Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jegyzetek Rómer Flóris „Archaeologiai levelei”-hez

2012.01.15

 

 
Jegyzetek Rómer Flóris „Archaeologiai levelei”-hez
 
„Magyarországi „Régiségtanunk” csak úgy fog keletkezni, ha minden egyes tárgynak lételéről és hollétéről biztos tudomásunk vagyon; mert nemcsak a tábornokok teszik a sereget, de a közlegények is; mert nem csak az unicumok érdekesek, de nyom valamit a tárgyak száma is, főleg hol kereskedési, műipari, és műveltségi combinatiókról szó vagyon...Ki tehát a síkra; semmi sem oly csekély, hogy ismerete fölösleges lenne; ne sajnáljunk egy-két sort írni, hogy a nemzeti régészet nagy építményéhez ne járulnánk. Ez az „Értesítő”-nek egyik főfeladata; szolgáljon szövétnekül, kovászul, tárlatul a jövő nemzedéknek...”[1]
 
*
 
„Szerintem nem szükséges, hogy az Archaeologiai bizottság a vidéken meghatalmazottakat nevezzen ki; a mi meghatalmazottunk mind az, ki benső meggyőződésből és a tudományok iránti szeretetből munkálkodásinkban tettleg részt vesz; nem hiu czimeket akarunk osztogatni, hanem munkás társakat nyerni...!”[2]
 
 
Rómer Flóris szerteágazó érdeklődésének és kimeríthetetlen munkabírásának egyik eredőjét az igazi tudósokra jellemző szenvedélyes, türelmetlen kíváncsiságában kereshetjük, abban a mindig megújuló tudásvágyban, mely az ismereteknek nehéz és körülményes munkával történő megszerzésében is valódi örömöt és élvezetet talál. 1869-ben egy vidéki ásatási meghívást a rossz idő miatt el akart halasztani, „azonban nem levén nyugtom, s hogy valamit, mi talán fontos lehetne, el ne mulaszszak, a táviratás után a havazást és a nagy hideget nem vevén tekintetbe a pályára ültem...”[3]Ugyanazzal a kényelmetlenségekkel nem törődő lelkes kíváncsisággal találkozunk itt, mint amire 1860-ban megjelent bakonyi útleírásában is számos példát találunk – amikor étlen-szomjan, úttalan utakon, rossz időjárási körülmények között sietett egy hallomásból vagy leírásból ismert, ígéretesnek tűnő geológiai vagy paleontológiai lelőhely felé. Ahogy gyakran idézett mondásában maga is hangsúlyozta: „mert csak annak ki valamiért lángol, könnyű mást is egy kissé melegíteni.”[4] Ez a türelmetlen megismerési vágy ugyanakkor nem volt felszínes, nem elégedett meg az első benyomások vizsgálatával. Kutatásait – részben a bencéseknél végzett tanulmányai során belénevelődött fegyelmezettség, lelkiismeretesség és kötelességtudás következtében – alaposság és elmélyültség jellemezte, egy-egy kutatott területre vonatkozó adatokat, ismereteket gyakran évekig, vagy – mint a középkori falképeknél látni fogjuk – egy évtizedig gyűjtött.            
Szerteágazó érdeklődésének fontos összetevőjét jelentette az a szilárd és sokat hangoztatott meggyőződése is, hogy a nemzeti múlt minden fennmaradt tárgyi emlékét – a látszólag jelentékteleneket, értékteleneket is – de még az elpusztult emlékek nyomát, hírét is – a „nemzeti régészet nagy építményé”- nek megalapozása érdekében meg kell őrizni, vagy legalábbis leírni, ismertetni. Hazai utazásai során végzett, vidéki levelezői közléseivel kiegészített[5] szisztematikus, számos területre (pecsétek, harangok, egyházi tárgyak, épületek, viseletek, néprajzi emlékek, stb.) kiterjedő, topografikus adatgyűjtése a műtárgyak ritkaságát, anyagi és esztétikai értékét előtérbe helyező antikváriusi szemlélettel szemben elsősorban az emlékek tudományos, történeti és kultúrtörténeti jelentőségére koncentrált. Erre a szemléletre épült múzeumi tevékenysége is: a Nemzeti Múzeum Érem- és régiségtárának őreként a gyűjtemény 1870-ben kia1akított elrendezését nem tekintette véglegesnek, az általa kiadott rövid és ideiglenes kalauzt – írja – „részletes és okadatolt” lajstromnak kell követnie, „mint ezt a tárgyaknak korszakok szerinti, tudományos felállítása szükségelni fogja.”[6]
Az őskori emlékanyag területén végzett kutatásai első jelentős összefoglalását az 1866-ban az akadémia Archaeologiai Bizottságának támogatásával megjelentett Műrégészeti Kalauz különös tekintettel Magyarországra című kiadvány első kötetében (Őskori műrégészet) adta közre. A „barbárok kézművei”-t – ezen belül a kőkorszak, a bronzkor és a vaskorszak leleteit – egykori funkciójuk (hétköznapi élet tárgyai, fegyverek, díszítmények, szakrális tárgyak), valamint anyaguk szerint rendszerezi, majd a „római műemlékeket” ismerteti. A hazai prehisztorikus régészet létrehozásában úttörő szerepet játszott Rómer az egykori sáncrendszer, illetve a kunhalmok kutatásával is. Utóbbi gyakran párosult a kunhalmok hozzánemértő, avatatlan feldúlóinak bírálatával. Az ősrégészet területen szerzett ismeretei és nemzetközi tekintélye, melyet a tudományág 1867-es párizsi és 1874-es stockholmi konferenciáin is kamatoztatott, fontos szerepet játszott abban, hogy 1876-ban – Rómer Stockholmban felvetett javaslatára, s hazai fáradhatatlan szervező munkája eredményeként – Pesten rendezték meg a VIII. nemzetközi őstörténeti és embertani kongresszust. A kongresszust nagyszabású kiállítás és a környéken tett régészeti kirándulások egészítették ki – Rómer ezek megszervezésében is kulcsszerepet játszott – s ő adta ki a következő években francia nyelven a kongresszuson elhangzott előadások anyagát is.[7]
            Kiemelt és elmélyült figyelmet fordított Rómer a hazai római emlékekre. Vidéki adatgyűjtő útjai során – mint a Bakonyról írt monográfiájában láthatjuk – a legkorábbi időktől rendszeresen feljegyezte a szeme elé került antik feliratos köveket – ha kellett, sötét pincékbe mászott le, hogy lemásolja az építőanyagként másodlagosan felhasznált kőtöredékek szövegét. Gyűjtése eredményét az Archaeologiai Közlönyben (II., III., IV., VI., VII., X. kötet), illetve az Archaeologiai Értesítőben (I-V. kötet) megjelent, Kiadatlan római feliratok című sorozatában tette közzé – az oltárkövek, fogadalmi emlékek mellett figyelmet szentelve a mérföldköveknek, mécseseknek, tégláknak, falfirkáknak (graffiti) is. A Nemzeti Múzeum Érem- és régiségtárának őreként a múzeum feliratos kőemlékeinek rendezése és a lapidárium 1870-ben megkezdett kialakítása mellett aktívan részt vett az emlékek tudományos feldolgozásában és kiadásában is. A francia Ernst Desjardins-nal együtt szerkesztett, a neves esztergomi fényképész, Beszédes Sándor albertotypiáival illusztrált katalógusában (A Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékei. Pest, 1873) a nemzetközi hírű német epigráfussal, Theodor Mommsennel folytatott levelezése tanulságait is felhasználta, éppúgy, mint a két szakfolyóiratban megjelent, több mint 300 antik feliratos emléket ismertető említett sorozatában.[8] Nemcsak ösztönözte, hanem hosszú éveken keresztül tevékenyen részt is vett az aquincumi ásatásokban, fontos szerepet játszva Aquincum nemzetközi hírnevének megalapozásában.
A hazai középkori emlékek iránti érdeklődésének legmaradandóbb eredménye 1874-ben megjelent, Régi falképek Magyarországon című munkája. A kiadvány – mint a bevezetésben írja – tíz évnyi, személyes adatgyűjtésen, illetve a témában megjelent munkák tanulmányozásán alapuló kutatásra támaszkodik. A megbízható részletkutatásokon alapuló, gazdagon illusztrált munka korabeli korszerűsége – mint a modern kutatás hangsúlyozza – abban keresendő, hogy szerzője elkerülte a korban divatos erőltetett történeti koncepciókat, önkényes attribuálásokat és stiláris datálásokat.[9] Jegyzetfüzeteiben megörökített, a hazai középkori építészettel kapcsolatos kutatásai eredményét adta közre két évvel később Román- és átmenetkoru építmények hazánk területén. (Szemelvények jegyzőkönyveimből.) című, 108 épületet ismertető, terjedelmes írásában is,[10] kiegészítve azokat az ismereteket, melyek az Archaeologiai Bizottság által szétküldött műemléki ívek adatai és a korábbi szakirodalom alapján a kutatásban addig összegyűltek.
Egész életét végigkísérő érdeklődéssel fordult Rómer – minden bizonnyal nem függetlenül a 19. században megerősödő, a nemzeti múlt legdicsőségesebbnek ítélt korszakát hazafias lelkesedéssel kutató Mátyás-kultusztól – a corvinák felé. Kiterjedt levelezést folytatott hazai és külföldi könyvtárakkal, intézményekkel, s számos országban – többek között Oroszországban is – járt a megmaradt corvinák felkutatása és lerajzoltatása, lefényképeztetése ügyében. Az elpusztult Corvin-könyvtár virtuális rekonstruálásának részeként értékelhetjük Rómernek a Tudományos Akadémia 1870. március 19-i ülésén elhangzott beszámolóját és javaslatát.Bemutatta a pétervári Corvin-codex két lapjáról szerzett fényképeket, s javasolta, hogy a Rómában tartózkodó magyar püspöki kart kérjék meg az ottani corvinák legszebb lapjainak lemásoltatására.[11]
A határozattá emelt indítvány végrehajtását az 1871-ben Díszlapok a római könyvtárakban őrzött négy Corvin-kódexből. Lefényképeztette a vaticáni zsinaton jelenvolt magyarországi püspöki kar című, 16 kiváló minőségű, a római Enrico Verzaschi által készített,beragasztott fényképpel illusztrált reprezentatív kiadvány megjelenése bizonyítja, melyhez Rómer írt előszót. A négy corvinát bemutató díszalbum – hangsúlyozta – „nemcsak az elveszett megbecsülhetetlen hártyairatok emlékét ujítja meg, hanem a talán még itt-ott lappangó példányok fölkeresésére szövétneket gyujtván, azoknak fölfedezésére alkalmul szolgál.”[12] Rómer később is számos, a corvinák történetével és előkerülésével kapcsolatos írást publikált az Archaeologiai Értesítőben. Az 1870-80-as években készülhetett az a 35 darab, Corvin-kódexeket ábrázoló fénykép, mely Rómer Flóris hagyatékának megvásárlásakor, 1895-ben került az Országos Széchényi Könyvtárba.[13]
Rómer nyitottságának, új iránti fogékonyságának jele, hogy hamar felismerte a vizuális kultúrát forradalmasító 19. századi technikai találmánynak, a fényképezésnek a műtárgyak reprodukálásában játszott kiemelkedő szerepét.1869-ben „Műiparunk és rajztanodáink érdekében” című írásában a bécsi „műipari múzeum” igazgatója, Rudolf Eitelberger által Magyarországra küldött, mintarajzokat ábrázoló fényképekről számolt be, s sajnálattal állapítja meg, hogy a pesti és budai reáltanodákban közszemlére tett képekből alig történt vásárlás. A bécsi intézet fényképeiből Párizsban rendezett kiállításon – írja – „a külföldi intézetek majdnem naponkint újabb megrendelést tettek...; csak mi voltunk azok, kik a németre nem szorultunk.”[14]A rajziskolák tanárainak és a „középkori régészet barátainak” figyelmébe ajánlotta a nagyszebeni Glatz Tivadarnak „Párisban is elismeréssel fogadott fényképeit, melyek minden archaeologiai albumnak valódi díszéül fognak szolgálni…már azért is, mivel szép kiállításuk mellett áruk valóban mérsékelt…”[15] A Nemzeti Múzeum értékes, ritka emlékeit, az Erdélyben talált ókori viasztáblákat, melyekre már sok külföldi tudós felfigyelt, Theodor Mommsen kérésére Rómer maga vitte ki Berlinbe, ”hol lefényképezték, és a hol lehetett, döntőleg olvasásukat is közlék."[16] 1875-ben egy Esztergom környékén talált ókori feliratos kő lelőhelyének meghatározása kapcsán megemlíti, hogy a tárgyra vonatkozó adatokat Beszédes Sándor fényképésztől kapta meg. ”A 10. sor olvasására nézve Torma Károly barátom és magam közt némi nézetkülönbség támadt, mindketten Beszédes Sándor remek fényképe után indulva a fürészelés, illetőleg törés helyét másképen pótoljuk.”[17]
Rómer Flóris a hazai és a külföldi tudományos életnek 1877-es Nagyváradra költözése után is részese maradt. Előadásokat tartott Nagyváradon, s életre keltette a Biharmegyei Történelmi és Régészeti Egyesületet. Munkálkodott – többekkel együtt – a Zala vármegye történetét feldolgozó monográfián és Bihar megye régészeti leírásán. 1881-ben Zalaapátiban ásatott, majd Karintiába és Stájerországba utazott, „hogy az ott levő ’Mosburg’ nevezetű helységek felől gyűjtsön tanulmányt, miután Zalavárát is Mosburgnak nevezték.”[18] 1881-ben a Műemlékek Országos Bizottságának tagjaként megbízást kapott, hogy vezesse a nagyváradi középkori Szent László bazilika ásatásai munkálatait, s a következő két évben fel is tárta a templom romjait. 1882-ben Pusztaszeren és a hajduböszörményi nagy-pródi pusztai halmon ásatott. 1880-ban előadást tartott a Lisszabonban megrendezett ősrégészeti és antropológiai kongresszuson, 1885-ben pedig az országos régészeti gyűlés alelnökévé választották.
Rómer 19. századi polihisztorságában már benne rejlenek a 20. századi szaktudós egy területre koncentráló specializálódásának csírái. Jelzi ezt az is, hogy némely szakterületen publikált munkái vagy összegyűjtött adatai – például a középkori falfestészetet tárgyaló 1874-es könyve vagy a vidéki harangokkal kapcsolatos, útinaplóiban feljegyzett információi – a mai napig használatosak a kutatásban.[19]
 
*
 
Minden bizonnyal Rómer Flóris polihisztor voltával hozható összefüggésbe ugyanakkor az is, hogy a magyar régészettudomány, művészettörténetírás és műemlékvédelem megalapozásában, intézményrendszerének kialakításában kulcsszerepet játszó tudós és tudományszervező terjedelmes életművének korszerű, tudományos igényű feldolgozása még nem született meg.Legalább olyan jártasságot és otthonosságot igényelne ez a modern tudománytörténésztől a természettudományok, a régészet, a művészettörténet, az iparművészet és a néprajz területén, mellyel Rómer Flóris bírt, s biztos eligazodást a műemlékvédelem, a múzeumügy, a műgyűjtés, a tudományszervezés és a tudományos folyóiratkiadás- és szerkesztés 19. századi hazai és külföldi történetében. Jelen tanulmány szerzője is csupán arra vállalkozik, hogy e terjedelmes életmű egy igen kicsi szegmensével foglalkozzon. Annak a nyilvános levelezésnek egy részét vizsgálom meg, melyet Rómer az Archaeologiai Értesítőben – a folyóirat szerkesztőjeként – a történeti emlékek iránt érdeklődő vidéki régiségbúvárokkal folytatott.[20]
 
A hazai sajtó a 19. század első évtizedeitől közölt leírásokat vidéki levelezők tollából a környékükön található régi épületekről, művészeti emlékekről, előkerült régészeti leletekről,[21] s a helyi lakosok által adott információk összegyűjtésének fontosságát azoknak a 19. századi felhívásoknak a megfogalmazói (Jankovich Miklós – 1818, Henszlmann Imre – Toldy Ferenc – 1847) is hangsúlyozták, akik az intézményes műemlékvédelem szervezeti kereteinek megteremtése előtti időszakban az emlékek felkutatását, megismertetését és védelmét tűzték ki célul. A „hazafiak” felkérése beszámolók küldésére az 1858-ban alakult Archeológiai Bizottság ügyrendjében is szerepelt.[22] A vidéki levelezők írásait a bizottság ülésein rendszeresen fel is olvasták.[23]
A vidéki „szakkedvelők” mozgósítása, a velük való kapcsolattartás igénye az Archaeologiai Értesítő létrehozásában (1868) is szerepet játszott. Mivel az akadémia régészeti bizottságának folyóirata, az Archaeologiai Közlöny – írja az Értesítő első számában Rómer – gyakran csak késve és elavultan jelenik meg, a bizottság elhatározta, hogy elindítanak egy folyóiratot, mely „a hazában oly kedvezőleg emelkedő régészeti tanulmányokon még sikeresb lendületet adhasson...[...]...hogy archaeologiai működésünkről és az általános mozgalomról, mely ezen tudományban mutatkozik, az olvasó közönség minél hamarább és minél olcsóbban értesüljön...[...]...Az archaeologia barátjainak lelkes részvététől fog tehát függni, hogy ezen szerény lapocskából egy általános Régészeti Tárt alkossunk, hogy benne igen rövid értesítéseken kívül mindazt találjuk, mi a régiségek tudománya terén a fővárosban és a vidéken történik...”[24] A tudományos ismeretek szélesebb körben való terjesztését, népszerűsítését szolgálta a szakcikkek kivonatainak az újságokban való közlése is. Az egyik bizottsági ülésen „Szokoly Viktor tudakolja előadótól: szabad-e az Arch. közleményekben megjelent „A barlanglakókról” czímű czikket a „Hazánk és Külföld”-ben kivonatilag közleni? – A bizottság helyesli, hogy előadó azt egyelőre is megengedné, s igen örül, ha komolyabb irányú czikkeink folyóiratainkba felvétetnek, sőt, hogy az archaeologiai ismeretek mentől jobban terjedjenek, még fametszvényeit is szívesen átengedi.”[25]
Rómer az Archaeologiai Értesítőben is folytatta azt a hálózatépítést, melynek módszere már bakonyi útleírásában kirajzolódott.[26] Ahogy az 1859. évi szünidei kirándulásain nemcsak a meglátogatott települések katolikus és református lelkészeit, illetve tanítóit kereste fel, hanem mindenkit, akiről hírét vette, hogy gyűjtő, régiségbúvár, vagy csupán régi feliratos kő van befalazva háza vagy pincéje falába, érdeklődéssel fordult levelezői felé is. A beküldött tudósításoknak és az ezekre adott válaszainak az Értesítő harmadik számától „Archaeologiai levelek” címmel önálló rovatot nyitott. Adatközlőit rendszeres munkára bíztatta,[27]s törekedett új levelezők toborzására is. A Vas megyei Alsólendván talált ezer darabos pénzlelet kapcsán már az első számban megjegyzi:„Szép szaporítása lenne archaeologiai tudományunknak, ha e lelet leírását, vagy rajzát bírhatnók.”[28]
Közölte a beküldött levelek érdekesebb részeit, kiigazította, kommentálta a leírtakat, s gyakran szolgált egy-egy kérdésben gyakorlati tanáccsal. Egy erdélyi levelező által beküldött obszidián szilánkok alapján reméli, hogy a lelőhelyen obszidián eszközökre is akadhatnak. „...Ezeknek keresését a gyerekekre kell bízni, hoznak azok zacskóval egy-két tízesért, csak aztán a pesti egyetemi régiségtárnak is jusson belőle egy-egy példány, hogy ott lelhelyeink mind képviselve legyenek...[...]...A VIII-dik csomóban lévő égetett agyag-göröngyök lelhelye bővebb kutatást érdemel meg; jó lesz ott turkálni és nézni, vajjon nem jőnek-e ott elő összezúzott állatcsontok, és milyen állatoké, békateknők, szén- és hamumaradványok, és ezek közt csontból köszörült tűk stb.”[29]
Részletesen leírja a pacskolás technikáját, mellyel a köveken, harangokon lévő írások, domborművek másolhatók le,[30] máshol a régi kéziratok másolásának követendő módszerét ismerteti – a teendők pontokba szedésével.[31] Myskowszky Victor kassai tanárnak a régészeti rajzokkal szembeni elvárásokról – „a szemnek való kedvezés” helyett „a szigorú correctséggel és a lehető egyszerűséggel párosult hűség!” – ír.[32]
1869 tavaszán báró Vécsey József Szabolcs megyei főispán geszterédi ásatásaihoz szolgált tanácsokkal. „Tudván azt, hogy a halmok gyakran több nemzedéknek és különböző korszakoknak szoktak temetőül szolgálni, távírtam ő méltóságának, hogy ne csak az aknára, hanem a bontandó halmok többi részeire is kellő gond legyen...”[33]
Rómernek a hazai régiségkedvelők körében végzett felvilágosító, koordináló tevékenységét az érintettek is elismeréssel említették. „Feszült kiváncsisággal olvasom az „Archaeologiai Értesítőt”, mely annyi érdekest és tanulságost foglal magában. Ebben értesülünk azon archaeologiai lendületről is, mely az egész országban kezd megindulni, s melyre Nagyságod, mint egyedüli „vis motrix” büszkén tekinthet.” – írta Gr. Esterházy János abban a levélben, melyben egy kolozsvári római feliratos kőről számolt be. Rómer megköszöni ezt, s a hazai sajtóban olvasható dicséreteket, melyek „új, még új ösztönül szolgálnak a kitartásra, és előre törekvésre...”[34]
Az ősrégészet területén különösen járatos Rómer korszerű szemlélettel nemcsak a leletek (eszközök, szerszámok, edények) összegyűjtésére és az ősember mindennapi tevékenységében, munkavégzésében elfoglalt helyük vizsgálatára törekedett, hanem azoknak az analógiáknak a feltárására is, melyekre a társadalmi fejlődés eltérő fokán álló kultúrák eszközhasználatának összevetése ad lehetőséget.Xantus János (1825-1894) néprajzkutatóhoz írt levelében arra kérte dél-kelet-ázsiai tanulmányútra induló barátját, hogy vásárolja össze az ősemberek szerszámaihoz, fegyvereihez, edényeihez hasonló tárgyakat és küldje el a pesti múzeumnak. „...nincs tárgy, bármily csekélynek lássék, bármily értéktelen legyen anyaga, mivel régészetünknek fölötte fontos szolgálatot ne tehetnél....[...]...Meglehet, hogy mint ilyen lom- és szemétgyűjtőt társaid, kik csecse-becse után járnak, ki is fognak gúnyolni, azzal ne törődjél...majd megköszöni ezt a nálunk haladottabb utókor! Csak akkor lesz őskorszaki gyűjteményünknek értelme, ha e tárgyakat hasonlításul melléjük állíthatjuk.[35]
     Ezzel a komplexitásra törekvő kvantitatív szemlélettel egyébként Rómer más írásaiban is találkozunk. Több levelében hangsúlyozta a látszólag jelentéktelen, értéktelen, de a múlt folyamatának megismerésében fontos szerepet játszó tárgyak, adatok és ismeretek összegyűjtésének szükségességét. Elengedhetetlennek vélte, hogy „a régiségek összes barátai ernyedetlenül támogassanak, tanácsaikkal Értesítőnk belbecsét és sokoldalúságát elősegítsék, semmi szakmai dolgot ne gondoljanak oly csekélynek, oly érdektelennek, hogy a szerkesztőséggel ne közöljék; mert csak így lehetséges, hogy közös támogatás és felvilágosítás által tudományunkat minél inkább terjeszthessük.”[36]
 
Rómer a vidéki értelmiség, a műveltebb rétegek megnyerése mellett hangsúlyt fektetett a földművesek felvilágosítására is. Úgy vélte, elsősorban ezzel lehet megakadályozni a mezőgazdasági munkák során előkerült régészeti emlékek tudatlanságból vagy haszonlesésből történő elpusztítását vagy elkótyavetyélését. 1866-ban „Magyarország Földműveseihez” címmel egy felhívást tett közzé, melyet 4000 példányban osztottak szét a falusi emberek között, s melyben a leletek megóvására és beszolgáltatására kérte őket.[37]1869-ben a szabolcsi régészeti egylet létrehozásáról szóló tudósítás kapcsán az Archaeologiai Bizottság is felhívta „az új egyletet, hogy leginkább archaeologiai irományaink lelkes terjesztése által sziveskedjék az alsóbb osztályt a régiségek iránti kegyeletre oktatni....”[38]
Csankó Károly batai jegyzőnek, aki arról tudósította Rómert, hogy egy, a környéken talált római mérföldkövet a templom előtt újra felállítottak, javasolta, hogy a kő megtalálásának helyén a tulajdonos ültessen egy emlékfát. „Uraim, szükséges, hogy a népet emeljük! Ha az ajánlott fát, vagy talán, hogy e hely még szembetűnőbb legyen, 4 fát némi ünnepélylyel fog ültetni a község, ezáltal emberemlékezetig a lelhely biztositva van, és a község mint a régiségek mentője vezércsillaggal elővilágit!...Nem is a fa itt a fő dolog, hanem a vidék emelkedése és nemesítése!”[39]
Nemcsak bensőséges, baráti kapcsolatra utal az a levélváltás, mely Lehoczky Tivadar munkácsi szolgabíró és Rómer között folyt, hanem a "régészeti nevelés" kérdéséhez is adalékot szolgáltat. „Van szerencsém önt tudósítani" – írta Lehoczky – "hogy april 16-án egy felhívással megkezdettem a beregmegyei régészeti egylet szervezéséhez a tagokat gyűjteni...” „Szívből ölelem" – válaszolta Rómer – "mert látom, hogy az archaeologiának ismét egy új seminariuma alapúl, melynek czélja: népünket a tudományos kutatás számára megnyerni, s ez által kieszközölni, mikép saját szemeivel lásson, füleivel halljon! Isten áldja Kegyed és a nemes megye törekvését...Írjon minél gyakrabban, mert higgye, hogy én magam kifáradok, ha önök egészen magamra hagynak.”[40]
 
Rómert ugyanakkor a levelezőihez fűződő szívélyes kapcsolat egyáltalán nem akadályozta meg abban, hogy kifejtse ellenvéleményét vagy – mindig operatív, jobbító szándékú – kritikáját. A „Lehoczky Tivadar buzgó beregi régész" által beküldött, nyílhegyeknek tartott tárgyakról Rómernek a párizsi világtárlat alatt látott sok ezer darab megtekintése után más véleménye van. „...obsidian pedig épen nincs köztük...ha Pestre fel tetszik jöni, Tek. Uraságod is meg fog győződni, hogy e kőtöredékek akármi más lehetnek, de nem kőeszközök. Érdekes lenne a halmok körüli földet is felásatni, hogy megtudjuk, vajjon ottan előfordulnak-e ilyesféle kövek?”[41]
„Választom pedig e lapokat azért közegül...hogy...más, régészetkedvelő hazánkfiai is, e feleletemből némi hasznot meríthessenek...[...]....A beküldött munka sokkal tágabb, mintsem hogy azt e lapokba egész terjedelmében fölvehettem volna; de másrészt még nem annyira érdekes, miszerint az „Archaeologiai közleményekben” már most megjelenjék, bár kedves irmodora az olvasót bizonyosan elmulatná, a nem régészeti eltérések és itt-ott felmerülő ingadozó tételek miatt azt hiszem, hogy e fölötte becses anyagot vegyük fel alapjául egy...Élesd-táji őskori monographiának... A kutatásokat még egy pár évig folytatni, minden észleletet fel kell jegyezgetni, s így majdan reménylem, Kegyed maga is meg fogja köszönni, hogy az élesdi ős-pogány-sirtelep közlésével nem siettünk.” – írta Margittay Gábor uradalmi építésznek.[42]
Rómernek az Archaeologiai Értesítő első számában közölt felhívására küldte be Egyházasbükki Dervarics Kálmán alsólendvai szolgabíró egy helyi régészeti lelet leírását. Rómer örömmel veszi a beszámolót, de figyelmezteti az adatközlőt szakirodalmi ismeretei hiányosságaira. „Mikor látandjuk Alsó-Lendvának és vidékének történetét? – mily örvendetes, hogy a helyi monographiák, alapos tanulmányok eredményei, divatba kezdenek jőni. Olvastam a kutforrások sorát is, de sajnálattal, hiában kerestem az ujabb, főleg a bécsi és gráczi régészek mozgalmainak eredményeit...Ezért vagyok bátor barátságos figyelmeztetéskép hangoztatni, nehogy mikor ép és erős alapokra építheti Tekintetes Uraságod történetét, korhadt és szuette támokra tessék épitkezni.”[43]
Rómer hangsúlyt fektetett annak tisztázására is, hogy mely területeken tartja hasznosnak, szükségesnek a lelkes amatőrök közreműködését, s milyen esetekben véli károsnak a túlzott buzgalmat. „A szép őszi időt felhasználván" – írta báró Vécsey József a Szabolcs megyei Geszteréd határában talált tumulusokról – "elhatároztam magam, hogy a tulajdonos református lelkész engedelmével egyet megbontatok. Ez meg is történt, és ezen archaeologicus kutatás szerencsés eredményéről Kegyednek jelentést teszek...[...]...Az ásatás színhelyét ugy a mint volt, érintetlenül hagyni határoztuk, azon esetre, ha netalán Kegyedhez, vagy más tudós szakférfihoz szerencsénk lehetne, hogy a situst szakértőleg megitélhesse...” Rómer válaszát a levélhez csatolt lábjegyzetben közli: „Fogadja a báró legőszintébb köszönetemet, szívből örvendek, hogy biztatásim ily szép sikerre vezették. Bár sajnálom, hogy az ásatásban tettleg részt nem vehettem, mert bizonyosan sikerült volna a korhadék közt a lándzsa hosszát, a paizs alakját – mit fölötte fontosnak tartok – meghatározni, mégis nagy haladásnak tartom, hogy az átkos dúlások helyett, melyeket a tudományos ember csak megsirathat  támadtak a vidéken is férfiak, kik annyi értelemmel és ügyszeretettel pártolják a régészetet. A többi halom megbontásánál szívesen szolgálok munkatársul...”[44]
Rómernek az ásatás módszerét illető fenti udvarias kritikájában már körvonalazódik a régiségkedvelő amatőrök és a szakemberek közötti munkamegosztásra, hatáskör-elkülönítésre vonatkozó nézete. Rómer– mint láttuk  – számtalanszor hangsúlyozta annak a szerepnek a fontosságát, melyet a lelkes vidéki "szakkedvelők" a történeti emlékek összegyűjtésében, leírásában, lerajzolásában, megőrzésében játszhatnak, azt azonban helyteleníti, ha megfelelő szakismeretek híján, kíváncsiságból vagy divatból fognak ásatásokba.
Ez a gondolat fogalmazódott meg Jókai Mórhoz írott levelében is:
 „Igen tisztelt collega úr!
A „Hon” márczius 1. esti kiadásában Szilágyi Ferencz úr jelentést tesz egy „czölöp korszaki” nevezetes régészeti felfedezésről, s kegyedet kéri, „hogy illető helyen lépéseket tegyen ezen talán több ezredéves műépítészet tudományos megvizsgálásáért.” Minthogy ezen jelentés már a német lapokba átment és a külföldön is nem érdemlett, mert tévedésen alapuló, zajt fog ütni, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy azon gerenda-szerkezet nem egyéb, mint egy fából összeállított sírkamara, milyenek egyébütt is...találtattak, és az ezredévesnél régiebb czölöpépítményekkel mi összeköttetésben sincsenek...” Nehezményezi, hogy a mellékletek elvesztek, a kamrát nem mérték fel, nem írták le. „Szomorú dolog az, hogy eddig azon keveset, mi a tudomány számára az ősi hagyományból, a halmok által födve, érintetlenül fenmaradt, a paraszt folyvást bántotta; most pedig ráadásul neki áll az úri rend és ezen szent ereklyéket rombolja, hogy jövőre nálunk e tekintetben is tabula rasa legyen. A narcotizálás, asztalmozgatás, spiritismus nyavalgós paroxismusai után a magyar tudálékosság egy új jux- vagy sport-nemet fedezett fel, a kunhalmok szétdúlását! De ez nem is csoda, hiszen nálunk mindenki mindenre alkalmas!
...mint nemzetünk egyik legtekintélyesb s legnépszerűbb íróját kérem: mondja meg azon hivatlan újkori török-tatároknak, hagyják érintetlenül azon egyedüli történelmi kútforrásainkat, melyek talán épen azért maradtak fön mai napig eredeti mivoltukban, hogy kellő előkészület-, s lelkiismeretes vigyázattal a tudomány valódi hasznára bontassanak fel.”[45]
Szabó Károly Kolozsvárról tudósította Rómert arról, hogy Székelyudvarhely környékén érdekes sírhalmok vannak, s várják, hogy Rómer vagy az Archaeologiai Bizottság küldöttsége – a helyiek segítségével – átkutassa ezeket. Rómer itt is türelemre inti a levélírót: „Lehetetlen, hogy hivatalos teendőim mulasztása nélkül, minden ilyen meghívásnak eleget tegyek. Sajnálom; de míg nem támadnak szakférfiak, kiket ilyen alkalommal kiküldeni lehessen, kár a halmokat bántani. Megjön az idő, mikor bizonyos terv szerint dolgozhatunk, és ha ezen emlékek századokon át sértetlenül maradtak, úgy hiszem, hogy még egy-két évig lehetne várni tudományos felbontásukkal. Elég teendőnk van az eddig leltekkel, miket fel kell dolgoznunk, rendezzük ezeket, azután ássunk újra meg újra, hogy az anyagot gyarapítsuk.”[46]
 
Fokozott figyelmet szentelt Rómer – az Archeológiai Bizottság ügyrendjével, illetve az Értesítő programjával összhangban – az alakuló vidéki régészeti egyleteknek és gyűjteményeknek. Folyóiratában Régészeti mozgalmak címmel önálló rovatot indított, melyben a helyi mozgalmak működéséről szóló tudósításokat közölte. „...lapunkat mint szaklapot a vidéki tisztelt ügytársainknak ajánljuk központul, közlönyül, örvendvén, ha a régészetnek terjedését minél nagyobb mérvben hirdethetjük.”[47]
A szerepet, melyet a régészettudomány fejlődésében a vidéki egyesületeknek szánt, „Régiségeink ismertetése és megóvása érdekében. (Figyelmeztetésül keletkező régészeti egyleteink számára.)” című programírásában is megfogalmazta: „...örömmel szemléljük, hogy...itt-ott kezdenek jobbjaink mozogni, serkenteni, és álmosakat felrázni!...kezdenek muzeumokat alapitani, szakkönyveket szerezni, felolvasásokat tartani;...[...]...Szakférfiaink eddig többnyire csak egyes, ismeretesb vidékeken jártak, ezeket ismertették. Kevesen vannak, mással kell foglalkozniok; leginkább a vidéki tagok tehetnék azt, hogy az egyletekhez legalább a monographiákhoz szükséges régészeti anyagokat beküldjék.”[48]
Lehoczky Tivadarnál a helyi régészeti mozgalom alakulásáról érdeklődik: „Mikor alakul már a beregi régészeti társulat, és mikor üljük meg a munkácsi megyei múzeum alapítási napját? Szaktársaink minden felül mozognak Békés-Csabától Pozsonyig, Nagy-Kállótól Pécsig!...illenék, hogy a hol csak egy lelkes régész van, gyűjtse maga köré a szakkedvelő értelmiséget, ismertesse meg vele ebbeli érdekes irodalmunkat, és állandósítsa saját buzgóságának és kutatásainak nagy áldozattal kivívott eredményeit... – Ha nem siet, megelőzzük...már hirdetem: Lehoczky a beregi archaeologicus egyletet életbeléptette! Ha akármi okból cserben hágy – nem az én hibám!” [49]
Tanácsokkal és biztatással látta el az alakuló egyesületeket, gyűjteményeket is. Helyeselte, hogy Margittay Gábor és gróf Batthyány József „szándékozik Élesden kis muzeumot alapítani! mily dicső és üdvös gondolat, legalább egy helyen együtt fogjuk látni mind azt, mit Kegyed buzgó tanítványaival gyűjteni fog. Az ilyen helybeli gyűjtemények sokkal tanulságosabbak a valódi kutatóra nézve, mint a nagyszerű, kábító mennyiségű muzeumok.”[50] Révész György kiskunhalasi birtokos arról számolt be, hogy a városi tanács engedélyével gyűjteményét néhány napig kiállíthatja a városháza termében. „Örömmel szemléljük” – válaszolta Rómer – „ezen mozgalmakat a vidéken...e tekintetben pártolom a decentralisatiót, hogy a vidéki tudománykedvelő saját tűzhelye közelében is szemlélhesse területe ritkaságait, azokat tanulmányozhassa és megóvhassa...[51]
 
            Rómer gyakori külföldi tanulmányútjai, kongresszusi részvételei révén kora számos nemzetközileg elismert tudósával állt szakmai kapcsolatban. Ennek az európai virtuális szellemi közösségnek a hagyománya a 18. századra vezethető vissza. Ekkor alakult ki egy mind származása, mind foglalkozása szerint heterogén, nemzetközi társaság, amelynek tagjai között a kultúra – akkor még elsősorban az antik irodalom és művészet – iránt szenvedélyesen vonzódó tudósokat és amatőr régiségbúvárokat, műgyűjtőket és műkereskedőket egyaránt találunk. Az Európa-szerte folyó sajtó-, illetve magánlevelezések tárgya az irodalmi és művészeti emlékek ismertetése, értelmezése, ikonográfiai és formai sajátosságaik vizsgálata, a témával kapcsolatban megjelent könyvek bírálata volt. Bár a 19. század második felétől a régészet-, és művészettudomány, illetve a műemlékvédelem nemzeti intézményrendszereinek megteremtésével párhuzamosan a tudósok közötti kapcsolattartás – nemzetközi konferenciák, világkiállítások, intézménylátogatások formájában – egyre gyakrabban öltött hivatalos formát, az információcserében a szakmai levelezés még mindig szerepet játszott. 1869-ben Rómer nem titkolt büszkeséggel ismerteti Odobesco Sándor bukaresti tudós hosszú levelét, melyben a magyarországi és erdélyi emlékanyaggal, illetve a hazai szakirodalommal kapcsolatos kérdéseket találunk. „Midőn ezen tudományos levelet az archaeologiai rendes levelezés sorából kivevén, eme szám elejére tűzöm, azért teszem, hogy figyelmet gerjeszszen, hogy lássuk a szomszéd országokban előre menő tudósok törekvéseit s egyszersmind győződjünk meg arról is, hogy az archaeologiai bizottság munkálkodását határainkon túl is figyelemre méltatják. E levél szerzője Románia biztosa volt a párizsi kiállításon, s a bukuresti muzeum világszerte ismeretes kincsei kiadásával foglalkozik.” A levél végén Rómer még megjegyzi: „Magam részéről a kérdésekre adott feleletet legközelebb közlendem. Kérem az archaeologia e részével foglalkozó hazánkfiait, méltóztassanak szintén e reánk nézve is fontos ügy felvilágosításához véleményeikkel hozzájárulni, és az adatokat vagy nekem, vagy Odobesco barátomnak franczia vagy német nyelven elküldeni.”[52]
 
            Az autodidakszis útján nemzetközi szaktekintéllyé vált Rómer tehát nagy türelemmel, alkalmanként jóízű humorral, jovialitással, s ha kellett, határozott, de udvarias, jobbító szándékú kritikával kommentálta a lelkes vidéki adatközlők beszámolóit, támogatta és biztatta a helyi régészeti egyletek szervezőit. A hazai művészeti és régészeti emlékek iránt érdeklődő amatőröket kiterjedt levelezésével és gyakori utazgatásai során kialakított személyes kapcsolataival[53] egyfajta familiáris közösségbe vonta úgy azonban, hogy gyakorlati tanácsaival, elméleti útmutatásaival, szakirodalmi ajánlásaival megpróbált a tudomány számára is hasznosítható, megbízható információkat szerezni tőlük.
Az a sajtópolémia, mely 1880-ban az Archaeologiai Értesítő oldalain zajlott, eltávolodást jelzett ettől a módszertől és szemlélettől. A folyóirat egyik munkatársa a Vas Megyei Régészeti Egylet Jelentésének újabb kötetéről közölt recenziójában maró, kíméletlen kritikával illette Lipp Vilmosnak a kiadványban megjelent írásait. Az Értesítő szerkesztője, Pulszky Károly később közölte ugyan Lipp tiltakozó levelét, melyben a szombathelyi paptanár kijelentette, hogy „minden öszszeköttetést az Arch. Értesítővel ezennel” megszakít, lényegében azonban éles tollú munkatársa mellé állt, s válasza alatt – feltehetően nem minden célzatosság nélkül – egy gúnyrajzot is közölt.[54] Lipp korábban megbecsült tagja volt az Archaeologiai Értesítő szerzőgárdájának, s a Vas Megyei Régészeti Egylet megalakítása és működtetése érdekében kifejtett tevékenységét Rómer is gyakran emlegette követendő példaként a hasonló vidéki törekvések képviselői előtt.
Bár néhány év múlva ismét találunk Lipp tevékenységét dicsérő írásokat a folyóiratban,[55] s 1883-ban Lipp újra küldött egy tanulmányt az Értesítőbe,[56] ez a furcsa közjáték is arra utal, hogy az 1880-as években a hazai régészettudományban egy olyan új generáció kezdett előtérbe kerülni, mely professzionalizmusa tudatában „szakférfiként” egyre élesebben határolta el magát nemcsak az önkéntes, amatőr „szakkedvelőktől”, hanem a Lipp Vilmoshoz hasonló „fél-profiktól” is. Ennek a folyamatnak a részeként csökkent radikálisan már Rómernek az Értesítő szerkesztői posztjáról való leköszönése óta azoknak a rovatoknak a száma, melyek a vidéki levelezőkkel való kapcsolattartást szolgálták. A Múzeumok, régészeti egyletek és kiállítások rovat megváltozott tartalommal megmaradt ugyan, az „Archaeologiai levelek” közlése azonban megszűnt. A „nemzeti régészet nagy építményé”-nek megalapozásához szükséges tárgy- és ismeretanyag összegyűjtésének időszakát, melyben Rómer Flóris fontos szerepet szánt vidéki adatközlőinek, az összegyűjtött anyag tudományos rendszerezésének korszaka váltotta fel.  
A Rómer-tanítvány Hampel József 1880-ban megjelentetett, Hazai archaeologiánk jelene és jövője című írása szerint a régészet minden feladatát a kormány által felügyelt és támogatott – de tudományos autonómiáját megőrző – hivatalos intézményrendszer szakavatott képviselői, az „arra képzett szakemberek” végzik el.[57] Pulszky Károly szerkesztősége alatt (1880-1884) az Archaeologiai Értesítő is szinte kizárólag a szaktudósok tanulmányainak közreadójává vált. S bár az új szerkesztő, Hampel József 1885-ben megköszönte a vidéki tagtársak buzgalmát, s kérte őket, hogy a továbbiakban is adjanak hírt az előkerült leletekről és a veszélyeztetett műemlékekről,[58]a művészettörténeti és régészeti kutatás, illetve a műemlékvédelem feladatainak végrehajtása a lelkes amatőrök helyett egyre inkább a (Rómer Flóris aktív közreműködésével létrehozott) hivatalos intézményrendszer képviselőire hárult.
 
                                                                                     Papp Júlia

                                                                        



[1] Archaeologiai Értesítő (továbbiakban ArchÉrt) 1869 (I.) 7. sz. 146.
[2] ArchÉrt 1868 (I.) 74-79.
[3] ArchÉrt 1869 (I.) 181-182.
[4] Bardoly István: Rómer Flóris élete. = Műemlékvédelem 1988/4.(XXXII.) 239.
[5] 1869-ben a szilágycsehi lelkésztől „a nagymoni harangirat jóravaló dörzseté”-t vagy „pacskolásá”-t kérte. ArchÉrt 1869 (I.) 6. sz. 114.
[6] Képes Kalauz a Magyar Nemzeti Muzeum Érem és régiségtárában. Pest, 1870. 1.
[7] Résultats generaux du mouvements archéologiques en Hongrie. Budapest, 1877-78.; Compte Rendue de la 8e Session du Congrés International d’Antropologie et d’Archeologie Préhistorique. 2. kötet, Budapest, 1878.
[8] Archaeologiai Közlemények, 1876 (X.) (új folyam VII.) I. füzet, 57.
[9]Marosi Ernő: Rómer Flóris művészettörténete. = Műemlékvédelem 1988/4.(XXXII.) 219.
[10]Archaeologiai Közlemények 1876 (X.) (új folyam VII.) II. füzet, 1-61.
[11] A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője. (IV.) Pest, 1870. 79-81.; vö.: A Corvin-codexek ügye a m. tud. akadémia előtt. ArchÉrt 1870 (III.) 135-136. A jegyzőkönyv kézirata: MTAK Kézirattár, RAL 1322/1870.
[12] Díszlapok a római könyvtárakban őrzött négy Corvin-kódexből. Pest, 1871. 3.
[13] OSZK Kézirattár Leltári Napló 1893-1908. 1895/27. (július 2.)
[14] ArchÉrt 1869 (I.) 248.
[15] ArchÉrt 1870 (III.) 104.
[16] A magyar nemzeti muzeum római feliratos emlékei. Pest, 1873. 177.
[17] ArchÉrt 1875 (IX.) 196, 200.
[18] Makkay János: Rómer Flóris Ferencz nagyváradi évei (1877-1889) = ArchÉrt 1991 (118.) 1-2. sz. 101.; Bihar 1881. okt. 4. és okt. 19.
[19] Rómernek a középkori falképeket ismertető könyvében jelen tanulmány szerzője például a szombathelyi Bitnicz Lajos életpályáját feldolgozó tudománytörténeti kutatásai során talált említést arról a levélről, melyet Bitnicz a Johannes Aquila által festett martyánczi (Mártonhely) falképek feliratairól 1864-ben az Archaeologiai Bizottságnak küldött.
[20] Tanulmányomban az első évfolyamban megjelent Archaeologiai leveleket dolgozom fel. Rómer az I. kötetben 36, a II. kötetben 30, a III-ban 55, a IV-ben 56, az V-ben 36, a VI-ban pedig 38levelet tett közzé.
[21] Papp Júlia: Hazai művészeti, régészeti és építészeti emlékek ismertetése a felvilágosodás és a korareformkor sajtójában. (Adalékok a műemlékvédelmi gondolkodás kialakulásához) = Magyar Műemlékvédelem (Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Évkönyve, 1991-2001) XI. 2002, 31-78.
[22] A magyar műemlékvédelem korszakai. Tanulmányok. Szerkesztette: Bardoly István, Haris Andrea, Budapest 1996. 69, 71, 79.; Archaeologiai Közlemények 1861. III-VIII.
[23] Az Archeológiai Bizottság jegyzőkönyvei. 1858-1870. MTAK Kézirattára. K 1580.
[24] ArchÉrt 1868 (I.) 1-2.
[25] ArchÉrt 1868 (I.) 70-71.
[26] Olaszfaluban a lelkész öccse „hajlamot mutatott a kutatásra...gondoltam, hogy jó lesz őt a tudományba bevezetni és benne a honi régiségeink iránti tiszteletet fölébreszteni.” A Bakony, terményrajzi és régészeti vázlat. Pest, 1860. 136.
[27] Horváth Antal másodéves pécsi joghallgatónak megköszöni a helyi római éremleletről szóló tudósítását. „Szíveskedjék, kérem, jövőre is Pécs vidékén az archaeologia tárgyaira ügyelni, minthogy ott, sajnálattal mondom, eddigelé más tudósítónk nincsen.” ArchÉrt 1869. (I.) 115.
[28] ArchÉrt 1868 (I.) 19.
[29] ArchÉrt 1868 (I.) 74-79.
[30] ArchÉrt 1869 (I.) 127.
[31] ArchÉrt 1869 (I.) 193-194.
[32] ArchÉrt 1869 (I.) 141.
[33] ArchÉrt 1869 (I.) 181-182.
[34] ArchÉrt 1869 (I.) 232.
[35] ArchÉrt 1869 (I.) 116.
[36] ArchÉrt 1868 (I.) 1-2. Hazai egyháztörténet is csak úgy állhat össze szerinte, ha az egyes falvak, esperességek, megyék történeti adatait a helyi papok összegyűjtik és közreadják. A Bakony...i.m. 1860. 111.
[37] Archaeologiai Közlemények, 1866 (VI.) 206-207.
[38] ArchÉrt 1868 (I.) 70-71.
[39] ArchÉrt 1869 (I.) 212-213. A helyiek Rómert kérték meg a templom előtt felállított római mérföldkő datálására. Felirata alapján hosszasan értekezik az emlék keletkezésének koráról, majd hozzáteszi: „Azért tessék bizton zárjel közé a 235-238 évet tenni.”
[40] ArchÉrt 1869 (I.) 283-285.
[41] ArchÉrt 1868 (I.) 80-81.
[42] ArchÉrt 1868 (I.) 74-79.
[43] ArchÉrt 1869 (I.) 97-98.
[44] ArchÉrt 1868 (I.) 49.
[45] ArchÉrt 1869 (I.) 140-141, 147.
[46] ArchÉrt 1869 (I.) 313.
[47] ArchÉrt 1869 (I.) 142.
[48] ArchÉrt 1869 (I.) 208.
[49] ArchÉrt 1869 (I.) 138-39.
[50] ArchÉrt 1868 (I.) 74-79. A hazai múzeumi rendszer decentralizációjának szükségességét Rómer már korábban is hangoztatta. A Bakony... i.m. 1860. 31-33.
[51] ArchÉrt 1869 (I.) 233.
[52] ArchÉrt 1869 (I.) 129, 135.
[53] „Sajnálom, hogy erdélyi utamból visszatérvén és Élesden keresztül menvén, nem tudtam, hogy e hely régészetünk egy ily lelkes, szakavatott barátját rejti; szívesen áldoztam volna egy félnapot, hogy a helyszínén nézeteimet közöljem, s lehetőleg a kellő tájékozást könnyebítsem....[...]...” ArchÉrt 1868 (I.) 75.
[54] ArchÉrt 1880. 174-176; 259-260.
[55] ArchÉrt 1882 (Új folyam II.) 142-143; 1885. (Új folyam V.) 39-42.
[56] ArchÉrt 1883 (Új folyam III.) 175-180. Az Archaeologiai Bizottság támogatásával jelent meg Lipp Vilmos A keszthelyi sírmezők (Bp. 1884) című munkája.
[57] ArchÉrt 1880. 261-267.
[58] ArchÉrt 1885. (Új folyam V.) 152. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által 1872-től létrehozott, általában 20-30 kültagból álló, a műemlékvédelmi szervezet munkáját segítő hivatalos levelezői hálózat a 20. század elejéig működött. Vö.: Lővei Pál: Egyházi személyiségek a magyar műemlékvédelem történetében = Műemlékvédelmi Szemle, 1993/1. 79-81.