Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Rumy-serleg magyarországi története

2012.01.15

b-06.jpg 

A Rumy-serleg magyarországi története.
 
A Rumy-serleg vagy Rumy-billikom néven ismert 16. századi pompás, közel fél méter magas, fedeles aranyozott ezüstserleg, mely hosszú ideig a Vas és Zala megyében birtokos Rumy család tulajdonában volt, a 19. század második felében Magyarországon gyakran kiállított, ismertetett nevezetes művészeti emlék volt. A német reneszánsz ötvösművészet remeke, mely felirata szerint egy sziléziai herceg számára készített esküvői ajándék volt, 1884 körül külföldre került. 2005. elején megjelent a nemzetközi műtárgykereskedelemben,[1] majd 2005. április 14-én a Christie's műkereskedelmi cég New York-i aukcióján 710400 dolláros (több mint 140 millió forintos) leütési áron – a kikiáltási ár majd háromszorosáért – egy anonimitást igényelt tulajdonoshoz került.[2] Bár a műtárgy autopszián alapuló tudományos vizsgálatának lehetősége ezzel – nem tudni, mennyi időre – ismét megszűnt, legalább az bizonyossá vált, hogy nem semmisült meg.
A serleg magyarországi históriájának felelevenítését[3] ugyanakkor nemcsak a szenzációs fordulat, a fejedelmi ötvöstárgy felbukkanása, hanem a magyar művelődéstörténetben játszott szerepe is indokolja. Az 1880-s évek végén a serleg eladása körül kibontakozó országos sajtóbotrány illetve a vele párhuzamosan meginduló múzeumi és minisztériumi törekvések, melyek a művészeti emlék visszaszerzésére irányultak, fontos adalékot szolgáltatnak a hazai vonatkozású jelentős ingó művészeti emlékek megőrzéséért vívott 19. századi hivatali küzdelmekhez, vagyis a tágabb értelemben vett műemlékvédelem históriájához. 
 
*
 
            A Rumy-serleg készítésének idejéről és körülményeiről egyelőre nincs forrásokkal alátámasztott, biztos adatunk. A serleg fedelén található latin nyelvű feliratból [ILL(ustrissimo): PR(incipi): D(omino): FRID(erico): MVN(us): NVP(tiale): CIVI(tas): BREG(ensis)] illetve a sziléziai Brieg (Brzeg, Lengyelország) városának a feliratba foglalt, ma is használatos címeréből arra lehet következtetni, hogy az ötvöstárgyat Brieg város tanácsa készíttette Frigyes hercegnek esküvői ajándékként. Mivel azonban a 15-16. században négy Frigyes, s egy Joachim Frigyes nevű sziléziai (liegnitz-brieg-i vagy liegnitz-i) herceg uralkodott, a serleg készítésének ideje egyelőre csak stílusa alapján közelíthető meg. A 2005-ös New Yorki-i aukciós katalógus tárgyismertetője Marc Rosenberg ötvösjegy-katalógusának adatát vette át, mely szerint az ötvösművet a feltehetően nürnbergi műhelygyakorlattal rendelkező, AV vagy VA mesterjelű boroszlói ötvös III. Frigyes liegnitz-i herceg (1520-1570) számára, Katherina von Mecklenburg-Schwerin-nel kötött házassága (1538) alkalmából készítette.[4]
A serleget nem említik a Szilézia történetével foglalkozó 17-18. századi krónikások, történetírók[5] – akik pedig alkalmanként részletesen beszámoltak a hercegi házasságkötésekről – s a feltehetően jelentékeny költségű ötvösmű megrendeléséről, kifizetéséről, a hercegnek való átadásáról Brieg középkori városkrónikájában, "Stadtbuch"-jában sem találunk adatot.[6] Minden bizonnyal a történeti források hiányában nem említi a serleget a városnak és a hercegségnek a brieg-i "Stadtbuch" adataira többször hivatkozó 19. századi monográfusa, Karl Friedrich Schönwälder sem.[7]
A serleg korának és egykori tulajdonosának meghatározását az a körülmény is nehezíti, hogy a négy Frigyes közül házasságkötésekor csak az 1453 és 1488 között uralkodó I. Figyes (1446-1488) volt brieg-i herceg, a serleg ilyen korai datálása azonban stíluskritikai alapon szinte teljes mértékben kizárható. II. Frigyes (1480-1547) 1515-ben és 1519-ben kötött házasságot, ezek időpontjában azonban ő csak liegnitzi herceg volt, mivel a brieg-i hercegi címet 1505-ben testvére, György kapta. II. Frigyes 1521-ben, György herceg váratlan halála után megkapta ugyan a brieg-i hercegséget, brieg-i uralkodása alatt azonban már nem volt esküvője, mely alkalmat adott volna a városnak a serleg elkészíttetésére. II. Frigyes 1547-ben bekövetkezett halálakor a brieg-i hercegséget fia, II. György (1523-1586) örökölte, így tehát másik fia, III. Frigyes (1520-1570), aki – mint láttuk – még uralkodása előtt, 1538-ban kötött házasságot, soha nem volt brieg-i herceg. Hozzá hasonlóan csak a liegnitz-i hercegi címet viselte az  1586 és 1596 között uralkodó IV. Frigyes(1552-1596) is, aki 1587-ben, 1589-ben és 1594-ben kötött házasságot. II. György fia, Joachim Frigyes (1550-1602) 1596-tól liegnitz-brieg-i herceg volt ugyan, 1577-ben rendezett esküvőjekor azonban még az apja volt Brieg hercege. A fentiek természetesen nem zárják ki, hogy Brieg városa 1538-ban vagy 1577-ben uralkodója fiának ilyen jelentékeny esküvői ajándékot készíttessen, de még talán azt sem, hogy II. Frigyest esetleg 1521 után, mint uralkodóját köszöntse a serleggel – néhány éves késéssel – házasságkötése alkalmából.
Az 1530-as évek második felében a sziléziai városok – köztük Brieg is – az oszmán birodalom miatt, mely az 1533-ban Ferdinánd császárral kötött béke ellenére 1536-ben ismét Magyarországot (s potenciálisan Európa más részeit is) fenyegette, jelentős anyagi kiadásokra kényszerültek. Bár a török elleni védekezés terheinek (katonai különadók, sorozási kötelezettség, városfalak, városi védelmi rendszerek megerősítése, kiépítése stb.) megnövekedése sem zárja ki, hogy a város 1538-ban egy pompás, költséges serleggel ajándékozza meg fejedelme fiát, a serleg datálásánál ezeket a körülményeket is érdemes számba venni.
A brieg-i hercegség történetének feldolgozói közül majd csak Heinrich Schoenborn említi a 20. század elején a serleget, ám ő sem a történeti források, hanem a műtárgynak az 1884-es budapesti kiállításon való szereplése alapján. Schoenborn úgy vélte, hogy az "utolérhetetlen mestermunkát" talán II. Frigyes kaptaa gyermekágyban elhunyt első felesége testvérének lányával, Sophie von Ansbach-kal 1517-ben (valójában 1519-ben)kötött házassága alkalmából, s megemlíti, hogy az ötvösművet 1884-es magyarországi kiállításáig Sziléziában (mármint az újabb időkben) szinte senki nem ismerte.[8]
Egyelőre arról sincs pontos ismeretünk, hogy mikor és hogyan került a fejedelmi műtárgy az Árpád-kori eredetű magyarországi Rumy család birtokába. A Rumy-család[9] első ismert tagja Doroszló volt, aki a 13. század második felében királyi adományt kapott Rum földjére.Károly Róbert 1323-ban a Rumhoz közeli Balozsát adományozta a családnak.[10] A zala megyei Igrice, ahol a serlegeket 1825-ben őrizték, 1340-ben már biztosan a család tulajdonában volt."[11] 1350-ben Nagy Lajos király – különös tekintettel Rumy János hősiességére, melyet az Endre herceg meggyilkolását (1345) megtorló nápolyi hadjáratban tanúsított – az addig ideiglenesen birtokolt földeket (pl. Rum, Balozsa) örökre a családnak adományozta.[12] Rumi Doroszló az 1410-es években Zsigmond király alpohárnokmestere volt[13] – egyes nézetek szerint erre a tisztségre vezethető vissza a családi címerben szereplő serlegábrázolás. Bár azzal a családi legendáriumban a 19. századig hagyományozódó, s a 18. századi genealógiai irodalomban is elfogadott[14] nézettel, hogy a serleget – a családi címerben való szerepeltetés jogával együtt – Doroszló, Luxemburgi Zsigmond alpohárnoka kapta uralkodójától, ma már csupán historiográfiai kuriózumként számolhatunk, említésével még az 1870-es években is találkozunk. Köberl János vasvári segédlelkész "A Rumy-családra vonatkozó történeti adatok"-ként ismertette annak a nyomtatásban megjelent halotti beszédnek a részleteit, melyet az 1773-ban elhunyt Rumy Lázár felett mondtak el, s mely szerint "...harmadik Duruslaus, Sigmond királytól pohárnokjainak vicze – fő -mesterévé választatott, kit is hív szolgálatjáért három aranyból, ezüstből álló hét fontot nyomó királyi pohárral megis ajándékozott, melyet most is nemesi czímerében mint királyi jeles ajándékot visel és becsül ezen tekintetes familia."[15]
A Rumy-család a koraújkorban sem különösebben befolyásos, sem különösebben gazdag nem volt, s műértői, műgyűjtői érdeklődéssel vagy hagyományokkal sem rendelkezett. Néhány 16. századi képviselőjének említése csupán arra alkalmas, hogy elgondolkodjunk rajta, akár ők is kaphatták – adományként, ajándékként – vagy szerezhették – pl. hadizsákmányként – az értékes ötvöstárgyat. Rumy Péter 1533-ban,[16] Rumy Farkas 1558-ban Vas vármegye alispánja volt, utóbbi 1568-ban Moson vármegye királyi rovásolója lett. 1551-ben Rumy Gáspár és Rumy Ferenc I. Ferdinándtól az ebben az időben a császári kancellárián dolgozóNicolaus Olahus, azaz Oláh Miklós által is aláírt vámlevelet kapott,[17] Rumy Lukácsot 1571-ben Vas vármegye prágai követségbe küldte. A Rumyak familiárisi kapcsolatban voltak az irodalom- és művészetpártoló Nádasdy Tamás (1498-1562) nádorral, s a 17. század elején házasságok révén hazai főúri családokkal is kapcsolatba kerültek. Az 1608-ban Vas megye országgyűlési követeként szereplő Rumy Mihály gyermekei közül Rumy Judit férje Esterházy Dániel,[18] Rumy György felesége pedig Batthyány Katalin volt.[19]
Az eddig előkerült legrégebbi írott forrás, mely szerint a serleg a Rumyak birtokában volt, 1660-ból származik. Rumy Farkas – Rumy György és Batthyány Katalin legidősebb fia[20]1660. szeptember 18-án Rumban kelt adóslevelében leírja, hogy sógorának, Babócsay Ferenc keszthelyi főkapitánynak egy 250 forintos kölcsön fejében "neminemü üst miet" azaz ezüst művet adott zálogként "ugy mint Edgy Eöregh födeles viragos aranyos kupat, edgy födeletlen hopolyagos [hólyagos] aranyos kupat, harom üszt [ezüst] pohart regi formara parasztok hazabol aranyossak & Edgy kis üst [ezüst] kannat belöl aranyozottat...", azzal a kikötéssel, hogy amint a pénzösszeget ő vagy utódai visszafizetik, az ezüstöket adják vissza.[21] A serleg Rumy György halála után kerülhetett fiához, Rumy Farkashoz, az a szokás, hagyomány tehát, hogy az értékes családi ereklyét a família legidősebb férfitagja örökli, itt is megfigyelhető.
A serleg Babócsay Ferenctől visszakerülhetett a családhoz, mivel a Vas Megyei Régészeti Egylet titkára, Lipp Vilmos által 1877-ben közölt, 1694-es keltezésű levélben Telekesy István, a későbbi egri püspök a következőket írja: "A mi a kupát illeti én láttom, ugy tetszik az osztálykor száz tallirra böcsültették és fen hatták, minthogy a Fiágat illeti hogy im Layos király adománya s-a cimerök is az, kinek hosszu volna az historiáya, ha kegyelmed kezéhez veszi én javallom, mivel másképenis el adgyák, vagy taland már elis atták, mivel régen hallottam, hogy Zsidokat emlegettek, hogy azok által megcsináltattyák, mivel ugy hiszik, hogy vagyon valami keves fogyatkozás benne."[22] Telekesy állítását ugyanakkor, hogy ti. a serleget II. Lajos adományozta a Rumyaknak, a 16. századi okleveles forrás ismerete nélkül nem lehet igazolni, ahogy azt a közlést sem, mely 1888-ban egy pesti újságban jelent meg, hogy ti. a családi dokumentumok szerint a serleget – nem sokkal elkészülte után – egy, a 16. században a liegnitz-i Frigyes herceg pohárnokaként tevékenykedő Rumy ős kapta az engedéllyel együtt, hogy azt címerükben viselhessék.[23]
Jelenleg még nem tisztázott az sem, hogy a Rumy-címert hagyományosan díszítő serleg-ábrázolás[24]a család által birtokolt ezüstserlegekre – a nagy serleg mellett tulajdonukban volt még egy 16. századi kisebb, két részből álló, házasságkötéseknél használatos egybejáró ún. iker- vagy kettősserleg is[25] (minden bizonnyal az a hólyagos serleg, melyet 1660-ban Rumy Farkas adóslevelében említett) – vagy a Rumyak ősének, Doroszlónak Zsigmond-kori alpohárnokságára[26] utal. Mivel az általam ismert legrégebbi Rumy-címer 1550-ben használt pecséten található, a kérdést a 16. század első felénél korábban – tehát a Rumy-serleg lehetséges készítési ideje előtt – keletkezett Rumy-címer(ek) esetleges felbukkanásáig nyitva kell hagynunk. Ha már eze(ke)n is a serleg rajza lenne látható, akkor a motívum valóban Rumy Doroszló alpohárnoki tisztségére utal, s csak véletlen egybeesés van a családi címerben szereplő serlegábrázolás és a család birtokában lévő serlegek között. Abban az esetben azonban, ha a 16. század közepe előtt nem szerepelt a Rumy-címerben a serleg, a címer serlegábrázolása összefügghet a három ötvösmű birtoklásával.
Az 1550-ből származó pecsét egyébként szinte bizonyosan a Rumy-család hólyagos ikerserlegét ábrázolja, ezek szerint tehát az ikerserlegnek ekkor már a család tulajdonában kellett lennie.[27] Egy 1560. május 23-án kelt levélen ugyanakkor, melyet Rumy Ferenc Nádasdy Tamáshoz írt, egy olyan pecsét látható, melyről elképzelhető, hogy az "igazi" Rumy-serleget ábrázolja.[28] Amennyiben ez a feltételezés helytálló, nagyon fontos támpontot jelenthet a serleg Magyarországra kerülése idejének meghatározásában. Felvetné azonban azt az eddigieknél is nehezebben megválaszolható kérdést, hogy milyen módon kerülhetett ez az értékes, fejedelmi ötvösmű egy sziléziai hercegtől – ha elfogadjuk a serleg 1538-as datálását – olyan hamar a magyarországi Rumy család birtokába, hogy készítése után alig két évtizeddel már a családi címer motívumává vált.
Az 1550-1570-as évekből fennmaradt Rumy-pecsétek között ugyanakkor több olyan is van, melyen nem serlegmotívum szerepel. Rumy István Nádasdy Tamáshoz írt 1562-es levelének[29] elmosódott pecsét-ábrázolása értelmezhető serleg-motívumnak, de másnak is. Biztosan nem serleget ábrázol két másik Rumy pecsét.[30] Rumy Lukács 1572-es keltezésű, Nádasdy Ferenchez írt levelének[31] pecsétjén profilból ábrázolt antikizáló férfifej látható – talán a 15-16. században több hazai oklevelen felfedezhető gemmapecsét-használattal[32] találkozunk itt. A serleg mint címermotívum tehát – úgy tűnik – a 16. században még nem rögzült egyértelműen. Ez gyengíti azt a feltételezést, hogy a címer serlegábrázolása Zsigmond-kori eredetű, de természetesen nem zárja ki a lehetőségét. A 17-18. században ugyanakkor a Rumy-címerben már szinte kizárólag a serleg motívummal találkozunk – valamilyen oknál fogva azonban gyakrabban jelenik meg a pecséteken az ikerserleg rajza, mint az értékesebb, reprezentatívabb nagy serlegé.[33]
 
*
 
A serleg első, általam ismert, nyomtatásban megjelent leírása 1825-ből származik. Bitnicz (Bitnitz) Lajos[34] a Tudományos Gyűjteményben közölt Zala megyei útleírásában a műtárgy autopszián alapuló részletes ismertetése mellett megkísérelte meghatározni keletkezésének idejét és körülményeit is.
„Tegnap előtt érkeztem ide Igriczébe. Tek. Rumi és Rába-Doroszlói Rumy Ferencz Táblabíró Urhoz…Bizodalmas beszélgetés közben a’ magyar régiségekről értekezvén, Nemzetségének az ő – mint a’ Nemzetség’ öregebbikének gondviselésére bizott levéltárát megnyitá. Itéld meg, barátom, melly öröm foga el engem, midőn Árpád’ véréből származott Királyaink’ ép okleveleit, Zsigmond Királytól e’ Nemzetségnek adott szabadságlevelet, ’s egyéb a’ nemzetséget illető régi írásokat szemlélnem, olvasnom engedtetett. Sok szépet, sok emlékezetest láttam itten, de három régi poharak mind a’ történetbeli nevezetességre, mind a’ művészségre nézve leginkább magokra vonák figyelmemet, kivált azért, hogy a’ Nemzetség’ czimerében viseli." [35]
Bitnicz a serleg fedelén található latin nyelvű felirat és Brieg város címere alapján úgy vélte, hogy az ötvösművet a sziléziai város ajándékozta I. Frigyes (1446-1488) liegnitz-brieg-i hercegnek Podjebrád György cseh király lányával, Ludmillával kötött házassága (1475) alkalmából. Bitnicz leírásának német nyelvű változata megjelent a németországi Kunstblattban is.[36] Ebben a cikkében – korábbi nézetét megváltoztatva – azt írta, hogy a serleget Bregenz városa készíttette a 15. század első negyedében esküvői ajándékként Üreszsebű Frigyes tiroli hercegnek (1382-1439) Braunschweigi Annával kötött házassága alkalmából. A serleg 1474-75-ös datálása, briegi eredetének nézete, illetve Mátyás királyhoz kapcsolása a hazai leírásokban sokáig továbbél, a bregenzi készíttetés és a Zsigmond-kori datálás nézetével ellenben nem találkozunk többször.
Bitnicz a serleg korát mindkét írásában kizárólag történeti adatok alapján igyekszik meghatározni, arra, hogy a serleget stílusa alapján datálja, kísérletet sem tesz. Az ötvöstárgyat díszítő címerek, arcképek, jelenetek, emblematikus ábrázolások részletes ismertetése, az ikonográfiai elemek meghatározására, illetve az ikonográfiai program (házasságkötéshez kapcsolódó ábrázolások) rekonstruálására tett kísérlete ugyanakkor arra utal, hogy a témát érintő hazai és külföldi történeti munkák tanulmányozása mellett magát a műtárgyat is elmélyült figyelemmel vizsgálta. Bitnicz később is foglalkozott a Rumy-serleggel. 1856-ban vagy 1857-ben Szombathelyen jelent meg A Rumy család serlege című 8 oldalas kiadványa, ennek azonban eddig egyetlen példányára sem sikerült rábukkanni. A Rumy-serleg leírását Bitnicz cikke alapján 1862-ben Nagy Iván is közölte,[37] félreértésből azonban összeolvasztotta a serleg leírását a Rumy család címerének ismertetésével.
A Rumy-serleg először 1865-ben, a magyar orvosok és természetvizsgálók XI. pozsonyi nagygyűlésén, a Grassalkovich palotában rendezett kiállításon szerepelt.[38]Henszlmann Imre és Rómer Flóris a katalógusban a serleg korának és keletkezése körülményeinek meghatározásában átvette a korábbi véleményt, hogy ti. az ötvösművet Brieg városa 1474-75 körül készíttette I. Frigyes liegnitz-brieg-i hercegnek házasságkötése alkalmából.
A Rumy-serleg szerepelt azon az 1876-os kiállításon is, melyet gr. Zichy Pál Ferencné kezdeményezésére Pesten, a dunai árvíz károsultjainak megsegítésére rendeztek.[39] Henszlmann Imre a kiállítás évében megjelent írásában a kiállított műtárgyak közül részletes ismertetésre három emléket emelt ki, s ezek egyike a Rumy-serleg volt.[40] Henszlmann a serleg datálásánál, megrendelőjének és egykori tulajdonosának meghatározásánál átveszi a korábbi nézeteket, ugyanakkor pontosabb terminológiát alkalmazva szakértőbb leírást ad, mint Bitnicz, s a serleg készítőit az "olasz iskolához" sorolja. A reneszánsz emblematika egyik sajátosságát érinti az a megjegyzése, hogy a serlegen együtt szerepelnek az antik (mitológiai) és a keresztény (bibliai) ikonográfiai elemek. A 15. századra datálja a serleget Ipolyi Arnold is, aki az 1876-os kiállítás kapcsán szintén figyelmet szentel a műtárgynak.[41]
A serleget – méghozzá kétszer – megörökítették azon a fényképsorozaton is, melyet az 1876-os kiállítás tárgyairól Klösz György készített.[42] A Rumy-serlegre a hazai tudósokon kívül a külföldi szaksajtó is felfigyelt. A párizsi L’Art-ban a bécsi Jakob von Falke két részes cikket közölt az 1876-os pesti kiállítás tárgyairól, megemlítve köztük a Rumy-serleget is.[43] 1877-ben a szombathelyi Lipp Vilmos – mint láttuk – egy 1694-ben kelt levelet tett közzé, mely szerint a serleg II. Lajos király adományaként került a Rumyakhoz.[44]
A serleg népszerűségének növekedésében nyomon követhető a 19. századi hazafias indíttatású "műemlékvédelmi szemlélet"[45] erősödése. Rumy Ferenc táblabíró[46] 1825-ben még elsősorban famíliája régiségét tanúsító kincsként, értékes családi ereklyeként mutatja meg – a családi levéltár Árpád-kori okleveleivel együtt – Bitnicz Lajosnak a serleget, következő ismert birtokosa,[47] az ötvösművet haláláig őrző Rumy Miklós (1828-1878) számára azonban – a szakértők által akkor még Mátyás király adományaként számon tartott serleg – már a nemzet múltját, történelmét is reprezentálta. Kölcsönadta az 1865-ös pozsonyi régészeti, illetve az 1876-os pesti árvízi kiállításra – ez utóbbira a Vas megyei Régészeti Egylet közvetítésével, melyet nem csak pártoló tagságával, hanem tárgyi adományokkal – többek között a családhoz a 17. század végén – mint a Lipp Vilmos által 1877-ben közzétett említett levélből kiderül – igen közel álló Telekesy püspök pénztárcájával[48] – is támogatott.[49] A serleg történeti jelentőségét felismerve végrendeletében a család férfiágának kihalása esetén a Nemzeti Múzeumra hagyományozta azt.
Hasonló szemlélet és hozzáállás késztethette Rumy Miklós unokatestvérét, Rumy Gizellát arra, hogy 1860 körül Tolna megyében előkerült kelta eszközöket és pénzeket,[50] 1881-pedig két, a család serleges címerével díszített régi üveget ajándékozzon a Nemzeti Múzeumnak.[51] A két – mint az ajándékozási iraton olvashatjuk – Zsigmond király korából származónak tudott üveg közül az egyik a múzeumba szállítás közben eltörött, a másik azonban beleltározásra került:
"Iczés üveg dugaszszal. Oldalára a Rumy család czímere van vésve (a czímerpaizsban korona fölött, pánczélos kar, tenyerén serleget tartva látható, a paizson kis sisak fölötti korona fölött hasonló serleggel.) Mag. 22 1/2 cm a dugasszal 18 1/2 cm, feneke hatszögű, átm 8 1/2 cm."[52]
 Sajnos ma már ez az üveg sem található a múzeum gyűjteményében, feltehetően a II. világháború alatt megsemmisült. A Rumy-címeres üvegek Zsigmondkori datálása minden bizonnyal a családi legendárium része, a műtárgy stílusából azonban következtetni lehetne készítése idejére – közelebb kerülve annak a korábban feltett kérdésnek a megválaszolásához, hogy mikor jelent meg a serleg-motívum a Rumy család címerében.[53]
 
 A Rumy-serleg nagy sikerrel szerepelt az 1884-es országos történeti ötvösmű-kiállításon is,[54] melyet Ráth Györgynek, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum ideiglenes vezetőjének kezdeményezésére a Nemzeti Múzeummal közösen, annak Képtárában rendeztek meg. Mivel Rumy Miklós halála után az ötvöstárgy – a családi ereklyét hagyományosan őrző fiúörökös hiányában – lányához, Mariskához került, a nevezetes ötvösművet az 1884-es kiállításra Rumy Mariska férje, Förster Ottó, a későbbi országgyűlési képviselő adta kölcsön. A kiállításra Förster Ottó elküldte a Rumy család ikerserlegét is, melyről a kiállításon szereplő számtalan tárggyal együtt – mint láttuk – galvanoplasztikai másolat készült. Az ikerserlegnél jóval jelentékenyebb, értékesebb nagy serlegről minden bizonnyal azért nem készült másolat, mert röviddel a kiállítás után külföldre került.
Radisics Jenő, az ötvösmű-kiállítás katalógusának egyik szerzője a Rumy-serleg leírásakor[55] megtartotta azt a véleményt, hogy a serleget Brieg városa készíttette, radikálisan szakított ugyanakkor a korábbi datálással: az ötvösmű készítésének idejét – stílusa alapján – a 16. századra teszi. Az ötvösmű-kiállítás legszebb darabjait bemutató, Pulszky Károly és Radisics Jenő által írt reprezentatív albumban nemcsak a Rumy-serleg leírása és részletrajzai szerepeltek, hanem egy önálló illusztráció is.[56] Radisics és Pulszky szerint – Henszlmann véleményével ellentétben – a műtárgy nem itáliai, hanem németországi műhelyben készült. Nyomon követték a serleg korábbi hazai és külföldi említéseit, s konzultációt folytattak róla hazai és külföldi szakértővel is – utóbbi a már említett Karl Friedrich Schönwälder történész, a briegi hercegség monográfusa volt. Az ötvösmű-kiállítás kiemelkedő műtárgyairól Párizsban megjelentetett francia nyelvű albumban a Rumy-serleg leírása az 1884-es katalógusban, illetve a reprezentatív albumban közölt szövegeken alapszik. Annyi eltérés figyelhető meg csupán, hogy itt – a 16. századi francia és német ötvösművészet közötti eltéréseket hangsúlyozandó – a Rumy-serleget összevetették azzal a reneszánsz szerpentinköves serleggel, mely a Jankovich-gyűjteményből került a Nemzeti Múzeumba.[57]
A Rumy-serleget megemlítették az 1884-es kiállításról a "laicus közönség" kalauzolására készített útmutató füzetecskében is.[58] Népszerűségét jelzi, hogy Szendrei Jánosnak a 7728 művet bemutató ötvösmű-kiállítás legnevezetesebb darabjairól készült rövid ismeretterjesztő kiadványában nemcsak pár soros leírása szerepel, hanem a művet illusztráló 15 fénykép egyike is a Rumy-serleget ábrázolja.[59]
A Rumy-serleget ábrázoló három fényképfelvétel került bejegyzésre az Iparművészeti Múzeum Adattárában található üvegnegatív leltárkönyvben.[60] A három felvétel közül az, amelyik a serleget hat más ötvöstárggyal együtt mutatja be, biztosan az 1884-es ötvösműkiállítás idején készült, s minden valószínűség szerint ugyanehhez a sorozathoz tartozik az a két üvegnegatív is, mely a serleget önállóan ábrázolja, s melyek közül az egyik jelenleg is megtalálható a gyűjteményben.Az Iparművészeti Múzeum könyvtárában lévő, "Ötvösmű-kiállítás 1884" feliratú nagyméretű díszdoboz 27 fényképének egyikén is a Rumy-serleg látható.
Feltételezhető, hogy a serleget önállóan ábrázoló, fentebb említett felvételek valamelyikét küldték el az Iparművészeti Múzeum munkatársai 1885-ban a városi tanács kérésére Briegbe. Az üggyel foglalkozó két levél közül az Iparművészeti Múzeum Adattárában csak a brieg-iek köszönőlevele maradt fenn, a fényképet kérő korábbi levélről csupán az iktatókönyvből van adatunk.[61] Az eredeti levél híján azt nem tudjuk, hogy Brieg város tanácsa milyen célból kérte a múzeumtól a Rumy-serleg fényképet, az mindenesetre valószínű, hogy a serlegre az 1884-es budapesti ötvösmű-kiállítással foglalkozó külföldi ismertetések hívhatták fel a figyelmüket. A fényképküldési akcióról a külföldi szakértők – Hans Lutsch és Heinrich Schoenborn – is tudnak. Utóbbi megemlíti, hogy a serleget ábrázoló fénykép a 20. század elején a városháza falán függött.[62]
 
1888-ban a hazai sajtóban nyilvánosságra került,[63] hogy bár a serleget előző tulajdonosa, Rumy Miklós végrendeletében a család férfiágának kihalása esetén a Nemzeti Múzeumra hagyta, nem sokkal az 1884-es ötvösmű-kiállítás után 52000 forintért (a Nemzeti Múzeum akkori éves műtárgyvásárlási keretének tízszereséért) eladták Karl Mayer Rothschild (1820-1886) frankfurti műgyűjtőnek.[64] Az ügyből országos botrány, s mivel a végrendelet végrehajtásáért felelős szombathelyi tisztviselő rágalmazásért beperelte a cikkírót, sajtóper lett. A botrányt kirobbantó Szentgyörgyi Horváth Zsigmond védőügyvédje, Eötvös Károly a szombathelyi tárgyalásokra tanúként beidéztette a korabeli kulturális és múzeumi élet jeles képviselőit, akik az 1884-es ötvösmű-kiállítás szervezésében és lebonyolításában játszott szerepük révén jól ismerték a serleget és történetét. A bírósági tárgyalásokon Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Pulszky Károly, az Országos Képtár igazgatója és Szalay Imre minisztériumi osztályvezető, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója egyaránt kiemelte a műtárgy történeti és művészeti jelentőségét, s hangsúlyozta a veszteséget, melyet külföldre kerülése a nemzetnek okozott.
A tudósításokban ugyanakkor nemcsak a botrányos eset, hanem a műtárgy is jelentős publicitást kapott. Több újság közölte a serlegnek az 1884-es kiállítás kapcsán készült szakértő leírását, s azokat az érveket is, melyek a Zsigmond-, vagy Mátyás-kori eredettel szemben a műtárgy 16. századi készítésének nézetét támasztották alá. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot az ügy kirobbantója a sajtóban szólította fel intézkedésre, s a hatóságok által elindított vizsgálatokat a lapok nyomon is követték. Az ügyben olvasói levelek formájában a műemlékvédelmi szempontokat hangoztató "laikusok" is hallatták – egy konkrét műtárgy kapcsán ilyen határozottsággal talán először a hazai sajtónyilvánosságban – hangjukat.
A sajtóbotrány kipattanásával párhuzamosan Pulszky Ferenc a Vallás- és Közoktatásügyi, az Igazságügyi és a Belügyminisztérium hivatalainak, szervezeteinek segítségével hivatali-jogi úton próbálta visszaszerezni a serleget a múzeum számára. A királyi jogügyi igazgatóság képviselője bekérette a hagyatéki iratokat a szombathelyi törvényszéktől és elrendelte a billikom utólagos leltározását. Mivel az örökösök fellebbezését a leltározás ellen a királyi kúria elutasította, a jogügyek igazgatóságának megbízottja elvégezte a pótleltározást, a műtárgy hiányában 52.000 forint értékben megterhelve a serleget eladó Förster Ottóék vagyonát. A közalapítványi igazgatóság fegyelmi eljárást indított a hagyatéki ügyben mulasztást elkövető szombathelyi hivatalnokok ellen.[65] Bár az ügyben még 1892-ben is keletkezett hivatalos irat,[66] a múzeumnak nem sikerült visszaszereznie a serleget. Ebben feltehetően közrejátszott a korabeli műemlékvédelmi törvényi szabályozás felemás, elsősorban az ingatlan emlékekre koncentráló volta is. A magántulajdonban lévő ingó művészeti emlékek birtoklásával kapcsolatos jogi bizonytalanságra a szombathelyi bírósági tárgyaláson Eötvös Károly is figyelmeztetett.
 
A Rumy-serleg tehát 1884-1885 körül a frankfurti műgyűjtőhöz, Mayer Karl Rothschildhoz (1820-1886)[67] került, akinek majdnem 5000 darabból álló nevezetes gyűjteménye az 1846-ban Speyer bankár özvegyétől vásárolt, az Untermainquai-n található palotája három "múzeum-szobájának" vitrinjeiben, illetve günthersburg-i villájában volt elhelyezve. Karl Rothschild tudatosan, egyfajta nemzeti büszkeségből törekedett arra, hogy a német ötvösművészet – azon belül is a reneszánsz időszakának – kiemelkedő darabjait megszerezze. A német ötvösművészetet illetően a drezdai, müncheni, bécsi fejedelmi kincstárakkal vetekedő gyűjteménye legértékesebb darabja az ún. Merkel-féle asztali dísz ("Merkelsche Tafelaufsatz"), Wenzel Jamnitzer 1548-49-ben készített munkája volt, melyet Mayer Karl báró 1880-ban horribilis összegért, állítólag 800,000 márkáért vásárolt meg, s mely jelenleg az amsterdami Rijksmuseumban található.[68] Gyűjtési koncepciójába tehát a Rumy-serleg pontosan beleillett.
A Rumy-serleg Karl Mayer Rothschild özvegyének 1895-ben bekövetkezett halála után – mint arra egy 1896-ban Magyarországon megjelent tudósítás is utal[69] – a gyűjtemény legnagyobb részével együtt Nyugat-Európába – feltehetően Angliába – került, 1937-ben ugyanis Victor Rothschild (1910-1990) angliai gyűjteményéből került a Sotheby's londoni aukcióján eladásra.[70] Mivel Nathaniel Mayer Victor Rothschild apja Charles Rothschild (1877-1923),[71] Charles anyja pedig a serleget 1884 körül megvásárló Mayer Karl Rothschild lánya, Emma (1844-1935) volt, az ötvösmű az ő örökségeként kerülhetett Angliába.
A serleg 1939-ben – egyelőre ismeretlen körülmények között – az akkor a hitleri német birodalomhoz tartozó sziléziai Boroszló múzeumába került,[72] ahonnan a II. világháború idején – egyelőre szintén tisztázatlan körülmények között – eltűnt. Tudomásom szerint csak 2005-ben került újra a nyilvánosság elé.[73] A Christie's 2005-ös aukciós katalógusában található fénykép szerint a Rumy-serlegről időközbeneltávolították a 19. század végén rákerült, a kor ízlését tükröző kiegészítéseket, az ötvösmű tehát napjainkra – eltekintve restaurálásától – visszakerült az 1884-es eladása előtti állapotába.[74]
 
*
 
            A 19-20. század fordulóján a Rumy-serleget néhány hazai kiadvány még ismerteti vagy említi, többségükben azonban – sajátos módon – a műtárgy 15. századi keletkezésének nézetével találkozunk, holott a szakértők 1884-ben ezt már határozottan cáfolták.[75]
A serleget ebben az időszakban – az 1884-es budapesti kiállításon való szereplése, illetve a kiállítás anyagát ismertető katalógusok, kiadványok nyomán – már a külföldi – elsősorban a sziléziai ötvösség történetével foglalkozó – szakirodalom is számon tartotta. Hans Lutsch 1889-ben Brieg város 16. századi virágzásának bizonyítékaként említi a serleg készíttetését: „Bezeichnend für den Wohlstand der Stadt Brieg ist auch das Geschenk, welches sie Herzog Friedrich’... als Hochzeitsgabe widmete, ein prächtige Pokal in Hochrenaissance-Formen frühestens aus der Zeit Karls V., der sich außerhalb Schlesiens im Privatbesitz erhalten hat.”[76]
A Rumy-serleget – melyet 1884-ben Budapesten, majd 1885-ben Frankfurtban személyesen tanulmányozhatott – Mark Rosenberg is ismerteti ötvösjegykatalógusa 1890-ben megjelent első kiadásában.[77] Adatait elsősorban az 1884-es budapesti katalógusból veszi át, köztük azt a serlegbe karcolt feliratot is, mely a műtárgy készítőjére vonatkozhat, s melyet ő sem tudott megnyugtatóan feloldani. A serleg datálásáról és egykori lehetséges tulajdonosáról ekkor még nem írt.
A boroszlói (Breslau, ma Wroclaw, Lengyelország) Schlesische Zeitung recenzense, E. Wernicke Rosenberg ötvösjegy-katalógusának ismertetésekor ír a serlegről.[78] Wernicke írásában megemlíti azt a serleget, melyet a neves sziléziai humanista, Heinrich Rybisch (Riebisch, Ribisch)(1485-1544), I. Ferdinánd császár tanácsosa[79] 1542-ben készíttetett, s saját címerével díszíttetett. A felirata szerint Rybisch által Boroszló város tanácsának ajándékozott serleg, az ún. Rybisch-Becher ebben az időben a boroszlói Schlesisches Museum für Kunstgewerbe und Alterthümer gyűjteményében volt.
Erwin Hintze 1906-ban megjelent ötvösségtörténeti munkájában a Rumy-serleg lehetséges készítőjeként Frantz Bartelt (Bartell, Barthel) említi. Az ötvöstárgyon található mesterjegyhez hasonló látható – írja – a hultschin-i plébániatemplom reneszánsz kelyhén, ez utóbbin azonban feltűnik az FB monogramm, azaz az 1531-ben boroszlói polgárjogot nyert Franz Bartel ötvös nevének kezdőbetűje is. A Rumy-serleg készíttetésének valószínű idejét Hintze 1538-ra teszi, s említést tesz a serlegnek a Rybisch-Becherrel való rokonságáról is. Mindkét serleget Franz Bartel lehetséges munkái közé sorolja.[80]
Az 1884-es ötvösmű-kiállítás katalógusára hivatkozik a német szakirodalomban Brieger Becher néven ismert Rumy-serleg kapcsán annak az 1907-es könyvismertetésnek a szerzője is, mely Hintze könyvét mutatta be, ő azonban a serlegen található mesterjegy alapján egy Wentzel nevű aranyművest tart a Rumy-serleg készítőjének.[81]
Heinrich Schoenborn 1907-ben megjelent Brieg-monográfiájában mint láttuk a fenti tudósokkal ellentétben úgy vélte, hogy a serleget talán II. Frigyes kapta Brieg városától Sophie von Ansbach-kal kötött második házassága (1519) alkalmából.[82]
A serleg szerepel Marc Rosenberg ötvösjegy-katalógusának 1922-ben megjelent újabb kiadásában is. A serleg készítőjeként Rosenberg ismeretlen mestert említ, aki azonban az ötvösmű mesterjegye alapján kapcsolatba hozható a Rybisch-Becher készítőjével. Franz Bartel E. Hintze által felvetett szerzőségét nem tartja megalapozottnak. Említést tesz a Rumy-serleg Rothschild-féle átalakításáról, s közzéteszi az ötvösmű 1884-es illusztrációját, illetve egy olyan, pontatlannak minősített ábrázolást, mely már az átalakított serlegről készült.[83] Ő is feltételezi, hogy a serleg III. Frigyes 1538-as házasságkötése alkalmából készült.
Fontos dokumentumértékkel bír az a fekete-fehér fénykép, mely Christian Gündelnek az 1940-es évek elején megjelent, a boroszlói ötvösség történetét tárgyaló munkáját illusztrálja, s melyen a Rotschild báró által átalakíttatott, kiegészíttetett, akkor – mint láttuk – a boroszlói múzeum gyűjteményében lévő serleg látható. A serleg fedelét díszítő vitéz kezéből a fénykép tanúsága szerint ebben az időben hiányzott a dárda, mely mind 1884 előtt, mind 2005-ben része volt a serlegnek.[84] Gündel a serleg készítőjeként – Hintze-hez hasonlóan – Franz Barthel boroszlói reneszánsz ötvösmestert – a Rybisch-Becher készítőjét – említi, s ő is az 1538-as datálást valószínűsíti.[85] Feltehetően a világháború idején tűnt el az 1940-es évek elején még szintén a boroszlói múzeumban őrzött Rybisch-Becher is.
 Az, hogy a két pompás műtárgyon található hasonló mesterjegy tanúsága szerint Heinrich Rybisch ugyanannál az ötvösnél rendelte meg a városnak ajándékozott díszserlegét, mint aki nagy valószínűséggel a Rumy-serleget készítette – s amennyiben elfogadjuk a Rumy-serleg 1538-as datálását, akkor majdnem ugyanabban az időben is – felveti annak az elméleti lehetőségét, hogy Rybisch – mint a Brieggel szomszédos Boroszló jogtanácsosa (Ratssyndikus) – akár közre is működhetett a Rumy-serleg elkészíttetésében (esetleg ikonográfiai programjának kialakításában is). A klasszikus műveltségű Rybisch műértését, művészetek iránti érdeklődését kortársai számára is jól példázhatta 1526 és 1531 között itáliai módon (mos italicus) építtetett boroszlói lakóháza, melynek pompás reneszánsz kapuzatát néhány évvel ezelőtt állították helyre, illetve a boroszlói Szent Erzsébet templom nagyszabású, szintén "mos italicus" készíttetett reneszánsz Rybisch-epitáfiuma (1534-1539).[86]
Heinrich Rybisch fia, az apjához hasonlóan komoly humanista műveltséggel rendelkező, s jelentős műgyűjteményt létrehozó Seifrid Rybisch (?-1584), a sziléziai régiségtudomány és történetírás "atyja"[87] 1569 és 1571 között magyar kamarai tanácsosként Pozsonyban szolgált, két gyermekének, Ernfriednek és Mariannának feliratos-címeres síremléke is az ottani Szent Márton templomban található.[88]
 
A lappangó Rumy-serleggel az újabb hazai szakirodalom alig foglalkozott, s a néhány említés, ismertetés adatai sem igazán megbízhatóak. Balogh Jolán a Mátyás kori művészetet tárgyaló 1966-os monográfiájában a Rumy-serleget aranyserlegként említi, s kommentár és kiigazítás nélkül közli a műtárggyal foglalkozó korábbi irodalom azon megállapításait, melyek a serleg Mátyás-kori eredetére utalnak.[89] Katona Imre 1972-es írásában elsősorban az 1888-ban kipattant sajtóbotrány politikai hátterét vizsgálja, s közli, hogy a serleg a 19. század végén a frankfurti városi múzeumba került.[90]
Ez a közlés, hogy ti. a Rumy-serleget Radisics Jenő 1888-ban a frankfurti városi múzeumban látta, feltehetően a korábban idézett szombathelyi bírósági tárgyaláson elhangzottak félreértéséből ered. Pulszky Károly a Rothschild-gyűjteményről mondta azt, hogy az "most Frankfurt város tulajdonát képezi s akárki előtt nyitva áll".[91] Ebből annyi felelt meg a valóságnak, hogy Karl Rothschild halála után a frankfurti Rothschild-palota "múzeum-szobájában" elhelyezett gyűjteményt a hét néhány napján a nagyközönség is látogathatta. Katona adatát a serleggel foglalkozó későbbi hazai írások is – például Rum község monográfusa[92] vagy a Vas megye kastélyait és kúriáit ismertető Virág Zsolt[93] – átveszik, a frankfurti városi történeti múzeum ötvösgyűjteménye vezetőjének, Patricia Stahlnak a tájékoztatása szerint azonban a Rumy-serleg soha nem volt a múzeum tulajdonában.
A 15. század végén vagy a 16. század elején kerülhetett – írta 1996-ban Mosonyi Tamás – "a Rumy család birtokába híres műtárgyuk, az ún. Rumy-serleg", melyet a 19. században Förster Ottó "országos botrány kíséretében Németországba adott el."[94] Az országos botrány – mint láttuk – csak évekkel a serleg külföldre kerülése után tört ki.
 
A funkciója és kvalitása szerint egyaránt fejedelmi műtárgyra vonatkozó kutatások a reneszánsz ötvösművesség, a 16. századi diplomáciai és történelmi kapcsolatok illetve a 19-20. századi műgyűjtéstörténet és múzeumügy területén egyaránt a magyarországi vonatkozásokon túlmutató "európai érdekű" tanulságokkal is szolgálnak. Ezt jelzi, hogy megindult a serleg lengyelországi történetének kutatása,[95] s hogy körvonalazódni látszanak egy nemzetközi együttműködés keretei, melynek célja a Rumy-serleg történetének tudományos igényű, monografikus feldolgozása.
 
                                                                         Papp Júlia
                                                                                                                                 
 


[1] Important Silver, Object of Vertu and Russian Works of Art. Kat. Nr. 131. Christie's 2005. április 14-i New York-i aukciójának katalógusa. (továbbiakban: Important silver, 2005.)
[2] Jeanne Sloane (Senior Vice President, Christie's New York) szíves közlése. Az információ megjelent a Christie's internetes honlapján is (www.christies.con/presscenter/pdf/04152005), az árat kivételesen magasként ("exceptional price") értékelve.
[3] Papp Júlia: Botrány az örökség körül. A Rumy-serleg magyarországi története. = Artmagazin, 2005. 3. Sz. (május-június) 26-28. p., 45-46. p.
[4] Rosenberg, Marc: Der Goldschmiede Merkzeichen. Dritten erweiterte und illustrierte Auflage. Erster Band. Frankfurt am Main, 1922. (továbbiakban: Rosenberg, 1922.) 283. p.
[5]Schikfuss, Jacobus: New vermehrete Schlesische Chronica unnd Landes Beschreibung, darinnen weyland Joachim Curaeus... einen Grundt geleget. Itzo biß an das 1619. Leipzigk;Weyland George Thebesii, J. U. D. Syndici und der Schulen Praesidis zu Liegnitz, Lignitzische Jahr-Bücher, worinnen so wohl die Merckwürdigkeiten dieser Stadt, als auch die Geschichte der Piastischen Herzöge in Schlesien, von ihrem Anfange bis zum Ende des 16. Jahrhunderts...Nebst einer Vorrede, Lebens-Beschreibung des Verfassers und nützlichen Registern heraus gegeben von M. Gottfried Balthasar Scharffen. Jauer, 1733.
[6] Codex diptomaticus Silesiae. Herausgegeben vom Vereine für Geschichte und Alterthum Schlesiens. Neunter Band. Urkunden der Stadt Brieg. Breslau, 1870. (Herausgegeben von Dr. C. Grünhagen)
[7] Schönwälder, Karl Friedrich: Die Piasten zum Briege oder Geschichte des Stadt und des Fürstenthums Brieg. I-III. 1855-56, Brieg. II. kötet, 1855. (továbbiakban: Schönwälder, 1855.) 91-95. p.
[8] Schoenborn, Heinrich: Geschichte der Stadt und des Fürstentums Brieg. Brieg (é.n.) [1907] (továbbiakban: Schoenborn, 1907.) 104. p.; II. Frigyes második feleségének, Sophie von Ansbach-nak a testvére, Georg von Ansbach hosszú ideig a budai királyi udvarban élt, II. Lajos nevelője, majd 1516-ban történt trónrakerülése után befolyásos tanácsadója lett. Schönwälder, 1855. 9. p.
[9] MOL P 235 (Festetich család) P 241, P 506 (Motesiczky család), P 623, P 1935, P 2001 (Rumy család) (A Rumy-családnak a Vas Megyei Levéltárban nincs önálló fondja); Századok, 1870. 622-623.; Árpádkori új okmánytár. Közzéteszi Wenzel Gusztáv. I-XII. Pest, 1860-1874.; Anjou-kori Oklevéltár. I- Bp.-Szeged, 1990-; Zsigmondkori Oklevéltár. I-IX. Bp. 1951-2004; Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1475. I-II. Bp. 1996. (továbbiakban: Engel, 1996.); A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa. (DL/DF 4.2) Szerk.: Rácz György. Bp. 2003. A Rumy-család történetére vonatkozó oklevelek regesztái megtalálhatóak az MTA Művészettörténeti Kutató Intézet Regesztagyűjteményében. Bibó István – Kerny Terézia – Serfőző Szabolcs: A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézetének Levéltári Regesztagyűjteménye. Repertórium. Bp. 2001. 28. p. (A-I-10); Családtörténeti feldolgozások: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Pest, 1862. IX. kötet. (továbbiakban: Nagy, 1862.) 821-22. p.; Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai. Bp. 1894. Reprint kiadás. Bp., 1999. (továbbiakban: Balogh 1999) 124-126. p. – Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai. Bp. 1998. (továbbiakban: Szluha, 1998) 124-126. p. (Egy kötetben); Mosonyi Tamás: Adalékok Rum község és a Rumy család történetéhez. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1996. 1. sz. 41-52. p.; Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon. Vas megye kastélyai és kúriái. Bp., 2004. (továbbiakban: Virág, 2004.) 209-213. p.
[10] Anjou-kori Oklevéltár VII. (1323) 403. és 413. számú oklevél.
[11] Anjou-kori Oklevéltár XXIV. (1340) 45. számú oklevél.
[12] A Magyar Történelmi Társulat 1870-ik évi vidéki (Vas vármegyei) kirándulásában részt vett bizottságok jelentései. = Századok, 1870. 9. füzet, November. 624. p.
[13] Engel, 1996. II. 207.; Zsigmondkori Oklevéltár. III. (1411-1412) 3199. számú oklevél; V. (1415-1416) 454. számú oklevél.
[14] "Paulo Mag. Pincernarum Rex tria pocula aurea, & 7 argentea donavit, quae hactenus in Insigni ostentant." Lehotzky András: Regni Hungariae et Partium eidem annexarum Statuum et Ordinum seu nobilium familiarum Stemmatographia... Pars II. Posonii 1798. 346. p. (Lehotzky adatainak megbízhatatlanságára figyelmeztet Engel, 1996. I. XXV. p.)
[15] Vasmegyei Lapok 1878. március 3. 1-2. p. Vö.: Halál, nem halál az az: Az Úr Istenben meg-haló Embernek tsendes nyugodalma, édes álma…Illyen Halállal halt-meg 1773-dik Esztendőben Szent György Havának 11-dik napján tekintetes nemzetes vitézlő Rumi, és rába-doroszlói Rumi Lázár...édes álomnak lenni élő nyelvel magyarázott Szalay János rába-kovátsy plebánus... Mellyet tekintetes nemzetes vitézlő rumi, ’s rába-doroszlói Rumi Josef Édes Ura Attyához vonszó jó indúlatbúl, ’s Fiúi szeretetbül Istenes költségével ki-nyomtattatott. Győrbe, Streibig Gergely János Királyi, Püspöki, és Városi priv. Könyvnyomtató által, 1774-dik Esztendőben.
[16] Magyar-zsidó oklevéltár. X. kötet. 1150-1766. Szerk. és kiadta: Schreiber Sándor. Bp. 1967. "1533. augusztus 18. Rumi Péter vas megyei alispán Kámi Káldy Miklóst a megye törvényszéke elé idézi..." 85. p.
[17] Rumy család levéltára, MOL, P 2001.
[18] A Rumy család serleges címere Esterházy Dánielné Rumy Juditnak azon az egészalakos rézmetszetes portréján is feltűnik, mely az Esterházy család fiktív őseit és valóban élt tagjait ábrázoló Trophaeum-ban található. Trophaeum Nobilissimae ac Antiquissimae Domus Estorasianae. Viennae, 1700. 74. sz. kép.
[19] 1660-ban Batthyány Katalin egy adóslevélben Rumy György özvegyeként említi magát. Vasvármegye 1933. április 2. 2. p.; Szluha, 1998. szerint Rumy György 1696-ban halt meg és Batthyány Katalin után volt még egy felesége. 125. p.
[20] Egy 1660-ban kelt adóslevelében Rumy Farkas tudtára adja anyjának, Batthyány Katának, öccseinek, Györgynek és Lászlónak illetve hugának, Babócsay Ferencné Rumy Katának, hogy oladi birtokát 300 arany fejében zálogba adta. Vasvármegye 1933. április 2. 2. p.
[21]Országos Levéltár, Festetics család levéltára, P 235, Gersei Pethő család iratai között, Akta Babócsayana, 133 csomó, 272 fólió.
[22] L[ipp] V[ilmos]: Adalék a Rumy-serleg történetéhez. = Vasmegyei Régészeti Egylet évi Jelentése 1877. (továbbiakban: Lipp, 1877.) 70-73. p.; Vasmegyei Közlöny, 1877. március 18. 3. p. Telekesy levele jelenleg lappang, nem található sem a Vas megyei régészeti egylet iratainak egy részét őrző Savaria Múzeum Történeti Osztályának irattárában, sem a Vas megyei Levéltárban, ahová az egylet iratanyagának másik része – köztük számos 16-18. századi oklevél, levél – a szombathelyi múzeumból 1935. március 24-én került. Telekesy levelének a serlegre vonatkozó részét, mely „mindezen becses adalékok közt legérdekesebb" a Vas Megyei Régészeti Egylet 1877. évi Jelentésében megjelent Lipp-írások ismertetésekor Czobor Béla is közli. Archaeologiai Értesítő. 1877. (XI. kötet) 7. sz. (julius 31.) 218-219. p.
[23] Budapester Tagblatt, 1888. 24. März, Nro. 84. 4. p.
[24] Grosses und allgemeines Wappenbuch verlegt von Bauer & Raspe in Nürnberg. Besitzer: Emil Küster. N-Zs. IV. Band. 15. Abth. II. 554. p.; Wappenbuch des Adels von Ungarn sammt den Nebenländern der St. Stephans Krone. Nach Originalquellen bearbeitet von Geza Csergheő de N. Tacskánd... Heft 22-28. Nürnberg, Verlag von Bauer und Raspe. 1891. 1892. Taf. 396.; Balogh, 1999. Második pótlék: XIII. tábla.; MOL pecsétgyűjteménye: Rumy-pecsét: V 26, 1 tétel, 55. lap.
[25] A jelenleg lappangó ikerserlegről 1884-ben készült galvanoplasztikai másolat egyik fele a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található. Ltsz.: 5793. vö.: Képes lajstroma az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum galvanoplastikai másolatainak. Írta Radisics Jenő. Bp. (é.n.) 31. p.; Catalogue des reproductions galvanoplastiques du Musée des Arts-Décoratifs Hongrois. E. Radisics – M. C. Herpka. Bp. [é.n.] [1884?] 27. p.; Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum által forgalomba hozott galvano-másolatok képes lajstroma. Szerkesztette: Czakó Elemér dr. Bp., 1908. 24. p. Az ikerserleget a 20. század elején Förster Ottó örökösei eladásra kínálták a Nemzeti Múzeumnak, a vétel azonban nem jött létre, mert a serleget Förster Aurél országgyűlési képviselő 1912-ben "kézhez vette". (Nemzeti Múzeum Irattár, Érem és régiségtár iratai, 1912/191.) A Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárának régi műtárgyfényképei között található egy fénykép (13. doboz), mely a kettős serleget ábrázolja, s melynek kartonján a következő ceruzás szöveg olvasható: "Förster Aurél serlege, Megvételre 1912." Ugyanott található még két, feltehetően a két világháború között készült fénykép a Rumy-család ikerserlegéről (5. doboz). A jó minőségű, éles fekete-fehér fényképek hátoldalán található kézzel írott szöveg szerint a serleg a fényképek készítésekor Förster Lajos tulajdonában volt.
[26] Engel, 1996. I. XXV. II. 207. p.; Zsigmondkori Oklevéltár. III. (1411-1412) 3199. számú oklevél; V. (1415-1416) 454. számú oklevél.
[27] MOL, E 185, Nádasdy Missilis, 29. csomó, 28/22.
[28] MOL, E 185, Nádasdy Missilis, 29. csomó, 28/23.
[29] Országos Levéltár, E 185 Nádasdy Missilis. 30. doboz, 28/24.
[30] Rumy Péterné levele Nádasdy Tamás feleségéhez, Kanizsai Orsolyához, 1551 (Országos Levéltár, E 185 Nádasdy Missilis. 30. doboz, 28/26); Rumy Farkas levele Nádasdy Tamáshoz, 1553 (Országos Levéltár, E 185 Nádasdy Missilis. 30. doboz, 28/18)
[31]Rumy Lukács levele Nádasdy Ferenchez, 1572 (Országos Levéltár, E 185 Nádasdy Missilis. 30. doboz, 28/25).
[32] Bándi Zsuzsanna: A Magyar Országos Levéltár Mátyás-kori pecsétkiállításának katalógusa. = Levéltári Közlemények, 1991. 57-150. p. Ebben „VII. Gemmapecsétek.” 139-148. p.; u.ő.: A Magyar Országos Levéltár Jagelló-kori pecsétkiállításának katalógusa. = Levéltári Közlemények, 1993 (64) 1-2. szám, 107-142. p. II. Lajosnak „1522-ből ismerjük emberfőt ábrázoló gemmapecsétjét. (DL 23683)” 113 p., 135. p.; Gesztelyi Tamás: Vésett ékkövek Pannóniában. (Borítón: Pannóniai vésett ékkövek) Bp., 1998. 30. p.
[33] Rumy család levéltára. MOL, P2001.
[34] Dr. Köbölkuti Katalin: Bitnicz Lajos. Szombathely, 1993. (Vasi Életrajzi Bibliográfiák XXXI.); Tóth Péter: Jegyzetek a Bitnicz-bibliográfiáról. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1995. 4. sz. 44-47. p.; Szathmári István: Bitnicz Lajos (1790-1871) = Szombathelyi tudós tanárok. Szerkesztette: Köbölkuti Katalin. Szombathely, 1998. 77-93. p.
[35] Bitnicz Lajos: Két levél Szala Vármegyebeli utazásból. = Tudományos Gyűjtemény 1825.VI. 56-72. p. A serlegről: 59-63. p.
[36] Drey silberne Becher in Ungarn. (Aus einem Briefe des Prof. Bittnitz zu Sabaria an Prof. Büsching.) = Kunstblatt, 1825. Nro. 82. Donnerstag, den 13, October 1825. 326-327. p.
[37] Nagy, 1862. 821-22. p.
[38] Névsorozata azon ipar, régészeti és műkiállításnak mely a magyar orvosok és természetbúvárok összejötte alkalmával Pozsonyban rendeztetett. A kiállítás megnyílik 1865. év Aug. 27-ikén. Nyomtatott Sieber örök. Pozsonyban. 44. p.
[39] A magyarországi árvízkárosultak javára Budapesten Gr. Károlyi Alajos palotájában 1876. évi májusban rendezett műipari és történelmi emlék-kiállítás tárgyainak lajstroma. Készítették: Henszlmann Imre és Bubics Zsigmond apát. Sajtó alá rendezte Szalay Imre. Bp., 1876. 11. p.
[40] Henszlmann Imre: Az árvíz-károsultak javára rendezett kiállítás némely nevezetesebb műdarabja. = Archaeologiai Értesítő, 1876. (X. kötet), 6. szám (június 30) 165-175. p.; 7. szám (július 31) 205-210. p. ARumy-serlegről: 171-175. p.
[41] Ipolyi Arnold: Magyar mű- és történeti emlékek kiállítása. = Századok, 1876. VI. füzet. 490. p.
[42] Vasárnapi Ujság, 1876. november 12. 731. p.; Lugosi Lugo László: Klösz György (1844-1913) élete és munkássága. Bp. 2002. 26. p.; Klösz György 1844-1913. Fényképek Photographs, Előszó: Lugosi Lugo László. Bp. 2002. 76-81. számú fényképek. Az eredetileg 143 felvételt tartalmazó sorozat 92 lapját tartalmazó album Budapest Főváros Levéltárában található: XI. 2-3 kötet; 26, 27, 28 doboz. A Rumy-serleget ábrázoló két albumin fénykép: XV. 20 mikrofilm: 3. tekercs, 377, 382 felvétel. Jelzetük: BFL XI.916.
[43] Falke, J.: D’Objets d’art ancien a Pesth. = L'Art. Revue Hebdomadaire Illustrée. Paris, 1876. IV. kötet. 160-162. p.; 184-188. p. A Rumy-serleg illusztrációja a 185. oldalon látható.
[44] Lipp, 1877. 70-73. p.
[45] Papp Júlia: Hazai művészeti, régészeti és építészeti emlékek ismertetése a felvilágosodás és a korareformkor sajtójában. (Adalékok a műemlékvédelmi gondolkodás kialakulásához) = Magyar Műemlékvédelem (Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Évkönyve, 1991-2001) XI. 2002, 31-78. p.
[46] "Rum
Rumy Ferencz táblabíró, Igriciben Zala megyében lakik.
Rumy Károly táblabíró, Igriciben, Zala megyében lakik." Vas vármegye 1835. évi nemesi összeírása. A bevezetést írta: dr. Horváth Kálmán. Szombathely, 1937. 17. p.
[47] A serleg az igricei Rumy Ferenctől (1781-1847) – egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között – testvérének, Rumy Ignácnak (1785-1846) a fiához, Miklóshoz került.
[48] Savaria Múzeum Régészeti Osztály, "Leltár":
"B. Újkori vegyes anyagú tárgyak.
...55. Telekesy püspök pénztárcája                                          Rumy Miklós"
[49] Lipp Vilmos: A vasmegyei régészeti egylet Naplója és a tagok névjegyzéke. Szombathely 16/2 72 (Közli: Mayer László) = Vasi Szemle 1991. 3. sz. 431. p., 439. p.; A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi Jelentése. Szerkeszté: Lipp Vilmos. Szombathely, 1873. I. 90. p. A vasmegyei régészeti egylet pártoló tagjai között olvashatjuk „Rumy Miklós földb.” nevét. Rumy Miklós 1874-ben, 1875-ben és 1876-ban is az egyesület pártoló tagja volt, 1875-ben és 1876-ban a felesége, Rumy Miklósné is. VREÉJ 1874 (II.) 119. p., 1875 (III.) 144. p., 1876 (IV.) 107. p. Az egyleti tagok között Rumy Miklósné nevét már 1873-ban (Savaria Múzeum Történeti Osztályának Irattára: 18/1873-26), s még 1884-ben is olvashatjuk. VREÉJ 1882-83. Szombathely, 1884. 166. p.
[50] Archaeologiai Közlemények, 1861 (II.) 308.
[51] Nemzeti Múzeum Történeti Adattár, Érem- és régiségtár iratai, 231/1881.
[52] Nemzeti Múzeum leltárkönyvének másolata: 99/1881 tétel.
[53] 1881-ben Rumy Gizella a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Orlai Petrics Soma Sappho-t ábrázoló festményét (1860 k.) is, mely jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Ltsz.: 2740. Keserű Katalin: Orlai Petrics Soma (1822-1880) Bp. 1984. 57. p., 81. p., 21. színes kép. v.ö.: Kapossy János hagyatékából. II. rész. Közzéteszi: Zádor Anna. = Művészettörténeti Értesítő 1991. 1-2. sz. 105. p.
[54] Kiss Erika: "Történelmi" kiállítások a 19. században. = Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria kiállítási katalógusa. Szerkesztette: Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Bp., 2000. 514-520. p.
[55] A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lajstroma. Megnyittatott 1884. év február hó 17-én. Bp., (é.n.) II. 151-155. p.
[56] Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon. Leírták Pulszky Károly és Radisics Jenő. Második kötet. Grill Károly Bp., (é.n.) 115-118. p.
[57] Chefs-d’Oeuvre d’Orfevrerie ayant figuré a l’exposition de Budapest décrits par Mm. Charles Pulsky, Eugene Radisics et Emile Molinier. Paris. É.n. Tome seconde. 97-100. p. (A Jankovich-féle serleg illusztrációja a párizsi kiadvány 65. oldalán található).A szerpentinköves serlegről legújabban: Jankovich Miklós (1772-1846) gyűjteményei. Szerk.: Mikó Árpád. Kiáll. kat. Bp. 2002. 73. kat. sz.
[58] Utmutató az Országos Ötvösmű-kiállítás helyiségeiben. Kiadják Sz.[endrei János] T.[hallóczy Lajos] P.[ulszky Károly] Bp. 1884. 27. p.
[59] Orsz. Magyar Történelmi Ötvösmű-kiállítási Emlék. Írta Szendrei János. Kiadja Divald Károly. Bp. [1884]. 28. p. (XV. tábla)
[60] „Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum és iskola könyvtára. Negativák leltára. I. 1-4000”. Iparművészeti Múzeum, Adattár, 1601, 1638, 1639.
[61] Iparművészeti Múzeum Adattára, iktatókönyv (1881-1885): 1885/119, június 8: "Magistrat Stadt Brieg 1885. 5/VI. Rumy családi serleg fényképét kéri". A köszönőlevél iktatószáma: 1885/166.
[62] "Photographie in 4° auf dem Brieger Rathause. Vgl. Verwaltungs-Bericht der Stadt Brieg von 1885/86. S. 68. ff." Hans Lutsch, Hans: Die Kunstdenkmäler der Landkreise des Reg.-Bezirks Breslau. Breslau, 1889. (továbbiakban: Lutsch, 1889.) 297. p.; "Das ungarische Landesmuseum verehrte der Stadt Brieg eine prachtvolle photographische Aufnahme von dem Prunkbecher, "nachdem es vielleicht von Interesse sein könnte, eine Abbildung dieses Stückes...zu besitzen". Das Bild hängt im Brieger Rathause." Schoenborn, 1907. 104. p.
[63] Egyetértés, 1888. márczius 23, 83. sz.
[64] Heuberger, G. (ed.): The Rothschilds: A European Family, Frankfurt Jewish Museum 1994; Prevost-Marcilhacy, Pauline: Les Rothschild bâtisseurs et mécènes. Paris, 1995. A család történetével foglalkozó irodalommal (284.); Glanville, Philippa: Mayer Carl von Rothschild: collector or patriot? (www.rothschildarchiv.org/ib/articles/AR2004mayercarl.pdf.)
[65]Dunántúl, 1888. november 18, 47. szám.
[66] Kapossy János hagyatékából. Közzéteszi: Zádor Anna. = Művészettörténeti Értesítő 1991. 1-2. sz. 107-108. p.
[67] A frankfurti Rothschild gyűjteményt bemutató egykori katalógusokról, az 1886 után készült inventáriumokról a londoni Rothschild archívum munkatársa, Caroline Shaw adott szíves felvilágosítást.
[68] Pechstein, Klaus: Der Merkelsche Tafelaufsatz von Wenzel Jamnitzer. MVGN 61 (1974) 90-121. p. A pompás műtárgy megszerzésében – a Rumy-serleghez hasonlóan – a frankfurti Löwenstein műkereskedő cég közvetített. 103. p.
[69] Az Iparművészet 1895-ben. Kiadja a Magyar Iparművészeti Társulat. Bp. 1896. 124. p.
[70] Victor Rothschild Collection, Sotheby's, London, 26 April 1937. lot 203. 
[71] Victor Rothschild anyja a magyar származású Rózsika von Wertheimstein (1870-1940) volt.
[72] Gündel, Christian: Die Goldschmiedekunst in Breslau. Berlin (é.n.) [1942?] 25-26. p., 34. p.,Taf. 24-25. (továbbiakban: Gündel, 1942.)
[73] A serleg 1940 körüli sorsáról ír: Oszczanowski, Piotr: Renesansowy puchar slaski – bezcenna pamiatka po Piastach. = Spotkania z zabytkami, 2005. 10. sz. 40-41. p.
[74] Important Silver, 2005. 131. tétel. A serleg felújításának és kiegészítésének gondolata már a 17. század végén felmerült. Lipp, 1877. 71-72. p.
[75] A magyar nemzet története. Szerk.: Szilágyi Sándor. IV. kötet. Bp., 1896. A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440-1526). Irta Fraknói Vilmos. Bp., 1896. 646. p.; Dr. Sziklay János és dr. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bp., 1898. Vasvármegye. 19-21. p.; Magyarország műemlékei. II. kötet. Összeállította: Dr. Gerecze Péter. Bp., 1906. 967 hasáb.
[76] Lutsch, 1889. 297. p.
[77] Rosenberg, Marc: Der Goldschmiede Merkzeichen. Frankfurt am Main, 1890. 135. p.
[78] Schlesische Zeitung, 26. Juli, 1890. 3. p.
[79] Kneschke, Ernst Heinrich: Neues allgemeines Deutsches Adels-Lexicon. Siebenter Band. Leipzig, 1867. 496. p.
[80] Hintze, Erwin: Die Breslauer Goldschmiede. Eine archivalische Studie. Breslau, 1906. 40. p.
[81] „Ich neige dazu, in dem Monogramm eine Ligatur von W und W zu sehen und dieses auf Wenczel Goldschmidt d. J. 1530-1544 zu beziehen, dessen Name anscheinend in der noch nicht sicher entzifferten Inschrift des Brieger Bechers enthalten ist: S. Kat. D. Ausst. In Budapest 1884. S. 151, 154. Ich lese die Inschrift als Wenzeßlaus De… folgt ein undeutlicher Städtename, „Leschen” (?) vielleicht Lissa).” Kunstgewerbeblatt. Leipzig 1907. 125-126. p.
[82] Schoenborn, 1907. 104. p.
[83] Rosenberg, 1922. 282-283. p. Taf. 28-29.
[84] A dárda Bitnicz leírása szerint 1825-ben is hiányzott a vitéz kezéből. Mivel mind Klösz György 1876-os felvételén, mind az 1884-es ötvösmű-kiállítás illusztrációin már látható, a kissé ormótlan fegyvert 1825 és 1876 között tehették a lovag kezébe.
[85] Gündel, 1942. 25-26. p., 34. p.Taf. 24-25.
[86]Foerster, Richard: Heinrich und Seyfried Ribisch und die Kunst in Schlesien. = Jahrbuch des Schlesischen Museums für Kunstgewerbe und Altertümer, 1907. 4. sz. 88-112. p.; Lenz, Rudolf: Zur Restaurierung des Portals des Rybisch-Hauses in Breslau. = Orbis Linguarum, 1997. 7. sz. 167-196. p.
[87]Foerster, Richard: Heinrich und Seyfried Ribisch. = Zeitschrift des Vereins für Geschichte Schlesiens 1907. 227. p.
[88] Mikó Árpád – Pálffy Géza: A pozsonyi Szent Márton-templom késő reneszánsz és kora barokk síremlékei (16-17. század) = Művészettörténeti Értesítő 2002. 1-2. sz. 126-127. p. Seifrid Rybisch magyarországi kapcsolatára Pálffy Géza hívta fel a figyelmemet.
[89] Balogh Jolán: A művészet Mátyás király udvarában. Bp. 1966. I. kötet. Adattár. 386. p.
[90] Katona Imre: A Rumy-serleg. Műtárgy a politikai harcok sodrában. = Vasi Szemle 1972. 4. sz. 583-586. p.
[91] Dunántúl, 1888. november 18. 47. szám. Félreértés Katonának az az adata is, hogy a bírósági tárgyalásokon tanúként résztvett Radisics Jenő – a fenti tudósítás szerint csupán a neve került említésre, amikor Pulszky Károly kijelentette, hogy Radisics Frankfurtban látta a serleget.
[92] Rum története 1246-1996 (2000) Szerk.: Horváth Sándor. Rum, 2000. 174-178. p.
[93] Virág, 2004. 150. p.
[94] Mosonyi Tamás: Adalékok Rum község és a Rumy család történetéhez. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1996. 1. sz. 44. p., 48. p.
[95] Oszczanowski, 2005. 40-41. p.