Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Asszonyi hősiesség a XVI-XIX. századi irodalomban.

2015.02.14

Penthesilea hada

 

Az asszonyi hősiesség toposza a 16-19. századi hazai irodalomban

 

A nők társadalmi szerepének és képességeinek megítélése az elmúlt évszázadokban gyakran mozgott a szélsőségek között. A nők állhatatlanságát, eredendően bűnös jellemét hangsúlyozók éppúgy a bibliai, vallási hagyományokra (Éva szerepe a bűnbeesésben) támaszkodtak, mint a nőket tisztelő vélekedések (Szűz Mária kultusz, női szentek tisztelete). Az újkorban a bibliai toposzokat gyakran konkrét személyekre is alkalmazták. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségét, Báthory Zsófiát házassága miatt katolikus hitéről a kálvinista vallásra téríttették, majd férje halála után visszatért a katolikus hitre. Az egykori fejedelemasszonyt az általa üldözött protestánsok a gonosz Jezabelhez, a támogatását élvező katolikusok viszont a hitét és nemzetét védő Eszterhez vagy Judithoz hasonlították.

            A nők negatív megítélésének korai magyarországi példái közé tartozik Armbrust (Ormprust) Kristóf munkája (Gonosz asszonyemberek, 1550). Bár címében az asszonyoknak készült nevelési könyv volt, tartalmában inkább a „nőgyűlölő” szövegek közé sorolhatjuk az 1653-ban Lőcsén megjelent Tükör, mely az asszonyoknak görög Simonides Írásából… írattatott című munkát is. A szerző korábbi források, kiadványok alapján a nők hibáit (lustaság, falánkság, kicsapongás, álszentség stb.) hangsúlyozta, s az asszonyokat állatokhoz (sertés, kígyó, szamár, menyét, sárkány stb.) hasonlította.

Az antik irodalmi és képzőművészeti hagyomány feléledésével párhuzamosan ugyanakkor a reneszánsz időszakától kezdve népszerűek voltak a nők pozitív tulajdonságait hangsúlyozó írások is, köztük azok, melyek nevezetes ókori asszonyokat követendő példaképként említettek. A görög történetíró, Plutarchos munkája nyomán jelentette meg Bogáti Fazekas Miklós Szép História. Az tökélletes Aszszony állatokról... (Kolozsvár, 1577) című munkáját, 1591-ben ugyanitt kiadott Aspasia asszony dolga és az jó erkölcsű asszonyoknak tüköre (1587) című művében pedig Kürosz (Cyrus) perzsa király és kedvese, Aspasia történetét elevenítette meg. A könyv a női nevelési kiadványok, viselkedési kalauzok előképei közé sorolható.

Az asszonyi erények között szerepelt a női bátorság, hősiesség, vitézség, melynek szemléltetésére az európai irodalomban és történetírásban az ókor óta számos példát találunk – elég, ha a görög amazonokról szóló történeteket, a hazája felszabadításáért fegyverrel harcoló francia parasztlány, Jeanne d’Arc (Szent Johanna) politikai és irodalmi kultuszát, vagy Heinrich von Kleist Penthesilea (1808) című drámáját említjük.

A fegyverrel harcoló, bátor nők dicsérete a magyarországi irodalomnak is évszázadokon keresztül népszerű témája volt. Minden bizonnyal összefüggésben volt ez a “propugnaculum et antemurale Christianitatis”, azaz “a kereszténység pajzsa, védőbástyája” toposszal, mely a hazai és a nyugat-európai köztudatban a törökökkel folytatott végvári harcokra utalva a 16. század közepe óta kapcsolódott a magyarokhoz.

A török–magyar háború egyik legnagyobb külföldi visszhangot kiváltó hadieseménye Szigetvár ostroma és bevétele volt. I. Szulejmán török szultán 1566 augusztusában százezres hadával vette ostrom alá a szigetvári várat, melyet Zrínyi Miklós várkapitány vezetésével mintegy 2500 katona védett. A közel egy hónapig tartó ostrom során a védők száma 300-ra csökkent, s bár szeptember 6-án meghalt az agg szultán, a törökök tovább folytatták az ostromot. Zrínyi és megmaradt katonái szeptember 8-án kitörtek a lángokban álló várból s a törökökre rontva hősi halált haltak.

 A korabeli beszámolók említést tettek a várban maradt asszonyok hősiességéről is. Egy névtelen szerző História az Szigetvárnak veszéséről című munkájában (1566) egy fiatal vitézről ír, aki a többi katonával ellentétben, akik a kitörés előtt megölték feleségüket, hogy ne kerüljenek a pogányok kezére, férfiruhába öltöztette hitvesét, s együtt harcoltak a törökök ellen hősi halálukig. A Szigetvárott férfiruhában harcoló nő bátorságát Ruinae Pannonicae (Pannónia romlása) című főművében, melynek egyes részei 1571-ben jelentek meg nyomtatásban, Christian Schesaeus erdélyi szász író is elődjénél részletesebb leírásban megörökítette.

A motívum nemzetközi népszerűségét jelzi, hogy a Szigetváron harcoló magyar nő hőstette szerepel Pierre Le Moyne jezsuita költőnek 1647-ben Párizsban kiadott, La Gallerie des femmes fortes című női életrajzgyűjteményében is. A szerző húsz bátor, erős nő életrajzához analógiaként, példaként későbbi korok egy-egy neves asszonyának élettörténetét  csatolta. VI. Mithridates pontusi király szép és okos feleségének, Monimének életrajza után La brave Hongroise címmel ír a Szigetvárott hősi halált halt asszonyról, aki Le Moyne elbeszélésében saját maga győzi meg férjét, hogy ne ölje meg, hanem engedje, hogy együtt harcoljon vele. A párizsi Mercure de France 1749. februári számában egy ismeretlen költő L’illustre Hongroise című versében szintén a magyar nők bátorságát énekelte meg, példaként említve a Szigetvárott hősi halált halt feleséget.

A görög mitológia amazonjainak toposzát átvéve énekelte meg a női hősiességet 1662-ben Paskó Kristóf A nemes és régenten híres Erdélyországnak keserves és szomorú pusztításáról írt siralom című munkájában. A váradi asszonyok – írja –,  amikor a férfi védők már elgyengültek, segítettek a harcban:

„Ezek az asszonyok ama dicséretes Penthesilea hadát,

Kik vitéz Hectorért egész halálokig oltalmazák a Troját,

Követék, mert ők is vérrel oltalmazák Váradnak erős várát.”

A 17. századi magyar verselő, Kolosi Török István unitárius lelkész, közköltő a női erények számos bibliai és antik példáját ismertette, köztük a női vitézségét is:

„Voltak bölcs emberek, a kik azt akarták:

Hogy egyaránt férfival asszony taníttassák,

Deáki tudományra s harczra oktattassék,

íj s parittyalövés néki mutattassák-

Lovag,- gyalogharczokon egyaránt forogjon.

Vitézkedni mezőben, sátort vonni tudjon.

Bátorkodást és kővel hagyítást tanoljon,

Hazájának szinte úgy, mint ura szolgáljon.”

            A női hősiesség példáját adja Szigeti veszedelem című eposzában a törököktől elrabolt, majd kereszténnyé lett Borbála történetében a szigetvári hős dédunokája, Zrínyi Miklós költő és hadvezér  is:

„…Száll Márs ő szüvében, s nem, mint más, sirással,

Vagy nyomorult föcske hosszu jajgatással

Csak ohajtja társát, hanem bátorsággal

Fegyverezi magát ura páncérával.”

 

*

 

A 18. századi Európában az olvasás – s ezzel párhuzamosan a könyvkiadás – történetében jelentős változások következtek be.  A kiadványok számának megsokszorozódása, illetve a műfaji, tematikai bővülés mellett megjelent egy új olvasóréteg: egyre több nő vásárolt vagy kölcsönzött könyveket. A női olvasók igényeit az írók és a kiadók számtalan kiadványtípussal igyekeztek kielégíteni: verseskötetek, szórakoztató regények mellett hasznos információkat is közreadó női kalendáriumok, almanachok, életviteli tanácsadókönyvek láttak napvilágot. Bár az ún. „hasznos” női kiadványok jelentős részét a mindennapi élet feladataival – háztartásvezetés, gyermeknevelés, beteggondozás – foglalkozó írások tették ki, a felvilágosodás és a korareformkor kiadványaiban számos olyan pozitív példával, történelmi és kortárs esemény szöveges és képi bemutatásával találkozunk, mely a női nemhez kapcsolódott.

 A hazai hősnők emlékének felelevenítésére Magyarországon is sok példát találunk. Peretsenyi Nagy László 1804-ben Orithia magyar amazon története címmel egy rézmetszettel díszített munkát tett közzé, Kis János pedig Ifjúság barátja, vagy hasznosan mulattató darabok a két nembéli ifjúság számára (1816) című kiadványában a szigetvári és az egri asszonyok történetét elevenítette fel. Az 1428-ban hajókkal férje, Rozgonyi István és Zsigmond király felmentésére siető Rozgonyi Cecíliáról, az 1552. évi egri ostromban hősiesen védekező Dobó Kláráról, illetve az 1686–1688 között Munkács várát védő Zrínyi Ilonáról a történelem bátor hősnőit bemutató életrajzgyűjteményében (Heroines, az az a nevezetes fejér népnek szép neméből magokat tetteikkel különböztető szépnemnek élet-tárjok. 1817) Peretsenyi Nagy László emlékezett meg.

A 19. századi értelmezésben hősnővé vált a legenda szerint az 1526. évi mohácsi vereséget követő maróti csatában elesett Dobozy Mihály felesége is. Míg a történet Istvánffy Miklóstól származó 17. század eleji leírásában az asszonynak még csak passzív szerepe van, a későbbi feldolgozásokban cselekvő részesévé válik az eseményeknek, hiszen maga kéri férjét, hogy inkább ölje meg, mintsem az üldöző törökök kezére jusson, s leveti magát a lóról, hogy megkönnyítse hezitáló férje döntését. A Dobozy-téma népszerűségét jelzi, hogy hazai munkák – például Cserey Farkasnak a magyar és székely asszonyok törvényéről 1800-ban kiadott könyve vagy Kölcsey Ferencnek az Aspasia nevű női almanachban 1824-ben megjelent verse – mellett a motívummal a francia és az osztrák irodalomban is találkozunk.

A 19. század eleji női almanachokban a vitéz hősnők képi ábrázolásai is helyet kaptak. Kisfaludy Károly Aurorája 1824-ben Rozgonyi Cecíliáról (1. kép), 1825-ben Horvát Endre verse kapcsán Borbély Helénáról (A’ Magyar Amazon), 1830-ban pedig a munkácsi vár hős védőjéről, Zrínyi Ilonáról (2. kép) közölt illusztrációt. Zrínyi Ilona portréja 1838-ban feltűnik az Emlény című, Karácsoni, új esztendei és névnapi ajándék„-ként a nőknek szánt kiadványban is. Számos ábrázolás örökítette meg Dobozynét: Blaschke Jánosnak az Aurorában 1822-ben megjelent metszete (3. kép) nyomán készült egy ismeretlen mester olajfestménye (MTA Művészeti Gyűjtemény), Laccataris Dömötör képe (Magyar Nemzeti Galéria) (4. kép), s litografált másolata bekerült egy angol mintára létrehozott enciklopédikus-ismeretterjesztő jellegű pozsonyi újság, a Fillértár (1835) képei közé is.

A 18–19. század fordulójának magyarországi irodalmában és képzőművészetében formálódó női nemzeti panteonnak a korábbi időszakok szent életű királylányai (Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Hedvig) és tragikus sorsú lányalakjai (Zách Klára) (5. kép) mellett a bátor, vitézszívű nők is tiszteletreméltó képviselőivé váltak. Történeteik és képi ábrázolásaik az ismeretterjesztés és a példaadás mellett fontos szerepet játszottak a női öntudat és hivatástudat elmélyítésében, s abban, hogy a női olvasók az asszonyi szerepköröknek a „jó háziasszony, jó feleség, jó anya” társadalmi elvárásainál tágabb területeit ismerhessék meg.