Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adalékok a műemlékvédelmi gondolkodás kialakulásához. 2. rész

2012.01.15

 

a.      A tudományos-történeti forrásérték
 
         Az emlékek kulturális-szellemi értékének, becsének növekedésében fontos szerepet játszott történeti forrásértékük,[1] s ezzel együtt tudományos[2] jelentőségük felismerése. S nemcsak a tudósok szemében: az írások szerzői azáltal, hogy kiemelik a művészeti, régészeti emlékek tudományos forrásértékét, az érdeklődő olvasókban is tudatosítják és elmélyítik az emlékek megbecsülésének indokoltságát és szükségességét.
           Számos szerző hangsúlyozza, hogy a fennmaradt tárgyi emlékek üzenetének megfejtésével a hozzáértők képesek megvilágítani az elmúlt idők homályát.[3] A Károlyfehérvár környékén talált ókori kőtöredék feliratairól és ábrázolásairól beszámoló tudósító úgy véli, hogy az emlék meg­világításával talán a történelem egy fontos pontjára derül fény. (PZ 1786.12.sz. o.n.) Egy tudós társaság azért szorgalmazza a művészeti emlékek összegyűjtését, mert azok „a’ Haza históriáját nagyon világosíttyák...” (BMM 1787.453–54) Eszék római kori nagyságát bizonyítják „a’ régi metszések, oszlopok, fellyül-írások, mellyek ott eleitől fogva találtattak.”[4] (MGY 1790.III.123) Egy régi harangot bemutató írás szerzője szerint méltó volna, „hogy a’ régiségek nagyobb figyelemre vétetnének Hazánknak minden részében, mivel gyakran nagy dolgokat lehetne általok megvilá­gosítani.” (HT 1806.331) A fennmaradt művészeti emlékekből – olvashatjuk a Nemzeti Múzeum programírásában – nem csak őseink jó ízlése világol ki, „de még születésekről, halálokról ‘s idejekről való történetbéli viszszálkodások is a’ Tudósok között legszerentsésebben elvégződnek.”[5]
          A tárgyi emlékek forrásértékét a szerzők alkalmanként az írott történeti forrásokéval vetik össze. „Nem tsak a’ Történetírók tartották fenn Fejérvárnak ditsőséges emlékezetét, hanem azon többféle faragott’ kövek, mellyek még mái napon a’ Püspöki kertben, a’ bástyákon, és külömbféle házaknál találtatnak, tartós bizonyságai régi fényességének.”(HT 1806.227). Az erdélyi Várhelyen talált ókori épület két szobájának „padlatjai csupa Mosaikummal olly di­csőségesen vagynak nagy mesterséggel kirakva, hogy a’ szemlélőket egész bámulásig unalom nélkül eltikkasztják és a’ Régiekről való szent elmélkedés, kiknek kedvelt nyomait csak a’ Historiákban találjuk, mind nagy Tettekre, mind mesterségek’ ritkaságára nézve, egy édes andalgásba merítik a’ mostani pallérozott bámuló­kat.” (TGY 1824.X.31) „Hogy Quiritum Bregetium...Antoniusnak utazó tábláji szerént Ó Szőnyött, Rév Komárom’ szomszédságában kerestessék, azért is bízvást lehet, mivel valóan annyi Római régiségek fedeztetnek ott fel időről időre, a’ mennyi egy igen népes ‘s előkelő helyhez illő. Esmer a’ tudós Magyar világ Római pénzeket, sírköveket, koporsókat ‘s egyebeket, a’ kik itten ásattak fel.” (TGY 1829.IV.122)  
          Egy tudósító a tárgyi emlékeket akkor is az írott forrásokkal egyenrangúakként kezeli, ha éppen arra az űrre figyelmeztetnek, melyet pusztulásukkal hagytak maguk után. A Westminster, az Escorial, St. Denis fennmaradt, de „Ki mondja meg, hol nyugosznak ditső Királyainknak szent porai? Tihany, Szexárd, Várad, Dömös részesek ezen ditsőségben: de tsak a’ Történetírók bizonyságait emlegethetik ezen jelességnek megmutatására; márvány vagy réz koporsókat, emlékeztető táblákat, oszlopokat nem mutathatnak.” (HT 1806.I.234–235)
           Bitnitz Lajos a fennmaradt tárgyi emlékekből a történeti források helyett, sőt ellenére következtet a múlt eseményeire.[6] Egy Szombathelyen talált, Jupiter tiszteletét hirdető antik feliratos kő ismertetésekor történeti analógiákkal bizonyítja, hogy a fontosabb római városoknak volt Capitoliumjuk Jupiter templomával. Mivel Felső-Pannónia fővárosa, Savaria is fontos város volt az ókorban (itt kiáltották császárrá Septimius Severust, stb.) „nem hiú vélekedés az a’ Savariai capitoliumról, ámbátor róla semmi írott bizonyságtétel nem találtatik.” (TGY 1821.VIII.8)
          A sajtóban publikáló tudósok hangsúlyozzák is az emlékek tudományos kutatásának fontosságát. Cornides Dániel a dési vár megmaradt tornyán található 16. századi kőtábla feliratának értelmezésekor történeti forrásokból, krónikákból és modern feldolgozásokból idéz, kiemelve, hogy a mesék és legendák helyett a történeti tények pontos felkutatását kell elvégezni. (UM 1782.II.65–76) Peretsényi Nagy László az Arad megyei halmok eredetét kutató írásában hangsúlyozza, hogy munkájában a mondák, legendák helyett inkább a történeti forrásokra támaszkodott. (TGY 1819.II.82) A Szombathely „környékén talált régiségeknek hírek” – írja Bitnitz professzor – „eltöltötte mind a’ honni, mind a’ külföldi ujság leveleket ‘s azokban a’ dolog eléggé nagyítva ‘s még is hijánossan közöltetett. Mivel pedig a’ tudományos közösség megkivánja az illyenekben az ő valódiságokban előadatásokat, iparkodom ezen hasznos nemzeti intézetben kiásott régiségeinket Nemzetem tudósival közleni, hogy abból...a’ régiség baráti és a’ történetírás buvári magoknak koszorút fűzhessenek.” (TGY 1821.VIII.3–38)[7]
 
           Az egyre határozottabban artikulálódó történeti és tudományos érték mellett találkozunk az önálló esztétikai érték jelentőségének felismerésével is, bár korszakunkban ez az értéktényező nem kap még igazán hangsúlyt.[8] A hazánkban található régi faragott kövek, márványemlékek a mellett, hogy feltámasztják a „régi idők’ gondolatjait és ízléseit”, gyönyörködtetnek is.[9] „A’ Rajzolat és festés’ bájos mestersége” – írja Fejér György Jankovich Miklósról – „különösen kedveltetvén a’ Gyűjtőnek ízlését, annak erejét először csudálni, utóbb pedig érezni kezdé, és akarattya ellen is illy kellemektől elragadtatván, a’ nevezetes képíróknak munkáira alig szüntethette meg tékozlását...” (TGY 1817.XI.31) Az esztétikai szempontú értékítélet a művészeti emlékek megítélésében is kezd megjelenni. „A’ munka készülete középszerű.” – írja Fejér György székesfehérvári jegyzeteiben egy szárnyas géniuszokat ábrázoló emlékről. Egy 1784-ben kiásott szarkofág márványfedelén ellenben „...a’ képfaragás jeles mesterségű, millyen volt Octavianus időkorában.” (TGY 1818.VI.33–34)
 
           Találkozunk a sajtóban a tárgyi emlékek anyagi, történeti, művészeti és tudományos értékének fogalmi elkülönítésére tett kísérletekkel is. A II. József alatt feloszlatott kolostorok kincseit felsoroló helytartótanácsi lajstromok – írja Fejér György – „egyedül a’ belső értéket, nem pedig a’ Régiség, és Mesterség’ érdemét veszik...tárgyul leírásoknak.” (TGY 1817.XI.12) Régen az ezüstkelyhek, poharak – olvashatjuk ugyanitt – gyakran fizetőeszközként szerepeltek. A hazai főurak kincstárai „most is bővelkednek ebbéli ritkaságokkal, de azok inkább belső értékökben, hogy sem tudományi és történeti érdemökben telik kedveltetéseket.” (TGY 1817.XI.42)[10] A „történeti Critikát is kiálló igaz, ‘s eredeti régiségeket” tartalmaz Fejér szerint Jankovich Miklós gyűjteménye. (TGY 1817.XI.3–4) Haliczky Antal a régi pénzek megítélésének módjait „belső betsök, és kereskedésbéli értékök”, illetve „historicus Jegyeik szerént” különbözteti meg. „A’ Historikus...” – írja – „...a’ Pénzekben tsak régiségökre, a’ verés módjára, és egyébb historiai dátumokra figyelmez.” (TGY 1821.I.42) Bitnitz Lajos figyelmét három régi pohár „mind a’ történetbeli nevezetességre, mind a’ művészségre nézve” magára vonta. (TGY 1825.VI.60)
        
                                                                                 *
 
Topográfiai mozgalom a felvilágosodás és a korareformkor hazai sajtójában
 
           A műemlékvédelmi szemlélet kialakulásának fontos előfeltétele a fennmaradt tárgyi emlékek iránti általános társadalmi érdeklődés kifejlődése és elmélyülése. A felvilágosodás és a korareformkor hazai sajtóirodalma ezt a folyamatot azzal mozdította elő,[11] hogy híreket, népszerűsítő írásokat, illetve tudományos igényű ismertetéseket[12] közölt a honi művészeti, építészeti emlékanyagról.
        Utalásszerű, rövid említéseket találunk alkalmanként régi épületekről a természeti csapásokat, hadi eseményeket, fejedelmi látogatásokat ismertető vegyes napihírekben.[13] A napi aktualitások kapcsán a sajtó időnként hosszabb leírást is közöl egy-egy emlék együttesről.[14]
              A művészeti, építészeti emlékekkel kapcsolatos legtöbb ismeretet a korabeli olvasó a honi várakat, templomokat, városokat bemutató leírásokból, városismertetésekből, topográfiai sorozatokból, illetve a régészeti, művészeti és építészeti emlékeket bemutató tanulmányokból nyerhette. Nemcsak a folyóiratok egy része ismertette a legkorábbi időktől kezdve országrészenként, vidékenként, tavak, folyók topográfiájában a hazai nevezetességeket, hanem alkalmanként az újságokban is találkozunk topográfiai érdekű önálló városismertetésekkel, útleírásokkal, egy-egy emléket bemutató írással.
         Az, hogy a sajtóirodalom[15] viszonylag kiemelt figyelmet fordított a hazai művészeti, építészeti emlékekre, minden bizonnyal azzal is összefüggésbe hozható, hogy a korabeli újságírás egy részét – mind a személyeket, mind a szemléletet illetően – szoros kapcsolat fűzte a 18. századi hungarus-felfogású protestáns topográfiai-honismereti iskolához. Az iskola legjelentősebb hazai képviselője, Bél Mátyás Nova Posoniensia (1721–1722) című latin nyelvű újságjában nemcsak a külföldi akadémiákról, tudós társaságokról, a megjelent új könyvekről számolt be, hanem részleteket közölt topográfiai gyűjtőmunkája[16] (4. kép) eredményeiből is. Bél Mátyáshoz hasonlóan a pozsonyi evangélikus líceum köréhez, illetve az állam- és honismereti iskolához tartoztak a helyi újságírás következő nemzedékeinek vezető egyéniségei is. Az 1764-től Windisch Károly, majd 1774-tól az 1780-as évek közepéig Korabinszky Mátyás által szerkesztett Pressburger Zeitungban, az első rendszeres magyar érdekű újságban is számos hazai topográfiai hír és önálló ismertetés jelent meg.
             Kollár Ádám Ferenc udvari könyvtáros magyar érdekű bécsi folyóiratában, az Allergnädigst privilegierte Anzeigenben (1771–1776) Bél Mátyás hagyatékának ismeretében, Bélhez hasonlóan összbirodalmi keretekben gondolkozva kísérelte meg a honi történelem emlékeinek megismertetését, a tudományosság fejlesztését – azzal például, hogy Hazai régiségek és Magyar numizmatika című rovataiban rendszeresen közölt régészeti, numizmatikai,[17] topográfiai ismereteket. Keresztúry József udvari ágens Ephemerides Vindobonenses (1776–1785) című bécsi újságja nemcsak „annak a Bél Mátyás által meghonosított szellemi hagyománynak”[18] volt a folytatója, mely az újságolvasást a nevelés szolgálatába állította, hanem a korábbi topográfiai törekvéseknek is: önálló írásokat, híreket közölt Magyarországon és Erdélyben előkerült antik feliratos kövekről.
           A pozsonyi evangélikus líceumban tanult Rát Mátyás, az első rendszeresen megjelenő magyar nyelvű újság, a pozso­nyi Magyar Hírmondó (1780–1788) szerkesztője is. A topográfiai, honismereti hagyomány továbbélését jelzi, hogy az újság művészeti híreinek legnagyobb részét a hazai antik és középkori emlékekről szóló – gyakran vidéki levelezők tollából származó – tudósítások teszik ki.
        Történelmi, topográfiai, művelődéstörténeti ismeretek terjesztésére is vállalkozott első il­lusztrált folyóiratunk, a Windisch Károly által szerkesztett pozsonyi Ungrisches Magazin (1781–1787).
              Schedius Lajosnak, a pesti egyetem esztétika professzorának Zeitschrift von und für Ungern zur Beförderung der vaterländischen Geschichte, Erdkunde und Literatur (1802–1804) című folyóirata törekvéseiben, szemléletében és színvonalában apósának, Windisch Károlynak Ungrisches Magazinjával vethető össze. Schedius folyóirata is figyelmet szentel a hazai építészeti, művészeti, régészeti emlékeknek, s több írást közöl a témával kapcsolatban hazai tudósok tollából. Az erdélyi és felvidéki városokat topográfiai sorozatokban mutatja be.[19]
              A hazai építészeti, művészeti emlékekkel a nyelvi-nemzeti mozgalom kiteljesedésével megélénkülő magyar nyelvű sajtóirodalom is foglalkozott. Péczely József komáromi Mindenes Gyűjteményében (1789–1792) a nevezetes honi városokat és tájegységeket ismertető topográfiai sorozatokat közölt. A hazai folyókat, tavakat ismertető írások is megemlítik azokat a helyeket, ahol antik romok, fejedelmi szállás és temetkezési helyek, középkori várak találhatók, vagy ahol régészeti emlékek kerültek elő. A hazai jelentősebb városokat és tájegységeket bemutató sorozatokat indított Kazinczy Orpheusa (1790) is. Kultsár István Hazai és Külföldi Tudósítások (1808–1840), előtte Hazai Tudósítások (1806–1808)[20] című újságja, (5. kép) mely bevezető-írásában a tervezett témák között megemlíti az „Ujonnan feltalált régiségek”-et is, gyakran tudósít hazai művészeti emlékekről, régészeti leletekről. Az újság több önálló város, és várismertetést közölt – különösen az első években.[21]
           A hazai városok, várak rendszerező igényű feltérképezésével, a megyéket, tájegységeket ismertető topográfiai leírások, illetve útleírások, úti beszámolók közreadásával kiemelkedő szerepet játszott a művészeti emlékanyag megismertetésében a Tudományos Gyűjtemény (1817–1841). Utalásokat találunk a hazai művészeti, építészeti emlékekre az egyházi rendeket, iskolákat, jelentősebb kolostorokat, templomokat bemutató írásokban is. A folyóirat helyt adott azoknak a szakmai vitáknak, melyek néhány művészeti, régészeti emlék datálása és értelmezése kapcsán a tudósok között folytak le.
          A protestáns honismereti iskola tagjaihoz hasonlóan összbirodalmi keretekben gondolkodó, a birodalmi patriotizmust képviselő Josef Hormayr és Mednyánszky Alajos[22] által Bécsben 1811-ben indított Taschenbuch für die vaterländische Geschichte 1820-tól művészeti – elsősorban topográfiai – ismeretekkel is szolgált az olvasóknak. A hazai és a környező országokban található régi várak, kastélyok leírásai mellett[23] – 1820 és 1830 között több mint harmincat közölt a folyóirat – találunk néhány írást kiemelkedő művészeti emlékekről is.
        
                                                                            *
 
 Az újságokban és a folyóiratokban megjelenő írásokból egy sajátos topográfiai-honismereti mozgalom[24] körvonalai bontakoznak ki. A szemléleti és színvonalbeli változatosságot jelzi, hogy a források között a tudományos alaposságú értekezések mellett anekdotikus elemekben bővelkedő leírásokat, meghökkentően aprólékos, de az emlékeket értelmezni nem tudó ismertetéseket,[25] vagy mitikus elemeket historizáló magyarázatokat[26] egyaránt találunk.
        Számos ismertetést olvashatunk a sajtóban olyan szerzők – tudósok, egyetemi professzorok, történészek, múzeumi szakemberek – tollából, akik régészettel, történelemmel, múzeumi ügyekkel hivatásszerűen foglalkoztak. Johann Seybert (Seivert) nagyszebeni történettudós,[27] erdélyi levelezőként pénzleletek mellett Tordán felfedezett feliratos köveket és áldozati eszközöket ismertet. Értelmezi az oszlopokon látható szövegeket, s ókori feliratos köveket említ analógiaként. (UM 1781.I.49–53, 74–77) Wagner Károly apát – 1777-től a budai egyetemi könyvtár őre, majd 1784-ig a pecsét- és címertan professzora az egyetemen – a pannon­halmi és a tihanyi kolostort, (USGN 1787.305, 315–316, 324 és 340, 348) a csornai Szent Mihály templomot, (USGN 1787.355–356) a szepesvári kastélyt, (PZ 1787. 47. sz. és 48. sz. o.n., USGN 1787.389–390, 397–398) illetve a hazai karthauzi kolostorokat mutatta be. (USGN 1787.571–572, 579–580) Cornides Dániel történész, aki 1785-től Pray György utódaként 1787-ben bekövetkezett haláláig a pesti egyetem oklevéltan-professzora volt, az erdélyi Dés váráról – egy figyelemreméltó „Denkmaale”-ról – szóló írásában a kőmaradványokból, oszlopfőtöredékekből, stb. az épület régi pompájára következtet. (UM 1782.II.65–76) Promontor­ban felfedezett római mérföldkövekről, (UM 1783.III.60–90) illetve a hazai véko­nypénzekről közölt értekezést (ZU 1802.I.372–378) Schönvisner István, az egyetem első érem- és régiségtani professzora, a hazai provinciális régészet megalapítója. Eder József Károly abbé, katolikus főiskolai igazgató, aki a budai egyetemen szerzett bölcseleti doktorátust, nemrég kiásott ritka erdélyi pénzeket és romokat, (ZU 1802.I.87–92, 1803.IV.113–118) míg Stipsics Alajos, aki 1800–1815 között az egyetem régészprofesszora volt, Budán talált római kori régiségeket ismertetett. (ZU 1804.V.23–31)[28] Miller János Ferdinánd, a Nemzeti Múzeum könyv- és éremgyűjteményének őre, a múzeum későbbi igazgatója jegyzetekkel kiegészített és magyarázott „érdemes régi tudósítást” – egy 17. századi latin nyelvű beszámolót – közöl egy „hazai régiségről”, a nagyváradi várról. (ZU 1804.V.84–93) Haliczky Antal, a Nemzeti Múzeum 1814-ben önálló osztállyá váló régiségtárának első őre antik ólomtábláról, (TGY 1817.III.61–65) a contra-aquincumi hídvár romjai között talált feliratos, pecsétes téglákról, (TGY 1820.III.9–26) „Szombathelyi Római Régiségek”-ről, (TGY 1823.XI.3–18) illetve Óbudán talált római „Emlék-kövekről” értekezett. (TGY 1824.III.3–30, IV.4–19) (6. kép) Jankovich Miklós, a kor ismert műgyűjtője, a „régiségek” területén elismert szaktekintély „Pesth Várossának hajdani helyheztetése” című írásában a város egykori kiterjedésé­nek, elrendezésének rekonstruálásakor a történeti adatok mellett a csatornaásások során felfedezett falmaradványokra, fegyverekre, tárgyakra hivatkozik. (TGY 1817.X.57–64) Jankovich ismertetést közölt a várhelyi antik mozaikról, (FMOM 1825.473–474) egy Budán felfedezett sírbolt kapcsán hazai régiségekről, (TGY 1827.II.42–61) illetve „Neográd Vármegye nevezetes Hársas Hegyéről, s annak hajdani esméretlen aranymíves lakosairól”, pontosabban a Nemzeti Múzeumba került leletekről, ékszerekről, cserép, réz és arany tárgyakról is. (TGY 1828.I.20–31) (7. kép) Fejér György történész, aki 1808-tól a pesti egyetem dogmatikai tanszékén tanított, 1824-ben pedig az Egyetemi Könyvtár vezetője lett Jankovich gyűjteményéről, (TGY 1817.XI.3–46) Székesfehérvárról, (TGY 1818.VI.32–53) Győrről írt. (TGY 1820.IV.3–56) Bitnitz Lajos bölcsészprofesszor a szombathelyi régiségekről (TGY 1821.VIII. 3–38, 1824.I.75–90, 1829.III.3–66) és Zala megyei utazásáról közölt beszámolókat. (TGY 1825.VI.56–72) Hollák Imre, a rozsnyói líceum történelem tanára a város székesegyházának históriáját történeti források, oklevelek, régi pénzek segítségével rekonstruálta, (TGY. 1830.III.81–95) a bölcseleti tanulmányokat folytatott Gorové László pedig Aba Sámuel sári sírhelyéről írt (TGY 1830.V.3–14) stb.
          
           A művészeti, építészeti emlékekről szóló beszámolók másik, nagyobb részét olyan műkedvelő régiségbúvárok[29] írták, akik tudományos érdeklődésből vagy/és hazafias lelkesedésből foglalkoztak a hazai emlékekkel. Néha alapos felkészültségről, néha felszínesebb ismeretekről árulkodó írásaikban a hagyományoknak megfelelően többnyire a történeti forrásokra támaszkodnak, de gyakran számolnak be személyes tapasztalataikról is egy-egy város vagy építészeti emlék ismertetésekor.
          A Hazai Tudósításoknak a régészeti emlékek iránt érdeklődő fehérvári tudósítója több beszámolót közölt a környéken felfedezett, feliratos vagy ábrázolásokkal díszített antik kövekről. (HT 1806.39–40, 227–228, 343) Ismertette a birtokában lévő Septimius Severus korából származó római pénzeket, (HT 1806.343) s önálló írást közölt a „Székesfejérvári főtemplom”-ról is. (HT 1806.234–235)
              Nagy Imre Vácról (TGY 1818.IV.3–41), Melczer Jakab evangélikus lelkész a Poprád partjain fekvő városokról és várromokról, (TGY 1819.VII.3–58) Balla Károly Pest megyei várkapitány a Trajanus által épített ókori dunai kőhídról közölt ismertetést. (TGY 1820.V.40–53) Számos Veszprém és Tolna megyei régi épületet, művészeti emléket említ Jankó János római katolikus plébános úti beszámolója. (TGY 1820.VII.63–70) A pécsi katedrális mellett felfedezett ókori emléket ismertető, rézmetszettel illusztrált írásában Kölesy Vince tiszttartó – bár hangsúlyozza, hogy nem szakértő a kérdésben – kísérletet tett a kő datálására, egykori funkciójának meghatározására, a felirat értelmezésére. (TGY 1820.I.54–63) Kassai József helyi plébános tollából Szerencsről olvashatunk. (TGY 1820.VIII.51–90) Hellenbranth János Szarvasról (TGY 1822. XI.3–36), Szalay Antal plébános Siklósról, (TGY 1824.XII.19–57) B. Nagy Pál „Egy tekintet a’ Magyar-országi Culturára a’ XI-iki Században” című cikkében oklevelek adataira is támaszkodva a pécsváradi és a fehérvári templomról írt. (FMOM 1827.1336–1338) Krizsány János taksonyi plébános Nógrád vármegye, (TGY 1827.IX.30–60) Antal József pápai esperes pedig Jászapáti nevezetességeiről küldött beszámolót. (TGY 1827.XII.25–31) A Trencsén megyei Lietava „vén Góthus alkatú templomká”-jában található középkori festmény – „melly minden vonatain a’ művészség’ legkorább gyermekségét árulta el...” – leírását közli Edvi Illés Pál evangélikus lelkész. (TGY 1828.VII.121–122) Egy református professzor tollából Székelyudvarhely nevezetességeiről olvashatunk. (FMOM 1828.1742–1754) A dobóruszkai gótikus templom márvány síremlékét és Mária-képét ismertető írás megemlíti, hogy a hely­beliek emlékeznek még az „egyháznak veres színnel megírt” bolto­zatára, melynek nyomai most kerültek elő. (TGY 1829.I.123–124) Halászy József református néptanító nógrádi és szepesi úti beszámolót, (TGY 1829.XII.111–122) Kenderesi Ferenc kincstári fogalmazó a vajdahunyadi vár leírását tartalmazó, jegyzetekkel kiegészített 17. századi forrást közölt (TGY 1830.V.25–55) stb.
 
            Részben a tudósok és vidéki levelezők írásain felbuzdulva, részben az újságszerkesztők felhívására lelkes lokálpatrióták is beszámoltak lakóhelyük nevezetességeiről, a környékükön található régi épületekről, romokról, a felfede­zett feliratos kövekről, pénzekről, antik, „barbár” (vagyis népvándorlás-kori) és középkori emlékekről.
         Egy debreceni kereskedő leírását a derecskei határban talált ókori ezüstpénzről azért közli a szerkesztő, mert – mint írja – nem általános még a kereskedők jártassága a tudományokban.[30] (PMH 1781.7) Egy tudósítás a 371 éves jászódebrődi harangot ismerteti. „Ezen Debrőd helységnek határában vagyon Sz. László Kápolnája is, de mellyik században készült? azt a’ régiség, és sok viszontagság miatt nehéz rólla bizonyosan mondani, hogy 16. századnak fogytán újíttatott meg az tagadhatatlan.” (HT 1806.331) Ismertetést közölnek a komáromi vár épen maradt címeréről. (HT 1806.389–390) Helyi tudósító számolt be Tata nevezetességeiről, „Városunk hírét” emlegetve. (HT 1807.II.15)
           Egy egri „derék Hazafi” Tihamér régi mezőváros középkori templomja romjainak felfedezéséről adott hírt. (TGY 1817.III.147) A szerkesztő megjegyzésére, hogy ti. az emléknek „Elvárjuk bővebb leírását is”, a tudósító később, hogy „egyszersmind ezen Honnyi köz hasznú levelek’ intésének, és több becses Hazafiak’ óhajtásának, kik az elpusztultt hely bővebb le-írását várták, megfelelni” igyekezzen, középkori oklevelek, krónikák segítségével kísérli meg a város, illetve a templom történetét rekonstruálni. Az előkerült romokból – véli – „ékes, és gothi ízlésben épültt szent Egyházat sajdíthatni...” (TGY 1817.X.134–136)
          Néhányan azért küldik be beszámolóikat a környezetükben található emlékekről a szerkesztőségekhez, hogy a szakértők megmagyarázzák azok jelentését. Egy antik feliratos kőről szóló írás szerzője a hozzáértőket az emlék eredetének megvilágítására kéri. (EV 1779.324–325, PZ 1779.55.sz. o.n.) Hosszabb írást közöl egy erdélyi tudósító „Etwas für Archäologen” címmel arról a Károlyfehérvár környékén talált ókori kőtöredékről, melyet a nagyszebe­ni katolikus plébániára vittek – hogy szakértő szemek meg­vizsgálják. A szerző pontos leírást ad a táblán látható ábrázolá­sokról, feliratokról, s megkísérli az ábrázolt jelenet értel­mezését és az emlék datálását. Az ábrázolást Montfaucon nyomán a Mithrasz-kultusszal hozza kapcsolatba, s röviden ismerteti a kultusz eredetét és sajátosságait. Reméli, hogy egy gyakorlott régiségszakértő veszi a fáradságot, hogy pontosabban értelmezze az emléket. (PZ 1786.12.sz. o.n.)
            A hazai földben talált régi görög pénzekről közölt leírások egyik célja a szerző szerint az, hogy a hozzáértő tudósok azok alapján azonosíthassák, meg­határozhassák az érmeket. (HT 1807.II.358, 1808.I.48) Moldoványi Antal római katolikus lelkész a Fehér megyei Alsőbesnyő környékén talált római feliratos kövekről számolt be. Ezen a környéken – írja – már korábban is találtak antik emlékeket, pénzeket, hamvvedreket, illetve török kori tárgyakat. „Vallyon nem lenne e érdemes Hazánk’ külömbféle részeiben talált, ‘s található régiségeket itt a’ Tud. Gyűjt.ben közönségessé tenni! valóban sok véletlen leleményekből némelly igazságok kiderülnének.” (TGY 1818.IV.142–143)
         Egyesek vissza is éltek ezzel a lehetőséggel. Egy tréfás kedvű olvasó olyan „antik” felirattö­redék megfejtéséhez kérte a tudósok segítségét, mely – mint a szemrehányó válaszokból kiderül – egy német szójáték volt. (TGY 1825.III.113–114, 1825.IX.120–126)
 
         A mozgalom tudományos jellegét erősítette, hogy nemcsak a lelkes amatőrök kérték a szakértők segítségét, hanem a tudósok is felhívták társaikat nézeteik megvitatására, illetve helyesbítették egymás adatait.[31] Tertina Mihály a Temesvár környékén talált, több száz darabból álló ókori ezüstpénzlelet ismertetésekor a tudósokat a pénzek meghatározására, illetve más európai emlékekkel való összevetésükre buzdítja. (EB 1791.II.56, 107–108) A hazai földben talált régi görög pénzekről közölt leírások egyik célja – emeli ki a tudósító – hogy a hozzáértő tudósok azok alapján azonosít­hassák, meghatározhassák az érmeket. (HT 1807.II.358, 1808.I.48) „Vegyék édes Hazámfiai” – írja Haliczky Antal egy ókori ólomtábla ismertetésekor – „ezen rövid értekezésemet jó néven, míg más Régiség’ tudóssai olly szerencsések lésznek, hogy többeket, ‘s bizonyosabbakat közölhessenek az említett Ólom-Táblácskáról.” Hogy ezt megkönnyítse, cikkéhez az ismertetett emléket ábrázoló rézmetszetes illusztrációt mellékel. (TGY 1817.III.64–65) Bitnitz professzor a Szombathely környékén kiásott ókori temető tárgyi emlékeiről előadott vélekedésének „megbírálását a’ régiség tudásban jártassabbaknak” hagyja. (TGY 1821.VIII.37)[32] A „Históriákban járatlan” Dálnoky Márton néhány antik kő feliratának értelmezését és az emlékek datálását Peretsényi Nagy Lászlótól várja. (TGY 1824.X.33–35) Halitzky Antal írását, melyben a régészprofesszor kísérletet tett a feliratok megfejtésére, a szerkesztő közvetlenül Dálnoky beszámolója után közli. (TGY 1824.X.37–40) Fejér György az óbudai római fürdő maradványainak leírásakor röviden ismerteti az eddigi hazai ku­tatások eredményeit. Az emléket évtizedekkel korábban feltáró Schönvisner István nézetei mellett megemlíti a saját maga,[33] illetve a Gyurikovics György és Czech János által képviselt véleményeket. Fejér Schönvisnerrel szemben a romokat nem egykori fürdők, hanem víztárolók, ciszternák maradványainak véli. Írása végén felkéri a tudósokat, hogy – mivel nem tekinti lezártnak a kérdést – vitassák meg nézeteit, mert „örökös szégyen volna, ha honyi Tudósaink magok is, egyetlen egy Római maradványunk mi volt légyen? nem tudnának végére járni.” (TGY 1829.VIII.80)
         Peretsényi Nagy László kutatási megbízást kapott: „Vala­mennyi Arad Vármegyében fen álló halmoknak, bizonyos rend, és neveik’ külömbsége szerint való elő adása, Hazánknak mind régi Geographiáját mind Történeteit is meg világosítaná, és ne talán több eddig előttünk rejtett dolgokat is fel fedezne, kivált ha irántok fen tartatott hagyományok is elő adatnának, mellyre ezen értekezésnek szerzőjét kéri a Redactio.” (TGY 1819.II.80) – írja az elkészült tanulmány bevezetőjében.     
           A beszámolók gyakran említik is a kortárs kutatók és kutatások eredményeit.[34] Eder abbé antik régészeti leletek ismertetésekor megemlíti Schönvisner István Notitiáját.[35] (ZU 1802.I.87–92) Egy tudósító kiemeli Schönvisner István és Koller József szerepét a hazai emlékek leírásában. (HT 1807.II.280–281) Szombathely mellett kiásott ókori temetőről szóló hírekben megemlítik Schönvisnernek[36] a helyi régiségekkel foglalkozó „híres és nagyszerű” könyvét.[37] (OPZ 1819.735, MK 1819.II.51–52) Haliczky Antal az aquincumi hídvárról szóló értekezésében Schönvisner korábbi munkáira hivatkozik. (TGY 1820.III.10–11, 14, 25) Bitnitz professzor a Szombathelyen kiásott régiségekről szóló írásaiban is említi Schönvisner „nagytudományú munkáját”. (TGY 1821.VIII.3–38, 1829.III.3) Németh Sándor, Óbuda és Visegrád kamarai prefektusa az Aquincumban található római régiségekről tett „észrevételei”-ben ismerteti a Schönvisner által feltárt katonai fürdő maradványait, az amfi­teátrum romjait. (TGY 1823.VI.3–20) Krüchten József a hazai régebbi festők után érdeklődő olvasó­kat Cornides-Bredetzky Beytraege zur Topographie des Königreichs Ungern című munkája IV. kötetéhez utalja. Adatai egy részét is kortárs tudósok munkáiból – Kovachich Márton Györgynek az 1810-es években készült kéziratából,[38] illetve Fuxhoffer Damiánnak a hazai szerzetesrendeket ismertető könyvéből[39] – veszi. (TGY 1821.II.123–124)   
         Ismertetéseket talált az érdeklődő a sajtóban hazai régiségekkel foglalkozó könyvekről is. Joannis Seivertnek az Erdély területén talált antik feliratos kövekkel foglalkozó könyvét ismertető recenzió a kérdés kutatástörténetéről, az eddigi feldolgozásokról (Szamosközi István, Wolfgang Lazius, Schwandtner Márton stb.) is írt. (APA 1773.297–301) Schönvisnernek az óbudai római katonai fürdő romjait feldolgozó latin nyelvű munkájáról tudósító recenziók ismertetik a könyv felépítését, fontosabb fejezeteit. (EV 1778.363–364, PZ 1778.61.sz. o.n.) Ismertetik Windisch Károly Geographie des Königreichs Ungarn, (EV 1780.292–293) Schönvisner „In Romanorum iter per Pannoniae...” című munkáját, (EV 1780.364–365, 376) illetve Koller József pécsi nagyprépostnak a város nevezetességeit is bemutató, készülő 8 kötetes feldolgozását. (EV 1781.368–369) „Rövid idő múlva” – olvashatjuk a pécsi ókeresztény kápolna feltárásáról szóló hírben is – „ennek képe és meg-iratása, Koller Jó’sef Kanonok Úrnak könyvével egygyütt, közre fog botsáttatni. Ezen 8 kötésekből állandó munkának első részét jövő Sz. Mihály napjára ígérik.”[40] (PMH 1781.467) Ismertetést olvashatunk Schönvisnernek a szombathelyi régiségeket feldolgozó művéről, (EB 1790.92–93, 1791.I.258) Notitiájáról, (ZU 1802.I.222–234) Eder abbénak az Erdélyben felfedezett ókori aranypénzekről és romokról írt könyvéről[41] (ZU 1802.I.222–234, 1803.IV.113–118) stb.
 
         A sajtó helyt adott a hazai művészeti és építészeti emlékekkel kapcsolatos vitáknak is. Szigorú, de tudományos igényű, sok hivatkozással, jegyzettel alátámasztott, elsősorban az építéstörténetre koncentráló kritikával illette Fejér György Baranyai Ferencnek az esztergomi várral foglalkozó latin nyelvű művét. (TGY 1821.VIII.90–109) Baranyay újabb könyv­vel válaszolt az „álorcás” bírálatra, míg „Y”, azaz Fejér a támadás visszaverésére ismét a sajtó nyilvánosságát választotta. A – most már őt támadó – könyv­ről írva középkori krónikák, oklevelek adatainak felhasználásával fejti ki ellenérveit. (TGY 1824.IV.92–123)
           Haliczky Antalnak a Nemzeti Múzeumba került szombathelyi római régiségekről szóló ismertetését (TGY 1823.XI.3–18) Bitnitz újabb adatok birtokában helyesbítette. (TGY 1824.I.75–90) A sajtó – mint látni fogjuk – egyébként is figyelemmel kísérte a szombathelyi római temető feltárásának történetét és a leletek sorsát.
           Figyelmet szentelt a tudományos közvélemény és a sajtó az erdélyi Várhelyen (az ókori Sarmizegetusa környékén) felfedezett ókori padlómozaiknak. A trójai háborúból vett jeleneteket (Priamos kéri Achil­lestől Hector holttestét, illetve Páris ítélete) ábrázoló mozai­kok felfedezéséről szóló rövid tudósítás után (MK 1823.II.224) a Tudományos Gyűjtemény Dálnoky Mártonnak Kovács Jánoshoz, Arad megye első alispánjához küldött, a római régiségekről szóló levelét ismerteti, s közli az emlékekről készült vázlatrajzokat is. (TGY 1824.X.29–37) A Felső Magyarországi Minerva Peretsényi Nagy László közlésében szinte szó szerint leadja Dálnoky Tudományos Gyűjteménybeli írását, (FMOM 1825.431–434) majd Jankovich Miklósnak a mozaikokkal kapcsolatos véleményének, datálási kísérletének ad helyet. (FMOM 1825.473–474)
             A 18–19. század fordulójára, a 19. század elejére tehát – úgy tűnik – Magyarországon is kialakult egy származása és foglalkozása szerint heterogén réteg, mely többé-kevésbé elmélyült érdeklődéssel fordult a hazai múlt művészeti emlékei felé. Ehhez hasonló csoportosulások – melyeknek tagjait elsősorban az antikvitás iránti szenvedély kapcsolta össze – a nyugat-európai országokban már a megelőző évszázadokban létrejöttek: tudósok, művészek, gyűjtők, amatőr régiségbúvárok – és persze „műkereskedők” – vitatkoztak, leveleztek egymással, gyűjtöttek és rendszereztek az ókor történetére és fennmaradt művészeti emlékeire vonatkozó adatokat.[42] Nem történt meg még az éles elhatárolódás a „szakemberek” és az „amatőrök” között, az átjárás – mint láttuk – itthon is gyakori. A kapcsolatteremtés és kapcsolattartás egyik lehetőségét – külföldön és Magyarországon egyaránt – éppen a sajtóirodalom jelentette.
           A levelezéseken, kölcsönös könyvbírálatokon alapuló nemzetköziség ugyanakkor, mely az antikvitás iránt rajongó európai csoportosulásokat jellemezte, a hazai társaságra – nyilván a lokális tárgyválasztás következtében is – nem volt oly nagy mértékben jellemző.[43] Az, hogy a nemzeti önazonosság kifejezése iránti igény erősödésével a gyűjtők és a tudósok egy része – Európa más országaiban is – a korábbi közös platformot, konszenzust jelentő antikvitás emlékei mellett vagy helyett a nemzeti sajátosságok kutatása felé (is) fordult, szükségszerűen járt együtt egyfajta regionális elszigetelődéssel. A nemzetközi szereplés, vagy a külföldi kutatásokba való bekapcsolódás lehetősége továbbra is elsősorban azok előtt nyílt meg, akik az itáliai antik emlékekkel foglalkoztak. Minden bizonnyal protokolláris szempontok miatt kérték fel Esterházy Miklós herceget és József nádort, hogy legyenek tagjai a Tiberisben található antik emlékek kiemelésére alakult római bizottságnak. (PZ 1819.66, HKT 1819.I.55–56, 1819.II.211, MK 1819.I.49, II.206, HKT 1820.I.35) Goró Lajos kapitány viszont, aki a pompeji és herkuláneumi ásatások során előkerült leletekről jelentetett meg német nyelvű könyvet, s akinek tudományos tevékenységét „a’ Nápolyi Bur­bon-Herkulanumi Akadémia, és a’ Római Archeológiai Társaság” diplomával jutalmazta, (HKT 1828.I.249) már kitartó felmérő- és kutatómunkájával szerzett magának nemzetközi elismertséget. Találunk természetesen példákat itthon is a külföld felé nyitás szándékára: Jankovich Miklós – írja Fejér György – két „Hazánkban találtatott régiségeket elő mutatott, kérvén, hogy...mind Hazánk’, mind pedig a’ Külföldnek Tudósait azok iránt figyelmetessé tenném, és tudós vélekedéseiket ezzel kikérném, mellyeket rézbe mettzettetve ide is mellékeltem.” (TGY 1817.XI.45) Kovachich Márton – mint láttuk – azért kér latin vagy német nyelvű beszámolókat olvasóitól, hogy azokat más nemzetek tudósaival is megismertethesse. (BMM 1787.453–454)
 
                                                                          *
 
            A sajtóban megjelenő leírások egy része csak érintőlegesen vagy véletlenszerűen említette az építészeti és művészeti emlékeket. Számos beszámoló a 18. századi topográfiai hagyományoknak megfelelően inkább az ismertetett helyhez kapcsolódó nevezetes vagy hírhedt történelmi eseményekre,[44] anekdotákra, az építéstörténetre és a statisztikai adatokra tér ki. Néhány szerző ugyanakkor az építészeti emlékek ismertetésekor már nemcsak, vagy nem elsődlegesen a történeti forrásokra támaszkodik, hanem többé-kevésbé részletes helyszíni beszámolót közöl[45] – modern kifejezéssel élve mintegy állagfelmérésként, adatfelvételként – az épület állapotáról, hiányosan vagy épen megmaradt festészeti, szobrászati díszítéseiről. A 19. század második felében megerősödő archeológiai szemlélet[46] csíráinak jelentkezésével találkozunk itt. A régi épület, vár a hazafias-nemzeti szemléletű érdeklődés mellett fokozatosan a tudományos igényű felmérés, leírás tárgyává is válik.[47]
            A késmárki Thököly-vár „a’ Várasnak bástyájához épített Vár. Kettős bástyával és mélly árokkal volt körül véve. Vagyon külső és belső kapuja. A’ külső kapu, melly a’ várba és városba utat nyit, igen erős kapu, és még most is jó állapotban vagyon. A’ belső kapu, mellyen a’ Városból a’ Várba negyen az út, még most is szép veres márványból kifaragott czimerét mutatja a’ Thököly és Thurzó nemzetségeknek. Ezen czimeren kék mezőn látszik három dombon egy menő Tigris, mellynek mintegy dühösségében a’ szája fel vagyon tátva, és a’ farka felvetve, fején korona látszik; a’ sisakon fellül is Tigris vagyon egy koronán; mellynek jobbik markában rövid Török kard látszik. A’ czimernek paizsa régi mód szerént dülőfélben vagyon. A’ Várnak elég tágas helye vagyon...Öt erős tornya volt védelmére és ékesítésire. Éjszaki részében vagyon a’ kápolna, melly nagy költséggel készült czifra épület. Ezt ékesítik a’ Magyar Királyok kőből faragott képei, mellyek még most is épek. Belső része a’ kápolnának tsak nem tsupa márványból vagyon czifra kifaragásokkal ékesítve. A’ Familia kriptája a’ kápolna alatt vagyon, mellyben még most is egy czin koporsó maradékja látszik...Jobb felén a’ várnak lakó szobák, és ebédlő paloták voltak, mellyeket különös ékességű képírások szépítettek...Még az istállók is olly költséges készületek hogy szép boltozatjaikon és oszlopaikon kívül az evő és ivó vályuk mind külömbféle márványból készültek.” (HT 1806.176) (8. kép)
           A visegrádi Salamon torony „formájára nézve nyolcz oldalas...Kivülbelül faragott kövekből vagyon öszvealkotva, és belső szép Gottus boltozatai megmutatják, hogy nem alávaló lakhely lehetett. Fedele mostan sints nem is volt, hanem mint a Várak szegeleteiken épült kerekded kiereszkedések, ollyan tsonka, és a’ felső karimáján, mint a’ fogok, úgy állanak a’ falazatok. Őrző torony, vagy a’ régi Királyi Lakóhelynél más hasznokra rendeltetett épület volt-é? Nem merem meghatározni.” (HT 1806. 425)[48] Személyes megfigyeléseken alapuló részletes leírásokat olvashatunk több szerző tollából – mint látni fogjuk – a székesfehérvári templom még álló középkori részeiről. (HT 1806.234–235, TGY 1818.VI.42–43, 1827.II.46) stb.
         A művészeti emlékek leírásakor alkalmanként formai és stiláris elemek vizsgálatával is találkozunk. Néhány szerző ezekből igyekszik az eredetre, a keletkezés idejére következtetni. „Van benne most is eggy régi vár” – olvashatjuk Eszékről – „melly igen vastag kő-falakkal és eggy széles toronnyal meg-erősíttetett...A’ mint formája mutatja, a’ XII. Században építte­tett.” (MGY 1790.III.127) A Daruvártól nem messze lévő romos palota – véli a tudósító – nem származhat a római korból, hiszen „a’ ki a’ Rómaiaknak ízléseket ‘s építéseknek módját esméri, inkább gon­dolkozhatik úgy, hogy ez a’ tizen-kettődik, vagy tizenharmadik Században építtetett.” (MGY 1790.III.132) A székesfehérvári főtemplomban talált vörös márvány síremléken a „betük bé vannak metszve, nem pedig kiállóképen faragva. Tsak ezen okból is gyaníthatni, hogy a’ Templom építéséhez közelget az írás régisége, mert a’ 11 és 12 században metszettek be a’ kövek­be az illyen írások, és már a’ 13 és 14 században többnyire mind kiálló betükkel jelentették. –” A szavak ritmusa is a 9–12. száza­di szokásokat követi.[49] (HT 1806.227–228) Annak a vélekedésnek, hogy a Torna vári templom ezüst kelyhe Nagy Lajos lányáé, Máriáé lehetett „kedvezni láttzatnak a’ 14dik Századból némelly reánk maradott szép régiségeknek hasonló maradványai.” (HT 1807.I.402–403)
        A művészeti korszakok különböző periódusainak megkülönböztetését a szerzők alkalmanként az esztétikai, művészi minőség alapján kísérelték meg. Haliczky Antal egy ókori ólomtáblát az i.e. 4. századra datál, „mert a’ mi a’ munkának mesterséges mivoltát illeti, nem lehet mondani, hogy tökélletes, és az első Császárok alatt készített remek munkákkal öszve hasonlítandó vólna; de mindazonáltal barbarus munkának éppen nem mondhatni, a’ lovak különössen olly gyönyörűen vagynak formálva, hogy akarmelly faragó mesternek, ha a’ szép mesterségek leg­virágzóbb időpontját veszem is, becsületére szolgálnának.” (TGY 1817.III.64–65) Az erdélyi Várhelyen talált ókori padlómozaik – véli Jankovich Miklós – a „későbbi remek Görög ízlés’ mesterségét, szépségét, még el nem érhette: Nyílván bizonyítja azonban hajdani régiségét, mert a’ mívészi mesterség’ kezdetére, nem pedig alkonyodására mutat tulajdon képzete, és módja által.” (FMOM 1825.474) A Szombathely mellett feltárt ókori temető leletei – írja ugyanő – „a’ mesterségben járatlan kézzel, simán, ne mondjam idomtalanul készítettek minden ékesítés, képzelés, betűk annál inkább az időkornak feljegyzése nélkül, és méltán a’ Római nagyság’ már alkonyodó időszakára mutatnak.” (TGY 1827.II.48) A sírhalmok – véli (talán éppen Jankovich nyomán) Bitnitz Lajos is – „hihetőleg a’ Római birodalom’ alkonyodásának idejéből valók...Ezt mutatja a’ felásott emlékeknek többnyire gyakorlatlan kezet gyanítató ‘s majd nem idomtalan készítése...” (TGY 1829.III.66)
          Az elmúlt korok maradványaiból egyes szerzők a hazai történelem különböző periódusainak kapcsolatára következtetnek. Az antik és pogány kultuszhelyek, illetve a keresztény templomok közötti folytonosság gondolatát érinti Sándor István: „...Sz. István ‘s a’ Követői az első Magyar Királyok többire ott rakatták a’ Keresztyén Templomokat, hol egygykor vagy a’ Pogány Rómaiaknak Bálvány Templomaik állottak, vagy pedig a’ Pogány Magyarok az Áldomásaikat szokták volt tartani... eme Régi Templo­mok nálunk többire kettősök valának, az az: al és fel Templomból állottak, a’ mint ezt megláthatni még most is a’ Sz. Mártonin, Pétsin, Veszprémin, ‘s Tihanyin.” (S 1808.X.166–167) Fejér György Székesfehérvár romjai kapcsán utal az ókori és a középkori épületek közötti építészeti kontinuitásra. „Hogy már azon időkorban, midőn a’ Rómaiak voltak Pannóniának Urai,” – írja Fejér György Székesfehérvárról – „nevezetes lak hely volt légyen: bizonyittyák mindenek előtt számos kőre-írások, mellyek a’ Város környékében kiásattattak, ‘s mind ez ideig fenn tartattak...” (TGY 1818.VI.33) A város ókori eredetére következtet abból is, hogy a Szent István által építtetett templom „fundamentomiból...számos, szörnyű nagyságú, négy szögre faragott fejér kövek is ásattattak ki múlt esztendőkben, ‘s maiglan. Ezeket dicső Királyunk’ idejében itt már készen kellett találniok az Építőknek a’ régi házak düledékiben: mert se nyomaik nincsenek körül belől olly kőbányáknak, hol ásattattak, ‘s faragtattak volna: se vesztegetőleg a’ fundaméntomokba illy faragott szép köveket nem hánytak volna, ha magoknak kellett volna nagy munkával, ‘s időtöltéssel készítgetniek; ha pedig ez időtájban illy jeles épület-maradványok találtattak e’ helyen, nyílván Sz. István országlása előtt már régen, még a’ Rómaiak Uralkodásakor e’ Városnak állani kellett, annál bizonyosabban, mivel ezen kődarabok köztt Római fölírásúak is találkoznak: illyen ez, mellyet mult Martius holnapban a’ Püspöki Udvarban szemléltem...” (TGY 1818.VI.35)[50]
         
                                                                    *


[1] „Sarmizegnek” – azaz a dák Sarmizegetusára települt Ulpia Trajanának – „bizonyos ottfekvését” az a romok közül kiásott „szép metszett czifra párkányozattal” díszített oszlop is bizonyítja, melyen a „QIANIARIO QF COLLINA: RF TAVIO FLAMINI QQ PRIM. PRO. IMP. ORDO COL VLP TRAI DACIC. SARMIZEG” felirat szerepelt. (TGY 1824.X.31) Egy Bocskay István erdélyi fejedelem korából származó feliratos kő a korábbi „szóbeli hírlelésnek már most valóságos Tanubizonysága” lett. (TGY 1818.I.69) „Hogy Quiritum Bregetium, egykor nagy Római város...Ó Szőnyött, Rév Komárom’ szomszédságában kerestessék, azért is bízvást lehet, mivel valóan annyi Római régiségek fedeztetnek fel ott időről időre, a’ mennyi egy igen népes ‘s előkelő helyhez illő. Esmer a’ Tudós Magyar világ római pénzeket, sírköveket, koporsókat...a’ mik itten ásattak fel.” (TGY 1829.IV.122)
[2] A fentebb említett feliratos kő „annyival...betsesebb...emlék, hogy mind Bochkayról reánk áradott szóbeli hagyományt megerősíti, mind pedig Boccátz Jánosnak Kassai Polgár-Mesternek és azon időbeli legdíszessebb Deák Poetánknak Verseit, mellyek külömben elenyésztek volna, fenntartotta; Mi ezen Történeti és Tudományi maradványnak velünk lett közlését Méltóságos Gróf Teleki Lászlónak nyilván köszönnyük.” (TGY 1818.I.73)
[3] A városban feltárt antik emlékek a régi rómaiak szokásait és „Szombathely városának régi nevét és eredetét nagyobb világosság­ra hozzák.” (PMH 1780.I.18) A daruvári ókori fürdő nyomait bizonyítják „sok ott található régiségek ‘s metszések.” (MGY 1790.III.130) A rohonci kastély hercegi hálószobájában „az egész Battyáni Familia le van rajzolva, ‘s gyönyörűséggel szemlélheti a’ Néző, miképpen változtak az öltözetek majd minden Században.” (MGY 1790.IV.289) Szombathelyen a „földben találtatott kő rakások megmutatják, ez a’ Pannóniának anya városa melly szélesen terjedett-ki a’ Rómaiak alatt.” (MGY 1790.III.237) Egy ugyanott talált, „kiálló ábrázolásokkal” díszített antik kő újabb bizonysága annak, hogy Schönvisner István „jól nyomozta itten a’ Rómaiak’ meg-telepedését.” (HMNT 1791.V.235) „A’ Föld’ gyomra leghívebb takarója a’ régi emlékeknek, és ezek által a’ történt dolgoknak igaz fen tartója.” (TGY 1817.X.58) „A’ régiség sok jeles esméretekre vezet bennünket.” (TGY 1819.IX.112–14) „Reménylem” – írja Bitnitz Lajos a szombathelyi régiségekről – „édes hazámnak nem teszek kellemetlen munkát, ha ezen gyűjteményt volta szerént leirom, és emlékeiből a’ régiek’ gondolkozás módját fejtegetni törekedem.” (TGY 1829.III.6)
[4] Az Eszék mellett az 1780-as években útépítés során előkerült ókori emlékeket először Katancsics Péter eszéki tanár ismertette és rendszerezte. Katancsics Schönvisner távozása után az egyetem régiségtan professzora lett. Gárdonyi 1926 13.
[5] Museum 1807 9.
[6] Az elsősorban az antik irodalmi és történeti forrásokat kutató humanista írói hagyománnyal szemben a későbbi gyűjtők, az „antikváriusok” számára a régészeti, építészeti, művészeti emlékek gyakran megbízhatóbb információkat adtak az ókorról, mint a könyvek. „Marmor- und Bronzstatuen” – véli Montfaucon – „uns mehr über Begräbnisse sagen als die Autoren der Antike...” Choay 1997 51.
[7] Bitnitz kiemeli a különböző területeken talált leletanyagok összevetésének, illetve az egyes leletek tanulságaiból meríthető általános következtetések levonásának fontosságát is: „Ugyan is az illy egyes leírások által legbizonyosabban megválaszthatni ‘s megállapíthatni, mi találtatott valóban minden egyes vidéken: ez azután közönségesebb öszve függésben, nagyobb kiterjedésben tekintve, ‘s ismét az egyes vidékre alkalmaztatva ezen vidék előidejének legbizonyosabb képét ábrázolandja, és midőn látszóképen tekéntetünket csak egy pontra függesztjük, köröskörül az egész tartomány’ állapotja és tekéntete felvilágosul...” (TGY 1821.VIII.5) Köztudott ugyanakkor, hogy a történeti forrásként vizsgált tárgyi emlékek tudományos szempontok szerint történő kutatása mellett a 19. század első felétől – a romantika előretörésével párhuzamosan – megerősödnek azok a törekvések is, melyek az emlékanyaghoz kapcsolódó mondák, regék összegyűjtésére, a történeti események átszellemítésére, irodalmi régiókba emelésére irányulnak. (V.ö. Mednyánszky és Hormayr kapcsán: Endrődi 1998 21.) Jellemző példája ennek Attila és a hunok történetének a 19. század második felében megfigyelhető mitologizálódása a hazai képzőművészetben és irodalomban. Papp Júlia: Egy 18. század végi illusztrált zsebalmanach. Magyar Könyvszemle 1987/4. 290–291.
[8] „A történeti-evokatív és a művészeti kvalitásokhoz kapcsolódó szempontok” elszigetelhetőségéről a 19. század elején a művészeti emlékek megítélésekor: Endrődi 1998 30.
[9] Museum 1807   11.
[10] Jankovich kelyhei – melyeket nem örökölt, hanem gyűjtött – „vagy ékes munkájok miatt, vagy pedig régiségöket tekintvén nevezetessek...” (TGY 1817.XI.43)
[11] Haliczky Antal óbudai római emlékekről szóló értekezésével „az érdemes Olvasó Közönségnek köz-hasznára” kíván szolgálni. (TGY 1820.III.25)
[12] Szakfolyóiratok hiányában ebben az időszakban a gyakran tudósok szerkesztésében vagy közreműködésével megjelenő folyóiratok vállalkoztak a tudományos közlemények megjelentetésére is.
[13] Ld. a Függeléket.
[14] A pannonhalmi templom 800 éves fennállásának ünneplése kapcsán az apátság történetéről olvashatunk. (OPZ 1801.1019–1020) A telki új templom felszenteléséről írva az újság megemlékezik az eredetileg a margitszigeti apácák birtokában lévő 700 éves kolostorról, s kitér a bencések által épített környékbeli templomokra is. (BMH 1802.II.346–347) A főherceg késmárki látogatása kapcsán önálló ismertetést találunk a Thököly-várról. (HT 1806.176–177, MK 1806.II.368–369) 
[15] A korszak sajtóirodalmáról általában, illetve az egyes újságokról és folyóiratokról: Kókay 1979
[16] Bél 1735
[17] 1774 és 1776 között szinte minden számhoz mellékeltek egy-egy, régi magyar pénzeket ismertető írást, illetve a bemutatott emlékeket ábrázoló rézmetszetes illusztrációt. Ennek a folyóiratnak, illetve az Ungrisches Magazinnak „magyar tárgyú vegyes numizmatikai cikkeivel állandó munkatársa volt” Czirbesz Jónás András iglói prédikátor és éremgyűjtő. Huszár 1985   96.
[18] Kókay 1979 66.
[19] Egy korábbi budai lap, az Ungarische Staats und Gelehrte Nachrich­ten (1787–1794) művészeti információinak legtöbbje is hazai művészeti, építészeti emlékekhez – régi kolostorokhoz, várakhoz, templomokhoz – kapcsolódott.
[20] Csorba 1996
[21] A székesfehérvári főtemplomot ismertető írást (HT 1806.234–235) a szakirodalom – mint látni fogjuk – az 1940-es évektől kezdve gyakran említi, ismerteti.
[22] Keserű 1993    229, Szentesi 2000.
[23] A 19. század első felében osztrák és német területen megélénkülő várkutatásról: Dafert 1994 32–34.; Burgen 1999. 
[24] A folyóiratokban, elsősorban a Tudományos Gyűjteményben megjelenő honismereti írások „az ország tüzetes és a kor színvonalának megfelelő gazdasági, politikai és kulturális feltérképezését végzik el, s ezzel a feudalizmus partikuláris földrajzi tudata helyébe kialakítani segítenek egy polgárosuló, országos honismereti szemléletet, magyarság-öntudatot.” Kókay 1979   290–291.
[25] HT 1806.39–40.
[26] Egy Károlyfehérvár környékén található várromról „a’ régi beszéd az, hogy ez a’ Vár Tündér Ilonáé lett volna...” A szerző röviden ismerteti Tyndaros lányának, Menelaos feleségének, a trójai háborút okozó Tyndaris Helénának történetét, majd ezt írja: „talám semmi nem tilthat-meg, hogy ugy ne gyanakodjunk, hogy a’ híres Görög Tündér Ilona vagy mindjárt Menelaus halála után, vagy azután Rhodusból ide húzta vólna meg magát; és hogy a’ Dácia Királynéja a’ mi Tündér Ilonánk éppen a’ hires Görög Ilona légyen.” Aranka 1796 154–155. A 18. században a homályos ősidőket, a történelem kezdetét megvilágító mítoszok a történeti valóság részei voltak. Bár a romantika időszakában a nemzeti mítoszok gyakran átemelődtek a költészet, a zene, a képzőművészet területére, a nemzeti önazonosításban, identifikációban betöltött korábbi szerepüket sokáig megőrizték. Lipp 1987 271.
[27] Az erdélyi ókori feliratos kövekről önálló munkát publikált: Inscriptiones Monumentorum Romanorum in Dacia mediterranea. Viennae 1773. 1780-ban átdolgozva kiadta Köleséri Sámuel 1717-ben készített Auraria romano-dacica című numizmatikai munkáját. Gárdonyi 1926   9.
[28] Monogra­fikus igényű írásokat közölt Stipsics a pesti egyetem régiségtárában található ritka pénzekről is. (ZU 1804.VI.94–103, 162–177) 
[29] A szerzők életrajzi adatait ld. Szinnyei 1891
[30] Az Ungrisches Magazin Jakob Buchholz késmárki „bürgerlicher Nadlermeister”, azaz tűkészítőmester leírását közli a Kárpátokban tett utazásairól. (UM 1787.I.34–58, III.257–291)
[31] Tóth Pál református lelkész visegrádi leírására (TGY 1817.XI.91–93) Mednyánszky Alajos reflektált. Mednyánszky megdicsérte az építészeti emlékre fordított figyelmet, s saját korábbi személyes vizsgálódásai alapján korrigált néhány adatot. Szomorúan említette meg, hogy mikor ő 10 éve Visegrádon járt, még „sokkal jobb állapotban” találta a maradványokat, mint ahogy Tóth leírta őket. (TGY 1818.XII.26–30)
[32] Egy „elroncsolt felírásnak megfejtését” – írja ugyanitt – azoknak hagyja, „kiknek az illy fejtegetések tisztekben áll...”
[33] Schönvisnerrel ellentétben Fejér a romokat nem egykori fürdők, hanem víztárolók, ciszternák maradványainak véli.
[34] A Nemzeti Múzeum programírása korábbi szerzők (Szamosy (valószínűleg Szamosközi) Hohenhausen, Bod, Tröster, Fridvalszky, Seivert) felsorolásával a hazai antik feliratos kövek leírásának addigi történetét kísérli meg felvázolni. Museum 1807 12. Az említett szerzők munkáit ld: Szinnyei 1891
[35] Notitia Hungaricae rei nummariae ab origine ad praesens tempus. Budae 1801. Ismertetést közölt a Notitiáról Sándor István is. (S 1808.IX.143)
[36] Egy Szentendrén talált római régiségekről beszámoló tudósítás is megemlíti Schönvísner nevét. (MK 1808.V. Toldalék Szent András havának 7. napján. 35–40)
[37] Antiquitatem et Historiae Sabariensis ab origine usque ad praesens tempus. Pest 1791.
[38] Repertorium Manuscriptorum et Monumentorum Diplomaticorum in Expeditione Diplomatico-Literaria conscriptum. Anno 1810, 1811, 1812. (OSZK Kézirattár Fol. Lat. 139)
[39] Monasteriologia Regni Hungariae. Veszpremii, 1803. I–II.
[40] Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum I–VII. Posonii 1782–1812.
[41] Antiquarische Erörterung neulich in Siebenbürgen gefundener Goldmünzen und Ruinen. Cibinii, 1803.
[42] Choay 1997 51–54. A 18. századi erdélyi „kezdeményekről” l.: Papp Júlia: Weidenfelder Lőrinc két levele erdélyi régiségekről 1754-ből. Magyar Könyvszemle 2000/2 204–210.
[43] Külhoni tanulmányaiknak, illetve felekezeti összetartozásuknak köszönhetően jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek ugyanakkor például a 18. századi hazai jezsuita és protestáns történetírói iskolák képviselői. 
[44] Visegrádnál például a Zách Felicián-történetre (MGY 1790.III.188) stb.
[45] Valószínűleg Windisch Károly (v. W.) volt a szerzője annak a sorozatnak, mely az ókori Carnuntum helyén talált római fürdő maradványairól számolt be – történeti források, illetve személyes megfigyelések alapján. (APA 1774. 366–68, 400, 404–408)
[46] Az István által építtetett székesfehérvári templom északi tornya – véli a tudósító – a mostani Barátok temploma Sanctuariuma körül lehetett, és a benne lévő kápolna 1740-ig megvolt. „Déli fala e’ templomnak a’ mostani új kuttól napkelet felé egyenesen a’ bástyáig terjedett: de már régen földig elpusztult, és tsak a’ kút építésekor...jött világosságra...Az említett új kút tsináltatásakor több téglából épült temető boltozatokra, de semmi emlékeztető táblákra nem akadtak. Hogy Királlyaink a’ templom óldalhoz épült kis kápolnákba takaríttattak el, az is bizonyítja, hogy sok házaknál afféle szép kövek találtatnak.” (HT 1806.235)
[47] Keserű 1993 235–236.
[48] Utalhatunk Tóth Pál és Mednyánszky Alajos említett írásaira a visegrádi várban található feliratokról. (TGY 1817.XI.91–93, 1818.XII.26–30)
[49] Az epigráfiai érdeklődés elmélyülésére utal, hogy az értelmező nemcsak a szövegből, hanem a betűk formájából is igyekszik a tárgyra vonatkoztatható következtetéseket levonni. Pál és Apolináris sírköve, Magyar Nemzeti Múzeum. (Ltsz.:60.268.c.) Vö.: H. Kolba Judit: Románkori feliratos sírkőlap. Folia Archeologica (1962) 111–123. és Takács Imre: Esztergomi síremléktöredékek a 13. századból. Ars Hungarica 1988/2. 4. sz. jegyzetben említi a Hazai Tudósítások leírását.
[50] „Székesfehérvárott régészeink sokáig római várost kerestek az ott előkerült nagyszámú sírkő, feliratos töredék miatt, pedig csak az történt, hogy az István kori építkezésekhez Tácról, Aquincumból, Intercisából...szállították a kőanyagot.” Dercsényi 1970 22.