Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adatok a Kazinczy–levelezés kritikai kiadásához

2012.01.14
 
Adatok a Kazinczylevelezés új kiadásához*
 
Kazinczy Ferenc levelezésének az ELTE BTK XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén az MTA – DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoportjával együttműködésben készülő új, kritikai kiadása[1] ráirányítja a figyelmet egy sajátos problémára. A művészettörténeti kutatásban a Kazinczy–levelezés Váczy János által szerkesztett kiadásának megindulása[2] óta eltelt több mint egy évszázadban számos olyan téves megállapítás vagy féligazság hagyományozódott tovább, mely a levelezésben található említéseket, feltételezéseket, javaslatokat tényként vette át. Bár eddig behatóbban – Blaschke János (1770–1833) rézmetsző[3] oeuvre-katalógusának összeállítása kapcsán – csak a hozzá köthető könyvillusztrációkkal foglalkoztam, feltételezhető, hogy ezzel a kérdéssel minden olyan tudományágnak szembe kell néznie, amelyik a Kazinczy–levelezést forrásanyagként kezeli. S szembe kell nézniük az új, kritikai kiadáson dolgozó kutatóknak is: lehet-e, kell-e, s ha igen, milyen mélységben helyesbíteni ezeket a Kazinczy–levelezés adatain alapuló téves megállapításokat, vagy rá kell bízni a szaktudományokra, hogy tisztázzák a saját területükön továbbhagyományozódott helytelen következtetéseket és pontatlanságokat. Tanulmányomban Blaschke János könyvillusztrációi kapcsán ez utóbbira teszek – reményeim szerint módszertani tanulságokkal is szolgáló – kísérletet.
 
*
 
A Kazinczy-levelezés Blaschke János munkásságára vonatkozó adataival először 1904-ben, a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című folyóiratban találkozunk. Blaschke „Kazinczyval is összeköttetésben állott s hozzá intézett, Bécsben, 1807 március 14-én kelt levele a Nemzeti Múzeum rendezetlen iratai közt arról tanúskodik, hogy ő készítette Dayka verseihez, Ossián fordításhoz a rézmetszeteket. A Daykához készített kép és címlap 35 forintba került, az Ossiánhoz készített 95 forintba.”[4]
A folyóirat következő számában ugyanakkor arról olvashatunk, hogy 1812-ben Kazinczy „Dayka Gábor képét inkább Gerstner által óhajtja elkészíttetni, mert ennek költségét Trattner fedezi és Gerstner olcsóbb, mint Neidl.”[5]
A művészettörténeti szakirodalomban az első, Blaschke szerzőségére vonatkozó említés hagyományozódott tovább. „Dayka Gábor verseihez s az Ossián fordításhoz ő készítette a rézmetszeteket. A Dayka verseihez készített kép és czímlap 35 frtba, az Ossiánhoz készített képek 95 frtba kerültek…” – olvashatjuk az 1915-ben megjelent magyar művészlexikon Blaschke életrajzában.[6]Azt, hogy az adat a Művészet 1904-es tanulmányából származik, jelzi, hogy a lexikon átvette az Osszián metszet árára vonatkozó elírást is. A Kazinczy-levelezésben egy 50, egy 35 és egy 15 forintos metszetről olvashatunk, 95 forintról egyáltalán nem esett szó.[7]
Az OSZK Kézirattárában őrzött eredeti levél vizsgálatakor az is kiderül, hogy a Váczy-féle kiadás valószínűleg helytelenül értelmezte Kazinczynak Blaschke sorai közé írt megjegyzéseit: Sie bestehen in einer Quart Platte, welche 50 f. kostet, denn eine (Daykához) 8taf zu 35 f. (kép és titulus) und ein Finnette (Vignett)] zu 15 f. dass Papier (Ossziánhoz)”[8]A „Daykához kép és titulus” véleményem szerint valójában az 50 forintba kerülő negyedrét lemezre, az „Ossziánhoz” megjegyzés pedig a 35 forintos nyolcadrét (a levélben „8taf” azaz oktávként jelzett) lapra vonatkozik. A 15 forintba kerülő vignettához Kazinczy nem írt magyarázatot.
Bár a kutatás csak két olyan levelet ismer, melyet Blaschke Kazinczynak küldött, s egy olyat, melyet Kazinczy közvetve írt Blaschkénak, a bécsi rézmetsző 1807 márciusában kelt levelének néhány sorából ennél sűrűbb levélváltásra következtethetünk: „Die beschuldigung, dass ich nicht alle Brife beandwortet hätte, wüsste ich nicht verdient, indem ich mich nicht erinnern kann einen unbeantwortet gelassen zu haben…” Ez a megjegyzés adatot szolgáltat a Kazinczy levelezésben található hiányoknak az új, kritikai kiadás előkészítése során folyó feltérképezéséhez.
A Dayka, illetve az Osszián kötet metszetei Blaschke munkáiként szerepelnek Pataky Dénes 1951-ben megjelent, máig alapvető kézikönyvnek számító rézmetszet-katalógusában is, itt azonban már nem az életrajzban, hanem a tételesen felsorolt művek között:
„150. Metszetek. (Dayka Ossián ford.)
151. Metszet és címlap (Dayka versei).”[9] Pataky ugyanakkor a Dayka kötet illusztrációit katalógusábanegy másik rézmetsző, Joseph Gerstner művei között is számon tartja: „9. Címkép és címlap (Dayka versei). Pest. 1813.”[10]
A Dayka-portré elkészíttetését Kazinczy már 1807 előtt tervbe vette. 1981-ben V. Busa Margit a müncheni Bayerische Staatsbibliothek kéziratgyűjteményében talált, a Dayka-portré keletkezésével kapcsolatba hozható két új levelet tett közzé.[11] Kazinczy egy már korábban is ismert levél szerint 1803. február 22-én arra kérte a bécsi Vinzenz Georg Kiningert, hogy visszaemlékezés alapján készítse el a fiatalon elhunyt Dayka Gábor portréját a készülő kötet számára:
„Herrn Kupferstecher und Mahler Kininger [Dayka eránt]
                                                                      Wien
                                                                                   Leopoldstadt Nr. 1.
                                                              Ér-Semlyén, in Ungarn, d. 22. Febr. 1803.
 
Der Tod hat mir einen Freund entrissen, dessen Verlust meinem Herzen ewig schmerzhaft bleiben wird. Mir blieb nicht einmal der Trost, ihn im Bilde wieder zu erblicken. Es war ein junger Mann kaum 30 Jahren, blond, mit einer schönen Adlersnase, mahlerisch gezogenen hohen Augenbraunen und dem schönstgeschnittenen Munde, an welchen gutmühtige Schalkheit je geschertzet hat. Sein Kinn war nicht der [!] strotzende griechische Kinn, er war milder geformt. Sein Wuchs war nicht hoch, nicht stark, er nicht fleischig. – Ich nehme meine Zuflucht allgemein geschätzter Künstler, zu Sie [!] Die Schönheit Ihres Gemähldes wird mich vergessen lehren, dass Er das nicht ganz ist. Mahlen Sie mir ihn en Profil, in Tusch, in der beigeschlossenen Grösse. – Er trug keinen Zopf, aber seine Haare bedeckten seine eckigte Stirne nicht.
Die Kleidung – ein Ung. Peltz etc.” [12]   
Kininger – mint az 1803. március 19-én Bécsben kelt leveléből kiderült – előkép híján, a leírás alapján nem vállalta el a megbízást:„…Um so mehr halte ich es nicht für möglich von einer dem Künstler ganz unbekannten Person ein Portrait zu machen, denn diese Individualität der Züge so wie die Nüancierung und Haltung des ganzen lässt sich nicht beschreiben, dass muss gesehen werden; Wäre es auch dass die Gesichtsteile auf das genaueste beschreiben, und der Character des darzustellenden so bestimmt als möglich angegeben wären; so ist dass Bild welches sich Phantasie davon schaft in Rücksicht auf bestimmte Ähnlichkeit immer willkührlich uns schwankend.
Und mit einem bloss hübsch gezeichneten Kopf der ohne meine Schuld dem nächst besten, ähnlicher sein könnte, als Ihrem Freund, wäre Ihnen gewiss nicht gedient sein…”[13]
A korban nem volt szokatlan, hogy leírások nyomán készíttettek elhunytakról portrét. Batsányi János Faludi Ferenc műveinek kiadását tervezve 1822-ben arra kérte a szombathelyi Bitnicz Lajost, hogy nézzen utána, „ha nincsen-e valahol valakinél ezen jeles Poétának valamely festett vagy írott képe? vagy csak valamely árnyékképe is? (silhouette).” Ha nem talál képet – írja következő levelében Batsányi – menjen el Rohoncra, ahol Faludi utolsó éveit töltötte. „Ne sajnálj ott helyben arról is kérdezősködni, ha valjon nincsenek-e a régebbi emberek között olyanok még életben, a kik Faludit fiatal korukban látták s személy szerint ismerték volna, s tégedet ezen jeles Poétának egész külső belső minéműségéről talán bővebben tudósíthatnának?”[14]
Kazinczy – legalábbis erre utal az említett, a Dayka képek Blaschkénak tulajdonítását megalapozó 1807-es levél – a Kiningertől kapott visszautasítás után Blaschkétól rendelte meg a Dayka-kötet portréját és címlapvignettáját. V. Busa közzétett egy szintén a Bayerische Staatsbibliothekban felfedezett, 1807. szeptember 11-én kelt levelet is, melyben Blaschke azt írja Kazinczynak, hogy még nem készült el a három lemezzel, de ha szükséges, két héten belül befejezi őket.[15]
Hogy végül 1807 körül Blaschke elkészítette-e a Dayka könyvhöz megrendelt illusztrációkat, s ha igen, kinyomtatásra kerültek-e valaha, arról egyelőre nincs tudomásom. Az mindenesetre bizonyos, hogy az 1813-ban megjelent kötet[16] Dayka portréját Joseph Gerstner metszette rézbe, Pataky Dénes 1951-es kiadványától eltérően tehát nem vehetjük fel őket Blaschke oeuvre-katalógusába, s el kell vetnünk a szakirodalom azon feltételezését is, hogy Kazinczy Daykát ábrázoló árnyképét Kininger rajzolta volna át.[17]
Kazinczy a kötet elé írt, 1810 februári keltezésű Dayka-életrajzában megemlítette, hogy Daykáról készített saját rajzát fogja illusztrációként rézbe metszetni.[18] Ekkor már feltehetően nem Blaschkét, hanem Gerstnert bízta meg a munkával, Vitkovics Mihály 1811 augusztusában ugyanis arról számolt be Kazinczynak, hogy Gerstner még nem fogott hozzá a Dayka portré metszéséhez, mert nem tudta, hogy a nála lévő két, Daykát ábrázoló előkép közül (ezek egyike talán Kazinczy rajza volt) melyiket használja. „Nem volna-e jó, ha az ágyad felett függő Dajkád’ képét Pestre küldenéd, és annak itt le festett mását küldenők Gerstnerhez. –„[19]– javasolta Vitkovics.
Kazinczy két leveléből arra következtethetünk, hogy a Dayka-metszet még 1812 nyarán sem volt kész, s hogy előképéül egy festmény – talán egy miniatűr – szolgált. „… Előttem fityeg Daykának képe, melly rézbe fog metszettetni. Kevés napja hogy azt Festőmtől megkapám. Lelkem öszveolvad az övével, midőn e’ képen őtet látom ismét, a’ szeretetre olly igen méltót.”[20] Ezek a levelek megkérdőjelezik azt az állítást, hogy a Dayka-portré 1810 körül, Kazinczy rajzáról készült.[21] Bár a Dayka-kötet 1810-es életrajza szerint Kazinczy a „fürtözést és leplezést Orpheusnak egy gemmájáról” vétette, ha összehasonlítjuk Dayka idealizált arcképét Johann Blaschkénak a Belvederei Apollóról készített, később ismertetendő metszetével, feltűnő hasonlóságot látunk a hajviseletekben. (1–2. kép) Mivel Kazinczy ismerte, s két levelében is dicsérte Blaschke Apolló-fejét, elképzelhető, hogy ez az ábrázolás szolgált a Dayka-portré előképeként. Lehet, hogy Kazinczy korábban küldött a metszőnek mintaként egy Orpheus-gemmáról készített rézmetszetet vagy gemmamásolatot[22] (kevéssé valószínű, hogy egy értékes antik gemmát, ahogy a művészettörténeti és irodalomtörténeti kutatás feltételezi),[23] de az sem zárható ki, hogy Dayka és Orpheus (Kazinczy szabadkőműves neve, irodalmi folyóiratának címe) összekapcsolását csupán a kultuszteremtő szándék megnyilvánulásaként értelmezhetjük. Arra, hogy a Dayka-kötetben található portré esetleg nem a Kazinczy által említett Orpheus-gemma alapján készült, következtethetünk arra is, hogy a költő arcképén már nincs leplezés – azaz a vállat takaró antik ruha – a metszet tehát ebben is eltér az állítólagos előképtől.
Kazinczy – talán, hogy kiegészítse, erősítse azt a hatást, amit az emlékezetből készített, tudatosan idealizáló portré tehetett az olvasóra – Dayka-életrajzában közölte a személyesen 1790-ben megismert költő külsejének leírását is: „Ámor álla itt, talárisba öltözve, az Anyaszenteggyház’ fijai között. Termete alacsony, de karcsu, és, a’ mi nagyon tűnt szembe, olly erőltetés nélkül egyenes, mintha egész életét Tánczmesternek kezei alatt töltötte volna. Lobogó setétszög haja saját dísz volt alakján. Horgas igen szép orra, a’ legszebb metszésű ajak, a’ legszelídebb, domborodás nélkül lefolyó áll, hosszan elvonúló szemölde, nem épen sima de tisztabőrű arcza, csontos, magas homloka, a’ legjátékosbb kék szem, a leglelkesbb kép festette nékem a’ Múzsák’ és Grátziák’ Kedvelltjét. Beszéde kevés. Színetlen szerénység, figyelem mások eránt és annyi nyájasság, hogy első pillantással mindent elbájolt. Némelly hangja félig selyp, melly nevelte kecseit...”[24]Bár az idealizáló leírás – ahogy az irodalomtörténet-írás is hangsúlyozza – az antik szobrászat történetét tárgyaló művészettörténeti irodalomból (elsősorban Winckelmannból) vett retorikai toposzok felhasználásával Daykát „egy görög fikció istenalakjává rajzolja” át,[25]Kazinczy visszaemlékezésében ez a kánonteremtő szándék a szeretett és korán elvesztett barát vonzó egyéniségét hangsúlyozó individuális – s sajátos módon szinte rokokó finomságú – elemekkel (alacsony, karcsú termet, könnyed mozgás, játékos pillantás, nyájasság, bájosság, kecsesség) keveredik.
A Pályám emlékezetében is szereplő Dayka-leírás fontosabb elemeivel – mint láttuk – már a Kiningernek küldött 1803-as levélben találkozunk. Az 1810-es szövegben megjelenő apróbb változtatások az antik előképekhez való közelítés szándékát jelzik: az 1803-as levélben olvasható „álla nem domború görög áll, hanem finoman formált” helyett „a’ legszelídebb domborodás nélkül lefolyó áll” lett, s elmaradt a „haja nem takarta el szögletes homlokát” részlet is. Az individuális és a kanonikus vonások a megvalósult Dayka–portrén is keverednek: megmaradt a horgas orr és a domborodás nélküli áll – vessük csak össze ezeket a részleteket a Belvederei Apolló fejéről készült, korábban említett metszet egyenes orrával és domború állával (1–2. kép) – az 1803-as leírásban szereplő, szabadon hagyott homlok helyett azonban a költő arcképén – a Belvederei Apolló hajviseletéhez hasonló – görögös fürtök fedik a homlokot. A legnyilvánvalóbb szemléleti változást mégis a ruhaviselet radikális megváltoztatása jelenti: míg 1803-ban Kazinczy Kiningertől még azt kérte, hogy Daykát magyaros ruhában ábrázolja, a feltehetően 1812 körül készült képen ennek már nyoma sincs. Mivel a Kiningerhez írt levél csak Kazinczy autográf másolatában maradt ránk, nem tudjuk, hogy az itt szereplő „Die Kleidung ein Ung. Peltz etc.” szövegrész az eredeti levélben hogyan folytatódott, Kazinczy írt-e részletesebben arról, hogy a bécsi festő milyen ruhában ábrázolja Daykát.[26]
Ahhoz a Toldy Ferenc forrásokkal alá nem támasztott közlése nyomán továbbhagyományozódott kalandos történethez, mely szerint a bécsi metsző elhagyta volna Kazinczy Daykát ábrázoló rajzát, s kénytelen volt a mintaként küldött Orpheus-gemma alapján elkészíteni a költő arcképét, az irodalomtörténeti kutatáshoz hasonlóan erős kritikával kell közelednünk.[27]
A Dayka-kötetet a portrén kívül egy jelzetlen, két leopárdot és két csengőt ábrázoló vignetta díszítette. Kazinczy egyik levele alapján valószínűsíthető, hogy a vignettát – éppúgy, mint a Dayka-kötettel együtt megjelentetett Poétai Berek illusztrációját – Gerstner készítette, mégpedig 1812 szeptembere után.[28] A leopárdos motívum az itáliai herkuláneumi ásatások során felfedezett antik emlékeket bemutató, több kiadásban megjelent reprezentatív metszetalbumból való,[29] melyet Kazinczy – Bernard de Montfaucon kiadványával[30] együtt – 1792-ben az Egyetemi Könyvtárban tanulmányozott.[31]A Kazinczy által készített rajzokat, melyek közül többet is felhasznált kiadványai illusztrálására, albumba kötve az MTA Könyvtárának Kézirattára őrzi.[32] Kazinczy tipográfiai igényességét, gondosságát jelzi, hogy Helmeczy Mihályhoz írott említett levelébe bele is rajzolta a csengős-leopárdos motívumot.[33]
Az 1792-ben Montfaucon albumából kimásolt motívumok közé tartozik Herkules dorongjának – Kazinczy kifejezésével „buzgányának”, azaz buzogányának – ábrázolása is,[34] mely az 1811-ben megjelent Tövisek és Virágok címlapján látható. (3–4. kép) Kazinczy kívánatosnak tartotta ugyan, hogy a kiadók ízlésnemesítő célból akkor is antik témájú metszetekkel díszítsék könyveiket, ha a képnek nincs köze az illusztrált munka tartalmához,[35] úgy vélem, a Herkules dorongját ábrázoló antik gemma rajza nem véletlenül került epigramma-gyűjteménye címlapjára. Nemcsak a kötet programadó nyitó versét (Herculeszhez) illusztrálta a Kazinczy által is sokat foglalkoztatott neves betű- és rézmetsző, Falka Sámuel antikizáló vignettája, hanem Kazinczy elszánt, harcias, provokatív attitűdjét is jelképezhette, azt a törekvését, „hogy a hagyományhoz, közösségi ízléshez, mimézistanhoz, haszonelvűséghez kötött irodalomfelfogás helyébe állítsa a maga újfajta szépségeszményét és művészetszemléletét, az előzőnek teljes törlésével.”[36] A hazai irodalom Augias-istállójának kitrágyázására vállalkozó Kazinczynak a Herkules-versben hangsúlyozott önreprezentációját erősíthette a címlapkép feliratának változása is: míg Montfauconnál a dorongot a VIC. HERC. CERBER (Hercules legyőzi a Cerberust) szavak veszik körül, a Tövisek és Virágok metszetén már az általánosabb, HERCUL VICT. – (Herkules győz) felirat olvasható.
Herkules pusztító (és győzedelmes) dorongja motívumának felhasználásához hasonlóan szimbolikus jelentést tulajdoníthatunk annak is, hogy Kazinczy a Bácsmegyei gyötrelmei című levélregénye 1814-es újrakiadását eredetileg a megkötözött kezű, térdeplő Psychét ábrázoló metszettel kívánta illusztrálni. Szemléletesen jelzi ez a választás azt az ambivalens viszonyt, mely Kazinczyt az 1790-es években nagy népszerűségre szert tett Bácsmegyeihez fűzte: bár az összegyűjtött munkáit megjelentető Trattner János Tamás – a várható anyagi siker reményében – ezt a munkát akarta az összkiadás elejére tenni, Kazinczy még a regény átírása után is csak a sorozat végére hajlandó helyezni, s felveti kihagyásának lehetőségét is.[37]
A tervezett illusztráció sorsa egyébként szintén szerencsétlenül alakult. Kazinczy 1814 júliusában arról panaszkodott Helmeczynek, hogy a munkával megbízott bécsi Vinzenz Raimund Grüner megvetéssel szólt ugyan azokról a mintaként előmutatott metszetekről, melyek a firenzei múzeum Medici-gemmáit ábrázolják, a Grüner által készített munka végül a várakozásokkal ellentétben alulmúlta az előképeket. „…ut vidi! ut perii! ut me malus abstulit error! A’ Grüner’ Psychéje a’ legsilányabb mív a’ mit képzelhetsz, olly mív hogy én azt Munkámnak elébe teljességgel nem tehetem…”[38]A metszettel Kazinczy annyira elégedetlen volt, hogy teljesen el akarta hagyni az összkiadás illusztrációit, vállalva a felelősséget a vignettákat „már váró Publicumnál.”[39]
Kazinczy leveléből nem derül ki, hogy elégedetlensége az összekötözött kezű, térdeplő Psychét ábrázoló metszetre vonatkozott-e. Ezt valószínűsítené, hogy az előképként említett Le Museum de Florence című, Francois-Anne David francia rézmetsző által 1787-ben készített albumban, mely könyvjegyzéke szerint Kazinczy birtokában volt,[40] szerepel ez az ábrázolás. (5. kép) Nem zárható ki azonban az sem, hogy Kazinczy nem a térdeplő Psychét ábrázoló metszetet kapta meg a kiadótól, Trattner János Tamástól, hanem Grünernek azt a vignettáját, mely az utolsó, kilencedik kötetként, de elsőnek megjelent Bácsmegyeit végül díszítette. Ez a metszet Antonio Canova 1789–1792 között faragott Psyche pillangóval című márványszobrának metszetmásolata, (6. kép) s Kazinczy tetszését ez sem nyerte el: „Canova’ Psychéje, Grüner által igen rosszúl, a’ B. Stackelberg Bécsi Művész – Kabinetjéből.” – írta a kéziratos verseskötetébe beragasztott metszet mellé.[41]
A klasszicista Canova antikizáló szobra ezzel szemben annyira tetszett neki, hogy verset is írt hozzá:
„Óh a’ mennyei lyányka! Miként ömlött-el alakján
   Mind az az ék, mellyek Küprisz igázni szokott!
Vérem hül ’s gyúlong – Boldog, boldog Lepe! – Vagy te
   Lépj-ki a’ márványból, lyányka; vagy én legyek az!”[42]
 
*
 
 Blaschke készítette „…Kazinczy Poétái Berkéhez azt a képet, mely Vénust, Ámort és Psychét ábrázolja és nem más, mint egy újévi köszöntő képe, mit Kazinczy Vay Ábrahámnénál talált….[43] A Művészetből szinte szó szerint átvett adatot a Szendrei – Szentiványi-féle lexikon Blaschke életrajzában említi,[44] míg Pataky Dénes 1951-ben a rézmetsző munkái között sorolja fel az illusztrációt: „153. Venus, Ámor és Psyche. (Kazinczy Poétai Berkei.)”[45]
A művészettörténeti szakirodalom Kazinczy 1812. február 27-én kelt, Berzsenyi Dánielhez írt levele alapján kapcsolta Blaschke János nevéhez az illusztrációt. Kazinczy ebben felajánlotta a költőnek, hogy ha tetszik neki, vegye át kiadás előtt lévő verseskötetéhez a Poétai Berek elé szánt metszetet, s javasolta, hogy az illusztrációt Blaschkéval készíttesse el.[46] Berzsenyi elfogadta Kazinczy ajánlatát, de a széphalmi mester nem sokkal később azt indítványozta, hogy mind a tervezett Berzsenyi-portrét, mind a Vénuszos metszetet Johann Neidl készítse el.[47]
A Vénuszt, Ámort és Psychét ábrázoló rajzot tehát – a szakirodalom eddigi állításával szemben – nem Blaschke metszette rézbe, s nem a Poétai Berek illusztrációjaként jelent meg. Berzsenyi Dániel 1813-ban és 1816-ban kiadott versesköteteinek címlapját[48] egy Neidl által jelzett vignetta díszíti, melyen a szárnyas Psyche, a kis Ámor és az őt ölében tartó Vénusz látható. (7. kép) Berzsenyi rézmetszetű portréját ugyanakkor – Kazinczy javaslatával ellentétben – végül nem Neidl, hanem Blaschke készítette el. Az arckép nem nyerte meg Kazinczy tetszését, aminek okát elsősorban – úgy tűnik – a Berzsenyi által viselt öltözetben kell keresnünk.[49]
A Poétai berek címlapját egy jelzetlen (feltehetően Joseph Gerstner által készített), álló ovális vignetta díszíti, mely a Kazinczy által 1792-ben az Egyetemi Könyvtárban lemásolt, Montfaucon albumából átvett motívumot, egy lantot, s a felette szálló, Psychét jelképező pillangót ábrázol.[50]
 
*
 
A művészettörténeti szakirodalomban – mint láttuk – a Kazinczy levelezés alapján továbbhagyományozódott az a nézet is, hogy Blaschke készítette el Kazinczy Osszián-kötetének illusztrációját.[51] Bár Kazinczy 1806 körül valóban tervbe vette, hogy öt kötetben megjelenteti saját munkáit és fordításait, végül csak Marmontel fordítása látott napvilágot.[52] Ennek a sorozatnak lett volna egyik darabja az Osszián-kötet, melyhez Blaschke 1807 körül elkészítette az illusztrációt. A metszet sorsáról Kazinczynak 1810-ben kelt, Rumy Károly Györgyhöz írt leveléből nyerünk értesülést: „Ich erhielt ein exemplar meines La Rochefoucauld von dem Buchhändler Kis. Aus Versehen war das Titelblatt zweymal dabey. Da dieses bey dem Ihrigen fehlt, so lege ich das eine von den zweyen für Sie hier bey. Welch ein Mann ist dieser Geistinger! Ich übergab ihm die ganze Auflage, weil ich nicht zu hoffen wagte sie damals von Wien erhalten zu können, mit dem Bedingniss, dass er das Titel Kupfer und die Vignette, welche mir zu diesem Werke Gerstner gearbeitet hatte, auslöse und beydrucken lasse... Was that der einsichtsvolle Mann? Er lösete aus Blaschkes Händen das zu meinem Ossian bestimmte Kupfer (das Sie hier erhalten) und setzte es bey. Grade so, als wenn man ein Kupfern das die Kinder Abrahams um den [!] goldenen Kalb tanzend vorstellte vor ein Algebraisch Werk stellen würde.”[53]
A szakirodalomban eddig Kazinczy Osszián-kötetének illusztrációjaként számon tartott Blaschke metszet tehát valójában a Rochefoucauld kötetben jelent meg. (8. kép) Kazinczy összegyűjtött munkái végül 1814–1816 között kilenc kötetben, Trattner János Tamás pesti nyomdájában láttak napvilágot.[54] A sorozat 1815-ben megjelent, Ossziánnak minden énekei című, VI–VII. kötetének arcképeit (Spissich János és id. Wesselényi Miklós) Ehrenreich Sándor Ádám, az antikizáló vignettákat Johann Georg Mansfeld metszette. 
 
            *
 
A Művészetben 1904-ben közölt adatot, hogy ti. Blaschke János „Magyar író művei közül rézmetszeteket készített Kiss [sic!] János műveinek második kötetéhez (Socrates a három grácia előtt)…”[55] mind a Szendrei – Szentiványi-féle művészlexikon, mind Pataky Dénes átvette.[56] Blaschke metszeteként említi az illusztrációt Csatkai Endre 1925-ben írt, 1983-ban kiadott tanulmánya is.[57]
Kazinczy 1812 januárjában azt ajánlotta Kis Jánosnak, hogy kiadás előtt lévő versei második kötetét Szókratészt és a három grácia szobrát ábrázoló metszet díszítse, s ezt „Blaschkének kellene metszeni.”[58] Néhány hónappal később, április elején ugyanakkor Kazinczy már ezt írta Döbrentei Gábornak: „Kisnek versei 2 kötetben nyomtattatnak Pesten Trattnernél. T[rattner] azt kívánta, hogy Kis 2 rezet adjon elejekbe, mellyre ő száz f. V. Cz. ád Kisnek. Kis többet bízott az én ízlésemhez a’ festés dolgában mint a’ magáéhoz, ’s velem parancsolt, hogy adjak gondolatot. Imhol az. 1.) Kininger fesse Kist tussban….2.) Grüner rajzolja Contourban Socratest philos. palástban a’ Gratziák Statuácskája előtt mélly gondolatokba süllyedve…”[59]  Bár Kis János Kazinczy tanácsára tárgyalt Vinzenz Raimund Grünerrel a metszet elkészítéséről,[60]két évvel később ismét Blaschke neve merült fel a metszet kapcsán.[61]
Kis János három kötetben megjelent verseinek első darabját (1815) végül a költőnek Johann Neidl által 1812-ben készített portréja díszíti.[62] A Szókratészt és a Gráciák szobrát ábrázoló metszet, mely az 1814-ben kiadott II. kötetben jelent meg, jelzetlen, míg a harmadik kötet (1815) illusztrációján a bécsi Sigmund Perger és Caspar Weinrauch jelzése található. A Szókratészt ábrázoló metszetet Kazinczy levelei alapján véleményem szerint nem sorolhatjuk Blaschke oeuvre-jébe, legfeljebb azok között a bizonytalan metszetek között említhetjük meg, melyeket esetleg ő készített.
 
*
 
„Nagyon el volt ragadtatva Kazinczy a „punctirozott manierban” metszett Párisi Apolló-fejtől. Ebben elsőséget ad neki [t.i. Blaschkénak] John felett…”[63] – olvashatjuk 1904-ben a Művészetben. Az Apolló-fejet ábrázoló metszet a Szendrei – Szentiványi-féle lexikonban sem Blaschke életrajzában, sem a műveit felsoroló listában nem szerepel, s Pataky Dénes katalógusában is csak annyi áll róla – nyilván a Művészetben közölt adat alapján – hogy „159. Apollo fej.”[64]
A Blaschke által készített, a Belvederei (Vatikáni) Apolló fejét ábrázoló könyvillusztráció, melyet Kazinczy két levelében iselismeréssel említett,[65] két bécsi kiadványban jelent meg.[66] (2. kép) A metszet rajza egyébként nem Blaschke invenciója volt: ugyanez az ábrázolás díszítette a Friedrich Schiller által kiadott Musen-Almanach 1796-os évfolyamát.[67] A Belvederei Apolló álló ovális keretben elhelyezett, profilban ábrázolt feje látható egy 1783-ban Lipcsében megjelent irodalmi kiadvány címlapján is.[68] Bár az 1783-as illusztráción csak a szobor fejét és nyakát, míg a Musen-Almanach-ban s Blaschke metszetén a szobor ruhával félig fedett vállát is látjuk, nem zárható ki, hogy a lipcsei könyv címlapképe volt az előképe a későbbi metszeteknek.
 
                                                                                             Papp Júlia 
 
                                                                                                                                                


* A tanulmány bővített változata az Ars Hungaricában (2008/1-2) jelent meg.
[1] Czifra Mariann: A hálózat – a Kazinczy-levelezés kritikai kiadásának tanulságai. Előadás. (MTA Irodalomtudományi Intézet, 2009. június 3.)
[2] Kazinczy Ferenc levelezése. Közzéteszi Dr. Váczy János. Budapest. I–XXI. kötet. 1890–1911. (Továbbiakban KazLev)
[3] Papp Júlia: Adatok Blaschke János rézmetsző (1770–1833) életrajzához. Művészettörténeti Értesítő (LVI) 2007/2. 349–358.; U. ő.: Illusztrátorok, írók és könyvkiadók kapcsolata Bécsben és Pest-Budán a 1819. század fordulóján – Blaschke János rézmetsző munkásságának tükrében. Magyar Könyvszemle (124) 2008/2. 141–169.
[4] Művészet, Harmadik évfolyam, 1904/3. szám. 207. KazLev IV. 1893. 1088. levél. 526–527. A levél keltezése valójában 1807. március 4.
[5] Művészet, Harmadik évfolyam, 1904/4. szám. 271.KazLev X. 1900. 2276. levél. 28.
[6] Szendrei János – Szentiványi Gyula: Magyar Képzőművészek Lexikona. Budapest, 1915. 210.
[7] KazLev IV. 1893. 1088. levél. 526–527.
[8] KazLev IV. 1893.1088. levél, 526–527.
[9] Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története, Budapest, 1951. 91. Az illusztráció valójában nem Dayka, hanem Kazinczy Osszián-fordításához készült.
[10] Pataky 1951, 130.
[11] V. Busa Margit: Kazinczy Ferenc kézirat-gyűjteménye Münchenben. Irodalomtörténeti Közlemények (85) 1981/4. 442–458.
[12] KazLev III. 1892. 572. levél. 24.
[13] V. Busa 1981, 445.
[14] Figyelő, 1871. 41. sz. 485–486. vö.: Papp Júlia: Bitnicz Lajos és a régiségtudomány. Budapest, 2009. 63–64.
[15] V. Busa 1981, 445–446.
[16] Újhelyi Dayka Gábor’ Versei. Öszveszedte ’s kiadta barátja Kazinczy Ferencz. Pesten, Trattner Mátyásnál, 1813. — Kazinczynak Poetai Berke. Pesten, Trattner Mátyásnál, 1813. A metszet keletkezésének történetét 1810-től részletesen ismerteti: Szűcs 2004, 69–74.
[17] Rózsa György: Kazinczy Ferenc a művészetben. Művészettörténeti Értesítő (VI) 1957/2–3. 187.
[18] Újhelyi Dayka Gábor versei… 1813. XLVIII. A Dayka-portréval újabban foglalkozó irodalomtörténészek is ettől az időponttól vizsgálják az arckép keletkezésének körülményeit. Szilágyi Márton: A „titkos bú” poétája? Dayka Gábor kánonizálásának kérdőjelei. In: A magyar irodalmi kánon a XIX. században. Budapest, 2000. 73–87. (Megjelent még: Irodalomtörténeti Közlemények (104) 2000/5-6, 603–616.; Szilágyi Márton: Határpontok. Budapest, 2007. 149–163.); Hász-Fehér Katalin. Tanulmányfejek. Kazinczy Dayka-portréjának és Berzsenyi-kanonizációjának párhuzamai. In: Klasszikus – magyar – irodalom – történet. Tanulmányok. Szerk.: Labádi Gergely és Dajkó Pál. Szeged, 2003. 33–73.; Szűcs Zoltán Gábor: „Ad eum qui de tenebris te protulit”. Kazinczy 1813-as Dayka-kiadásának helye Dayka Gábor értelmezéstörténetében. In: Nympholeptusok. Test, kánon, nyelv és költőiség problémái a 18–19. században. Szerk.: Szűcs Zoltán Gábor és Vaderna Gábor. Budapest, 2004. 66–103.
[19] KazLev IX. 1899. 2050. levél. 45.
[20] Kazlev X. 1900. 2289. levél. 55.; KazLev X. 1900. 2297. levél.
[21]Rózsa 1957, 175, 187.
[22] Mind Kazinczy, mind barátja, Cserey Farkas gyűjtötte a gemmamásolatokat. KazLev III. 1892. 757. levél. 331.; 760. levél. 336. 1816 körül Cserey másolatgyűjteményében nem volt Orpheus-ábrázolás. KazLev III. 1892. 769. levél. 354–356.
[23] Csatkai Endre: Kazinczy és a képzőművészetek. Budapest, 1983. 103.; Szűcs 2004, 70.
[24]Újhelyi Dayka Gábor versei. Öszveszedte ’s kiadta barátja Kazinczy Ferencz. Pesten, Trattner költségein, ’s betűivel 1813. XIII–XIV. A sötétszög kifejezés sötétszőkét jelentett, Kazinczy szőkeként (blond) írta le Daykát Kiningernek küldött levelében is.
[25] Hász-Fehér 2003, 40.
[26] Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára, Szemere Tár (B 14), I. kötet, XXVI/b.
[27] Szűcs 2004, 70.
[28] Kazlev X. 1900. 2311. levél. 111.
[29] L’Antichita di Ercolano. Le pitture antiche d’Ercolano. Tomo prima. Napoli MDCCLVII. Tavola XVII. 95.; Le Antichita di Ercolano. Pitture. Tomo primo. In Roma MDCCLXXXIX. Con Licenza de’ Superiori. Tav. 21.
[30] Bernard de Montfaucon:L’Antiquité expliquée et representée en figures… Paris, 1719–1724.
[31] KazLev X. 1900. 2276. levél. 28–29.
[32] MTAK Kézirattár. Magy. Ir. RUI 2° 1. „Experpta ex Montfaucon.” 146–173 f. „A beragasztott képek a 146., a 152. és a 158 f.-n hiányoznak.” Gergye László: Kazinczy Ferenc kéziratos hagyatéka. Budapest, 1993, 120. 
[33] MTAK Kézirattár, M. Irod. Lev. 4r. 119. sz. (Helmeczy-levelezés) 15/a.
[34] Bernard de Montfaucon: L’Antiquité expliquée et representée en figures… A Paris, 17191724. Tome Premier… Seconde Partie. 1719. CXXXII. Pl. a la 218 page. T. I. 6. kép
[35] Kazlev XI. 1901. 2497. levél. 14–15.
[36] Hász-Fehér Katalin: A strukturált irodalom kánonképzési paradoxonai: a Tövisek és Virágok. In: Közösségi és elkülönülő irodalmi programok a 19. század első felében. (Fáy András irodalomtörténeti helye). Debrecen, 2000, 83.
[37]Hász-Fehér Katalin: A kánon építésének és leépítésének stratégiái Kazinczynál. A Bácsmegyeinek gyötrelmei. In A magyar irodalmi kánon a XIX. században. Pécs, 2000. 37–56. Kazinczy Ferencz’ munkáji. Szép literatúra. Kilenczedik kötet. Pesten, Trattner János Tamásnál. 1814.
[38] KazLev XI. 1901. 2702. levél. 479.
[39] KazLev XI. 1901. 2702. levél. 481.
[40] OSZK Kézirattár: Oct. Lat FM/1. 77. 91r.
[41] „Canova Antonio Psychéje.” MTAK Kézirattár, K 630, 70 f.
[42] KazLev X. 1900. 2479. levél. 479.
[43] Művészet, Harmadik évfolyam, 1904/3. szám. 207.
[44] Szendrei – Szentiványi 1915, 210.
[45] Pataky 1951, 91.
[46] KazLev IX. 1899. 2161. levél. 308.
[47] KazLev X. 1900. 2269. levél. 9.; KazLev X. 1900. 2276. levél. 28.
[48] Berzsenyi Dániel’ Versei. Kiadá Helmeczy Mihály. Pesten Trattnernál 1813.; Berzsenyi Dániel’ Versei, kiadta egy kalauz Értekezéssel megtoldva barátja Helmeczi Mihály. Második megbővített kiadás. Pesten, Trattner János Tamásnál 1816.
[49] Hász-Fehér, A kánon építésének… 2000, 42.; Bécsy Ágnes: Berzsenyi Dániel. Budapest, 2001.; Porkoláb Tibor: Panteonizáció és vizuális reprezentáció. Régio (15) 2004/3. 87–88.
[50] Montfaucon 1719, I. kötet, I. rész, CXXII. Tábla. Vö.: Kazlev X. 1900. 2289. levél. 55.
[51] Szendrei – Szentiványi 1915, 210.; Pataky 1951, 91.
[52] Kazinczynak fordított egyveleg írásai. Első kötet. Marmontelnek szívképző regéji. Két könyvben. Széphalom, Abaújban, 1808. A kötetet díszítő metszetek közül kettőt Blaschke készített.
[53] Kazlev VIII. 1898. 1848. levél. 120. Geistingerhez vö.: Dr. Otto Rauscher: Die Wiener Nachdrucke von Goethes Werken. I. Der Nachdruck der ersten Cottaschen Gesamtausgabe. Chronik des Wiener Goethe-Vereins. Redigierte von Eduard Castle. 1935 (40. Band) 2325.; Otto Rauscher: Joseph Geistinger 17691829. Ein Wiener Buchhändler und Verleger. Wien, 1942.
[54] Kazinczy Ferencz’ munkáji. Szép literatúra. 1-9. kötet. Pesten, Trattner János Tamásnál. 1814–1816.
[55] Művészet, Harmadik évfolyam, 1904/3. szám. 207.
[56] Szendrei – Szentiványi 1915, 210.; Pataky 1951, 91.
[57] Csatkai 1983, 76.
[58] Kazlev IX. 1899. 2118. levél. 204.
[59] KazLev IX. 1899. 2200. levél. 387.
[60] KazLev IX. 1899. 2238. levél. 483.; KazLev X. 1900. 2272. levél. 19.; KazLev X. 1900. 2274. levél. 23.
[61] KazLev XI. 1901. 2616. levél. 269.
[62] Kis János versei. Kiadta Kazinczy Ferencz. Első kötet. Pesten, Trattner János Tamásnál, 1815. VI.
[63] Művészet, Harmadik évfolyam, 1904/3. szám. 207.
[64] Pataky 1951, 91.
[65]KazLev X. 1900. 2341. levél. 169.; KazLev X. 1900. 2487. levél. 498–499.
[66]Handbuch der deutschen Dicht- und Redekunst, aus Beispielen entwickelt von K. L. Schaller. Erster Theil. Wien 1806.; Gedichte. Von Anton Ferdinand Drexler. Wien 1816.
[67] Musen-Almanach für das Jahr 1796. Herausgegeben von Schiller. Neustrelitz.
[68] Für Aeltere Litteratur und Neuere Lectüre. Quartal-Schrift. Erstes Stück. Leipzig 1783.