Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rom és rekonstrukció (Hazai építészeti emlékek 19. századi ábrázolásairól). 2. rész

2012.01.15

 

 
         A művelődési eszmény erősödésével, a művelődés társadalmi szerepének növekedésével párhuzamosan a múltbeli és a kortárs kulturális sikerek okozta elégedettség a nemzeti önértékelésben Magyarországon a 18. század óta kezdte utolérni, majd – elsősorban a művelt, literátus réteg szemléletében – túl is haladni azt a büszkeséget, melyet a harci erényekre épülő korábbi “propugnaculum et antemurale Christianitatis”, a “kereszténység pajzsa, védőbástyája” toposz indukált.[1]
         A művelődés felértékelődésével is összefüggésbe hozható – mint közismert – annak a kulturális mozgalomnak a kibontakozása, mely a felvilágosodás és a korareformkor időszakában a modern nemzeti nyelv és irodalom, az európai színvonalhoz felzárkózó nemzeti művészet megteremtése mellett a tudományosság fejlesztését, a nyilvános, polgári művelődési intézményrendszer létrehozását, az ismeretek terjesztését tűzte ki célul.
           A művelődési mozgalom képviselői ugyanakkor a szellemi hagyományok és tárgyi emlékek összegyűjtésével a kritikus külföldnek is be akarták bizonyítani, hogy a magyaroknak már a korábbi időkben sem csupán a harchoz volt érzékük, hanem a művészetekhez és a tudományokhoz is.[2] S hogy az európai nemzetek műveltségének fokát összevető “kulturális verseny” milyen jelentős inspirációt jelenthetett a mások – s alkalmanként saját maguk – megítélése szerint is hátul kullogó nemzetek számára, jelzi, hogy a honi művelődés emlékei összegyűjtésének és rendszerezésének – elsősorban a 18. századi jezsuita és protestáns történetírói iskolák képviselői, illetve a bibliográfusok által történt – megindítása Magyarországon is megelőzte a nyelv kiművelését és a nemzet általános kulturális felemelését célzó törekvések kibontakozását.
          A hazai építészeti emlékek felé forduló érdeklődés másik, a nemzeti-hazafias szemlélettel a “romkultuszhoz” hasonlóan mélyen átitatott irányát tehát azok az írások és ábrázolások képviselték, melyek az egykori pompás épületeket felfokozott hazafias büszkeséggel igyekeztek – legalább képzeletben – rekonstruálni. “Bámulással lehet olvasni az ő (azaz Oláh Miklós) könyvében, a’ Mátyástól itt (azaz Visegrádon) építtetett vadas és virágos kerteket, a’ márvány és alabástromból tsinált szökő-kutakat, a’ gyönyörűen ki-faragott kilentz Musákat, melyek a’ Mátyás’ Király’ győzedelmeinek pompás Inepein, rész szerént fejér, rész szerént veres bort botsátottak szájokba. Leírja továbbá Oláh Miklós a’ halas tavakat, sétáló-helyeket, ’s egyéb bámulásra méltó készületeket. A’ várban lévő templomban három magas oltárok tsupa alabástromból készültek, ’s a’ benne lévő nagy orgonának sípjai mind ezüstök voltak. A’ Királyi palotához, ’s a’ benne lévő pompás szobákhoz hasonlókat, Páris’on kívül sehol sem lehetett találni.–“[3]
         A kiemelkedő nemzeti és történeti jelentőségű emlékekre vonatkozó ismeretek forrását elsősorban a történetírói hagyományok jelentették. Ez az évszázadok során felhalmozódott forrásanyag, melynek a krónikák és a történetírók munkái, az okleveles adatok és a mindenkori kortárs leírások, visszaemlékezések mellett részét képezte a költészet,[4] illetve a legenda- és az anekdotairodalom is, elevenen és jól alkalmazhatóan élt a felvilágosodás és a korareformkor sajtójában publikáló tudós-történetbúvár-literátor értelmiség ismereteiben. A történetírók adataira gyakran mint széles körben ismertekre hivatkoznak: “A’ régi Historikusok” – olvashatjuk egy várleírásban – “nem győzik ennek pompás voltát magasztalni.”[5]
          Az egykori fényes épületek, illetve a bennük folyó élet képzeleti rekonstrukciója, “megelevenítése” – mint köztudott – az európai és a hazai romantikus regény- és színműirodalomnak (elég Walter Scott vagy Victor Hugo munkáit említeni), illetve a költészetnek (Kisfaludy Sándor regéi az “előidőkből”) is kedvelt témája volt. Sándor István egy “régi ’s puszta Várnak meglátogatásakor” képzeletében elevenítette fel a régi fénykor eseményeit: “Játszó képzelésem a’ múlt százakba tett által, a’ kijetlen Kőfalakat az Elővilág képeivel megelevenítette, ’s az elmúltt időnek általhatatlan lepelét felemelé előttem.“ – írja, majd részletesen ismertette az “álomképet”.[6] A dicső múlt képei Kazinczy költeményében is megelevenedtek:
“...de mi ez! látom-e nyílni kapud?
Látom; zászlaját már szélnek ereszti Kapisztrán;
     Íme indul, s vezeti győzelemre hadát.
Szól a tárogató, s a síp, a trombita, s a hős
      Néma haragjában most maga léptet elő.
Jobbja és balja felől László szökdelteti ménét,
      S atyjának vészi és osztja parancsolatit...” – írta Vajda-Hunyad című említett versében.[7]
       A történeti forrásoknak az időközben elpusztult emlékekre vonatkozó leírásait a 19. században nemcsak a topográfiai leírások szerzői és a költők,[8] hanem a képzőművészek is tényekként vették át. “Az akkorbeliek, Galeotus Martius, Bonfin, Antonius Averolinus, Mátyás király udvari építésze, azonfelül Oláh esztergami érsek, és Velius, I. Ferdinánd történetírója, kik Visegrádot virágzó korában látták és lakták, terjedelmes rajzokat adnak a most már elpusztult parti paloták és kertek ékessége felől, mikből a következő leírásokat vonjuk ki s adjuk magyarázatul az I. nézet mellé, melly Visegrádot a 15. század végén mutatja.” – olvashatjuk Szerelmey Miklós Visegrád Albumában Franz Pracher “Visegrád Mátyás király korában” című metszete kapcsán. “E kép” – teszi hozzá a magyarázat – “hihetőleg azon korbul származó kézirajz után van dolgozva.”[9]
        A hazai építészeti emlékeket megelevenítő képzőművészeti ábrázolások legkorábbi példáit az irodalmi művekhez készült illusztrációk – például Ludwig Schnorr von Carolsfeldnek[10] Zách Klára Visegrádon című, Igaz Sámuel Hébéjének 1823-as kötetéhez mellékelt, az egykori várat “szabad fantáziával” rekonstruáló[11] rézmetszete – jelentették. 
      Az épületek egykori pompás állapotának képzeletbeli visszaállítására törekedő önálló vár-rekonstrukciók[12] és a történelmi festmények háttereként szereplő díszletszerű várábrázolások közötti átmenetet jelezte Varsányi János Budavár Mátyás király idejében című, Dürer nyomán készült rézmetszete, melyen a kép előterében kisméretű lovas alakokat látunk.[13] A visegrádi romok megmentésére irányuló országos mozgalom támogatása mellett a nemzeti büszkeség is inspirálhatta annak a képnek az elkészültét, melyen Feszl Frigyes az egykori királyi palota képzeletbeli rekonstrukcióját végezte el. A hajdani dicsőséges, fényes időszak hangulatának felelevenítését szolgálhatták a kép előterében elhelyezett, Mátyás-kori ruhát viselő figurák.[14]
           Képzőművészeti várrekonstrukcióval leggyakrabban azokon az alkotásokon találkozunk, melyek a nemzeti történelem korábbi fényes időszakainak, a diadalmas múltnak pompás, ünnepi eseményeit mutatták be.[15] A “dicső múltunk büszke öntudatára nézve oly jótékony hatással”[16] lévő műalkotások közül csak olyanokat említek itt, melyek az épületek külsejét ábrázolták, mintegy felélesztve, új életre keltve a szomorú romokat, vagy egykori fényükbe visszaálmodva a századok során többször átalakított épületeket. A Mátyás király bevonulása Visegrádra című színes litográfián,[17] Vizkelety Bélának Mátyás király és Beatrix menyegzői bevonulása Budára című, H. Schedel Világkrónikájának Budát ábrázoló fametszete (1493) alapján készült kőmetszetén,[18] Franz Kollarznak Vizkelety Béla munkája nyomán készített, a Hunyadi-ház diadalünnepe című litográfiáján,[19] Weber Henrik Mátyás bevonulása Budára című, fantázia-várat ábrázoló ceruzarajzán,[20] Wagner Sándor 1865-ben készített, Vigadó-beli Mátyás és Holubár című falképén, Ligeti Antal és Wagner Sándor Mátyás király a vadászatról hazatér,[21] ifj. Storno Ferencnek a helyreállított vajdahunyadi várba készített Hazatérés a vadászatról (1886) című festményén[22] vagy Pálffy Lipót III. Béla fogadja a keresztes hadak élén hazánkba érkezett Barbarossa Frigyes német császárt Budán című dekoratív tollrajzán[23] egyaránt a diadalmas múlt képével találkozunk.
         Talán ebből is következik, hogy ezeken a hol a szabad fantázia, hol a történeti források alapján rekonstruált várképeken az a sajátos emblematikus és hieroglifikus jelleg, mely a romábrázolásokat jellemezte, szinte mindig elvesztődik. A rekonstruált vár az ábrázolásokon “csupán az eseményeket historikusan alátámasztó...díszletté válik.”[24] A romképeken és a romleírásokban a nemzeti büszkeség és a nemzeti gyász sajátos kettősségével,[25] illetve – tágabb értelemben – “a’ változhatatlan változandóság” kikerülhetetlen és átléphetetlen törvényének melankolikus átélésével találkozunk. A rekonstrukciók ezzel szemben újjá, hibátlanná, ragyogóvá teremtették az elpusztult épületeket, hogy csak és kizárólag a nemzeti büszkeség hangsúlyozódjon általuk – mind magunk, mind a kritikus külföld előtt. Dicsőség és szomorúság ambivalenciájának[26] a régi épületek romjaihoz kapcsolódó több évszázados hagyományát a fényes múlt apoteózisa váltotta fel.[27]
 
                                                             
                                                                                                                        Papp Júlia
                                                                                                           


[1] “Ha valamivel ugyanis, akkor a szellem művelésével szerezhetnek hírnevet a városok maguknak.” – írta Bél Mátyás a 18. század elején. Bél Mátyás: Pest megyéről. Fordította: Szabó Béla. Szentendre 1977. 48. vö.: Papp Júlia: “...nem szűkölködik már a Magyar a’ Kultúrában...” (A művelődési téma a 19. század hazai képzőművészetében – egy nemzet-karakterológiai toposz változásának tükrében.) = Művészettörténeti Értesítő 2001/3-4. 293-315.
[2] A 16. század elején a székesfehérvári főtemplomhoz “hasonló nem volt sok Országokban. Ennek falai állottak betses márványokból, az óltárok alabástromból, aranyból és ezüstből; a’ Sz. edények pedig gyémántokkal ’s egyéb drága kövekkel vóltak ki-rakva.” (Mindenes Gyűjtemény 1790. III. 245)
[3] Visegrádról. Mindenes Gyűjtemény 1790. III. 189–190. Az egykori fényes visegrádi építkezések képzeleti rekonstruálásában fontos szerepet játszó forrás, Oláh Miklós Hungáriája a kéziratos terjesztés után nyomtatásban Bél Mátyás kiadásában jelent meg (Adparatus ad historiam Hungariae. Posonii 1735) először. Visegrád leírását ld: Oláh: i.m. 1985. 30–34.
[4] Taurinus István 1519-ben Bécsben megjelentetett, a Dózsa-féle parasztháborút megéneklő, Stauromachia id est Cruciatorum Servile Bellum című hőskölteményében így írja le Budát:
“Külső országból jószággal dús ez a város. / Messze tekint, eget ér a király palotája; / Lakhatná Jupiter....Be fénylő, / Dús, berakott a tető, s a gerendák födve arannyal. / Termeiben ragyogó szobrok, méltók Phidiáshoz; / Dombormű, kályhák és mint a tükör, ragyogóan / Pároszi márványból kicsiszolt képek sorakoznak. / Öntött rézzel van beborítva a félfa, az ajtó
és a magas paloták bíbor színe drágakövekkel / pitykés, ott az onyx, a smaragd s a fehér elefántcsont.” Taurinus István: Paraszti háború. Fordította: Geréb László. Budapest 1972. 16.
[5] Mindenes Gyűjtemény 1790. IV. 214. Visegrád “a’ Historiában igen esméretes.” U.ott. 1790. III. 185.
[6] Sokféle 1808.IX. 124–127. Idézi: Papp: i.m. 1992. 35, 147. Murány vára – olvashatjuk máshol – “...már csak összeroskadt síri emlékként hever az enyészet lábainál, míg egykor...téres piaczán fegyveres csapatok sürgölődtek, vagy bent fényes termeiben a diadalörömöt öblös billikomok, zene és táncz mellett ünnepelték százakra menő lakosai.” Magyarföld... i.m. 1846/ 2. füzet, 11.
[7] Igaz Sámuel: Hébe, 1823. 65.
[8] “A régi Visegrád leírását” – írja majd Arany János is a Toldi szerelméhez fűzött jegyzetében – “Oláh Miklós nyomán adom, amint még ő látta.” Arany János összes művei. V. kötet Budapest 1953. 304.
[9] Visegrád Albuma...i.m. 1847. 67. Hasonló témát dolgoz fel a Visegrád Mátyás király korában című litográfia. MNM TKCS. Ltsz.: T. 6660. Oláh Miklós visegrádi leírását Nagy Miklós Magyarország képekben című említett kiadványa is közli. I. 151.
[10] Az ismert romantikus művész, Julius Schnorr von Carolsfeld bátyja. Művészet Magyarországon 1780–1830... i.m. 237.
[11] Keserű: i.m. 1993. 228.
[12] Mátyás budai palotájának néhány 19–20. századi rekonstrukcióját közli: Gerő László: Mátyás király budai palotája. Kiskőrös, 1994. 10–14.
[13] Metszette Rohn. Kubinyi–Vahot: i.m. 1853. I. A Vác Mátyás király korában című metszetet Rohn Alajos a váci Schematismus képe nyomán készítette. U.ott. 61.
[14] Komárik: i.m. 1990. 28. számú műalkotás.
[15] A műfaj korai példáit jelenthették Wándza Mihály erdélyi festő, színműíró és színházigazgató Mátyás bécsújhelyi táborozását ábrázoló 1806-os, (Hazai Tudósítások 1806. 169–170.) illetve Mátyás és Beatrix esküvőjét, valamint Brandenburgi Zsigmond és I. Mária eljegyzését ábrázoló lappangó festményei. (Hasznos Mulatságok 1828. II. 257–259. és Ofner und Pester Zeitung 1828. 1275.) Vö.: Papp Júlia: Egy adat a történeti festészet hazai kezdeteihez. Ars Hungarica 2000/1.197–204.
[16] Vahot Imre: Magyar Történelmi Képcsarnok. Pest, 1860. 3.
[17] Prämienbild zur Sonntags-Zeitung, 1860. Ismeretlen művész rajza után kőre metszette Haske Ferenc. MNM TKCS.
[18] 1864. MNM TKCS. Ltsz.: 1628. (Nyomta Rohn és Grund)
[19] 1857. Gerszi: i.m. 91; Vahot: i.m 1860; Napkelet, 1858. 1.
[20] 1853. MNM TKCS. Ltsz.: 4771
[21] Olaj, vászon. MNG. Ltsz.: 2767
[22] Sisa József: Vajdahunyad várának 19. századi restaurálásáról. = Ars Hungarica 2000/1. 97–108.
[23] 1868. MNM TKCS. Ltsz.: 56.1304
[24] Szabó Júlia: A tájrajzolás és tájfestészet. = Művészet Magyarországon 1830–1870...i.m. I. 131.
[25]Ha “...a jelen nemzedék elnéz ősei dicső múltján: édeskeserű önérzet szállhatja meg keblét.
       Mily és mennyi építményt akartak őseink reánk hagyni: azt a sok rom beszéli. De mit tehettek ők, ha az építészeti emléket, mit a pár békés napon emeltek, a háborús évek eltörölték.” Kővári: i.m. 1866. 2.
[26] “Nincs Erdélyben egyetlen műemlék” – olvashatjuk a 19. század közepéről származó leírásban a vajdahunyadi várról – “mely annyi fényt és nagyszerűséget, több műízlést s nemzeti nagyságunk több jelvényét hordotta volna magán, és amely ma oly szomorító látványt nyújtana, mint e vár, melyre még csak most valánk büszkék, és ma már puszta rom.” Kővári: i.m. 1866. 87.
[27] Elég, ha az előző jegyzetben közölt idézettel azokat a nagyszabású helyreállítási terveket állítjuk szembe, melyeket a vajdahunyadi vár leégését (1854) követően 1867-től valósítottak meg. Horler: i.m. 1996. 97–98. A Hunyadiak egykori várának királyi vadászkastéllyá való átépítésére vonatkozó terv – Schulcz Ferencnek, a helyreállítás első vezetőjének távlati képén például “fiatornyokkal, lőréses mellvédekkel kiegészített, díszes, szinte mesebeli épület” látható – a kiegyezés után“létrejött alkotmányos rend egyfajta demonstratív ünneplése és szentesítése” volt. Sisa: i.m. 2000. 98.