Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adatok Goró Lajos itáliai régészeti kutatásaihoz és erdélyi hadmérnöki tevékenységéhez

2012.01.14

 

 
Adatok Goró Lajos itáliai régészeti kutatásaihoz és erdélyi hadmérnöki tevékenységéhez
 
     Goró Lajos hadmérnök életútját a közelmúltban a Századokban megjelent, illetve a bécsi Haus- Hof- und Staatsarchiv közleményeiben megjelenés előtt álló tanulmányaimban dolgoztam fel.[1] Jelen előadásomban Goró tevékenységének vázlatos bemutatása mellett itáliai régészeti kutatásaihoz, illetve erdélyi hadmérnöki tevékenységéhez kapcsolódó újabb adatokat ismertetek. 
     Agyagfalvi Goró Lajos 1786. június 14-én Erdélyben, a Hunyad megyei Déván, református nemesi családban született. A Goró család feltehetően Bögözről származott, s később honosodott meg a Hunyad megyei Agyagfalván, ahol rajtuk kívül több nemesi család volt birtokos.[2] A családnak 1781-ben magánpecsétet adományoztak, 1786-ban pedig II. József igazolta nemességüket.[3]
     Feltehetően az Agyagfalvi Goró családból származott Goró Lajos festő, könyv- és újságillusztrátor is, akinek személyét és tevékenységét a 20. század elején néha annak ellenére összekeverték a katonatiszt Goróéval, hogy annak halála után több mint 20 évvel, 1865-ben született.[4] Az illusztrátor Goró Lajos az 1880-as évek közepétől számos rajzot készített a Vasárnapi Újság, az Ország Világ, a Budapest, a Magyar Szalon és az Új Idők, illetve külföldi lapok számára. Életképei és tájképei díszítették Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozat Magyarországot ismertető részeit,s sok rajzot készített az Erdélyrészi Kárpát Egyesület 1892-től megjelenő Erdély című folyóirata számára. Huszka Józseffel és Tull Ödönnel együtt ő illusztrálta Dr. Hankó Vilmos Székelyföld (Budapest, 1896) című kiadványát.1895-ben az egyesület megbízásából Erdély legszebb tájairól készített akvarelleket és tusrajzokat, melyek az 1896-os millenniumi kiállításon is szerepeltek, s melyekért az 1900-as párizsi világkiállításon kitüntetést kapott. A látképeket az erdélyi egyesület főtitkárának, Radnóti Dezsőnek a szerkesztésében, a budapesti „Kosmos” Műintézet nyomásával „Erdélyrészi díszalbum” címmel sokszorosították. Goró erdélyi sorozata később a kolozsvári Kárpát Múzeum tájrajzi osztályának fontos állományát képezte. Azon kívül, hogy mindketten rajzoltak, egy véletlen egybeesés is van tevékenységük között: a katonatiszt Goró Lajos a pompeji ásatásokról írt könyvet, a rajzoló Goró pedig 1902-ben E. G. Bulwer Pompéji pusztulása című könyve számára készített illusztrációkat.
     Orbán János által újabban feltárt források valószínűsítik, hogy Goró Lajos, a későbbi hadmérnök a nagyenyedi református kollégiumban kezdte meg tanulmányait. Bár a kollégium matrikuláiban nem találjuk meg a nevét, 1826 körüli levelekben – mint látni fogjuk – az iskola egykori diákjaként emlegetik. Goró iskoláztatásáról eddig csak 16 éves korától volt adat, könnyen elképzelhető tehát, hogy addig Nagyenyeden tanult. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a kollégium anyakönyvei szerint a Goró család több tagja is az iskola diákja volt.[5] Az mindenesetre bizonyos, hogy Goró Lajos 1802 szeptemberétől a bécsi katonai mérnök-akadémián tanult.[6] Katonai pályafutásának állomásait a bécsi Kriegsarchivben található szolgálati adatlap alapján rekonstruálhatjuk.[7] 1805 szeptemberében mérnökkari kadét, 1807-ben főhadnagy lett. 1809-ben résztvett az asperni csatában, melyről ugyanebben az évben egy költeményt is írt.
1813 és 1815 között Itáliában, majd 1816 elejétől Dalmáciában szolgált, ahol tanulmányozta Spalato, Salona és a környék római emlékeit.[8]A katonai építési igazgatóság munkatársaként az osztrák császári pár 1818. évi dalmáciai látogatásakor Goró tervei szerint készült el Spalato díszkivilágítása, s bemutatta a felségeknek Diocletianus ókori palotájának nem sokkal korábban feltárt részleteiről készített rajzát.[9]
            1819-tól Mantovában, 1821-től pedig Nápolyban szolgált, ahol szabadidejében a közeli Pompejiben folyó régészeti ásatásokat tanulmányozta. A Nápoly környéki régészeti ásatások felügyeletét ellátó, a nápolyi régészeti múzeumban működő hivatal archivumában őrzik azokat az engedélyeket, melyeket a 19. században a pompeji ásatások megtekintésére és lerajzolására adtak ki. Számos utazó, katona, diák és képzőművész neve mellett megtaláljuk Goró Lajosét is, aki 1822. december 19-én kapott engedélyt Pompeji meglátogatására. A papíron négy név szerepel: Gaetano Caraccidornak múzeumi festmények lemásolását engedélyezték, Gorónak, Lane kapitánynak és Francesco Pozzinak pedig azt, hogy lerajzolják Pompeji műemlékeit. Az engedélyt Ruffo államtitkár írta alá, s szerepel rajta Michele Arditi lovagnak, a Real Museo Borbonico (a mai nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum elődje) igazgatójának aláírása is. Három hónappal korábban, 1822. szeptember 16-án kapta meg az engedélyt Pompeji lerajzolására Tommaso Ender tájképfestő (pittore paesista) is.[10] A Magyarországon is tevékenykedő Thomas Ender – ikertestvérével, a később a Tudományos Akadémia allegóriáját megfestő Johann Nepomuk Enderrel együtt – egy több éves itáliai ösztöndíj keretében 1821-ben Rómában telepedett le. Thomas bejárta szinte egész Itáliát, Nápoly környékére – mint a fent említett engedély mutatja – 1822 őszén utazott. Ennek a nápolyi levéltári forrásnak a segítségével pontosíthatjuk a hazai szakirodalomban eddig az 1820-as évekre datált, (1. kép) az osztrák szakirodalomban pedig datálatlanul említett, a pompeji ásatásakat bemutató rajzai, akvarelljei készítési idejét.[11]
A nápolyi múzeum archivumában található engedélyek nagy számából arra következtethetünk, hogy nem lehetett túl nehéz megszerezni őket, abból pedig, hogy Goró nevén csak egy engedély található, arra, hogy ezek feltehetően nem egy alkalomra szóltak. Ahhoz ugyanis, hogy elkészítse 1825-ben megjelent, részletes Pompeji-könyvét,[12] Goró Lajosnak minden bizonnyal sokszor kellett tanulmányoznia az ásatások helyszínét.
     Goró nápolyi szolgálata idején néhány írást közölt a hazai és az osztrák sajtóban, Joseph von Hormayr bécsi Archív für Geschichte… című folyóiratának pedig 1824-1825-ben egyik rendszeres nápolyi tudósítója volt. Ugyanebben az időben a folyóirat másik nápolyi levelezője is egy osztrák katonatiszt, Weikersreuter kapitány volt,[13] aki Goróhoz hasonlóan érdeklődött a régészet és a képzőművészet iránt. Írt Herkulaneumról és Pompejiről, antik pénzekről, nápolyi régiséghamisítókról, s a Real Museo Borbonico katalógusáról.Mindketten az ókori művészeti és régészeti emlékek iránt érdeklődő, művelt katonatiszti réteghez tartoztak, éppúgy, mint James Pattison Cockburn (17791847) tüzértiszt és akvarellista, akinek Delineations of Pompei című albumára Goró – bár csak a Jahrbücher der Literatur című folyóirat recenziójából ismerte – könyve irodalomjegyzékében felhívja olvasói figyelmét. Cockburn 1817-ben Londonban megjelent kiadványa itáliai katonai szolgálata alatt a pompeji régészeti ásatásokról készített rajzokat, akvarelleket tartalmazott. Ezek a tisztek Európa számos országában állomásoztak, s rajzaikkal, újságcikkeikkel, könyveikkel, utibeszámolóikkal, régészeti leletek, pénzek gyűjtésével hol periférikusan, hol mélyebben kapcsolódtak az ókori emlékekkel foglalkozó tudósok, műgyűjtők, amatőr régiségbúvárok európai virtuális szellemi közösségéhez.
     Némelyikük – köztük Goró Lajos – törekedett a közösséghez tartozás hivatalos, reprezentatív megerősítésére is: tagja volt a Római Régészeti Társaságnak s levelező tagja a nápolyi Királyi Herkuláneumi Akadémiának. Neve az utóbbi intézmény 1833-ban megjelentetett kiadványában[14] együtt szerepel William Richard Hamilton angol műgyűjtő és diplomata, Carlo Fea itáliai régész, Antoine Quatremère de Quincy francia régész és művészeti író, Anton Steinbüchel von Rheinwall, a bécsi udvari régiségtár és az Ambras-i gyűjtemény tudós igazgatója vagy a neves német archeológus, a római Német Régészeti Intézetet megalapító Eduard Gerhard nevével.
     Goró Lajos kiterjedt itáliai kapcsolati hálóját jelzi, hogy Wanderungen durch Pompeji című könyve illusztrálásában rajta kívül tizenegy képzőművész vett részt. A címlapkép Goró saját invenciója, (2. kép) az 5. oldal könyvdísze, illetve a húsz tábla közül tizenkettő pedig a helyszínen felvett rajzai nyomán készült. Ezekhez hasonló lehetett az a korábban említett rajz is, melyet Goró Diocletianus spalatói palotájának újonnan feltárt részeiről készített, s melyet Ferenc császár 1818. évi látogatásakor az uralkodónak nyújtott át. A Goró nevével jelzett illusztrációk többsége – képzettségével összhangban – műszaki rajztudást igénylő épület-alaprajz vagy keresztmetszet, (3. kép) illetve építészeti részletrajz (oszlopfejezet, ornamentális minta) (4. kép) volt, csupán két olyan táblát találunk a könyvben, melyen figurális ábrázolás alatt Goró neve szerepelt rajzolóként. (5. kép)
     Az illusztrációk egy része litográfia volt, ezeket Goro, D’Anna és D’Amara rajzai nyomán Benedetto Marzolla (1801–1858) rajzoló és térképész, illetve Atticciati készítette. A hét illusztráción is rajzolóként szereplő D’Anna feltehetően a nápolyi születésű Mariano D’Anna (1788–1851) volt, aki katonai egyenruhákról is közreadott egy sorozatot.[15] A rézmetszeteket S. Bossi, Schönfelder, R. Biondi, V. Henrion, Papin, Frühwirth és D. Casanova készítette. Közülök jelenlegi ismereteim szerint két művész tűnik azonosíthatónak, Heinrich Papin (1786–1839) bécsi miniatűrfestő és litográfus,[16] illetve a Pesten, Münchenben és Bécsben tevékenykedő Ernst Karl Frühwirth (1787 körül – 1830 után) litográfus.[17] Az, hogy mindkét művésznek – éppúgy, mint a fentebb említett D’Annának – volt a hadsereggel kapcsolatos munkája (Frühwirth egy darabig a hadsereg litográfiai intézetében dolgozott, Papin pedig egy több mint ötven rajzból álló, az osztrák katonai egyenruhákat bemutató sorozatot készített),[18] valószínűsíti, hogy ők dolgozhattak a katonatiszt Goró megrendelésére.  
     Az illusztrációk műfaji és stiláris sokfélesége rávilágít a korabeli antikvitásszemlélet s ezen belül a Pompeji-recepció sokarcúságára. Az alaprajzok és épületmetszetek a monumentális régészeti lelőhely mérnöki-építészeti érdekű vizsgálatát, a szobrokról, reliefekről készült reprodukciók (6. kép) az antikváriusi érdeklődést, a Sírok utcájának grandiózus síremlékeit, s az őket csodáló utazókat ábrázoló festői Pompeji-látképek (7. kép) pedig a korai turisztikai szemléletet tükrözik. A különböző művészektől származó, különböző jellegű illusztrációk ugyanakkor nagy valószínűséggel Goró könyvéhez készültek, a szövegben ugyanis konkrét utalásokat, hivatkozásokat találunk a képekre. Ugyanezt jelzi az is, hogy a képek legtöbbjén 1824-es vagy 1825-ös dátum szerepel.
     A könyvnek a Tudományos Akadémia könyvtárában őrzött példányábana képjegyzékben szereplő 20 táblán kívül még egy 38 x 66,5 cm nagyságú, két darabból összeragasztott, felirat és számozás nélküli litográfiát is találunk, melyet a rajta lévő jelzés szerint Carl Bschor készített. (Ez az illusztráció más könyvtárak példányaiban nincs benne.) A kép talán akkor került a kiadványba, amikor a jelenlegi márványozott keménytáblás papírkötése készült, ez pedig – a gerincen olvasható M. A. betűkből ítélve – akkor vagy az után történhetett, amikor a könyv az akadémia birtokába jutott. Arra vonatkozóan, hogy kinek a tulajdonából került a könyvtárba, semmilyen utalást, adatot nem találunk a könyvben.
     A litográfia – mint a korabeli leírásokkal való összevetésből kiderül – az erdélyi Várhelyen (Ulpia Traiana Sarmizegetusa) 1823-ban felfedezett, a trójai háborúból vett jeleneteket (Priamos kéri Achil­lestől Hektor holttestét; Párizs ítélete) bemutató, figurális és ornementális díszítésű antik padlómozaikokat ábrázolja. (8-9. kép) A felfedezésről a hazai napisajtó is hírt adott, két folyóirat pedig részletes leírásban ismertette a leletet.[19] Joseph Bedeus von Scharberg szász történetíró 1825-ben önálló kiadványt jelentetett meg a mozaikokról.[20]
     A litográfiát nem véletlenül köthették be éppen ebbe a könyvbe, Goró ugyanis a pompeji mozaikokkal foglalkozó részben ismertette a várhelyi leletet.[21] Bár sem az említett hazai folyóiratokban, sem Bedeus könyvében nem voltak illusztrációk, Jankovich Miklósnak a Felső-Magyarországi Minervában 1825-ben megjelent írásában utalást találunk egy akkor készült ábrázolásra. Jankovich elismeréssel említette, hogy a mozaikot saját birtokán felfedező és fallal körülvevő Nopcsa Elekné a hazai régiségek pártfogása, s a nemzeti dicsőség öregbítése érdekében kiadta a „Mozaik-padolat rajzolatját”.[22] Jankovich az addigi ismertetésektől lényegesen eltérő véleményét is az – ezek szerint kezénél lévő – „rajzolat formájából” alakította ki. Kővári László – aki 1849-ben Várhelyen már csak az arabeszk párkányzatából talált néhány lábnyit az 1823-ban még szinte teljesen ép mozaikpadlókból – egy olyan ábrázolás alapján írta le az emléket, melyet Johann Michael Ackner régész, epigráfus 1825-ben rajzolt és adott ki.[23]
     Azt nem tudjuk, hogy ez a két adat két különböző lapra vonatkozik-e vagy csak egy reprodukció készült a mozaikokról, az mindenesetre valószínű, hogy a Goró könyvébe bekötött litográfia ezekben az időkben készült. A kőnyomatot készítő osztrák Carl Bschor 1819-1820-ban hat lapot jelentetett meg a morvaországi ókori építészeti emlékekről, s egyik illusztrátora volt az 1820-1826-ban I. Ferenc császár parancsára Bécsben kiadott, a laxenburgi kastélyt bemutató albumnak. Bschornak a várhelyi mozaikokat ábrázoló litográfiáját a külföldi szakirodalom nem ismeri, oeuvre-jet kiegészíthetjük ezzel a nagyméretű, reprezentatív lappal.[24]
     A várhelyi mozaikról egyébként ebben az időben készült egy másik kép is: az 1830 után fokozatosan pusztuló emléknek a kinézését sem ismernénk – számolt be egy tanárjelölt 1898-ban a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat ülésén – ha báró Jósika Jánosné, született Csáky Rozália le nem rajzolta, sőt otthon ki nem hímezte volna a két jelenetet. „Érdekes” – tette hozzá a beszámoló készítője – „hogy e hímzésen vendégei is mindig dolgozgattak, s azután egy alkalommal Zsófia főherczegnőnek adományozta a két szép mozaik szőnyegképet.”[25]       
A mozaikok illusztrációját közzé tette a Szilágyi Sándor által szerkesztett milleniumi sorozat első kötete is, de mivel a képek eredetéről semmilyen adatot nem közöltek, nem tudjuk, hogy a színes, a fentebb említett litográfiáknál részletezőbb, igényes nyomatok milyen előképekről készültek.[26]A várhelyi mozaikokról egyébként a szövegben – a két illusztráció ellenére – nincs említés.
Goró Pompeji-albumát a hazai sajtó a megjelenés előtt és után is az európai műveltséghez, tudományossághoz való felzárkózás követendő példájaként üdvözölte, s az illusztrált kiadvány visszhangot keltett külföldön is.
Goro könyve és illusztráltatási tevékenysége a legújabb külföldi tudománytörténeti kutatásokban is fontos helyet foglal el. A The „Fortuna Visiva” of Pompeii, an Archive of visual and written documents from the XVIII and XIX centuries” című, a római német Régészeti Intézettel együttműködő itáliai tudományos projekt digitális archivumában nemcsak Goró kiadványa, s annak illusztrációi szerepelnek, hanem minden illusztrátora is, akik közül néhányról csak Goró könyvéből van adatunk. 
Goró Lajos 1827 áprilisában, az osztrák csapatok távozásakor hagyta el Nápolyt. Bécsbe, majd 1829 januárjában az erdélyi területi katonai erődítési igazgatóság helyi vezetőjeként Carlsburgba, azaz Gyulafehérvárra került.
A korábban említett, Orbán János által rendelkezésemre bocsátott források alapján úgy tűnik, hogy Goró már hivatali tevékenysége megkezdése előtt is foglalkozott erdélyi építési ügyekkel. A nagyenyedi református kollégium új szárnyának építése kapcsán Baritz János rektor 1826. március 22-én levélben fordult a Református Főkonzisztóriumhoz, mely szerint az építkezés terveit a készítésükkel megbízott Schilling kapitány át akarta nézetni „kapitány Góróval, aki már sok esztendők ólta az építés classicus földjén Olasz Országban mulatván, minden figyelmét a szebb szebb épületek visgálására fordította”, illetve Baritz öccsével, akik „mindketten éppen oly buzgón kívánnyák Colegiumunk előmenetelét, mint éppen maga kapitány Silling úr…”
     Néhány nappal később a Főkonzisztóriumhoz írt levelük szerint a kollégium professzorai és vicekurátorai is szükségesnek látták, hogy a tervekről több hozzáértő is véleményt mondjon. „Ezt kívánta Rector atyánkfiához intézett levelébe maga Schelling úr is, és hogy különösön Ingenieur kapitány Baritz és Goro urakkal (kik a kollégium neveltyei) közöltessék... Sőt kapitány Baritz úr, akiben a Professoratus különös bizodalmát helyhezteti, kapitány Goro úr által (aki tavaj Enyeden járt) figyelmetessé tétetvén, és valamennyire megesmérkedvén a kapitány Schelling úr planumával, testvéréhez, professor Baritz János atyánkfiához küldött levelében” ajánlotta magát a tervek megvizsgálására.[27]
     Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a tervek felülvizsgálatára sor került-e, annyi bizonyos csupán, hogy a nagyenyedi Újkollégium építését 1826 augusztusában Schilling Boldizsár hadmérnök tervei szerint kezdték el.[28]
     Elképzelhető, hogy ugyanennek a hadmérnöknek a nevével találkozunk a bécsi Kriegsarchiv egyik mutatókönyvében, mely szerint Ingenieur Hauptmann Schilling 1829-ben tervrajzokat készített a dévai vár erődítési munkálataihoz.
     A kolozsvári Szent György laktanya építésével kapcsolatos munkálatokban Goró már hivatali megbízásként vett részt. 1833 elején a város kérésére a királyi kormányszék bizottságot rendelt ki a felépítendő laktanya helyének kijelölésére, melynek Goró Lajos is tagja volt. Goró a meglévő iratok, helyszínrajzok és tervek alapján egy öt oldalas javaslatot nyújtott be, melyben a város által újonnan kijelölt hely előnyeit ecsetelte.[29] Mivel az uralkodó a helyváltoztatást időhúzásnak vélte, a város vezetése Goró javaslatának érveit felhasználva kérte – a király akarata ellenére – az új helyen való építkezés engedélyezését. Hosszú huza-vona után, egy Kolozsvárra látogató királyi biztos javaslatára a király végül beleegyezett a helyváltoztatásba. 1834 első felében Goróval elkészíttették a költségvetést és a tervmódosítást. Az erdélyi Építészeti Igazgatóság iratanyagában fennmaradtak Gorónak a változtatásokra vonatkozó elaborátumai, költségvetései, a tervrajzok azonban ma már nem találhatók az ügyiratok mellett.[30]A klasszicista kaszárnyaépület alapkövét 1834-ben tették le, az építkezést 1838 körül fejezték be. A bécsi Kriegsarchív mutatókönyvei szerint az osztrák hadmérnöki főhivatal és igazgatóság iratanyagában is voltak a kolozsvári laktanyával kapcsolatos, 1838-ból származó iratok – köztük alaprajzok is – ezek azonban mára megsemmisültek.
     A hadmérnöki igazgatóságon Goró különböző jellegű és volumenű munkákat végzett. Erre utal az a Kriegsarchiv térképgyűjteményében található tervrajz, mely a kolozsvári Fellegvár kútjának átépítése kapcsán készült, s melyet 1832. szeptember 20-i dátummal Goró is láttamozott.[31] A kút metszeteit és akvarellrajzát tartalmazó lapot báró Fleischer hadmérnök kapitány készítette, s az erdélyi hadmérnöki igazgatóság vezetője, gróf Engelbert is aláírta. Goró elkészítette a gyulafehérvári erőd kazamatáinak áttekintő alaprajzát, egy verestoronyi határőrizeti épület részlettervét, s másolatot készített a gyulafehérvári erőd alaprajzáról.[32]
     1835-ben Gorót őrnaggyá léptették elő.[33] 1836-tól Nagyszebenben, illetve Temesváron a hadmérnökség területi igazgatójaként szolgált, gyakran küldve jelentéseket legfőbb felettesének, János főhercegnek.[34] A dévai várról szóló beszámolójában a hadászati szempontok mellett részletesen ismertette a vár történetét is.[35] Kőváry László szerint Goró később egy emléktáblát akart elhelyezni a várban, melyben a hagyomány szerint a Trajanus által legyőzött Decebál megölte magát.[36] Goró tervét később a dévai vár ókori eredetének nézetét elutasító Schmidt Vilmos is megemlítette.[37]
     Goró Lajos regalistaként, azaz királyi hivatalosként részt vett az 1841–1843-as kolozsvári országgyűlésen.[38] Arcképét megtaláljuk Szathmári Pap Károly erdélyi országgyűlési albumában, melyben a 19. századi hazai fényképészet egyik legkiválóbb, a krími háborúban készített felvételei révén nemzetközi tekintélyt is szerzett képviselője a résztvevőket örökítette meg. (10. kép) Nem tudjuk, hogy a több mint 300 küldött közül Szathmári Pap Károly hányról készített rajzot, majd ez alapján litográfiát, csak az bizonyos, hogy a legújabb kutatások hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekből hetven portrét gyűjtöttek össze.[39] Goró az album adatai szerint az országgyűlés idején Kolozsváron a Ferenczi házban, a Kismester utca 147. szám alatt lakott.
     Az országgyűlésen Goró Lajos könyv-, és műgyűjteményét csatlakozva Kemény Józsefnek és Kemény Sámuelnek az erdélyi múzeum létrehozására tett indítványához a megalakítandó intézmény számára ajánlotta fel.
Goró 1843. november 15-én, a múzeum létrehozása előtt meghalt. Hagyatéka nem sokkal később – egy hevenyészett lista kíséretében – Nagyszebenből Kolozsvárra, az erdélyi kormányzóságra került. Teleki József, Erdély kormányzója utasítást adott, hogy a könyvekről készítsenek új, tudományos listát, s a kormányzó elnöki dolgozószobájában helyezzék el őket. Goró antik pénzgyűjteménye 1844-ben szintén Kolozsvárra került.Az önálló erdélyi múzeum ügye 1855-ben, Kemény József halálakor éledt fel újra, amikor Gróf Mikó Imre javaslata az önálló erdélyi múzeum felállítására lelkes visszhangra talált, s 1859. november 23-án megtarthatták az Erdélyi Múzeum Egylet hivatalos alakuló közgyűlését. Goró éremgyűjteményét korábban Bedeus József Nagyszebenbe vitette, majd 1860-ban ismét Kolozsvárra, az erdélyi múzeum birtokába került.[40] Könyvei az Erdélyi Országos Levéltárból jutottak a múzeumba.
 
                                                       Papp Júlia
  
Rövidítésjegyzék
 
Bőjthe Ödön
1891   Húnyadmegye Sztrigymelléki részének és nemes családainak története tekintettel a birtokviszonyokra. Budapest. Müller Károly nyomdája.
Ender, Thomas
1982   Thomas Ender und die österreichische Landschaftsmalerei. Wien. W. Hassfurther.
Gatti, Friedrich
1901   Geschichte der k. und k. Technischen Militär-Akademie. Geschichte der k. k. Ingenieur- und k. k. Genie-Akademie. 1717-1869. Wien. I. Band. W. Braumuller.
GGD                     General Genie Direction
Goro, Agyagfalvi von, Ludwig
1825   Wanderungen durch Pompeii von Ludwig Goro von Agyagfalva, Hauptmann im K. K. Österreichischen Génie Corps, Ritter des königlich-sizilianischen militärischen St. Georg-Ordens der Wiedervereinigung. Wien, bei Mörschner und Jasper.
Jakó Zsigmond – Juhász István
1979 Nagyenyedi diákok 1662–1848. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó.
Kőváry László
1852 Erdély régiségei. Pest. Beimel J. – Kozma Vazul.
Kővári László
1866   Erdély építészeti emlékei. „Erdély Régiségei” második, bővített kiadása. Kolozsvártt. Stein J.
MOL         Magyar Országos Levéltár
Orbán János
2007 Református kollégiumépítkezések Erdélyben a barokk és klasszicizmus korában. Nagyenyed, Marosvásárhely, Kolozsvár. In: Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat II (XII.) Kolozsvár, 258–262.
Pálmay József
1900 Udvarhely vármegye nemes családjai. Székelyudvarhely. Betegh.
Papin, Heinrich – Trentsensky. J.
1820 körül Bildliche Darstellung der K. K. Oesterreichischen Armee. Wien, bei Jos. Trentsensky.
Papp Gábor György
2001 Johann Nepomuk Ender (1793–1854) Thomas Ender (1793–1875) emlékkiállítás. Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény 2001. február-május. Budapest. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet.
Papp Júlia
2008     „… csak karddal, hanem pennámmal is használni...” Adatok Agyagfalvi Goró Lajos (1786–1843) hadmérnök életrajzához és pályaképéhez. Századok (142) 2008/3. 673–696.
Papp, Júlia
              2009
Lebenslauf und Berufslaufbahn des Militäringenieurs Lajos Goró von Agyagfalva (1786–1843) Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs. 2009. Band 53. 77-93.
Thieme, Ulrich – Becker, Felix
1932     Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart. 26. Band. Leipzig. K.n.
Schmidt Vilmos
1867 Déva vára Erdélyben. In: Brassai Sámuel (szerk.): Az Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyvei. Negyedik kötet. Első füzet. Kolozsvártt. Erdélyi Múzeum.
Sümegi György – Zombori István
2008   Szathmári Pap Károly erdélyi országgyűlési arcképcsarnoka. Budapest.METEM : Historia Ecclesiastica Hungarica.
Szilágyi Sándor
1895 A magyar nemzet története. I. kötet. Budapest, Magyarország a királyság megalapításáig. Athenaeum.
Szögi László 1994
Magyarországi diákok a Habsburg birodalom egyetemein. I. 1790-1850. Budapest - Szeged. 1994.
Szabó Miklós - Szögi László
1998
Erdélyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701-1849. Marosvásárhely, 1998. Mentor.
  
Júlia Papp
 
Contribution to Lajos Goró’s archaeological research in Italy and his work as a military engineer in Transylvania
 
 
Lajos Goró of Agyagfalva was born at Deva, Hunyad county in Transylvania at the 14th of June 1786. He studied military engineering at the Academy of Engineering at Vienna from the September of 1802. In September 1805 he became cadet engineer, in 1807 reached the rank of 1st lieutenant. In 1809 he fought in the Battle of Aspern-Essling.           
Between 1813 and 1815 he served in Italy, then from the beginning of 1816 he was in Dalmatia where he studied the Roman ruins of Spalato and Salona. In 1819 he was stationed at Mantova, then in 1821 at Naples where he researched the archaeological remains of the nearby Pompei in his free time.
During his service at Naples he published articles in the Hungarian and Austrian press, and between 1824 and 1825 he was a regular correspondent from Naples for Joseph von Hormayr’s Viennese periodical Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst. He was a member of the Archaeological Society of Rome and correspondent member of the Herculanean Academy of Naples. He surveyed his archaeological research in a book titled Wanderungen durch Pompeji published in Vienna in 1825 and illustrated by him and another eleven artists. Most of Goró’s illustrations were layouts or cross-sections for buildings or architectural details like column heads or ornamental patterns, which needed the skills of a draftsman. The Hungarian press welcomed Goró’s album on Pompeii, both before and after its publication, as a worthy example written in conformity to European literacy and science, and it was received well aboard too.
In April 1827 Lajos Goró left Naples for Vienna with the removal of Austrian troops, then in January 1829 he was stationed at Gyulafehérvár as the local leader of the Transylvanian Fortifications and Works Department. It seems that Goró had been involved in Transylvanian building affairs before his official work began there. Some sources mention that he was asked to supervise building plans for the new wing of the Reformed College at Nagyenyed in 1826. He was later officially designated to work at the construction of Saint George’s Garrison at Kolozsvár. In the first half of 1834 he modified the earlier plans at the request of the Town Council and made a new budget for the building operations. The foundation-stone for the Classicist garrison building was laid in 1834, and the construction ended around 1838. Goró was promoted to major in 1835. From 1836 he served at Nagyszeben and at Temesvár as the director of the local military engineering office and he often reported to his superior, Archduke Joseph. In his description of the Fortress of Déva he also detailed the history of the place not only its military aspects. Lajos Goró attended the Transylvanian Diet of 1841-1843 at Kolozsvár where he offered his book and art collection for the creation of the Transylvanian Museum joining József Kemény and Sámuel Kemény’s proposal. Goró had died on 15th November 1843 before the museum was established. His bequest was soon taken from Nagyszeben to the Transylvanian governorship at Kolozsvár, then it came into possession of the Transylvanian Museum Association founded in 1859.


[1] Papp 2008; Papp 2009.
[2] Bőjthe 1891, 171.; Pálmay 1900, 84.
[3] MOL, F 138 – Cista diplomatica – Homogialia – Hunyad – 1781 No. 4 Sorszám 1g574. U.ott: A 57 – Magyar Kancelláriai Levéltár – Libri regii 53. kötet 476-499.; A 39 – Magyar Kancelláriai Levéltár – Acta generalia 1786 No. 6640.
[4] Saur Allgemeines Künstlerlexikon. Band 59. München – Leipzig, 2008. 92.
[5] 1786-tól Goró Sámuel és Goró Miklós, 1789-től Goró Antal, 1829-től Goró Antal, 1836-tól Goró Lajos. Jakó – Juhász 1979, 187, 190, 232, 240.
[6] Gatti 1901, 656. – Szögi 1994, 220. – Szabó – Szögi 1998, 190. Ezek a kiadványok a bécsi Hadmérnök Akadémia matrikulája alapján Goró születési helyeként Solymost említik, a többi általam ismert hazai és külföldi feldolgozás Dévát.
[7] Conduite-Liste – Major Ludwig Goro von Agyagfalva... Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchiv, Bécs. 150/842.
[8] Oesterreichisches Militär-Konversations-Lexikon. 1852. Zweiter Band. 763764.
[9] Magyar Kurir 1818. XLVII. szám, június 19-én, 399–400.
[10] Soprintendenza per i Beni Archeologici delle province di Napoli e Caserta. Nápoly. Mindkét engedély levéltári jelzete: ASSAN XIII. B. 10. 16.
[11] Papp 2001, 71.; Thomas Ender und die österreichische Landschaftsmalerei. Wien 1982. 17-18.
[12] Goro 1825.
[13] Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst. 1825. márc. 14. (31. szám) 164.
[14] Memorie della Regale Accademia Ercolanense di Archeologia. Volume II. Napoli, 1833. VIII–XV.
[15] Saur Allgemeines Künstlerlexikon. Band 24. München – Leipzig, 2000. 180.
[16] Thieme – Becker 1932, 221.
[17] Saur Allgemeines Künstlerlexikon. Band 45. München – Leipzig, 2005. 506.
[18] Papin – Trentsensky 1820.
[19] Magyar Kurir 1823. II. 224.; Tudományos Gyűjtemény 1824. X. 29–40.; Felső Magyarországi Minerva 1825. 431–434, 473–474.
[20] Abbildung von zwei alten Mosaiken, welche im Jahre 1823 zu Várhely, im Hunyader Comitate entdeckt worden. Hermannstadt und Kronstadt,1825.
[21] Goro 1825, 66.
[22] Felső Magyarországi Minerva 1825. 473–474.
[23] Kővári 1866, 18-19.
[24] Saur Allgemeines Künstlerlexikon. Band 14. München – Leipzig, 1996. 640.
[25] Erdélyi Múzeum 1898/3. szám. 188.
[26] Szilágyi 1895, CCX. és CCXI. lap között. Jelezve mindkettő balra lent: Déry Béla, a másodikon jelzés jobbra lent is: Nyomt. Ullmann J. Budapest.
[27] Az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvári Erdélyi Református Főkonzisztórium levéltára. Ügyiratok, 53/1826, 76/1826.
[28] Orbán 2007, 258–262.
[29] MOL Mikrofilmtár: 44255-ös tekercsen: 3938/833.
[30] MOL F 147 (Directio Aedilis): 185/834.
[31] Kriegsarchiv Wien, Kartensammlung. GPA Inland C VI. d,) Klausenburg Nr. 10.
[32] Kriegsarchiv Wien, Festungen Galizia, Bukovina, Siebenbürgen, 11/3, Enveloppe: D/1, Archiv Nr. 81.; Nr. 1.; Nr. 47.
[33] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, GGD (Protokoll): 1835 (No. 242, 306.)
[34] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, GGD 1835242, 1836518, 183713/38, 183713/40, 183713/47, 183713/50, 183713/58, 183713/79, 183713/91, 183713/101, 183713/107.
[35] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, GGD 1835–1185 (Carlsburg am 18ten October 1835.)
[36] Kőváry 1852, 94.
[37] Schmidt 1867, 94.
[38] Az erdélyi nagyfejedelemség’ ’s hozzá visszakapcsolt Részek három Nemes Nemzeteiből álló Rendeinek Kolozsvár Szabad Királyi Várossában 1841ik Év November 15ik napján kezdődött Ország Gyűlésökről készített Jegyzőkönyv. Kolozsvártt, 1841. 569570. „A’ királyi hivatalosok” között: „Goró Ludovicus de Agyagfalva, Supremus Vigiliarum Praefectus.” 9.
[39] Sümegi – Zombori 2008.
[40] MOL Mikrofilmtár, 792 doboz, 185/1860. Eln.