Tu felix Austria nube. Hochzeitsfeste der Habsburger im 18. Jahrhundert. Wien 1994. Itt szeretném megköszönni Nováky Ágnesnek a castrum dolorisokkal és a klasszicista síremlékszobrászattal foglalkozó újabb irodalom megismerésében nyújtott szíves segítségét. 
[22]Az új filozófiai áramlatok terjedésével a „születés véletlene” által szerzett rang a 18. században devalválódni kezdett. Részben ezzel magyarázható a feudális reprezentatív nyilvánosság visszaszorulása és a nyilvános reprezentáció egyszerűsödése. „Vólt valójában ollyan idő, a’ melyben Bétsben mint más Európai Udvarokban is a’ Nemességnek nagy sokaságát semmire sem tudták egyébre fordítani; hanem hogy a’ pompás alkalmatosságok’ idején az audientziás házat velek mint megannyi szőnyegekkel bévonnyák, és a’ Processiókat és győzedelmi pompákat mint valamelly falravaló képekkel és festékekkel békeríttsék és felékesíttsék. A’ leg aranyrojtosabb öltözet, és a’ legfényesebb Libéria tették akkor a’ leg nagyobb érdemet. Ezek az idők már oda vagynak. A’ régi pergame­nek és újj köntösök nem nyerik-meg többé a’ Monárkha előtt való kedvességet...” (Bétsi Magyar Musa 1787.124.)
[23]Összefüggésben lehet ez azzal is, hogy a 18. században megerősödött az a reflektív történetszemlélet, mely a múltat csak a jelen homályos előképének tekintő középkori krónikás történetszemléletet a reneszánsz időszakában felváltotta, s mely az elmúlt idők történelmét már nem tagolatlan egészként, hanem a mától elkülönülő, önálló egységekként értelmezte. Az alkalmi megemlékezés és a maradandó emlékmű közötti átmenetet a forrásokban ismertetett emlékjeleknek a felállítás okát és körülményeit magyarázó hosszú feliratai is jelzik. Ezek – az ideiglenes építményeken olvasható költeményekhez, jelmondatokhoz hasonlóan – gyakran hordoznak propagandisztikus célzatú aktuálpolitikai üzeneteket.
[24] Számtalan alkalmi kiadvány, vers jelent meg – hogy témánknál maradjunk – pl. Belgrád 1789-es visszafoglalása alkalmából. (Kultsár István: B. Laudonnak nándorfejérvári győzedelme. Szombathely 1790.) stb.
[25] Dugonics András Etelka című regénye (1788) első kötetének címlapja elé kötött metszeten „A’ Magyarok Istenének” feliratú, téglatest alakú emlékoszlop (Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története a XVI. századtól 1850-ig. Bp. 1951. 232. Tischler Antal 10.), a Sándor Leopold főherceg Magyarország nádorává történt beiktatását üdvözlő metszeten (1792) pedig egy obeliszk-alakú emlékmű látható. (Pataky: i.m. 233. Tischler Antal 21.) Emlékoszlopot ábrázolt a Magyar Lovasság hősiességének tiszteletére a bécsi Hadi és Más Nevezetes Történetek című újság szerkesztői által megrendelt, az osztrák Caspar Sambach és Mark Quirin által készített színezett rézmetszet (1790) is. (A keletkezés körülményeit ismerteti D. Szemző Piroska: A magyar folyóiratillusztráció kezdetei. = Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1953. Bp. 1954. 121-124.) Csatajeleneteket ábrázoló reliefekkel díszített posztamensen álló dór emlékoszlopok láthatók azon a rézmetszeten is, mely a Laudon emlékére megjelentetett 1791-es kiadvány második kötetében található.
        Emlékoszlopok – mint Csokonai Vitéz Mihály „A’ Dugonits’ Oszlopa” című költeménye jelzi – a költészetben is ábrázolásra kerültek. (Csokonai Vitéz Mihály: Költemények. 3. 1794-1796. Bp. 1992. 140-143.) A hegy tetején, hol Csokonai Dugonics oszlopát „látta” – „...már egy nagy Oszlop állott Gyöngyösinek.” A Csokonai által megénekelt emlékoszlop egyébként maga is képzőművészeti ábrázolást nyert Karacs Ferenc metszetén, melyet a kiadó Dugonics András A Szerecsenek című, 1798-ban Pozsonyban és Pesten megjelent regénye II. kötetének címlapja elé köttetett. A metszet Csokonai verse nyomán közölt aláírása is az emlék „örökösítésére” irányuló törekvést hangsúlyozza:
„Szemléllyétek Késő Unokánk Fiai
A’ Nagy Dugonicsnak A’ Hív Csokonai.” A metszet megjelentetését az indokolta, hogy a szerkesztő a regény előtt közölte – Dugonics újabb könyveire utaló kiegészítésekkel megtoldva – Csokonai versét. (III-X.) Az ábrázolt emlékoszlop posztamensének a versből vett felirata:
„A’ Haza Dugonics András Nagy Nevének.” Vö.: Vitéz Mihály: Versbefaragott magyar szobrok. = Szabad Művészet 1949. 120-122.
      „Vess a’ hamisság ellen erős paist,
      ’S meg szégyenül. Rákos’ mezején ragyog
             Már oszlopod, mellyet le nem ront
             Semmi Kaján’ vad agyarkodása.” – írta 1801-ben Sándor Istvánnak címzett költeményében Virág Benedek is. Vö.: Papp Júlia: Művészeti ismeretek gróf Sándor István (1750-1815) írásaiban. Bp. 1992. 9.
[26] Paul Arthur Memmesheimer: Das klassizistische Grabmal. Eine Typologie. Bonn 1969. 
[27] A Mária Terézia emléklapon a hatalmas urnaszobrot még templomi kápolnára emlékeztető építészeti környezetben helyezték el, a kép azonban nem ideiglenes castrum dolorist ábrázol, hanem posztamensre helyezett, plasztikusan ábrázolt tartós emlékjelet. Néhány 19. század eleji külföldi castrum doloris is a korábban gyakori baldachinszerű építmény helyett emlékműszerű obeliszket vagy oszlopot formázott. vö.: Popelka: i.m. 1994. 148-151. képek.
[28]A 18-19. század fordulóján számos külföldi városi közösség vagy intézmény tisztelte meg történeti-kulturális emlékművekkel a régebbi és az újabb korok híres tudósait, művészeit, gondolkodóit, hadvezéreit. Egy művészetked­velő mecénás a német klasszicista festő, Anton Raphael Mengs emlékét megörökítendő egy mell­szobrot készíttetett, s helyeztetett el egy római templomban. (Pressburger Zeitung 1780.1.sz. o.n.) A mantovaiak Vergilius, (Magyar Kurír 1797.II.49-50) a zürichiek Lavater, (Bécsi Magyar Hírmondó 1801.II.152) a regensburgiak Kepler, (Hazai és Külföldi Tudósítások 1809.I.55) a königsbergiek Kant (u.ott. 1810.I.357-58), a rostockiak Blücher (Gemeinnützige Blätter 1817.II.478, 1819.II.518-519, 579) a wittenbergiek Luther, (Hazai és Külföldi Tudósítások 1817.II.344, Gemeinnützige Blätter 1819.II.614-615, 683) a rómaiak – a pápa által jóváhagyott terv alapján – Tasso (Hasznos Mulatságok 1828.I.92) tiszteletére emeltettek emléket városukban. Emlékszobrot csináltattak tanítványai Linnének is. (Pressburger Zeitung 1822.I.379) stb.
[29] A híres magyarok emléke megőrzésének fontosságát hangsú­lyozza majd Holéczy Antal is Péczeli József sírkövét ismertető írásában. Lelkesen fogadunk – írja – minden véletlenül előkerült ókori követ, hazánk nagyjainak azonban nem állítunk mindig megfelelő emléket. (Tudományos Gyűjtemény 1824.III.121-23.)
[30] Mária Teréziának a Szent István-kultusszal kapcsolatos intézkedéseiről: Galavics Géza: Program és műalkotás a 18. század végén. Bp. 1971. 19.
[31] „Mellynek buzgó szívvel első talpat vetett
     A’ háládatosság ’s Hazai szeretet” – írja Csokonai Dugonics oszlopáról. Csokonai: i.m. 142.
[32] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1789.384.
[33] Mindenes Gyűjtemény 1789.II.152, Magyar Múzeum 1788-9.I.378, Orpheus 1790.I.87-88, Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790.I.145-51, I.193-97, 696-97, II.241-43.
[34] Cserneki és tárkői gróf Dessewf­fy József és kazinczi Kazinczy Ferenc kiküldött táblabíráknak vélemények a’ Tek. Zemplény-Várm. rendeihez a’ Győrnél MDCCCIX. Jún. XIV. elesett vitézeknek állítandó emlék’ dolgában. Sáros-patakon, 1811. 2. kiadás.; Hőgye István: Kazinczy zempléni közszolgálata. = Kazinczy Abaújban és Zemplénben. Zempléni Füzetek 1978. 143-160.; Sinkó: i.m. 1983. 188.
[35] Erdélyi Múzeum 1817.VI.181-82. A költő jegyzetben megadja egy Bécsben megjelent, a vezekényi csata emlékművét említő topográfiai mű adatait.
[36] Erdélyi Múzeum 1816.V.184-185.