Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adatok Zrínyi Miklós, a szigetvári hős ikonográfiájához – Blaschke János (1770-1833) könyvillusztrációinak tükrében

2012.01.05

 

 
Adatok Zrínyi Miklós, a szigetvári hős ikonográfiájához – Blaschke János (1770-1833) könyvillusztrációinak tükrében
 
A 18-19. század fordulóján a Habsburg birodalom könyvkiadásában bekövetkezett műfaji változások részeként megnövekedett a népszerűsége a történeti témájú tudományos és ismeretterjesztő kiadványoknak. Közéjük tartoztak azok az illusztrált életrajzgyűjtemények, melyek gyakran címükben is hordozták a műfaj legismertebb antik példájának, a Párhuzamos életrajzok szerzőjének, a görög Plutarchosnak a nevét. Az ókori uralkodók életét bemutató kiadványokat a reneszánsztól kezdve gyakran díszítették a fennmaradt pénzérmék portréi alapján készült illusztrációk. Andreas Fulvius Illustrium Imagines című munkája (Róma, 1477) medaillonjai szolgáltak például előképül Johann Huttichius Imperatorum Romanorum libellus (Strassbourg, 1525) című könyve arcképei számára.
A reneszánsz éremportrékhoz hasonló medaillon keretes arcképek illusztrálták azt a 19. század eleji francia életrajzgyűjteményt is, melynek Habsburg birodalmon belüli kiadásaiban a helyi igényekhez való kiadói alkalmazkodás folyamatát követhetjük végig.Pierre Blanchard, az ifjúságnak szóló, erkölcsi vagy életviteli útmutatásokat közvetítő, tankönyvszerű kiadványok, illetve természettudományi, történelmi és vallásos könyvek szerzője, 1803-ban a fiatalok épülésére jelentette meg híres emberek életrajzát és portréját tartalmazó négykötetes sorozatát.[1]
Az elbeszélő, szórakoztató és ismeretterjesztő jellegű gyermek- és ifjúsági irodalom Európában az egységes közoktatási rendszert létrehozó felvilágosult abszolutizmus idején kezdett elkülönülni a „felnőtt irodalomtól.“ A műfaj virágzása a Habsburg birodalomban a biedermeier időszakára esett: legjelentékenyebb vásárlói rétege a 19. század elejére gazdaságilag megerősödő polgárság volt, mely a társadalmi felemelkedés egyik útját a művelődésben találta meg.[2]
Pierre Blanchard életrajzgyűjteményének jelzetlen, nem túl kvalitásos metszetei hat-hat medaillonba foglalt arcképet tartalmaztak – kötetenként 8-10 lapot. Az életrajzok és a hozzájuk kapcsolódó portrék Homérosszal kezdődnek, s a kortárs Bonapartéig, Mirabeau-ig mutatták be az ókori, középkori és újkori történelem, tudomány és művészet kiemelkedő személyiségeit – a középkoriak és újkoriak közül elsősorban francia, angol és itáliai nevezetes embereket. (1. kép)
A francia kiadvány anyagát 1806-1807-ben a bécsi Anton Doll[3] – az eredetihez hasonlóan négy kötetben, közép-európai hírességek életrajzával kiegészítve – német nyelven adta ki. Doll a bevezetőben kitért az életrajzokhoz mellékelt portrék funkciójára – vagyis hogy életszerűbbé, szemléletesebbé teszik a szövegekben bemutatott személyeket – s hangsúlyozta, hogy a metszetek jóval sikerültebbek, mint az eredeti francia kiadáséi.[4]  A bécsi kiadvány portréi minőségben valóban felülmúlják a névtelen francia rézmetsző arcképeit. (2. kép) Az első és a harmadik kötet négy-négy portrét tartalmazó címlapképét (a második és a negyedik kötetben nincs címlapkép) a pozsonyi származású, Bécsben letelepedett Blaschke János (1770 – 1833)[5] készítette. (3. kép) Bár a hat-hat arcképet bemutató szövegközti képek jelzetlenek, feltehetően ezeket a lapokat is a bécsi rézmetsző akadémián tanult Blaschke metszette. (2. kép) Ezzel a szokással – hogy t.i. a metszők csak az első lapot „szignálják” – a 18-19. század fordulóján kiadott bécsi kalendáriumok hónapképei esetében is gyakran találkozunk.[6]
Az ábrázolások többségének előképeként a bécsi kiadás metszője Blanchard könyvének illusztrációit használta, bár a képek sorrendje nem mindig egyezik meg. Azoknak a személyeknek a portréit természetesen, akiknek életrajza a francia kiadásban nem szerepelt, külön el kellett készíteni. Doll elsősorban az osztrák és a német olvasók érdeklődésére számot tartó hírességek életrajzával – Eugen von Savoyen, Ernst Gideon Loudon, Immanuel Kant, J. W. Amadeus Mozart, stb. – egészíttette ki a biográfiai gyűjteményt. A birodalmi patriotizmus szemléletének megfelelően ugyanakkor a nem osztrák területek híres emberei, pl. Attila hun király, a magyar Szent István király, Zrínyi Miklós, Hadik András, Báthori István vagy a cseh Ziska is helyet kaptak a kiadványban. Az olvasók aktuálpolitikai érdeklődésének kielégítésére a napóleoni háborúk néhány francia tábornokának életrajzát és portréját is ismertette, olyanokét, akik az 1803-as francia kötetben még nem szerepeltek.
Talán csak véletlen egybeesés, hogy Anton Doll 1807-ben kezdte kiadni Joseph Hormayr Oesterreichischer Plutarchcímű, a Habsburg birodalom nevezetes történeti személyiségeit bemutató kiadványát,[7] de az sem zárható ki, hogy a Blaschke János 76 metszetével illusztrált sorozat szerzője számára inspirációt jelentett a Dollnál megjelenő Blanchard-féle életrajzgyűjtemény. Az mindenesetre bizonyos, hogy azok közül az arcképek közül, melyek mindkét könyvben szerepeltek, több olyat találunk, melyek azonos előképet követnek, néhány esetben ugyanakkor – például Zrínyi Miklós arcképeinél – Doll egyszerre megjelenő két kiadványának illusztrációi eltérő előképek nyomán készültek. (2. kép, 4. kép)
Blanchard életrajzgyűjteményének kelet-európai népszerűségét jelzik a bécsit követő új kiadásai. A budai Egyetemi Nyomdában szerb nyelven napvilágot látott kiadványban[8] nem voltak illusztrációk, a Friedrich Kraft által javított és bővített 1815-ös pesti kiadást azonban Konrad Adolf Hartleben már háromszáz portréval (a Doll-féle kiadás kétszáz arcképe mellé Caspar Weinrauch bécsi rézmetszővel száz újat készíttetett), hat kötetben jelentette meg.[9] Blanchard kiadványának rövidített változata 1819-ben a budai Egyetemi Nyomdában román nyelven is megjelent, jóval kevesebb illusztrációval, mint az eredeti mű.[10]
Az 1815-ös pesti kiadáshoz Hartleben Blaschkétól hat új, két-két portrét tartalmazó, díszes kerettel ellátott címlapképet rendelt, melyeken a rézmetsző saját korábbi – Hormayr Plutarch-jában szereplő – motívumát, a dicsfénnyel körülvett nyolcágú csillagot használta fel újból. (5. kép) Az V-VI. kötetben az olvasók a régebbi korok kiemelkedő személyiségei (II. Rákóczi Ferenc, Hunyadi János) mellett a Napóleon elleni háborúk hőseinek (Andreas Hofer, Michail Kutuzow), német íróknak (Christian Fürchtegott Gellert, Christoph Martin Wieland) és tudósoknak (Johann Müller történész) az életét is megismerhették.[11]
 
*
 
Pierre Blanchard életrajzgyűjteménye két németnyelvű kiadásának új arcképei között Zrínyi Miklósé, a szigetvári hősé is szerepelt. Ezeket az ábrázolásokat a Zrínyi család történeti jelentőségű tagjainak portréit, a cselekedeteiket ábrázoló jeleneteket, s az ezekhez kapcsolódó térképeket feldolgozó magyarországi ikonográfiai kutatás eddig nem tartotta számon.[12]
A horvát eredetű Zrínyi család a 16-18. században fontos szerepet játszott a magyar történelemben és irodalomban, s néhányuk neve ismert volt a birodalom más részein is. A törökök által ostromolt szigetvári várból kirontó, hősi halált halt Zrínyi Miklós (1508 – 1566) tettét dédunokája, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (1620 – 1664) eposzban örökítette meg.
A várvédő Zrínyi Miklósról életében nem készült kép, az első grafikai lapok – melyek egy része röplapok, hírlevelek illusztrációiként a törökellenes harcok iránti nyugat-európai érdeklődést elégítette ki – 1566-1567-ból valók. A szigeti hős ezeken páncélban, sodronyingben, sisakban vagy süvegben látható.[13] Egy stilizált színezett fametszeten Zrínyi Miklós „díszes, Landsknecht-szabású öltözetet” visel,[14] (6. kép) az 1587-ben megjelent De Sigetho Hungariae propugnaculo című versgyűjtemény fametszetes illusztrációján pedig középkorias jellegű, térdig érő páncélt.[15]
Ennél a típusnál elterjedtebbek voltak azok az ábrázolások, melyeken Zrínyi páncél nélkül, díszruhában, tollas kalappal látható. Ez a portrétípus a korabeli krónikák hagyományát követte, mely szerint Zrínyi Miklós a várból való kitörés előtt levetette páncélját és díszruhába öltözött. Matthias Zündt (1498 (?) – 1572) 1566-ban készült rézmetszetén a díszruhás Zrínyi mögött a szigetvári vár látképe látható. (7. kép) Domenicus Custos (1550/59-1615) lapja (1601) ennek az ikonográfiai típusnak az ellentétes beállítású mellkép változata.[16]
Díszruhában, de más beállításban s másféle – hosszúkásabb – bőrsüvegben jelenik meg Zrínyi Miklós a 16. század második felében készített, Tiroli Ferdinánd főherceg (1529-1595) egykori gyűjteményéből származó nagyméretű olajfestményen.[17] A festmény alapján készült az az egészalakos rézmetszet, mely az eddig ismert első illusztrált és nyomtatott múzeumkatalógusban, az innsbruck-i Schloss Ambras páncélgyűjteményét bemutató Armamentarium Heroicumban található.[18] Ferdinánd főherceg azoknak a híres uralkodóknak, hadvezéreknek a páncéljait gyűjtötte össze, akik valamilyen nevezetes haditettet hajtottak végre. A 125 reprezentatív rézmetszetet tartalmazó katalógus képeit Giovanni Battista Fontana (1541-1587) rajzai nyomán Dominicus Custos metszette rézbe, s a lapok hátoldalán közölték az ábrázoltak életrajzát is. A többi hőshöz hasonlóan díszes keretezésű fülkében ábrázolt Zrínyi Miklós lábánál a gyűjteményben őrzött páncélsisakját láthatjuk. (8. kép)
Zrínyi Miklós portréjával Blanchard 1803-as francia életrajzgyűjteményében még nem találkozunk, az 1806-1807-es bécsi, illetve az 1815-ös pesti német nyelvű kiadásokban azonban már szerepel az arcképe. Az 1806-1807-es kiadvány harmadik kötetének utolsó, a 212-213. oldal közé helyezett, feltehetően Blaschke János által készített, jelzetlen tábláján Albrecht Dürer, Michelangelo, Las Casas, Thomas Morus és Luther mellett a szigetvári hős szakállas, bajuszos arcképét láthatjuk. (2. kép, 9. kép) A portré – a 19. században már kivételesnek mondható módon – nem a népszerűbb, ismertebb Zündt-féle ábrázolást, hanem az Armamentarium Heroicumban található egészalakos metszet arcképrészét követi: a metsző vagy ezt a képet, vagy egy ennek nyomán készült későbbi Zrínyi-ábrázolást használt előképül. A hat portrét – köztük Zrínyi arcképét – ábrázoló metszet a Neuer Plutarch 1815-ös pesti kiadásának harmadik kötetében, a 202. lap után található. A Fontana – Custos-féle portrétípus 19. századi nyugat-európai felhasználásának ritka példája Raphael Jacquemin viselettörténeti munkájának illusztrációja is.[19]
Bár az 1807-ben induló Oesterreichischer Plutarchot – mint láttuk – éppúgy Anton Doll jelentette meg, mint Blanchard életrajzgyűjteményének németnyelvű változatát, a Hormayr sorozatában található, Blaschke János által készített Zrínyi Miklós arckép (4. kép) nem az Armamentarium ábrázolását, hanem Matthias Zündt 1566-os portréjának ikonográfiai típusát (7. kép) követte.[20] Hormayr munkatársai – elsősorban a bécsi császári képgyűjtemények és az udvari könyvtár anyaga alapján – megpróbálták felkutatni az ábrázolandó személyek hiteles arcképeit, hogy Blaschke azok alapján készíthesse el a kiadvány portréit.
            Sajátos módon kapcsolódik a Zrínyi ikonográfiához Blaschke János egyik könyvillusztrációja. 1808-ban Pesten, Konrad Adolf Hartleben kiadásában jelent meg a korszak népszerű és termékeny, az 1810-es évek végéig anonimitásban tevékenykedő nőírójának, Christiane Benedikte Naubertnek Nikolaus Zriny oder die Belagerung von Szigeth. Ein historisch-romantisches Gemählde… című regénye, melyet egy korabeli könyvismertetés szerint Johann Blaschke Zrínyi Miklós hőstettét ábrázoló címlapképe díszített.[21] (10. kép) A könyv recenzense kiemeli Zrínyi cselekedetének történelmi jelentőségét, s hangsúlyozza, hogy a magyarok Leonidása – ahogy a szigetvári hőst először a göttingai Carl August Schlözer történetíró nevezte – egy második Götz von Berlichingen lehetett volna, ha a szerző a témát olyan kiválóan dolgozza fel, mint Goethe. A könyvet díszítő metszet azonban valójában nem a szigetvári Zrínyi hőstettét ábrázolja, hanem Bécs 1683-as török ostromát: elsőként ugyanis egy Anton Doll által 1800-ban kiadott történelmi regényt illusztrált.[22] Szemléletes példája ez a metszetillusztrációk korabeli másodlagos felhasználásának, s annak is, hogy a kiadók nem mindig saját metszetkészletük darabjait hasznosították újra. Hartleben ugyanakkor olyan metszetet választott, mely tartalmilag kapcsolódott a könyvhöz: ez téveszthette meg a recenzenst is, aki Zrínyi kirohanásának jeleneteként értelmezte Blaschke más témájú – de egy Zrínyi-könyvben megjelenő – lapját.
Blaschke János egy másik rézmetszete ezzel szemben – melyet a Zrínyi-ikonográfia magyarországi szakirodalma eddig szintén nem tartott számon – valóban Zrínyi Miklós szigetvári hőstettét elevenítette fel. Joseph H. Benigni von Mildenberg erdélyi szász író[23] 1809-ben Bécsben jelentette meg történeti kiadványát, melyben – a birodalmi patriotizmus szellemében – az osztrák birodalomhoz tartozó államok történetéből vett eseményeket ismertetett.[24] A hat kötetecskét illusztráló hat jelenetet – köztük a Habsburg birodalom hőseinek virtuális emlékcsarnokában számon tartott Zrínyi szigetvári hőstettét ábrázolót (11. kép) – Blaschke János metszette rézbe. (Ermordung des Walachischen Woywoden Michael; Tod Friedrichs des Streitbaren; Bestürmung Wiens durch die Türken; Zrinyis Heldentod; Misshandlung der kais. Statthalter in Prag; Der menschenfreundliche Oberste).
Mivel a negyedik kötetet díszítő, Zrínyi kirohanását ábrázoló metszet mind kompozíciójában, mind részleteiben hasonlít ahhoz a 17. századi laphoz, mely a kitörési jelenet eddig ismert első képi megfogalmazása, elképzelhető annak előképként való felhasználása. (12. kép) A rézkarc és rézmetszet technikájú kép, melyet Georg Andreas Wolfgang ifj. Johann Andreas Thelott rajza nyomán készített, Paul Rycaut Die Neu-eröffnete Ottomanische Pforte című munkáját (Augsburg, 1694, 218. o.) illusztrálta.[25] A várvédők mindkét képen a baloldalon elhelyezkedő, leeresztett felvonóhídon harcolnak a törökökkel, s közös motívum a felvonóhíd lánca, a palló alatt ábrázolt halott törökök alakja, a kép jobb oldalát borító ágyúfüst-felhő, a törökökre irányított ágyú, illetve a várból kitörő magyarok zászlajának elhelyezkedése is. S hasonlít a két metszet abban is, hogy a páncélos katonák közül egyáltalán nem vagy csak alig érzékelhetően kiemelkedő Zrínyi Miklóst nem díszruhában, hanem all’antica jellegű páncélban[26] ábrázolják. Zrínyi tolldíszes páncélsisakja mindkét illusztráción – az 1809-esen egyértelműbben – emlékeztet a szigetvári hősnek az ambras-i gyűjteményben őrzött fejvédőjére, mely az Armamentarium Heroicum metszetén is látható. (8. kép)
Ezektől a metszetektől teljesen eltérő szemlélettel nyúlt a Zrínyi kirohanása témához a neves osztrák történeti festő, Peter Krafft (1780 – 1856). A monumentális festményen („Graf Zriny’s Ausfall und Heldentod vor Szigeth”), melyet Szvetics Jakab udvari kamarás koordinálásával a bécsi akadémia professzora a pesti Nemzeti Múzeum megbízására 1820 és 1825 között festett,[27] Zrínyi díszruhában, ám az egykorú forrásokkal ellentétben nem gyalog, hanem pompás fehér lovon tör ki a várból. A szigetvári hős Krafft barokkosan mozgalmas, Rubens Amazonok harca című festményére emlékeztető kompozíciójának középpontjába kerülve a történet és a festmény főszereplőjévé válik. 
Az 1820-as években Magyarországon a neves költő és irodalomszervező, Kazinczy Ferenc vezetésével heves ikonográfiai vita bontakozott ki a készülő Krafft-kép kapcsán a várvédő Zrínyi és a költő Zrínyi Miklós arcképének felcseréléséről. Igaz Sámuel kiadó Hébe című irodalmi almanachjában (1825)[28] tévedésből – s fatális véletlenként épp a történeti ikonográfia első hazai tudatos művelője, a több ezer darabból álló, történeti személyek portréit is nagy számban tartalmazó metszetgyűjtemény[29] tulajdonosa, Kazinczy Ferenc Zrínyi-életrajzának illusztrációjaként – a szigetvári hős arcképe helyett a költő szakállatlan portréja jelent meg. Annak ellenére, hogy 1824-ben maga Igaz Sámuel küldte el előtanulmányként Kazinczynak a Blaschke hiteles Zrínyi-arcképével illusztrált 1807-es Hormayr-féle életrajzgyűjteményt. „Zrínyi Miklóst, hihetőképpen az Ifjabbat” [tehát nem a Hébe leírásában szereplő hadvezért, hanem a költőt. P. J.] ábrázolja Igaz Sámuel irodalmi almanachjának metszete – olvashatjuk egy korabeli könyvismertetésben is. A tudósító megemlítette, hogy a Zrínyi-portré előképe a néhány évvel korábban gróf Festetich László által készíttetett rézmetszet volt.[30]
Az elkészült Zrínyi-képet Krafft 1825-ben kiállította Bécsben. A témaválasztás – olvashatjuk Joseph Hormayr folyóiratában – kitűnő volt: a magyar „Termopüle”-t védő magyar „Leonidas” hőstette nemcsak a nemzeti, hanem az egyetemes történelemnek is példaadó eseménye volt.[31]  A bemutató alkalmából a Bécsben élő Cserey Farkas németre fordította Kazinczynak a Hébében megjelent Zrínyi-tanulmányát s a festmény leírásával együtt Nicolaus Zrini in Szigeth címmel kiadta azt. Krafft képe 1826-ban a nem sokkal korábban alapított pesti Nemzeti Múzeumba került.
 
 
 
                                                                       Papp Júlia
                                                          

[1] Le Plutarque de la jeunesse ou abrégé des vies des plus grands hommes de toutes les nations. Depuis les temps les plus recculés jusqu'à nos jours ; au nombre de plus de 200, et ornées de leurs portraits. Ouvrage élémentaire, propre à élever l'âme des jeunes gens, et à leur inspirer les vertus utiles à la société. Rédigé par Pierre Blanchard, 4 tomes. – Paris, an XI-1803. Franciából fordította és új adatokkal egészítette ki hatkötetes életrajzgyűjteményét Karl Reichard is. Moderne Biographien, kurze Nachrichten von dem Leben und den Thaten der berühmtesten Menschen, welche sich, seit dem Anfange der französischen Revolution bis zu dem Wiener Frieden, als Regenten, Feldherren, Staatsmänner, Gelehrte und Künstler ausgezeichnet haben… Leipzig, 1811.
[2] Klaus Dieter Füller: Erfolgreiche Kinderbuchautoren des Biedermeiers. Frankfurt am Main, 2006. (Kinder- und Jugendkultur, -literatur und -medien. Band 42.)
[3] Otmar Seemann: Bibliographia Dolliana. Nach den verschiedenen Doll-Verlagen getrennt. Stand: März 1998. Kézirat.
[4] Neuer Plutarch, oder kurze Lebensbeschreibungen der berühmtesten Männer aller Nationen von den ältesten bis auf unsere Zeiten. Herausgegeben von Peter Blanchard. Aus dem Französischen frey übersetzt, und mit neuen Biographien vermehrt. Erster Band – Zweiter Band. Wien, 1806. Dritter Band – Vierter Band. Wien, 1807. „Manche, wir dürfen sagen die meisten unserer Leser, haben zuverlässig die Erfahrung gemacht, wie sehr eine Biographie an Anschaulichkeit und Leben gewinne, wenn wir zugleich das Bildniß des Helden vor Augen haben. Wir lesen gleichsam in seinen Zügen seine Thaten, und das Aeussere wird uns der Seele Spiegel. So findet man hier zu jeder Lebensbeschreibung das Portrait des Geschilderten, von denen sich, da sie nach den besten Originalblättern kopirt wurden, mit Zuverläßigkeit behaupten läßt, daß sie die französichen sehr weit hinter sich zurücklassen „ Neuer Plutarch… Erster Band… 1806. V-VI.
[5] Papp Júlia: Adatok Blaschke János rézmetsző (1770-1833) életrajzához. In: Művészettörténeti Értesítő (LVI)2007/2. 349-358.
[6] Pl. Wiener Damenkalender zum Nutzen und Vergnügen auf das Jahr 1796. Wien.
[7] Oesterreichischer Plutarch, oder Leben und Bildnisse aller Regenten und der berühmtesten Feldherren, Staatsmänner, Gelehrten und Künstler der österreichischen Kaiserstaates von Joseph Freyherrn von Hormayr. Wien. 1807-1814. I-XX. Band. Im Verlage bey Anton Doll.
[8] [Pierre Blanchard]: Novij Plutarch… Buda, 1809.
[9] Neuer Plutarch, oder kurze Lebensbeschreibungen der berühmtesten Männer und Frauen aller Nationen von den ältesten bis auf unsere Zeiten. Nach dem Französichen des Peter Blanchard neu herausgegeben, vermehrt und fortgesetzt von Friedrich Kraft. I-VI. Band. Pesth 1815, bei C. A. Hartleben.
[10] [Pierre Blanchard]: Plutarch nou… Tomu I-II. Buda. 1819.A metszeteket Lehnhardt Sámuel pesti rézmetsző készítette.
[11] „Mit gleichem Interesse wird daher die Jugend und das reifere Alter, der Geschäftsmann und der Künstler, der Philosoph und der Diplomatiker bei jenen Schilderungen verweilen, welche ihm die nachahmungswürdigsten Muster zeigen, aber ihn auch zugleich belehren, welche Fehler und Wege er sorgfältig zu vermeiden habe.” Kraft: Neuer, 1815. Band I. IV-V. A kor másik népszerű „ifjúsági” írójának, Leopold Chimaninak az életrajzgyűjteményét az ismertetett híres emberek életéből vett jelenetek díszítették. (Biographien berühmter und verdienter Männer aller Zeiten und Nationen. Für dir Jugend bearbeitet von Leopold Chimani. Mit drei illuminirten Kupfer. Wien. In der Kunsthandlung des H. E. Müller am Kohlmarkt No. 1143.) Ernst Friedrich Buchholz Pesten megjelentetett, illusztrált életrajzgyűjteménye anekdotikus érdekességekkel is szolgált az olvasóknak. (Historischer Bildersaal oder Gemälde merkwürdiger Begebenheiten aus der Geschichte; ausgezeichnete Biographien und Charakterschilderungen nebst interessanten Anekdoten aus dem Leben berühmter Menschen der ältern und neuern Zeit. Herausgegeben von Ernst Ferdinand Buchholz. Pesth, bey Konrad Adolph Hartleben. 1811.)
[12] Cennerné Wilhelmb Gizella: A Zrínyi család ikonográfiája. Budapest, 1997. vö. még: Galavics Géza: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzőművészet. Budapest, 1986.; Buzási Enikő: Zrínyi és a későreneszánsz vitézi allegória. A szigetvári hős festett apoteózisa. In: Collectanea Tiburtiana: Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. Szeged, 1990. 431-442.; Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatábólMagyarországon. MNG. Kiállítási katalógus. Szerk.: Mikó Árpád – Sinkó Katalin. Budapest, 2000. VI-17., 399-402.; Tüskés Gábor: Egylapos paraszti fametszetek a 18-19. században. In: Néprajzi Értesítő (85) 2003, 93-113.; Tüskés Gábor: A szigetvári és a költő Zrínyi Miklós képi ábrázolásai. In: A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Szerk.: Bene Sándor, Hausner Gábor. Budapest, 2007. 219-268.
[13] Cennerné 1997, Kat. A1, A2, A5, A6.
[14]  Cennerné 1997, Kat. A4; Tüskés 2007, 223.
[15] Tüskés 2007, 226. (A Zrínyi-album facsimile kiadása: Budapest, 1987)
[16] Cennerné 1997, Kat. A 9.; A 10.
[17] Cennerné 1997, Kat. A 42. Kunsthistorisches Museum, Wien. Inv.Nr.: GG 8006.
[18] Schrenk von Notzingen, Jacob: Augustissimorum imperatorum, serenissimorum regum… Oeniponti. 1601. (In Armamentarium Heroicum Serenissimi Principis Ferdinandi Archiducis Austriae & c. Ambrosianum…) Vö.: Elisabeth Scheicher: Die Kunst- und Wunderkammern der Habsburger. Wien – München – Zürich, 1979 (76-134.); Galavics 1986, 54-55, 90.; Elisabeth Scheicher: Historiography and Display: The ’Heldenrüstkammer’ of Archduke Ferdinand II. in Schloss Ambras, in: Journal of the History of Collections.Oxford University Press. Volume II. Number 1(1990); Cennerné 1997, Kat. A 43.
[19] Raphael Jacquemin: Iconografie gén. et méthod. du costume du IX. au XIX. Siécle. Paris, 1862. Vö.: Cennerné 1997, Kat. A 51.; Tüskés 2007, 260.
[20] Hormayr: Oesterreichischer Plutarch Siebentes Bändchen… 1807, 90-91.
[21] A recenzens a metszetet Blaschke egy másik könyvillusztrációjával együtt említette: „Beyde Kupfer von Blaschke sind schön, aber das bey Almarich ist mit mehr Fleiß gearbeitet als das Titelkupfer bey Zriny, welches Zriny’s letzten Ausfall aus der Festung Szigeth darstellt.” Annalen der Literatur und Kunst des In- und Auslandes. Wien, 1810. Erster Band. 55.
[22] [Gleich, Joseph Alois]: Wilhelm Griskircher, oder die Belagerung von Wien. Ein historisch-romantisches Gemälde aus dem sechszehnten Jahrhunderte. Wien 1800. Im Verlage bey Anton Doll.
[23] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891. I. 847-850.; Schriftstellerlexikon der siebenbürger Deutschen von  Joseph Trausch. Reprint. Köln, Wien 1983. Band I. 95-103.
[24] Charakterschilderungen, interessante Erzählungen und Züge von Regentengrösse, Tapferkeit und Bürgertugend aus der Geschichte der österreichischen Staaten. Gesammelt von J. H. Benigni von Mildenberg. Wien, 1809. Im Verlage bey Anton Doll. 1-6 Bändchen. 
[25] Cennerné 1997, A 109; Tüskés 2007, 239.
[26] A csáktornyai Vármúzeumban található, a 16. sz. második feléből származó Zrínyi-síremlékén az elhunyt vitéz középkorias-lovagi jellegű páncélt visel. Tüskés 2007, 221, 227.
[27] Rózsa György: Kazinczy a műbíráló. In: Ars Hungarica (IX) 1981/2. 206-207.; Orlovszky Géza: Kazinczy és Zrínyi. In: Kortárs (XXV) 1981/9. 1467-1468.; Marianne Frodl – Schneemann: Johann Peter Krafft 1780-1856. Wien – München, 1984. 66-69.; Laczházi Gyula: Zrínyi, Dorfmeister, Krafft, Kazinczy. In: Irodalomismeret (10) 1999/1-2. 228-233.
[28] Hébe. Zsebkönyv MDCCCXXV. Kiadta Igaz Sámuel. Nyomtatta Bécsben Grund Leopold. Zrínyi Miklós, Berkovetz metszette.
[29] Sinkó Katalin: Kazinczy Ferenc és a műgyűjtés. In: Ars Hungarica (XI) 1983/2. 269-276.; Kazinczy Ferenc metszetgyűjteménye Zemplén Levéltárában. Sátoraljaújhely, 1992. I-II. sorozat. Gyűjtötte és összeállította: Hőgye István. Szerk.: B. Balsai Jolán.
[30] Hasznos Mulatságok, 1824. II. félév. 346. A Festetich-féle Zrínyi-metszetről ld.: Művészet Magyarországon 1780 – 1830. Katalógus. Szerk.: Szabolcsi Hedvig és Galavics Géza. Budapest, 1980. 169-170.
[31] Gemäldeausstellung des Professors und akademischen Historienmahlers, Peter Krafft, auf der Biberbastei, nächst der Ferdinandsbrücke. Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst. 27. und 29. April 1825. (Nr. 50-51.) 359.