Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bevezetés II. - Női művelődés

2015.02.14

 

A hazai írók, költők, prédikátorok némelyike foglalkozott a lányok nevelésének, taníttatásának kérdésével is.[1] A korábban említett Kolosi Török István 1630-ban keletkezett,  1644 és 1648 között Kolozsváron kiadott, Az aszszonyi-nemnek nemességéröl, méltoságáról és ditsiretiről való rythmusok című költeményét, mely egy 16. századi nődicsérő írás hatását mutatja, „Az Tiszteletes Aszszonyoknak Nagysagosoknak, Nemeseknek, Városiaknak és minden rendbélieknek, valakik tiszta hirrel névvel és ditsiretes erköltsel fęnyeskednek...” ajánlotta, s hangsúlyozta, hogy a női nem egyenlő a férfi nemmel, sőt néhány területen (könyörületesség, ékesszólás, stb.) felül is haladják azt. Felvilágosult, modern gondolkodását jelzi, hogy egyik versében kitér a lányok, nők intézményes taníttatásának szükségességére:

 

Ha meg engedve volna Aszszonyállatoknak,

Hogy közönséges helyen ökis tanitsanak,

Természet szerint arra haylandok volnának,

Hogy minden mesterseget hamar tanolnának.[2]

 

A lányok taníttatását Törökországi leveleiben a Rákóczi-szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült Mikes Kelemen is fontosnak tartotta: „Mert a leányok neveltetésére ugy kel vigyázni, valamint a férfiakéra, de még többet mondok, és azt mondom, hogy jol oktatni a leányokat ollyan szükséges, valamint a férfiakot, és az egyike, ollyan hasznos az országnak, valamint a másika, hogy lehet a? nem igazé az édes néném, hogy egy jol nevelt, jol oktatot eszes leány, aszszonyá változván. A fiát mind jol tudgya nevelni, oktatni, és tanyitani, és aztot az ország szolgálattyára alkalmatosá tenni…”[3]

Mikes Kelemen, illetve a nők nevelésével foglalkozó más hazai szerzők írásaiban kimutathatóak a francia François Fénelon de Salignac de la Mothe, későbbi cambrai-i érsek lányneveléssel kapcsolatos nézeteinek hatása. Fénelon pappá szentelése után a katolikus hitre tért protestáns leányok intézetét vezette. Az elsők között foglalkozott a nőnevelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel. 1687-ben kiadta Traité de l’éducation des filles (A leányok neveléséről) című munkáját, melyben hangsúlyozta: „a nők rossz nevelése több bajt okoz, mint a férfiaké”. Bár híve volt a nők intellektuális képzésének, a női nevelés legfontosabb feladatának kora uralkodó társadalmi nézete, felfogása, szokásrendje szellemében a családanyai és háziasszonyi erények kialakítását tartotta.

A lányok olvasásra tanítását a 17. századi ellenreformáció híres prédikátora, Pázmány Péter is fontosnak tartotta, mivel úgy vélte, hogy a vallásos írások ismerete elmélyíti az ájtatosságot. Szinte nézetei illusztrációjaként tekinthetünk arra az 1652-ben készült, a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzött festményre, mely egy fiatal lányt – a kép felirata szerint Ida von Guenthert – ábrázolt. Az öntudatosan a szemlélőre tekintő kislány jobb kezével egy nyitott könyvre mutat, melynek egyik oldalán az ABC, a másik oldalán pedig egy újszövetségi idézet – „Lasset die kindlein zu mir [kommen]. Marc 10.[14]” („Engedjétek hozzám a gyermekeket”, Márk, 10,14) látható. Pázmány ugyanakkor szigorúan megrostálta, mit szabad olvasni a lányoknak és az asszonyoknak:

 

Annak okáért, az én ítíletem szerént, igenis tanulja a gyenge leányka az olvasást: csak arra vigyázzanak a szülék, hogy ne valami hívságot és feslettséget olvasson, hanem imádságoskönyveket, ájtatos tanúságokat, Krisztusnak és az ő szentinek életét. Egyszóval, egyebet ne olvasson, hanem amiből erkölcsét jobbíthassa.

Bolondság az asszonyembernek hadakozó dolgokat olvasni: kárhozat a szerelmes históriákat forgatni, melyekből halálos méregnél, azaz veszedelmes gonoszságnál egyebet nem vehetni. Ah! Mely nagy esztelenség az atyáktúl vagy férjektűl, ha virágénekeket, szerelmeskedésről írt könyveket adnak feleségek, leányok kezébe! Olajt öntnek ezek a tűzre, mellyel felgerjed a bujaság. Mérget osztogatnak, mellyel megöletik a lélek. És hogy nyilvábban szóljak, akik szerzik, akik éneklik a virágénekeket, országos kerítők, közönséges kutakat mérgesítők. És mivel nem elégedvén magok gonoszságával, egyebeknek tőrt vetnek; mindazokban a gonosz indulatok vétkeiben részek vagyon, melyek az ilyen ének hallásból vagy olvasásból gyulladoznak, és nincs oly büntetés, melyet nem érdemlenek.[4]

 

A lányok olvasni és írni tanításától való félelem egy évszázaddal később is eleven volt: Bél Mátyás országleírása szerint az 1730-as években kevés lányt taníttattak ezekre a készségekre, nehogy ismereteiket rosszra, erkölcstelenre fordítsák.

Faludi Ferenc költő olaszból fordított Istenes jóságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes asszony (1748) című könyvében is helyteleníti a nők regényolvasását, azt viszont fontosnak tartja, hogy „istenes” dolgokat olvassanak.[5] Windisch Károly 1781-ben a pozsonyi Ungrisches Magazinban a nők tanulásáról közöl írást.[6]  Egy 1784-ben kiadott, fiatal hölgyeknek szóló életvezetési tanácsadó könyvecske – az olvasás laudációját követően – elsősorban a történeti műveket (mint az életismeret tárházait) ajánlja a kisasszonyok figyelmébe, míg a szépirodalommal kapcsolatosan óvatosságra int: „Mesés, Román és komédia könyveket vigyázással olvass, hogy elmédet, érzékenységedet el ne ragadozzák.” Ezt a véleményt osztotta Molnár Borbála, a századvég első komoly népszerűségre jutott költőnője is, amikor évekkel később így fogalmazott: „A jobb ízlésű Románok [...] olvasását nem kárhoztatom: sőt azt hiszem, hogy ezek észrevehetetlenül formálják a szívet, mégis ezeknél ugyan sokkal hasznosabbnak tartom a valóságos Históriákat.”[7]

            A lánynevelés intézményes kereteinek megteremtése, azaz a Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis által a lányok számára is kötelezővé tett elemi iskolai oktatás, majd a 19. században a magasabb iskolákba való beiratkozás lehetősége előtt tehát a lánynevelés feladatát elsősorban az édesanyák végezték. A legfontosabb a kor elvárása, felfogása szerint az volt, hogy az anya személyes példájával jó anyává, feleséggé, gazdasszonnyá és hívő kereszténnyé nevelje lányait. A független gondolkodású, tudós nőket nemcsak Bod Péter, hanem – mint látni fogjuk – Kazinczy Ferenc sem kedvelte. Bod Péter egyik levelében ezt olvashatjuk:

 

Tudja Nagyságod jól a maga példájából is, hogy az méltóságos Teleki famíliában való úrfiak véteknek tartották ifjú korokban meg nem házasulni és az ő ifjúságoknak feleségekkel nem vigadni. Ne engedje Nagyságd, hogy ezek az Párisban tanult, párisi Minervákat, belgyiomi Diánákat, bécsi Pallásokat szemlélt ifjú urak új haeresist hozzanak bé a méltóságos famíliában, hanem ha magok Ulissesek voltak, már telepedjenek egy-egy drága Penelope mellé, még pedig hamar.[8]

 

Külföldi forrásra támaszkodó, Anyai oktatás (1777) című művében Bessenyei György is azt hangsúlyozta, hogy a legjobb nevelést gyermekeinek az édesanya tudja megadni. A legfontosabb erénynek a vallásosságot tartotta, s ő is úgy vélte, hogy a nő alapvető kötelessége a családi életben betöltött szerepének (feleség, anya, háziasszony) minél tökéletesebb elvégzése.

Az anya viselkedésének, a családhoz való viszonyának a mintáját vitték tehát tovább a lányok, s ha ennek része volt a műveltség bizonyos szintjei iránti nyitottság, akkor az édesanya az arra való igényt lányaiba is átültette.[9] Szemléletesen mutatja az anyáknak a női művelődésre gyakorolt hatását az erdélyi és magyarországi könyvszerető, művelt nemesasszonyok körében gyakran megfigyelhető jelenség: nemcsak műveltségüket, hanem magánkönyvtárukat is továbbhagyományozták lányaikra vagy unokáikra, mint az például Kajali Klára és lánya, Ráday Eszter, vagy Petrőczy Kata Szidónia, Daniel Polixena és Wesselényi Zsuzsanna esetében történt.

            A műveltség tiszteletét, a könyvek szeretetét ugyanakkor a lányok természetesen nemcsak az anyjuktól tanulhatták el: Daniel Polixéna például nemcsak Petrőczy Kata Szidónia unokája, hanem az írással is foglalkozó tudós főkirálybíró, Daniel István lánya volt. A később Magyar Minervaként emlegetett lány már fiatal korában megtanult görögül és latinul, s kiváló nevelést adott lányának, Wesselényi Polixénának is.[10]

A női művelődéssel kapcsolatos nézetek korabeli sokszínűsége kimutatható a lányneveléshez kapcsolódó kiadványok eltérő jellegében is. A 18–19. századi oktatásban jelentős hangsúlyt kapott a két nem eltérő társadalmi szerepe, melyet a néha ugyanazon szerző által egymás párdarabjaiként külön a fiúknak és külön a lányoknak írt kiadványok jelzik.[11] A speciálisan a lányoknak és a nőknek szóló kiadványok, életviteli útmutatók néha egy-egy témával foglalkozó írásokat tartalmaztak, máskor regényszerű kidolgozást követtek. A nem intézményes nőnevelés korai szakkönyvei közé sorolható munkák nemcsak bemutatták az aktuális társadalmi viszonyokat, szokásokat, a nemi szerepeket, hanem alakították, befolyásolták is a korabeli nézeteket és viselkedési mintákat. A lányoknak, illetve fiúknak szóló kiadványok mellett ugyanakkor számos könyv célozta meg mindkét nem ifjú képviselőit, s 1821-ben megjelent irodalmi almanachját Igaz Sámuel is a „mind két Nembéli pallérozottabb ízlésű” olvasóknak szánta.[12]

 

*

 

A női művelődés egyik fontos területének, az olvasásnak képi ábrázolására az ókori síremlékszobrászat[13] és vázafestészet[14] óta számos példát találunk. A vatikáni Museo Pio-Clementino ókori múzsaszobrai (Sala delle Muse) közül Calliopé kezében könyvet, Clio kezében pedig írástekercset látunk.

A női olvasás bibliai hagyományait szemlélteti néhány népszerű vallásos ikonográfiai téma. Legismertebb közülük az angyali üdvözlet-jelenet, melynek képzőművészeti ábrázolásán Gábriel arkangyal megjelenésekor Mária gyakran olvas szent írásokat.[15] A jelenetet Lukács evangéliumából ismerjük, itt azonban nem történik említés arról, hogy Mária az angyal érkezésekor olvasott volna. Ez az értelmezés a későbbi teológiai irodalomból származik,[16] ahogy azt az 1522-ben Ráskay Lea által a Nyulak szigeti (Margit-szigeti) domonkos kolostorban másolt magyar nyelvű kéziratban, az ún. Horvát-kódexben is olvashatjuk:

 

Másod elmélkedés asszonyonk Máriának az időbe való foglalásáról, azaz minemű mívelködetekben vala foglalván asszonyonk Mária az imádó helyében, és minemő dologban lelé őtet az angyal? Ezre feleltetik doktoroknak mondások szerént rövidedön, hogy asszonyonk Mária ez időben vala foglaltatván négyféle mívelködetben:

 

Előszer olvas vala Szentírást.

Másodszer áll vala isteni elmélkedésökben

Harmadszer sírván fázkódik, sóhajt vala.

Negyedszer ájtatoson imádkozik vala. […][17]

 

Az angyali üdvözlet képzőművészeti ábrázolásaiból alkalmanként a művész korának női művelődésére vonatkozóan is vonhatunk le következtetéseket. Egy, a 14. század második felében készült itáliai festményen Mária előtt négypolcos, olvasópulttal kiegészített, könyvekkel telerakott nyitott szekrénykét látunk, (5. kép) s egy két részes, több könyvet tartalmazó szekrényke előtt áll az angyal látogatásakor Mária a karaszkói (Kraskovo) templom 1380–1390 között készült falképén is. Ezeknek a könyvszekrényeknek a mintáját a festők feltehetően világi vagy egyházi női olvasó által használt bútorról vették.[18]

Népszerű ikonográfiai típus a Szent Anna olvasni tanítja Máriát jelenet, illetve a könyvvel és koponyával ábrázolt Bűnbánó Magdolna is. Bibliai témát – az Újszövetségben található okos és balga szüzek történetét (Máté 25,1–13) – elevenített fel Daniel Stahlenbrecher elbingi ötvös 1705-ben készített ezüstkupáján,[19] zsánerszerű jeleneteiben szabadon értelmezve az evangéliumi példabeszédet: az okos szüzeket ábrázoló jelenetben olvasópult körül ülő, 18. század eleji ruhát viselő nőket látunk, akik könyvet olvasnak, illetve könyvekről vitatkoznak. Ugyanezek a – feltehetően közös grafikai előképre visszavezethető – ábrázolások tűnnek fel azokon az ezüst könyvfedeleken is, melyek egy 1700-ban Lipcsében megjelent, nők számára írt imakönyvet díszítenek.[20] (6. kép)

Annak következtében, hogy a 16–18. században a hazai társadalom elsősorban a nők teológiai, vallási műveltségét fogadta el, tartotta kívánatosnak, azokon a portrékon, melyeken könyvet látunk a nő kezében vagy közelében, formájából szinte mindig imádságoskönyvre, zsoltároskönyvre ismerhetünk. A Magyar Nemzeti Galéria 1641-ből származó, lőcsei polgárasszonyt ábrázoló festményén az ábrázolt mellett található asztalon egy díszes kapcsos imakönyv fekszik, s kapcsos imakönyv van annak a jómódú, feltehetően kisnemesi származású asszonynak a kezében is, akinek az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi kastélymúzeumában kiállított portréját az 1730-as években egy Pozsony környéki festő készítette. Bár az imakönyv a női portrékon elsősorban az ábrázolt vallásosságát, ájtatosságát jelképezte, a könyv festményeken való megjelenésének reprezentatív funkciója is lehetett, hiszen a korábbi évszázadokban a könyv olyan ritka és drága dolog volt, hogy birtoklása társadalmi presztízst jelentett.

A könyv és a nő kapcsolatát a teológiai műveltség viszonylatában mutatják azok a sajátos ikonográfiai típust képviselő szepulchrális alkotások is, melyeken elhunyt nőket (mint Aquitániai Eleonóra kapcsán már említettük) könyvvel a kezükben ábrázolnak. Maria de Villalobosnak a lisszaboni székesegyházban található 14. századi márvány síremlékén az ábrázolt egy hóráskönyvet olvas, (7. kép) a szintén Portugáliában található batalhati székesegyház 15. századi kettős síremlékén pedig I. Eduárd (Duarte) király kardot, míg felesége,  Aragóniai Leonóra egy imakönyvet tart a kezében, szemléletes példájaként a nemek közötti korabeli elvárt társadalmi munkamegosztásnak. (8. kép) A kendő mellett imakönyv látható Illésházy Gáspárné Thurzó Ilona 1648-ból származó, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzött ravatalképén is.

A teológiai jellegű női művelődés képzőművészeti ábrázolásának tehát három különböző szintjét különíthetjük el: a mennyei, égi szférában megjelenített olvasást és tudást (Szűz Mária, Szent Anna), az olvasó női szenteket, vagyis a mennybe jutott egykori földi nőket, illetve a vallásos műveket olvasó világi nők portréit, síremlékeit. A szintek közötti virtuális „átjárást” szemlélteti Petrus Christusnak a brugge-i Groeningemuseumban őrzött, 1457 és 1460 között készített festménye, mely a nyitott könyvei előtt imádkozó Portugáliai Izabellát, Jó Fülöp burgundi herceg feleségét és a mögötte álló Magyarországi Szent Erzsébetet ábrázolja.[21]  (9. kép)

A szakrális szférákban ábrázolt női olvasás a nők számára mintaadást is jelentett. Szűz Mária utánzásához, példaként való követéséhez (Imitatio Mariae) az olvasó vagy író Máriának a teológiai szövegekben és a képi ábrázolásokon való megjelenése óta hozzátartozott a vallásos szövegek olvasása – a nők számára általában, a kolostorokban élő nők számára pedig különösen. Bernardino von Siena ferences prédikátor nemcsak a fiatal lányoknak ajánlotta, hogy – az angyali üdvözlet alatt olvasó Máriához hasonlóan – mélyedjenek el a vallásos szövegek olvasásában, hanem a férjeknek is, hogy engedjék feleségeiket ájtatos könyveket olvasni.[22] A Szent Annától, majd a templomban olvasni tanuló Mária, az író, olvasó, könyvekkel körülvett Mária, illetve a gyermek Jézust olvasni tanító Mária ábrázolásai támogatták, legitimálták, normatív példává tették a vallásos női olvasást, s csökkentették azoknak a törekvéseknek az erejét, melyek szabályozni, azaz szűkíteni akarták a nők olvasáshoz való hozzáférésének a lehetőségét. A nők olvasni tanításának szükségessége mellett vagy ellen érvelők több évszázados vitájában ez az irodalmi és képi hagyomány egyértelműen az elsőhöz szolgáltatott érveket.[23]

Két, középkori kéziratban ránk maradt miniatúra, illetve az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött 15. századi Biblia pauperum egyik ábrázolása sajátos adalékot szolgáltat a férfinak és a nőnek a családon belül elfoglalt pozíciójához is. Egy 15. század eleji jeleneten Mária a szülés után a betlehemi istállóban olvas, miközben Szent József a csecsemő Jézust dajkálja,[24] (10. kép) egy 1475 körül készült hóráskönyvben pedig Mária az egyiptomi menekülés közben a szamár hátán ülve olvas, s az újszülöttet József viszi a karjaiban.[25] (11. kép) Az esztergomi Biblia pauperumnak az Egyiptomból való visszatérést ábrázoló jelenetében Mária könyvet tart a kezében, míg József gyengéden tekint le a mellette gyalogló, kézen fogva vezetett gyermek Jézusra.[26] (12. kép) Természetesen nem vonhatunk le általános érvényű következtetéseket az elmélyülten imádságot olvasó, tehát az elvont mennyei szférával foglalkozó anya és az „anyalelkű”, a csecsemőt gyengédséggel szolgáló apa ábrázolásából, hiszen Máriának és Józsefnek az üdvtörténetben elfoglalt eltérő helye igazolhatja a férfinak a hierarchikus viszony alacsonyabb fokán való szerepeltetését. Annyit azonban talán mondhatunk, hogy a zsánerszerű, életteli ábrázolások feltehetően a korabeli szemlélők számára is egy sajátos, nem szokványos családmodellt mutattak be. Hasonló szemléletet tükröz Dosso Dossinak a 16. század első felében készült Szent Család című festménye, melyen Szent József gyengéden kezében tartja a gyermek Jézust, miközben Mária egy díszes, illuminált kódexre mutatva magyaráz fiának.[27] (13. kép) Az 1980-as évek végén Simon Schama történész a 17. századi hollandiai viszonyokat vizsgálva megrázkódtatásként élte át Johan de Brune (de Oude) 1636-ban Amsterdamban megjelent Emblemata of Zinne-werck című kiadványa egyik metszetének felfedezését, mely egy férfit ábrázol, aki éjszaka a gyermekét ringatja, miközben az anya az ágyban alszik, hiszen a kép „…annyira közvetlenül a modern családra jellemző jelenetet ábrázol, hogy mintegy annak előképe… A gyermekét éjjel nyugtatgató apa képe csak azért hat sokkszerűen, írja Schama, mert Hollandián kívül a kora újkorban még a patriarchális családforma uralkodott, amiben sem a szülői szerepek megosztásának, tehát annak, hogy az anya helyett az apa foglalkozzék a gyermekkel, sem annak, hogy az apa egyáltalán törődjék a család belső dolgaival, nem volt helye. A más kultúrákban jellemző patriarchális, uralkodó apát felváltó családapa, a pater familias Hollandia 17. századi polgári társadalmában jelent meg, fejeződik be Schama magyarázata.”[28] A holland példát bemutató magyar történész, Péter Katalin ismertet egy hazai esetet, mely szerint egy Dremel Mihály nevű jobbágy 1671-ben éjszaka ringatta bölcsőben fekvő gyerekét, hangsúlyozva, hogy nemcsak a gazdag Hollandiára volt jellemző, hogy az apák foglalkoztak a gyerekeikkel. S nemcsak az újkorban – tehetjük hozzá, hiszen a gyermek Jézust dajkáló Szent Józsefet ábrázoló két miniatúra legalábbis azt jelzi, hogy az apáknak a gyermekeikkel való szeretetteljes foglalkozását már a középkorban is követendő példaként jelenítette meg a képzőművészet. A középkori apáknak a családi életben való aktív részvételére utal az a Chrétien de Troyes regényéből korábban idézett részlet is, mely a kertben hangosan regényt olvasó 16 éves leányról, s a felolvasást kedvtelve hallgató anyáról és apáról szól. Az apáknak a gyermekek felé forduló érdeklődése a 19. század eleji Magyarországon is megszokott, vagy legalábbis elvárt volt: „Méltó volna, hogy ezen épületes Könyvetskét minden Atyák és Anyák gyerekeik előtt üres óráikban olvasgatnák, avagy mások által előttök olvastatnák…”[29] – olvashatjuk egy könyvajánlóban.

 

Az olvasó nőket ábrázoló alkotások rávilágítanak a különböző társadalmi rétegek művelődési kompetenciájának eltérő megítélésére. A közép- és felsőosztálybeli nők olvasása általában elfogadott volt. Ezt szemlélteti Csokonai Vitéz Mihály A méla Tempefői című munkájának nyitójelenete is: A’ Kis Asszony a’ maga szobájába a’ kert felől való ablaknál egy kis asztalotska mellett olvas és ír.”[30] Andreas Meyer női életviteli útmutatója magyar fordításának címlapelőzéke is kezében könyvet tartó mosolygós fiatal úrilányt ábrázol, aki otthonában egy íróasztal mellett s egy könyvekkel teli szekrény előtt áll.[31] A lány kezében hárfa van, mely jelzi, hogy a korszak művelt hölgyei az irodalom mellett a zeneművészet területén is otthonosan mozogtak. Johann Georg Weikert gróf Károlyi József főispán feleségét, Elisabeth Waldstein-Wartenberget[32] ábrázoló festményén (1789) az arisztokrácia hölgytagjainak a könyvekhez, az olvasáshoz való bensőséges, bizalmas viszonyát mutatja be. A tájképi háttér előtt könnyed eleganciával, fesztelen tartással álló fiatal nő ujját könyvjelzőként a bal kezében tartott könyvbe helyezi, Sziléziai Szent Hedvig korábban említett, 14. századi ábrázolásához hasonlóan azt sugallva, hogy csak egy percre hagyta abba az olvasást, s nemsokára folytatja kedvelt tevékenységét.[33]

Bensőséges, elfogadott tevékenységként jeleníti meg a női olvasást és írást számos vers- és regényillusztráció, illetve az 18101820-as években megjelenő bécsi, (14. kép) valamint az 1840-es években kiadott pesti folyóiratok, irodalmi almanachok néhány zsánerszerű divatképe.[34] Kezében nyitott könyvet tartó biedermeier szépséget látunk az Aurora egyik Szemere Pál által szerkesztett kötetében,[35] a Der Ungar című pesti német újság divatképén pedig a Der Ungart olvasgató hölgyet.[36] Olvasó nőkkel találkozunk a Regélő Pesti Divatlap divatképein is. Ezek az ábrázolások nemcsak az írásnak és könyvolvasásnak a közép- és felsőosztálybeli nők körében megfigyelhető előretörését mutatják, hanem azt a fesztelen, intim hangulatot is érzékeltetik, mely a 18. század második felétől a korábbi időszakok kötöttebb társasági, hangos olvasása után uralkodóvá váló egyéni, csendes, a fantázia birodalmába visszavonuló olvasás során alakul ki. Rávilágítanak arra is, hogy az otthoni olvasás szerves részévé vált a nők mindennapi életének, s – ahogy az olvasásra használt székek, szófák mutatják – befolyásolta a korabeli lakberendezési divatot is.[37] A 18. század utolsó évtizedeitől a hazai asztaloscéhekben a korábban kötelező mesterdarabnak számító kétajtós szekrény helyett néhányan már íróalmáriumot, később íróasztalt, s ezen belül is női íróasztalt készítenek remekbe.[38]

A francia Jean-Baptist-Siméon Chardin A magánélet kedvtelései (1746) című festménye – melynek előterében egy fotelben olvasó nőt, hátterében pedig egy rokkát, illetve egy komódra helyezett levesestálat látunk – azt sugallja, hogy az olvasni szerető, művelt nőnek egyben szorgos, jó háziasszonynak is kell lennie.[39] Az alsóbb társadalmi rétegek nőtagjainak ábrázolásakor ugyanakkor általában inkább a kegyes, hasznos, gyakran ünnepi alkalmakhoz kötött olvasás példáival találkozunk, a kor szemlélete ugyanis ezeknél a lányoknál és asszonyoknál elítélte, helytelenítette a dologtalanságra ösztönző, időpocsékoló olvasást.[40]  Franz Jaschke viseletkép-albumában[41] egy ünnepi ruhába öltözött Veszprém megyei parasztlány, Vidéky (Kohlmann) Károly két évtizeddel későbbi viseletképén egy Tolna megyei parasztasszony kezében látható könyv – feltehetően egyházi énekeskönyv.[42] A szegényebb néprétegek áhítati olvasásának példájával találkozunk Daniel Chodowiecki 1750-es évekbeli metszetén, melyen egy énekeskönyvet olvasó parasztasszonyt látunk,[43] illetve az Aurora 1835. évi, Bajza József által szerkesztett kötetének francia előkép nyomán készült, rövid képmagyarázattal ellátott illusztrációján, melynek szegény özvegyasszony főszereplője eladásra kínált rozoga háza ajtajában ülve fólió nagyságú, vastag bibliát olvasgat.[44] (15. kép)

 

*

 

A hazai művészettörténetírás a női művelődés történetének „láthatóvá tételéhez” eddig elsősorban a 20. századi, illetve a kortárs és közelmúltbeli női ipar- és képzőművészek tevékenységének feltárásával és bemutatásával[45] járult hozzá. Az elmúlt évtizedekben kiemelt figyelem fordult a gödöllői művésztelepen alkotó művésznők felé, újabban pedig a 20. század eleji mozgásművészet hazai női képviselőinek munkássága került a tudományos érdeklődés előterébe.[46] Néhány tanulmány művészettörténeti stíluskorszakok – elsősorban a szecesszió és a szimbolizmus – nőábrázolásának kérdéseivel foglalkozott,[47] mások pedig képzőművészettel foglalkozó nők társadalmi helyzetének egyes aspektusait, illetve egy-egy művészeti ág női képviselőit vizsgálták.[48] Olvasó nőket bemutató néhány hazai – főleg 19. századi – festmény összegyűjtése történt meg egy magyarra fordított külföldi kiadvány mellékleteként.[49]

A téma interdiszciplináris jellege szükségessé, sőt elkerülhetetlenné tette, hogy kiállításunkon a női művelődés számos területét érintsük, minden ágának – irodalom, képzőművészet, iparművészet, zene, gyógyítás, mágia, stb. – bemutatására ugyanakkor nem vállalkozhatunk. Kiadványunk elsősorban a hazai női művelődés befogadói oldalára igyekszik fényt vetni, mert az alkotói területek feltérképezésében – annak ellenére, hogy a 19. század utolsó harmadáig, a professzionális nőírók hazai térnyeréséig a társadalmi közmegegyezés a nőkre elsősorban mint befogadókra (olvasók, kultúratámogatók) számított – mind a kiállítás, mind a kísérő kötet terjedelmi korlátokba ütközne. Nemcsak feldolgozásunk eme hiányosságából, hanem a hazai kutatás jelenlegi állásából is következik ugyanakkor, hogy még a magyarországi női művelődés történetének felvázolására sem törekedhetünk. Csupán azt remélhetjük, hogy kiadványunk egy majdan megírandó, átfogó jellegű hazai nőtörténet lábjegyzeteként szolgálhat, szerves folytatásaként azoknak a korábbi konferenciáknak és kiadványoknak, melyek közül egy kiállításnak[50] és két tanácskozásnak is a jelen kiállítást befogadó intézmény, a Petőfi Irodalmi Múzeum adott helyet.[51]

Kiállításunkon törekszünk ugyanakkor annak érzékeltetésére, hogy női művelődésről, női olvasásról általánosságban nem beszélhetünk, hiszen ez a jelenség koronként és társadalmi osztályonként jelentős eltéréseket mutatott. Fontos különbségek figyelhetők meg abból a szempontból is, hogy a női művelődés befogadói vagy alkotói oldaláról (női írók, költők, zeneszerzők, festők) – ezen belül a többé-kevésbé ebből a tevékenységből élő, professzionális, illetve a kedvtelésből dolgozó amatőr alkotókról – beszélünk. A jelenség különböző formákban is tárgyiasult: a nőknek szánt könyvek mellett bemutatunk női magánlevelet, emlékkönyvet, nők által írt kéziratot (pl. nóta-, kotta- vagy versmásolatot), olvasó vagy zenélő nőket ábrázoló képző- és iparművészeti tárgyakat, női írásra, olvasásra szolgáló bútorokat. Néhány 18–19. századi kiadványból a korszak ún. női és férfi művelődésének ambivalens viszonyára következtethetünk: számos könyvet csak a nőknek, sokat viszont hangsúlyozottan a férfiak és a nők, illetve a fiúk és a lányok számára egyaránt írtak.

Az utóbbi 1–2 évben a hazai tudományos életben a könyvillusztrálás, illetve a tágabb értelemben vett sokszorosított grafika iránti érdeklődés élénkülése figyelhető meg. A képes sajtó hazai történetét nagyszabású kiállítás (Budapesti Történeti Múzeum – OSZK),[52]  illetve ehhez kapcsolódó tudományos konferencia[53] mutatta be. A Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában párhuzamos kiállításokon láthatta a közönség Honoré Daumier (1808–1879) és Faragó József (1866–1906) karikatúráit. Napvilágot látott egy, az illusztrációk tipológiájával foglalkozó tudományos kiadvány,[54] illetve egy – hazai megrendeléseken is dolgozó – 19. század eleji bécsi rézmetsző illusztrációinak katalógusa.[55] Bár nem magyarországi sokszorosított grafikákat dolgoz fel, fontos állomása a kutatásnak és az ismeretanyag megosztásának az a 2012-ben az internetre került adatbázis, mely a Szépművészeti Múzeum 1620 előtt keletkezett olasz és francia metszeteit mutatja be.[56] Kiadványunk ezekhez a törekvésekhez is kapcsolódik.

 

 

[1] A kora újkori európai helyzetről l. pl.: Niekus 2008.

[2] Vö.: Kéri 2012, 155.

[3] Mikes Kelemen, Törökországi levelek, 62. levél. Rodostó, 11. junii 1725. http://mek.niif.hu/00800/00880/html/mikes3.htm

[4] Pázmány 1983/b.

[5] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból II. Barokk és késő-barokk rokokó, szerk. Kovács Sándor Iván, Budapest, 2000, 852–853.

[6] Windisch 1781.

[7] Fábri 1996, 7–8. N. N. 1784, 39.; Molnár – Máté 1804, 52.

[8] Idézi: Kéri 2012, 160.

[9] „Bél Mátyás művének… A lányok neveltetése című alfejezetében azt fejtette ki, hogy nem lehet egységes nevelési módszerekkel találkozni a magyar lányok esetében, mert bár az, hogy fő cél a lányok tisztességre, és nem fényűzésre való nevelése, ezt különböző családok, származásuknál, lakóhelyüknél fogva másként próbálják elérni. Említette például, hogy egyesek szinte ki sem engedik a házból leányukat, mások meg éppenséggel magukkal viszik mindenféle ünnepségre, lakodalmakba és színdarab-előadásokra. Hangsúlyozta, hogy a leányok az édesanyjuk példáját követik, ezért az ő életfelfogása, viselkedése a meghatározó. Ebből a gondolatmenetből egyenesen következett, hogy Bél Mátyás a lánynevelésről írt összefoglalóját azzal zárta, hogy leírta, milyen is a jó anya, és hogyan veszi át példáját a leány: »Midőn lakodalomba vagy más ünnepségre viszik [t. i. a lányt], ahol táncolnak, anyját követi, s annyira rá szokott figyelmezni, hogy intése nélkül sem enni, sem inni, sem elindulni nem akar, legfőbb törvénynek tartja anyjának engedelmeskedni. S mivel anyja jól ért a háztartáshoz és szorgalmas, lányának is az lesz a fő gondja, hogy eleget tegyen szüleinek, fivéreinek és nővéreinek, a háznépnek, a jószágnak, az egész háztartás igényeinek…«” Kéri 2012, 158.

[10] V. László 2008, 157.

[11] Pl. Campe 1783, illetve Campe 1790; Genersich 1811, illetve Genersich 1812.

[12] Zsebkönyv. Kiadta Igaz Sámuel, Bécsben, Pichler Antalnál, 1821.

[13] Fabricius 2009.

[14] Pl. Vörös alakos hydria (víztartó edény). I. e. 450 k. British Museum, London, Ltsz.: 1885, 1213.18. Vö.: Fabricius 2009, 39.

[15] Jolly 1982; Schreiner 2009.  

[16] Az újabb kutatás szerint az, hogy Mária olvasott az angyali üdvözlet alatt, Otfrid von Weißenburg Benedek-rendi szerzetes 860 körül írt Evangelienbuchjában jelent meg először. Schreiner 2009, 119.

[17] Horvát-kódex, 1522. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata, Közzéteszi, bev., jegyz. Haader Lea – Papp Zsuzsanna, Budapest, 1994. (Régi Magyar Kódexek 17.)

[18] Maestro di Campli, Annunciazione, 14. század második fele. Pinacoteca Capitolina, Róma, Ltsz.: P 358.

[19] Jankovich Miklós (17731846) gyűjteményei, szerk. Mikó Árpád, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2002, Nr. 116. (Pandúr Ildikó szócikke)

[20] Johann Christoph Beer, Das andächtig und in Jesum inbruenstig-Verliebte Frauenzimmer das ist… Leipzig, 1700. Mindkét tárgy a budapesti Iparművészeti Múzeumban található. Vö.: Petneki Áron, Egy 1705-ös ezüstkupa művészeti és történeti vonatkozásai. Művészettörténeti Értesítő (28) 1979/1, 13–18.

[21] A festmény 1470 körül készített változata a bécsi Kunsthistorisches Museumban található.

[22] Schreiner 2009, 119–120.

[23] Schreiner 2009, 141–142.

[24] Hóráskönyv, 15. század eleje, Észak-Franciaország. Walters Art Gallery, Baltimore. MS 10.290, fol. 69r., Vö.: Signori 2009, 146.

[25] Flamand miniatúra, 1475 körül. Bibliothèque Royale Albert Ier, Brüssel, MS. IV 315, fol. 105v., Vö.: Signori 2009, 147.

[26] Soltész 1966, 8. képcsoport.

[27] Dosso Dossi, Sacra Famiglia, 1527–1528 körül, Pinacoteca Capitolina, Róma, Ltsz.: PC 1.

[28] Péter Katalin, Jobbágygyermekekről a kora újkori Magyarországon. A csecsemő sír, az apja ringatja = Péter 2012, 118. Vö.: http://www.staff.u-szeged.hu/~comenius/eloadasok/JGYPK_Gyermekkortortenet/Tank%F6nyv/4_%DAjkor.pdf; http://www.pukanszky.hu/barokk.pdf

[29] Peretsenyi Nagy László, Orithia magyar amazon története, Pozsony – Pest, 1804. A könyv, amiről szó van: Seiler 1790. A kérdéshez vö.: Badinter 1999.

[30] Csokonai 1978, 7. Vö.: Fábri 1996, 7.; Debreczeni 2009, 61.

[31] Meyer 1783.

[32] A reformkor jelentős politikusának és mecénásának, a Magyar Tudós Társaság egyik alapítójának, gróf Károlyi Györgynek az édesanyja.

[33] MNM TKCS ltsz.: 2124. Vö.: Zsánermetamorfózisok. Világi műfajok a közép-európai barokk festészetben. (Székesfehérvár, Csók István Képtár, Deák Gyűjtemény, Szent István Király Múzeum. 1993. június 13. – október 10.), szerk. Mojzer Miklós, Budapest, 1993, 174–175.

[34] Wiener Zeitschrift für Kunst, schöne Literatur und Theater 1818. Nr. 28.; Nr. 49.; Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Mode 1819, Nr. 84.; 1823, Nr. 115., Nr. 154.; 1824, Nr. 121.; 1825, Nr. 69.; 1826, Nr. 83., Nr. 110.

[35] Eliza. Aurora. Hazai almanach. Kiadja Bajza [József]. Pest, 1835, 156–157.

[36] Der Ungar (1) 1842, Nr. 68., 404–405.

[37] Wittmann 2000, 334.

[38] Zlinszkyné Sternegg Mária, Ládás asztaltól a gömbasztalig. Adatok Debrecen bútorművészetének 17–18. századi történetéhez. (A Hajdú-Bihar megyei múzeumok közleményei, 60.)  Debrecen, 2008.

[39] Bollmann 2008, 23.

[40] Külföldi kivételként említhetjük Johann Daniel Herz (d. J.) Lesende Hirtin című rézmetszetét, mely egy fa alatt ülve könyvébe mélyedő, a körülötte legelésző tehenekre ügyet sem vető pásztorlányt látunk. Signori 2009, 335. (kép)

[41] National-Kleidertrachten und Ansichten von Ungarn, Croatien, Slavonien, dem Banat, Siebenbürgen und der Bukowina. Nach der Natur gezeichnet und gestochen von Franz Jaschke. Wien, 1821. Vö.: Gellér 2003, 26, 52.

[42] Nemzeti öltözetek. Regélő, 1838. Vö.: Gellér 2003, 28, 53.

[43] Bauer, Jens–Heiner (Hrsg.), Daniel Nikolaus Chodowiecki. Das druckgraphische Werk. Die Sammlung Wilhelm Burggraf zu Dohna-Schlobitten. Ein Bildband mit 2340 Abbildungen in Ergänzung zum Werkverzeichnis von Wilhelm Engelmann. Hannover, 1982, 4.

[44] Aurora Hazai Almanach. Alapítá Kisfaludy Károly. Folytatja Bajza. (14, Új folyamat 4) 1835, Pesten, Ifjabb Kilian György’ költségén. [1. kép] A lányok olvasni tanítását már Pázmány Péter is azért tartotta szükségesnek, hogy az imádságos könyvek és az áhítati irodalom olvasása révén jobbíthassák erkölcseiket. Pogány 2008, 453–454.

[45] 1998-ban Hölgyválasz. Elfelejtett modernizmus a 2030-as évek magyar művészetében címmel a Szombathelyi Képtár, 2008 elején pedig Hölgyek palettával. Magyar nőfestészet 1895–1950. Válogatás a Saphier-gyűjtemény képeiből címmel a Magyar Nemzeti Múzeum rendezett kiállítást.

[46] Pl. Vincze Gabriella, Madzsar Alice, Bilincsek, 1930 (rekonstrukció) = A 20. századi színházi kánon alakulása, szerk. Jákfalvi Magdolna, Budapest, 2011, 57–66.

[47] Pl. Gellér Katalin, Nő virággal – nő kertben = Nagy – S. Sárdi 1997, 234–242.

[48] Pl. Bíró Ágnes, A 19. század magyar festőnői, Budapest, 1938.; S. Nagy Katalin, Nők a magyar képzőművészetben = Nagy – S. Sárdi 1997, 83–92.; E. Csorba Csilla, A kísérletezéstől az önmegvalósításig. Magyar nő-fotográfusok a századfordulón = Nagy – S. Sárdi 1997, 101–116.; Bicskei Éva, ’A női osztály.’ Nők az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében, 1871 és 1908 között = A Mintarajztanodától a Főiskoláig, szerk. Szőke Anikó – Blaskóné Majkó Katalin, Budapest, 2002, 169–185.; Dr. Nagy Beáta, „Az otthon művészetének művelése”. Női szerepek a Gödöllői Művésztelepen = A Gödöllői Művésztelep 1901–1920, szerk. Gellér Katalin, Gödöllő, 2003. 51–58.; Bubryák Orsolya, Egy 17. századi nemesasszony inventáriumai. Adatok Rákóczi Erzsébet tárházához, Művészettörténeti Értesítő (54) 2005/1–2. 41–71.; Bicskei Éva, A Női Festészeti Tanfolyam – A Magyar Királyi Női Festőiskola története (1885–1921), Ars Hungarica (35) 2007/1. 51–94.; Pl. Gellér Katalin, Nőkérdés a művészetben. Festőnők a gödöllői művésztelepen. Rubicon (18) 2007/8, 70–71.; Bubryák Orsolya, Erdődy Anna serlegsorozata – a források tükrében = „Ez világ, mint egy kert…” Tanulmányok Galavics Géza tiszteletére, szerk. Bubryák Orsolya, Budapest, 2010, 187–204.; Bicskei Éva, Ámor és Hymen. A fiatal Székely Bertalan szerelmi történetei. Budapest, 2010.; Mészáros Zsolt, Hölgyek berettával. Kérdések az 1945 előtti magyar női alkotók megítéléséről. Ars Perennis. CentrArt Művészettörténeti Műhely Tanulmányok. 2010. http://www.centrart.hu/letolt/arsperennis/31Ars_perennis_Meszaros.pdf; András Edit, A kávédarálótól a szputnyikig. Tárgykultúra és nő az ideológia szolgálatában, Ars Hungarica (37) 2011/3. 38–61.; Papp 2011; Papp 2012.; Bubryák Orsolya, The Treasures of Countess Erzsébet Rákóczi (1654–1707) = BrackenGaldyTurpin 2012, 83–100. A hazai kutatások összefoglalását és bibliográfiáját ld.: Tatai Erzsébet, A művészettudományok találkozása a társadalmi nemek tudományával. Háztartási munkát reprezentáló kortárs műalkotások, Ars Hungarica (39) 2013/3. 279–301. A női alkotókkal foglalkozó legújabb – Magyarország szócikket is tartalmazó – monumentális külföldi munka: Le Dictionnaire universel des créatrices, Dictionnaire et encyclopédie (coffret), sous la direction d’Antoinette Fouque – Béatrice Didier – Mireille-Calle Gruber, 3 vol. Paris, 2013.

[49] Bollmann 2008.

[50] „…mert a szívből származnak minden gondolatok…” Magyar író- és költőnők a kezdetektől 1945-ig. Kurátor-rendező: Benkő Andrea, társrendezők: Hegyi Katalin, Petrányi Ilona, Ratzky Rita, PIM, 1995.

[51] Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben, Konferencia, PIM, 1996, rendező: Benkő Andrea, Nagy Beáta; Nagy – S. Sárdi 1997; Fábri – Várkonyi 2007.

[52] Az Ország Tükre – A képes sajtó Magyarországon 1780–1880. Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, 2012. szeptember 20. – 2013. január 20.

[53] „Képes világ”. Tudományos konferencia a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról. Országos Széchényi Könyvtár, 2012. december 6–7.

[54] Varga Emőke, Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban, Budapest, 2012.

[55] Papp 2012.

[56] www.printsanddrawings.hu