Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Ob Hungariam Pacis et Belli artibus illustratam” (Történelemábrázolás 18. századi metszetillusztrációkon)

2012.01.15

„Ob Hungariam pacis et belli artibus illustratam”

                         (Történelemábrázolás és történeti allegóriák 18. századi könyvillusztrációkon)
 
Bár a hazai könyvészeti[1] és művészettörténeti kutatás[2] eredményei már megteremtették a feltételeit egy olyan számítógépes adatbázisra épülő, teljességre törekvő metszet-katalógus összeállításának, mely a 15-18. századi magyarországi és külföldön megjelent magyar vonatkozású kiadványok illusztrációit rendszerezné, a corpus létrehozása egyelőre késik. Az illusztrációkat kronológiai és ikonográfiai rendszerezésben feldolgozó katalógus pedig – a 19. század elejétől kiadott európai metszetgyűjteményekhez hasonlóan[3] – itthon is a történeti kutatások nélkülözhetetlen segédeszközévé válna. Alapvető forrása lenne azoknak a kutatásoknak is – szerzője szándéka szerint közéjük tartozik ez a vázlat is – melyek a könyvillusztrációkban tükröződő történelemszemléleteket, történelemértelmezéseket vizsgálják.
 
*
 
Míg a középkori krónikákban és az újkori történelmi, topográfiai, jogi, egyháztörténeti stb. publikációkban található történeti illusztrációk tudományos vizsgálata korábban elsősorban a hazai és külföldi előképek összegyűjtésére, az ikonográfiai hagyomány kutatására irányult, az utóbbi időben megélénkülő művészettörténeti érdeklődés az illusztráltatási szokások változásának, illetve az illusztrációkban kimutatható, az írott történelem értelmezésére irányuló egykori szándéknak a vizsgálatára is kiterjed.[4]
        A történelem értelmezésének szándékával már a 14. század második felében keletkezett ún. bécsi Képes Krónika illusztrációsorozatában találkozunk. Az uralkodói portrék (imago) és a történetábrázolások (historia) sorozatának együttese „a magyar történelem több formájú és lényegű kifejtésére alkalmas. A historiából mindenekelőtt a magyarok történetének egy, a mondavilágot is magában foglaló lovagregényféle feldolgozása bontakozik ki. A narratív képsor emellett még számos szál” – pl. az uralkodói legitimitások és illegitimitások története, a nemesség jogainak, kiváltságainak megalapozása, hadkötelezettsége, stb. – végigvezetésére is alkalmas.[5]
       A Képes Krónika szövegétől eltérő történelemszemléletek bontakoznak ki a Thuróczy-krónika 1488. évi brünni, illetve augsburgi kiadásában szereplő illusztrációsorozatokban. „Míg a Krónika szövege szerzőjének középnemesi szemléletét, történelemfelfogását tükrözi, főként a brünni kiadás illusztrációi révén a magyar nemzet történetét lényegében az uralkodók történetében látja (...) a Mátyásnak dedikált augsburgi variáns képsora szakít ezzel a szemlélettel, és közelít a szerző által képviselt nemesi irányzathoz.”[6]
         Az „imago” és a „historia” ábrázolási hagyománya – mint például a hunok fejedelmeinek, a magyarok kapitányainak és a magyarországi királyoknak ideálképeit, illetve képmásait tartalmazó Nádasdy-féle Mauzóleum (Nürnberg, 1664) ábrázolásai[7] vagy a 18. század közepén a nagyszombati egyetemi nyomdában megjelent Corpus Juris metszetei jelzik – a 17-18. században alkalmanként egy képen belül egyesült: az uralkodói portrék hátterében egykorú történeti jelenetek kerültek ábrázolásra.
 
A Corpus Juris Hungarici (Nagyszombat, 1751) metszetillusztrációiról.
 
        A Szegedy János jezsuita áldozópap, egyetemi jogtanár[8] által összeállított, korábbi kiadások után 1751-ben Nagyszombatban újból megjelentetett Corpus Juris Hungarici[9] formailag és tartalmilag is egységes metszetsorozatában – úgy tűnik – nemcsak az imago és a historia hagyományának továbbélése figyelhető meg, hanem az a törekvés is, hogy az illusztráció-együttes az olvasó számára egy határozott és konzekvens történelemszemléletet közvetítsen.
        A törvényalkotó uralkodók portréinak[10] két oldalán látható, az illető király életéből vagy az uralkodása alatti időszakból vett eseményrajzok és allegorikus ábrázolások tanulmányozása során először az tűnik fel a szemlélőnek, hogy a mohácsi csatáig lezajlott időszak illusztrációiban feltűnően gyakoriak a kegyetlen, erőszakos, szinte horrorisztikus jelenetek. Bár a portrék egyértelműen a Nádasdy-féle Mauzóleum ikonográfiai hagyományait követik, az uralkodóábrázolások két oldalán szereplő jelenetek között több önállóan komponált, a Mauzóleumban nem szereplő kriminális jelenettel találkozunk: 1. I. András portréjának bal oldalán szétrombolt épületek láthatók, előttük a lázadó pogányok egy püspököt vernek agyon. (1. kép) 2. Mária királynő arcképének egyik oldalán két lovas a földön húz egy megkötözött embert, a másikon egy nő megláncolva egy börtönben vagy ahhoz hasonló épületben sír. 3. Zsigmond király uralkodását a máglyán égő Husz János jelzi, 4. V. (Posztumusz) Lászlóét Hunyadi László lefejezése, 5. II. Ulászlóét az uraikat agyonverő lázadó parasztok, illetve a tüzes trónra ültetett Dózsa, akinek húsából alvezérei esznek (2. kép). Még a középkortól kezdve gyakran ábrázolt, Szent László és a kun vitéz harcát bemutató, rendkívül népszerű jelenet is meglehetősen horrorisztikus megfogalmazást nyert: a kun levágott feje a földön hever, nyakából sugarakban ömlik a vér.
         A szemlélő első gondolata – hogy ez a sok elborzasztó, kriminális jelenet talán a műfaj, a törvénykönyv sajátosságaihoz alkalmazkodik[11] – módosulni látszik, ha szemügyre vesszük a II. Lajos halála óta a német-római császári korona mellett a magyar királyi koronát is birtokló Habsburg uralkodók portréit. A kriminális, kegyetlen ábrázolásokat itt triumfális motívumok (koronák, címerek, díszes trón, hadijelvények) és békés jelenetek váltják fel. A II. Lajost a magyar királyok sorában követő I. Ferdinánd portréjának bal oldalán a császári, jobb oldalán a magyar királyi klenódiumok láthatók. I. Rudolf uralkodását könyvtár, földgömb, mérőeszközök, illetve Prága városának képe, II. Ferdinándét a feszület előtt imádkozó uralkodó, III. Ferdinándét könyvek, mécses és hadijelvények jelképezik. Ezt a tendenciát erősíti az is, hogy az 1438-39 között magyar királyként uralkodó Habsburg Albert portréja melletti ábrázolások is – teraszos, lépcsős kert, illetve kezében koronát és címereket tartó angyal – békét és kiegyensúlyozottságot sugallnak. A 150 éves török megszállásra, az ország pusztulására, részekre szakadására, a történetírók, a külföldi és hazai diplomaták által oly szemléletesen leírt, a költők által oly szívettépően megénekelt nyomorúságra, illetve a Habsburg-ellenes harcokra az illusztrációkon semmilyen utalás nem történik. A törökök majd csak I. Lipótnál kerülnek ábrázolásra – mint legyőzöttek. Az uralkodó portréja mellett egy ágyúcsőre bukó török holtteste látszik, a háttérben ostromlott folyóparti város. A képen olvasható feliratok – Alba Regal, Strigonium, Viena – jelzik, hogy a jelenet a magyarországi felszabadító háborúk eseményeire, illetve Bécs török ostromának (1683) sikeres visszaverésére utal (4. kép). A felszabadító háborúk utáni politikai konszolidációt és gazdasági fellendülést jelképezik a VI. Károly portréja mellett látható jelenetek: a pajzsára támaszkodó, sisakos, mellvértes ülő nőalak (Bellona?) lábánál ágyúk, ágyúgolyók hevernek, a kezében tartott dárdán azonban már a béke olajága fut körbe.[12] A portré másik oldalán vitorlás hajók, illetve a tengerparton Merkúr és egy hordókkal, csomagokkal körülvett ülő alak látható – a jelenet a kereskedelem fellendülésére utalhat (5. kép). Mária Terézia portréja mellett a Vitam et sangvinem jelenet és – a pozsonyi vár előterében – a koronázási kardvágásokat végző uralkodónő látható.[13]
A jezsuiták nagyszombati egyetemi nyomdájából kikerülő mű illusztrációinak első, nagyobbik része tehát – úgy tűnik – nem öncélúan ábrázol kegyetlen, kriminális jeleneteket. Mintha a metszetek megrendelője, programadója – talán a törvénykönyvet összeállító Szegedy János – ezekkel az ábrázolásokkal azt akarta volna hangsúlyozni, hogy a Habsburg fejedelmek uralkodása előtti időszak hazai történelme törvénytelenségekkel, kegyetlenségekkel, anarchiával és pártharcokkal volt terhelve. A 6. ikonográfiai „újítás” – tudniillik az, hogy II. Lajos portréjának egyik jelenetén a mohácsi harcmezőn a lováról a Csele patakba bukó uralkodó látható[14] (3. kép) – mintegy tragikus betetőzése az illusztrációk szerint békét, dicsőséget és fellendülést hozó Habsburg-uralom előtti anarchiának.[15]
         „Békés” jelenetekkel ugyanakkor középkori uralkodó-portrékon is találkozunk – elsősorban azoknál, akik tevékenységének, életének megítélése egyfajta történeti toposzként hagyományozódott tovább. A két angyal által megkoronázott I. István először a Thuróczy Krónika augsburgi kiadásában tűnik fel, ez a motívum él tovább mind a Mauzóleumban, mind a Corpus Jurisban. Korábbi ikonográfiai hagyományokra támaszkodik a könyvvel, püspöksüveggel ábrázolt Könyves Kálmán-portré[16] is. A Mauzóleumban is szereplő csatajelenet, várostrom mellett a Corpus Juris metszetének „újítása”, hogy Mátyás király portréjának másik oldalán a Corvina könyvtár látható (6. kép). Ez az ábrázolás minden bizonnyal összefüggésben van a tudományosság (általánosabban véve a művelődés) 18. századi felértékelődésével, melyért – mint köztudott – a jezsuita történetírók, forráskutatók, tudósok oly sokat tettek.
        A fent vázolt „kriminális” tendencia csupán egy képnél fordul meg: míg a Mauzóleum I. Károly portréjának háttere – a Képes Krónika nyomán – a Zách Felicián-féle véres merényletet ábrázolja, addig a Corpus Juris I. Károly portréján bányászati és pénzverési jelenetek láthatóak, illetve – a portré ovális keretének két oldalán – bőségszarúkból kiömlő aranypénzek.
         A Corpus Juris metszetein számos, az egyházi életre utaló, illetve a keresztény vallásból vett ikonográfiai elemet találunk. Az I. Andrást ábrázoló kép jobb oldalán templomépítési jelenet látható (1. kép). Az országot vagy az uralkodót segítő Mária alakja[17] több ábrázoláson feltűnik: Szent László arcképének egyik oldalán ovális keretben látjuk Máriát a gyermek Jézussal,[18] nyilvánvaló utalásként arra a középkor óta népszerű toposzra, mely Szent Lászlót Szűz Mária lovagjaként, vitézeként említi. I. Lajos portréjának hátterében a máriazelli kegyképhez fűződő legenda ábrázolásán egy hadisátorban alvó alakra Mária és a gyermek Jézus égi képéből hullik alá a dicsfény sugara.[19] Kereszt, olvasó, angyalok, oltár előtt imádkozó királyok, stb. – gyakran láthatók a Habsburg uralkodók portréin is.
 
Bél Mátyás Notitia Hungariae novae geographico historica (Viennae, 1735-1742) és Johann Georg Schwandtner Scriptores rerum Hungaricarum (Viennae, 1746-48) című kiadványainak illusztrációiról.
 
A 18. század első felében teret nyert Magyarországon – elsősorban a hazai történelemre vonatkozó adatok és források rendszeres gyűjtését és kiadását megindító korszerű történeti publikációkban[20] – az Európában a reneszánsz óta népszerű történeti allegória műfaja, annak a gondolkodásmódnak a „terméke”, mely a „képekre bízta a történetírás értelmének, az egyes korszakok tanulságainak szemléltetését.”[21]
Bár a hazai történelemre vonatkozó források kutatása Magyarországon is a 18. századnál jóval messzebbre tekintett vissza, a levéltári iratokat használó középkori krónikások és a reneszánsz történetírók anyaggyűjtése még többnyire rendszertelen, esetleges és tendenciózus volt.[22] A humanista Verancsics Antal és Zsámboky János forrásgyűjtése után az első nagyszabású és rendszeres magyar történeti forrásgyűjteményt az 1585-ben törökországi követként Magyarországon és Erdélyen átutazó francia diplomata és történetíró, Jacques Bongars (Bongarsius) adta ki.[23]
         A 17. századi új európai történetírói törekvések itthon – a korábban népszerű kortörténetírás, napló, memoire és hitvita-irodalom után – csak az 1720-as évektől kezdtek teret nyerni. Az egyháztörténeti adatgyűjtés a hollandiai bollandisták módszerét követő Hevenesy Gábor munkásságával a jezsuitáknál indult meg. Ebből az iskolából nőtt ki a Pray György által alapított kritikai történetíró-iskola. A tudós-lexikonok kiadásával (Czvittinger Dávid) meginduló tudománytörténeti (historia literaria) adatgyűjtés is korábbi európai – elsősorban 16-17. századi német – hagyományokat követett.
        Az 18. század elején indult meg – a katolikustól nagyjából függetlenül – a protestáns egyháztörténeti adatgyűjtés. A hallei pietista egyetemen tanult Bél Mátyás, a pozsonyi lyceum későbbi rektora, az államismeret hazai meghonosítója és továbbfejlesztője ugyanakkor már minden részterület felé érdeklődéssel fordulva Magyarország egyetemes történetét akarta megírni. A Magyarországra vonatkozó történeti, közjogi, földrajzi, régészeti ismereteket tartalmazó nagyszabású történeti munka, a Notitia Hungariae novae geographico historica (Viennae, 1735-1742) kiadása mellett Bél a történeti források összegyűjtésére és megjelentetésére is figyelmet fordított. Adparatus ad historiam Hungariae című többkötetes forrásgyűjteménye (Pozsony, 1735-1746) kiadása mellett közreműködött egy köréhez tartozó lelkes fiatal osztrák történettudós, a magyar történelem okleveles forrásait is gyűjtő Johann Georg Schwandtner[24] (1716-1791) Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini című, 1746 és 1748 között Bécsben napvilágot látott háromkötetes magyar történeti forrásgyűjteménye megjelentetésében. Nekik „köszönhetjük első nagyszabású... forráskiadványainkat, legfontosabb elbeszélő kútfőink nagy részének kiadását.”[25]
 
*
 
        Bél Adparatusa és Notitiája, illetve Schwandtner munkája[26] ugyanakkor – Kaprinai István elakadt forráskiadása után, Pray György ötkötetes Annales regum Hungariae-ja, három kötetes posztumusz Epistolae procerum-ja, illetve Katona István 1779-1817 között 42 kötetben megjelentetett Historica critica regum Hungariae című forrásgyűjteménye előtt – nemcsak a korszerű, kritikai igényű hazai történeti forráskiadásban játszott kiemelkedő és úttörő szerepet. Bennük találjuk meg – különösen Bél Notitiájában és Schwandtner Scriptores-ében – a hazai történeti allegóriák első jelentős példáit.
Közéjük sorolhatjuk azokat a reneszánsz óta népszerű ábrázolásokat, melyek az elmúlt idők történelmét kutató és értelmező Történetírást jelenítették meg. A humanista történetírás a tényeket, eseményeket pusztán regisztráló, felsoroló középkori annales- és krónikairodalommal ellentétben a történelmi folyamatot mozgató erők feltárására, az események közötti összefüggések bemutatására is törekedett.[27] Míg a középkori krónikás az áthagyományozódott forrásanyagot legfeljebb saját korának – gyakran az aktuálpolitikai szempontok szerint gondosan szelektált vagy éppen átírt – tényeivel egészítette ki, addig a humanista történetíró munkájához az ókori irodalmi és történeti források alapos ismeretére, „invencióra és elokvenciára”,[28] magas fokú retorikai és poétikai készségre volt szükség. Az adatösszeíró, másoló „szolga” alkotó, szabad művésszé vált, szellemi birtokosává annak az ismeretanyagnak, mellyel csupán az ókori irodalomban, történelemben és mitológiában jártas, latinul író humanisták, a kiválasztott kevesek rendelkeztek. Klió, a történetírás múzsája a Történetírás-allegóriákon a műfajnak a szabad művészetekkel való rokonságát, szoros kapcsolatát jelképezte.
       A „Történetírás-allegóriák” közé sorolhatjuk a Bél Mátyás Adparatusának címlapját díszítő, „A. Kaltschmidt fec. Posonii” aláírású allegorikus metszetillusztrációt (7. kép). A háttér bokrokkal, növényekkel benőtt tetejű, monumentális antik romjai a történelem folyamatosságára és az antik műveltség jelenlétére, érvényességére egyaránt utalhatnak.[29] Az előtér bal oldalán látható, Kliót, a Történetírás múzsáját megszemélyesítő babérkoszorús nőalak[30] egyik kezében írótoll van, másik alatt könyv, mely alól papír csúszik ki „Curabo” (gondoskodni fogok) felírással. A kép közepén a kezében papírtekercseket tartó Hermész egy szárnyas öregembert kényszerít térdre. Ennek attribútumai – a kezéből kivert, a földön heverő kasza, illetve a fején lévő homokóra – jelzik, hogy a jelenetet elégedetten szemlélő Klió – Hermész segítségével – magát a szárnyas időt, Kronoszt győzte le. A törött edény, melyből fémpénzek hullanak ki, azt jelképezheti, hogy a történetíró az írott források mellett a tárgyi emlékeket is kutatja. A Történetírás a múlt eseményeinek megörökítésével ugyanakkor nemcsak az időt, hanem az elmúlást is legyőzi. Erre utal a Kronosz és Hermész előtt a földön heverő papírlap felirata: Ne pereant (Ne pusztuljanak, ne múljanak, ne vesszenek el).
A Scriptores kötetei előlapjain látható metszeten (Tobias Lobeck munkája) „maga Khronos, a szárnyas Idő vési kőtáblába a mű címét”, azaz örökíti meg a történeti múlt eseményeit[31] (8. kép). A romtoposz itt is az Adparatus címlapképéhez hasonló egyetemes érvényű jelentéstartalmat hordoz, igaz, a magyar koronázási klenódiumok ábrázolásával utalás történik a nemzeti történelemre is.
       A dicső király tetteit – a háborúban és a békében kiemelkedőket egyaránt[32] – megörökítő Történetírás fontosságát a Notitia III. kötetének címlapja előtt közölt, Mátyás király apoteózisát megjelenítő, emlékmű funkciójú rézkarc-illusztráció[33] (Joseph és Andreas Schmutzer munkája) is hangsúlyozza (9. kép). A megállíthatatlanul múló történelmi időt, vagyis a történelem időtlenségét szimbolizáló antik romok előtt a kaszájára támaszkodó Kronosz látható, aki egy fülkébe helyezett antikizáló Mátyás mellszobrot néz. Mars és Minerva attribútumaikkal együtt történő szerepeltetése – "kard és toll" népszerű toposzának képi megjelenítéseként[34] – a nagy király hadisikereire, illetve a művelődés fejlesztésére irányuló mecénási törekvéseire utal.[35]
A nemzet történeti múltjának – elsősorban harcainak – megörökítését jelképezi az az allegorikus metszet, mely a Notitia köteteinek címlapján szerepel. Szárnyas puttók egy emelőgép segítségével hadijelvényekkel, illetve csata- és allegorikus jelenetekkel díszített obeliszket állítanak egy talapzatra. Bél Notitiája – sugallja az ábrázolás – tartós emlékművet kíván állítani a nemzet történelmének.     
         A „Történetírás-allegóriák” közé sorolhatjuk az Andreas Nunzer[36] nürnbergi rézmetsző által illusztrált Scriptores II. kötete I. részének 111. oldalán található metszetet, melyen a könyvtárában fóliánsai, könyvei között dolgozó történetíró elé Hermész – mintegy inspirációul – csatajelenetet ábrázoló festményt tár (10. kép). A Ludovici Tuberonis, Dalmatae Abbatis, Commentariorum de Temporibus suis Liber I.[37] című forrásközlést, azaz a dalmát származású Ludovico Tubero, a Raguza melletti Szent Jakab bencés kolostor apátja által írt történeti munka szövegét illusztráló metszet hátterében romokat és távoli hegyi várakat látunk. Bár Nunzer metszetén a történetíró még a középkori névtelen szerzetes-krónikás-létre utaló arctalan, szinte sziluettszerű ábrázolást nyert, abban, hogy ő írja meg a nemzet emlékezetét fenntartó dicső vagy áldozatos csaták történetét, már a humanista történetíró öntudata hangsúlyozódott. A könyvtárából, írópultja mögül valóságosan és virtuálisan is – topográfiailag és időben is – tág térbe kitekintő tudós ábrázolásában az a szemlélet kapott képi megjelenítést, mely a reneszánsz időszakában a történeti témák iránti érdeklődés növekedését eredményezte: „...a fáma fenntartásának a történeti mű a legkiválóbb eszköze. Tudják is ezt az írók, s emlegetik is öntudattal mindahányan: hiába hajt végre derék tetteket akár maga Akhilleusz is, ha nincs, aki megénekelje.”[38] A történetírásra és a hadieseményekre vonatkozó utalások együttes szerepeltetése "kard és toll" említett toposza képi megjelenítésének szándékára utal: a vitézi, hadi tettek éppolyan fontosak, mint az elmélyült kutatómunkával való írásos, azaz az utókorra hagyományozható megörökítésük.[39]
        Az, hogy Hermész a török háborúkból vett jelenetet ábrázoló festményt[40] tár a történetíró elé, kapcsolatba hozható azzal, hogy Tubero könyvének felét a magyarországi események – köztük a törökökkel vívott harcok – ismertetése tette ki. Tubero „könyvében végig úgy tekint Magyarországra, mint az egyetlen olyan erőre, amely, ha már nem is teljes védelmet, de valamiféle ellensúlyt jelent Raguza számára a törökkel szemben.”[41] Számos megjegyzése utal arra, hogy úgy véli, „csak a magyarok képesek sikerrel szembeszállni a törökkel és megvédeni a keresztény népeket...”[42] – ennek az összefogásnak az érdekében ostorozza kíméletlenül az ország vezetői között tapasztalható széthúzást, pénz- és hatalomvágyat, mely – az ország védelmi képességének meggyengítésével – a rettegett ellenség malmára hajtja a vizet. A metszetillusztráció háttérében feltűnő romábrázolások[43] – a korábbiakban említettekhez hasonlóan – Vanitas és Idő szimbólumként a történelem változását szimbolizálhatták. A metszet értelmezhető a magyarok vitézi, harci erényeinek ábrázolásaként is.
           Nem a Történetírás, hanem a teljesítményére büszke Történetíró került ábrázolásra Bélnek a Notitia első kötetében közölt két arcképén. Tudósi öntudatát nemcsak a Schmutzer-féle reprezentatív portré (11. kép) közlése jelzi, hanem az is, hogy ugyanabban a kötetben megjelenteti egy másik – bensőségesebb, kevésbé pompás – arcképét is, melyet a pozsonyi Kaltschmidt, könyvének másik illusztrátora készített.[44] Feltűnést, s néhány kortársa körében megütközést, rosszallást is váltott ki ez a – kissé talán tényleg felfokozott – önreklámozás abban a korban, amikor a kiadványokban gyakrabban szerepelt annak az arcképe, akinek a művet ajánlották, mint azé, aki írta vagy összeállította. S hozzáadhatjuk ezekhez a valóságos arcképekhez a Notitia I. kötetének címlapja előtt – Bél Mátyás portréjával szemben – található ábrázolást (12. kép) is, melyen a folyamistenekkel, bőséget jelképező allegorikus nőalakokkal, halat fogó puttókkal körülvett trónoló Hungáriának Hermész Magyarország térképét mutatja. A Hungária lábainál ülő Történetíró-geográfus kezében hatalmas könyvet tart, mellette régi pénzek, könyvek, illetve körzővel mérő, rajzoló puttók láthatók. Ő az, aki – Hungáriának szolgálva – felkutatja, felméri és könyvben megörökíti mindazt, ami az ország történetére, gazdagságára, fekvésére vonatkozik. A metszetet tehát nemcsak a „vitális-naturális értékszféra”[45] gazdagságával, komplexitásával összhangban lévő, évszázados hagyományokra visszatekintő fertilitas Pannoniae / Hungariae (Magyarország termékenysége) toposz képzőművészeti megjelenítéseként,[46] hanem a tradicionális etikai-politikai-ideológiai értékszférák (pl. a vitézi eszmény) mellett a korban megerősödő kulturális-művelődési értékszféra (ezen belül az ország-ismeret, a földrajz) társadalmi presztízsértékének növekedését reprezentáló művelődési allegóriaként is értelmezhetjük.
 
*
 
            Irodalmi és történelmi toposzokat – mint láttuk – a 18. századi történeti munkák ún. Történetírás-allegóriái is megjelenítettek. Bél és Schwandtner kiadványainak az illusztrált forrásokhoz nem közvetlenül, hanem áttételes módon – tartalmilag, szemléletében – kapcsolódó más ábrázolásai is részben azt a későreneszánsz, manierista hagyományt követték, mely a konkrét történeti eseményeket is emelkedett, allegorikus megfogalmazásban, gyakran antik mitológiai köntösben mutatta be.[47] A Notitia és a Scriptores metszetei – allegorikus ábrázolásai legalábbis – azzal a művészeti gyakorlattal mutatnak rokonságot, mely a 17. századi török témájú magyarországi műalkotásokban is allegorikus eszközök, mitológiai párhuzamok alkalmazásával elért „általánosabb érvényű megfogalmazásra törekedett.”[48]
A Scriptores II. kötetének I. részében található metszet például feltehetően a nándorfehérvári diadal allegóriája (17.). Az illusztráció Johannes de Zredna, azaz Vitéz János 1445 és 1451 között Ivanich Pál áldozár, „a váradi egyház Szent Pál apostol oltárának igazgatója” közreműködésével egy bizonyos Pál esperes, talán Vitéz egykori kancelláriai titkára kérésére készült Leveleskönyvéhez[49] kapcsolódik (13. kép). A metszeten egy antikizáló katonai öltözetben ábrázolt magas, erős férfi mellett Hermész áll, előtte egy szintén antikizáló katonai ruhás kisebb termetű férfi két levágott fejet tart a kezében. Ezt a személyt a tőle feltűnően nagyobb férfi haditettéért kitünteti, azaz karddal „lovaggá üti”. Mellettük láncra vert törökök, illetve török hadijelvények láthatók, bal oldalon egy hírvivő fut. A háttérbe várost, a tengerre hadihajókat, a város előtti mezőre pedig csatajelenetet rajzolt a művész.
Bár az allegorikus, mitológiai elemeket és konkrét eseményábrázolást egyaránt tartalmazó metszet Nunzer más illusztrációihoz hasonlóan itt sem kapcsolódik közvetlenül a közölt forráshoz, hiszen a nándorfehérvári diadal 1456-ban volt, a Leveleskönyvet pedig szerzői 1451-ben lezárták, az áttételes, utalásszerű kapcsolat egyértelmű. A Leveleskönyvben számos olyan levél található, melyet Vitéz János Hunyadi János erdélyi vajda és kapitány, később kormányzó nevében a török elleni harc kapcsán – többek között például a pápához – írt. A metsző tehát a közölt forrás lényegének illusztrálására vállalkozott – egy olyan eseményt ábrázolt, melynek a forrásként közölt levelezés mintegy előkészítője volt. A manierista képzőművészeti hagyományok továbbélésére utal, hogy Hans von Aachennek a török háborúk allegóriáját megjelenítő festményeihez hasonlóan Nunzer is „a földi színtérre helyezett zsáner-karakterű ábrázolásmód és az allegorikus képi kifejezés összekapcsolásának lehetőségét kutatja.”[50]
           Nunzer metszetén Hunyadi János világraszóló katonai diadalának bemutatásával a magyarok bátorsága, katonai, vitézi, harci erénye is megörökítésre került. Az a nemzet-karakterológiai toposz, mely sokáig mind a külföldiek szemében, mind a nemzeti önértékelésben a magyarok egyik legfontosabb jegye volt.[51] A törökverő Hunyadi János diadalainak a magyar vitézi, harci erények példájaként való értelmezése korábbi történeti és ikonográfiai hagyományokban gyökerezett. Thuróczy „nemesi felfogását jellemezheti, hogy miként azt ő megtapasztalta, a törvénykönyvekből kiolvashatta, rendjének mindenkori elsődleges feladata a hadviselés, az ország védelme a külső ellenséggel szemben. Ezért emelkedhet nála Hunyadi János Mátyás király fölé.”[52] Bár a Thuróczy-krónika mindkét kiadása képeinek „törzsanyaga imagókat, az uralkodó maiestas-típusú portréit tartalmazza”, mindkét „incunabulumban helyet kapott Mátyás király apja, Hunyadi János is.” A Brünni Krónikában „Hunyadi János álló, fiatal páncélos lovag, aki kardot tart, és pajzsára támaszkodik.”[53]
A Scriptores II. kötetének I. részében található metszeten (383.) egy romos, de egykori királyi pompáról tanúskodó monumentális épület omladozó trónján egy gyászruhás nőalak – mint a mellén lévő címer egyértelművé teszi – Hungária ül (14. kép). A háttérben vonuló katonákat, a távolban ostromlott, ágyúgolyók becsapódásaitól füstölgő folyóparti várat látunk. Az ábrázolás a Joannis Zermegh rerum gestarum inter Ferdinandum et Joannem Hungariae reges Commentarius ad editionem Amstelaedamensem Anni MDCLXII. Recognitus. (1662)[54] című forrásközlés mellett található.
        Nunzer Hungária-ábrázolása[55] a koronként változó jelentéstartalommal bíró megszemélyesítések közül a szenvedő, gyászoló, panaszkodó Pannónia vagy Hungária-ábrázolásokhoz[56] tartozik. A típus egyik korai példája Johann Nel Germánia a töröktől sanyargatott Hungária segítségére siet (Magyarország szenvedései) című, 1582-ben készült fametszete,[57] mely allegorikus köntöse ellenére szinte sokkoló brutalitással szemléltette a részekre szakított, a török ellenes harchoz külföldi segítséget váró ország szenvedéseit. Bár Nunzer metszetén ennek a sürgető aktualitásnak már nincs nyoma, a dicsőséges, fényes múltra utaló egykori pompás palota romjaiban, töredezett trónján[58] üldögélő nőalak a pusztuló, ostromlott országot sirató Hungária 18. századi képi megfelelője lehet. A siratás motívumát a fekete gyászlepel,[59] valamint a jobb kéz könnyek törlésére utaló mozdulata erősíti,[60] az ország pusztulását pedig a háttér csatajelenetei jelzik. Az illusztrált forráshoz történő tartalmi kapcsolódás itt is egyértelmű: Zermegh János a mohácsi csata utáni időszak történelmét ismertető könyvében ecseteli a lakosok szenvedéseit („Miseri ciues”), s említést tesz az ellenség által elfoglalt és felgyújtott városokban lerombolt épületek egykori szépségéről, pompájáról is.
Az allegorikus ábrázolások 18. századi népszerűségét jelzi, hogy a történeti kiadványokban a koronával kapcsolatos forrásközléseket még nem régészeti vagy művészettörténeti érdekű, tárgyszerű, dokumentatív jellegű rajzokkal illusztrálták – holott ennek szokása a régi pecsétek, sírkövek esetében már terjedni kezdett[61] – hanem a korábbi allegorikus ábrázolások nyomán készült képekkel. A Scriptores-nek azon a metszetén, melyet Révay Péter koronaőrnek a De sacrae coronae Regni Hungariae című könyve (Augsburg, 1613) újraközléséhez mellékeltek (II. kötet II. rész 435.), az emelvényre helyezett fél ember nagyságú, a barokk ikonográfiai hagyományok szerint ábrázolt korona mellett két koronaőr karddal, körben pedig zászlókat tartó nemesek láthatók.[62] Az egyik koronaőr középkori, a másik antikizáló páncélt visel (15. kép).
A felvilágosodás empirikus és kritikai történetszemléletének erősödését jelzik majd azok a rajzok, melyek a koronát a II. József halálát követő hazahozatal után egyre pontosabban, tárgyszerűbben ábrázolták. Binder János Fülöp metszete (1790) például egyszerre mutatta be a korona hagyományos, a Scriptores illusztrációin is feltűnő ábrázolását („Illyennek írták eddig Tudósaink a’ Magyar Szent Koronát”), illetve a Bécsben megtekintett korona „valósághű” képét („Mi illyennek találtuk 1790-ben Febr. 16-ik napján.”).[63] Az ikonográfiai hagyomány és az allegorizáló szemlélet továbbélésére utal ugyanakkor, hogy Bindernek a Nádasdy-féle Mauzóleum magyar nyelvű fordításához készített címlapképe a Scriptores fenti metszetét követi (16. kép). Binder nemcsak a hatalmas koronát tartó emelvényt, illetve a mellette posztoló két vitéz alakját, öltözetét vette át, hanem még a Nunzer-féle jellegzetes, a nürnbergi mester számos metszetén feltűnő keretdíszítést is. A korona is a barokk képi hagyományokra visszautaló, kifelé hajló felső résszel került ábrázolásra, oly módon tehát, amit metszetén – mint láttuk – éppen Binder helyesbített.[64]
Allegorikus ábrázolásokkal azokon a térképeken is találkozunk,[65] melyek a Scriptores Rerum Hungaricarum, Dalmaticarum, Croaticarum, et Sclavonicarum veteres ac genuini, 1748. (I. rész) címmel kiadott III. kötetben találhatóak. Az Illíriát ábrázoló II. tábla felső részén római épületek, katonák, hadijelvények, alsó részén pedig síró, koronás nőalak, illetve szomorkodó koronás öregember látható (17. kép). A kezeiken lévő rablánc, a kettétört lándzsa és kard Illíriának a rómaiak által történt elfoglalására, leigázására utal. A IV. tábla allegorikus jelenete ezzel szemben a tudománynak, a művészeteknek, az építészetnek – azaz a művelődésnek, a kultúrának – a római uralom alatt bekövetkezett fellendülését jelképezi. A tudományok attribútumaival (könyvek, fóliánsok, mérőeszközök) ábrázolt nőalakok előtt faragott ókori kövek hevernek, mögöttük pompás antik épületek láthatók.
Pray György Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum...Vindobonae MDCCLXI. című munkájának elejét a hunok egykori belső-ázsiai birodalmát bemutató térkép díszíti, melyen romos, növényekkel benőtt obeliszkre támaszkodó kacagányos, bajuszos, varkocsos, tegezzel és íjjal felfegyverzett vitéz látható. A mellette ábrázolt folyamisten kezeiben tartott edények az őshaza két folyóját jelképezik.[66] (18. kép)
 
*
 
          Bél és Schwandtner történeti munkáiban és forráskiadásaiban veszi kezdetét – még ha gyakran következetlenül, felemás módon is – a modern történettudománynak az a törekvése, hogy az írott történelmet az adott korra jellemző képi forrásokkal, a tárgyi emlékekről készült illusztrációkkal, képekkel tegye szemléletessé.[67] Bél Notitiájában közli két régi pecsét (I. kötet 562, II. kötet 361.), egy 1646-ból származó emlékérem (I. kötet 579.), illetve a pozsonyi gimnázium alapításának emlékére vert, 1656-ból származó érem (I. kötet 605.) rézmetszetű képét. A visegrádi várról közölt, „négy ábrázolást egyesítő tábla láttán” (III. kötet 470.) „joggal gondolhatunk... a Mabillon-Montfaucon-féle Histoire monumentale modern történetírói módszertani követelményének jelenlétére...”[68] A történeti nevezetességű régi várakhoz, romokhoz kapcsolódó 19. századi hazai emlékkultusz előzményeként értelmezhető, Triste rudus Visegradi” feliratú ábrázolás, illetve az 1494-es visegrádi koronaőri tábla rajzán kívül Bél Mátyás Notitiájában található a „legkorábbi ismert, nyomtatásban közzétett hazai sírkőillusztráció”[69] (IV. kötet 624.) is, Cerndel György kamaragróf selmecbányai sírkövének rajza.
A Scriptores I. kötetének I. részében található, a Képes Krónikából átvett, „átírt” jelenetek (19. kép) és iniciálék, melyek a Thuróczy-krónika szövegét illusztrálták, sem csak a középkori krónikák képeinek funkcióit vették át – vagyis, hogy kiegészítsék, értelmezzék a szöveget – hanem a modern értelemben vett történeti ikonográfia csíráiként is felfoghatóak. Valószínű ugyanis, hogy a szerző a képeket a Mátyás uralkodása alatt íródott Thuróczy-krónikában bemutatott korszak képi forrásaiként, „hiteles” dokumentumaiként szándékozott közölni – igaz, az egy évszázaddal korábban keletkezett ún. bécsi Képes Krónika metszetei nyomán. Természetesen nyilvánvaló anakronizmus lenne a modern történeti ikonográfia[70] követelményeit számon kérni Schwandtnertől, de az, hogy a közölt forrás keletkezéséhez közeli időszakból származó képeket használt illusztrációi alapjául, jelzi, törekedett rá, hogy az olvasók képet kapjanak a középkori viseletekről, épületekről, fegyverekről, stb.[71] Az ikonográfiai hagyományok továbbélése itt is megfigyelhető: Keresztury József De Veteri Instituto Rei Militaris Hungaricae ac specimen de Insurrectione Nobilium című, Bécsben 1790-ben megjelent könyvének Franz Assner által készített címlap előtti metszete („A hunok bejövetele Pannóniába”) a Scriptoresben megjelent illusztrációt követi (20. kép).[72]
A hiteles képes forrás iránti igény erősödését jelzik azok a sematikus rajzok, melyeket Schwandtner Jakob Bongarsiusnak az erdélyi antik feliratos köveket ismertető írása nyomán közölt. Az I. kötet II. részében a XXIV. fejezetben szereplő „Transylvanicae inscriptiones veteres nonnullae...A. Jac. Bongarsio olim collectioni suae Scriptorum Rerum Hungaricarum...” című forrás mellett – az eredeti mű nyomán[73] – 35 rajzos és 11 szöveges felirat található (874-888.).
„Történeti ábrázolással” – királykoronázási jelenettel – találkozunk a Pozsony megye leírásához mellékelt, N. B. Belau által rajzolt, Joseph és Andreas Schmutzer által metszett, „Patrio ritu” feliratú, a magyar címerrel és a koronával díszített illusztráción (Notitia I. kötet 75.). Önálló uralkodóportrék viszont – ellentétben például a Mausoleum hagyományát követő Corpus Juris-kötetekkel – sem Bélnél – aki pedig sokszor közöl önálló, hosszabb életrajzokat – sem Schwandtnernél nem szerepelnek. A történelem folyamatát náluk – az említett hagyományoktól eltérően – úgy tűnik, már nem az uralkodók vagy a híres politikusok sora jelenti,[74] hanem az ország, a nemzet történelme: ezt jelzi a történeti és irodalmi toposzok képi megjelenítésének dominanciája az illusztrációk között.
 
*
 
Mind Bél, mind Schwandtner történeti műveinek illusztrációi között találunk látképeket, vedutákat, illetve életképi jeleneteket is. A Notitia első kötetének Pozsony megyét ismertető fejezetét Mikoviny Sámuel két, különböző nézetből felvett rézmetszetű pozsonyi látképe vezeti be. A pozsonyi vár látképével a Notitia több illusztrációján találkozunk – Bél Mátyás portréján kívül Pozsony megye allegorikus jelenetekkel díszített térképén (I. kötet 75.) vagy a korábban említett, Marsot és Minervát ábrázoló fejezetkezdő díszen (I. kötet 1.). A török háborúk időszakából vett életképi jelenet – török zenészek játékával kísért vitézi viadal – díszíti a Scriptores-ben Zermegh János könyvének utolsó lapját. (II. kötet I. rész, 415.).[75]
A zsáner- és vedutaábrázolások, illetve a 17. századi európai topográfiai törekvések[76] hagyományának továbbélése figyelhető meg a Scriptores invenciózus, gyakran humoros vagy groteszk képi megoldásokat mutató iniciáléin. Andreas Nunzer fantáziadús "minigrafikáin" nyomát sem találjuk az allegorizálásnak, az emelkedett hangvételnek. Az alkalmanként meghökkentő képi lelemények elő vagy hátterében vedutákat, névvel jelzett város vagy várábrázolásokat (Visegrád, Babocsa, Kassa, Komárom, Sárvár, Esztergom, Csesznek, Árva, stb.), illetve a hétköznapi eseményekből – leggyakrabban a katonai életből, a harcokból – vett jeleneteket látunk. Zsánerjelenetekkel, vagy legalábbis zsánerfigurákkal a város- és várképes iniciálék közül is soknál találkozunk. A II. kötet „Cremnicium”-ot, azaz Körmöcbányát ábrázoló iniciáléján például bányászati életkép került ábrázolásra (839.) (21. kép).
Bél Notitiájának illusztrációi nem olyan ötletesek, mint Schwandtner-éi, s gyakran ismétlődnek is, éppúgy, mint a fejezetzáró díszítések. Az iniciálék között számos allegorikus ábrázolással – egy H iniciáléban például a koronás, mellén és pajzsán magyar címert viselő Hungáriával találkozunk. Egy N iniciáléban a pajzsos Pallas Athénét, a háttérben a forrást fakasztó Pegazoszt (I. kötet 420.) egy másikban „Felicitas publica” címmel egy Bőség-allegóriát láthatunk. (I. kötet 436, II. kötet 168.) Itt is találunk ugyanakkor életképi jeleneteket, például egy Q iniciáléban kivont kardú lovas vitéz jelenik meg. (I. kötet 91, II. kötet 165.) Néhány iniciálé a közölt forrás szövegéhez kapcsolódik: a „Ludovici II.” azaz a mohácsi csatában életét vesztett II. Lajos királyról szóló szöveg L iniciáléjában csatajelenetet, az előtérben a földön heverő holttesteket látunk (I. kötet 197.) (22. kép) Ugyanez az iniciálé ugyanakkor később is feltűnik (pl. II. kötet 438.) éppúgy, mint a Szentgyörgy nevű városról szóló fejezet Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló iniciáléja (II. kötet 128, 304, 323.). A koronázásról szóló fejezet iniciáléjában egy emelvényen elhelyezett koronázási klenódiumok (I. kötet 319.) szerepelnek.
          Az elemzett forráskiadványok illusztrációi közül tehát nem hiányzik az a 17. században népszerű ábrázolási forma sem, amely a történeti eseményeket – csatákat, várostromokat, stb. – zsánerszerűen ábrázolta. Ez a típus nemcsak a hírlevelek, újságok tudósításaihoz vagy a politikai röplapokhoz mellékelt, napi aktualitást hordozó „riportképeken” jelent meg, hanem – mint például a sárvári vár mennyezetfreskóján (1653) – a törökellenes harcok fontosságát hangsúlyozó reprezentatív, monumentális műalkotás-együtteseken is. Bél és Schwandtner kiadványainak metszetein leggyakrabban mégis az antik mitológiából vett allegorikus elemek és személyek szerepeltek – részben annak az európai egyetemes antikvitáskultusznak a hatására, mely a reneszánszban bontakozott ki, kiemelkedő szerepet játszott a barokk fejedelmi és főúri reprezentációban, s a klasszicizmus időszakában felerősödve az új, polgári művelődési eszménynek is fontos elemévé vált.
                                                                                         
                                                                                                                        Papp Júlia
 
                
 
 


 
[1] Apponyi Sándor: Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok I. 1470-1600. Budapest 1900, II. 1601-1721. Budapest 1902, Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften, III. 1471-1600. München 1925, IV. 1601-1795, München 1927.; Régi Magyarországi Nyomtatványok (I. 1473-1600, Budapest 1971, II. 1601-1635, Budapest 1983, III. 1636-1655, Budapest 2000, Elektronikus Régi Magyar Könyvtár. CD-ROM, Arcanum Kiadó, Budapest 2001)
[2] Elsősorban Cennerné Wilhelmb Gizella, Pataki Dénes, Rózsa György, Soltész Zoltánné kutatásai. A hazai műemléki topográfiákban egy-egy város vagy vár ábrázolásaira vonatkozóan találunk részben a 15-18. századi könyvillusztrációk kutatása során összegyűjtött adatokat. Számos könyvillusztrációt ismertetnek az újabb ikonográfiai kutatások (Knapp Éva: „Gyönyörű volt szál alakja”. Szent István király ikonográfiája a sokszorosított grafikában. Budapest 2001, stb.) is. Egy-egy illusztrált kiadvánnyal (Thuróczy-krónika), témával (illusztrált misekönyvek, archeológiai érdekű könyvillusztrációk, sírkövekről készült metszetek, 18. századi történeti forráskiadások illusztrációi) vagy illusztrátor tevékenységével foglalkozott a Magyar Nemzeti Galériában 2000-ben rendezett kiállítás katalógusa. (Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria kiállítási katalógusa. Szerkesztette: Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Budapest 2000)
[3] Pl.: Adam von Bartsch Le Peintre-graveur című, 1803-1821 között 21 kötetben megjelent, az 1700 előtti németalföldi, német és itáliai metszeteket feldolgozó katalógusa, majd ennek modern kiadása, a Walter L. Strauss által szerkesztett, 1978 óta 164 kötetben megjelent The Illustrated Bartsch; a párizsi Bibliotheque Nationale Cabinet des Estampes gyűjteménye által 1930 óta folyamatosan, eddig 120 kötetben megjelentetett Inventaire du fonds français: graveurs du XVIe, XVIIe, XVIIIe siecle és graveurs apres 1800, illetve Hollstein, F. Dutch and Flemish etchings, engravings and woodcuts, ca. 1450-1700 című katalógusai (megjelenik 1949-től).
[4] Galavics Géza: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzőművészet. Budapest 1986; A középkori magyar királyok arcképei. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár 1996, Kiállítási katalógus.; Marosi Ernő: A magyar történelem képei. = Történelem-kép... i.m. 2000, 11-33.; Wehli Tünde: Magyarország történelme a középkori krónikaillusztrációk tükrében. = Történelem-kép...i.m. 2000, 300-307.
[5] Wehli: Történelem-kép...i.m. 2000, 300. Vö.: Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon. Budapest 1995, 33-38.
[6] Wehli: Történelem-kép...i.m. 2000, 307.
[7] Rózsa György: Magyar történetábrázolás a 17. században. Budapest 1973, 13-175.
[8] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. Budapest 1909, 549.
[9] Corpus Juris Hungarici... Tyrnaviae Typis Academicis Societatis Jesu, Anno MDCCLI. A megjelenés körülményeiről: Rózsa: i.m. 1973, 75-76.
[10] A törvénytár illusztráció-sorozatában továbbél az a modern történettudomány kialakulása előtti hagyomány, mely szerint „az elmúlt korokat az uralkodó személye testesítette meg.” Rózsa György: Grafikatörténeti tanulmányok. (Művészettörténeti Füzetek 25.) Budapest 1998, 9.
[11] Kegyetlenkedések (megvakítás, gyilkosságok) ábrázolásával már a Képes Krónikában is találkozunk, s megörökítésre kerül majd Hunyadi László lefejezése és Dózsa György kivégzése is. Rózsa György: A magyar történelmi festészet témáinak barokk feldolgozása. = Művészettörténeti Értesítő 1959, 275-281.; Rózsa: i.m. 1973, 76. Dózsa szörnyű kivégzését például már a parasztfelkelés évében megjelent, Németországban terjesztett röplap, illetve a humanista Taurinus Istvánnak a parasztháború eseményeit feldolgozó latin nyelvű hőskölteményének (Stauromachia...Bécs 1519) címlapja is ábrázolta. Cennerné Wilhelmb Gizella: XVI-XVIII. századi parasztmozgalmak grafikus ábrázolásai. = Folia Archeologica 1960, 259-271. A kriminális események képi megjelenítése a 17-18. században sem kuriózum – s nemcsak az olvasók szenzációéhségét kielégíteni igyekvő hírlevelekhez, politikai röplapokhoz mellékelt illusztrációkon. Matthaeus Merian, a 1623-ban Frankfurtban megjelent Historischer Chronicken Sechster und Römischer Monarchey dritter Theil .... Beschrieben durch Johann Ludwig Gottfrieden... című kiadvány „illusztrációin általában elárulja különös előszeretetét a borzalmas, kegyetlen jelenetek...” iránt. Rózsa: i.m. 1959, 278.
[12] Martino Rota Verancsics-portréján az ábrázolt „bal kezét az olajággal átfont kard és szablya fölött tartja.” Galavics: i.m. 1986, 17.
[13] A Habsburg-uralkodókat illető kritikai hangot a „magyar köznemesség történetfelfogását” kifejező Mausoleum is teljességgel nélkülözte. Mausoleum...i.m. 1991, 7.
[14] A Corpus Jurisban tűnik fel először a Csele patakba fulladó II. Lajos képe. Vö.: Galavics Géza: A magyar királyok képmásai a 17-18. században. = A középkori magyar királyok... i.m. 1996, 13-19. Johann Nel metszetén (1582) lent látható „a Csele patakban lován hátrahanyatló Lajos király...” Galavics: i.m. 1986, 20.
[15] A „Joannes Zápolya trigesimus septimus, sed interrex”-ként említett Szapolyai Jánosról nem közölnek képet, bár törvényeit ismertetik. A törvényesnek elfogadott királyoknál a következő formula szerepelt: pl.: „Ferdinandus I. Imper. Trigesimus octavus Hungariae Rex.” Szapolyait tehát a szerző számozás szerint besorolja a magyar királyok közé, de nem Magyarország királyaként, hanem „király-helyettesként” említi. A Nádasdy-féle Mausoleum elógiumainak szerzője ezzel szemben – bár elismeri I. Ferdinánd kiválóságát – „Szapolyaiban mégis az utolsó nemzeti királyt” gyászolja. Mausoleum potentissimorum ac gloriosissinorum regni apostolici regum et primorum militantis Ungariae ducum. Nürnberg, 1664. Hasonmás kiadás Rózsa György bevezetésével. Budapest 1991, 7. „Hála-adatlan vólnál oh Magyar Haza! / Ha a’ te utolsó Magyar Királyodnak / az utolsó tiszteletet / meg nem adnád.” Horányi Elek: Magyar Országnak hatalmas és ditsőséges Királyainak és első vitézkedő Kapitányainak emlékeztető koporsó épülete. Budán. é.n.
[16] A Thuróczy-krónika illusztrációján „Könyves Kálmán eredeti hivatására, püspöki méltóságára a korona fölött lebegő püspöksüveg utal. Krónikákban hangsúlyozott olvasottságára a kezébe adott könyv emlékeztet.” A középkori magyar királyok... i.m. 1996, 10; Kerny Terézia: Szent Kálmán és Könyves Kálmán kultuszáról. = Ars Hungarica 2001/1. 9-32.
[17] Tüskés Gábor – Knapp Éva: Magyarország – Mária országa. Egy történelmi toposz a 16-18. századi egyházi irodalomban. = ItK 2000/5-6. 573-602.
[18] Szent László és Mária ábrázolásának összekapcsolásáról a 15-16. század fordulóján l. Marosi: i.m. 1995, 82-85.
[19] 1363-ban a többszörös túlerőben lévő pogányok elleni harcra készülő I. Lajos király a „sátorában lévő Boldogságos Szűz képe előtt leborulva a földre és nagy ájtatossággal könyörög vala, hogy ily nagy szükségében ne hadná el, tudván Magyar Országot maga örökös Országának lenni, kik ha el-vesznének a Pogány ellenségtül, az igaz Hitnek – is nem kevés csorbája következnék. Mély álomban esvén azért ottan a Király, imé a Boldogságos Szűz meg-jelenék, s meghalgatván könyörgését, a győzedelmet-is meg-igérte, és hogy kétsége ne lehessen, azon asztalon lévő Boldogságos Szűz képit a Király mellyére tészi, parancsolván, hogy a győzelem után Czelbe menne, és ottan a Boldogságos Szűz tiszteletire egy Szentegyházat építtetne, a holott akkorban egy igen kicsiny Czella, avagy Kápolna vala. Föl-ébredvén azért a Király, és mellyén találván a Képet, azontúl föl gerjede szíve a Harczra mind magának, s mind Vitézinek, és bátran menvén ellenségekre, azokat meg-verék szerencséssen.” Esterházy Pál Mennyei korona... című, 1696-ban Nagyszombatban megjelent könyvéből idézi: Szilárdfy Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon. Budapest 1984, 14. kép. A jelenetet említi: P. Henrico Scherer: Atlas Marianus. Mainz 1702, 55. A kép-csodáról l. még:Barna Gábor: Máriacell és Magyarország. Adalékok a Celli Mária – Magna Domina Hungarorum hazai tiszteletéhez. = Ars Hungarica 1997/1-2. 199-200. A csodálatos álom és a máriazelli kegykép legendájával a fiatal Batsányi János A’ magyaroknak vitézsége. Régiek példáival meg-világosíttva című (Pest, 1785) – Gasó István 1745-ben Nagyszombatban Bellica Hungarorum fortitudo címen kiadott jezsuita promóciós nyomtatványából fordított és kibővített – könyvében is találkozunk. Batsányi János összes művei. II. Sajtó alá rendezte Keresztury Dezső és Tarnai Andor. Budapest 1960, 33. és 420-422. L. még Rózsa György: I. Lajos a művészetben. = Művészet I. Lajos király korában 1342-1382. Katalógus. Budapest 1982, 81.
[20] Hóman Bálint: Tudományos történetírásunk megalapítása a XVIII. században. Székfoglaló, Budapest 1920; Hóman Bálint: A forráskutatás és forráskritika története Magyarországon. Budapest 1925; Benda Kálmán: A magyar történeti forráskiadás múltja. = A magyar történettudomány kézikönyve. Budapest 1987; Bartoniek Emma: Magyar történeti forráskiadványok. Budapest 1929 = A magyar történettudomány kézikönyve. Budapest 1987, Hasonmás kiadás.
[21] Marosi: Történelem-kép...i.m. 2000, 14. „Az a történetszemlélet, amely a megszövegezhető történelemkép mellett képi formában (vagy abban is) megjelenhetik...maga is történeti jelenség. A historiográfiának ez a korszaka Európa-szerte a humanizmussal vette kezdetét...Mivel a történelmi megállapításoknak képekre bízása azt feltételezi, hogy a képnek nem csupán ábrázoló funkciót tulajdonítunk, hanem metaforikus jelentésstruktúrával ruházzuk fel, ez a korszak joggal nevezhető el az allegorikus történetfelfogás korának.” U. ott. 12.
[22] A források történeti értékét ugyanakkor már világosan felismerték: „De néhányukat” – írja Ivanics Pál, Vitéz János barátja a nagyváradi püspök egykori kancelláriai levelezésének összegyűjtését kérő Pál főesperesnek – „talán még föllelheted ismerős jegyzőknél vagy barátaidnál: rajta, szorgoskodj, törődj és gondoskodj minél előbbi összegyűjtésükről és visszagyűjtésükről, nehogy nyoma vesszen a történtek emlékének!” Vitéz János levelei és politikai beszédei. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta: Boronkai Iván. Budapest 1987, 207.
[23] Rerum Hungaricarum scriptores varii historici & geographici, Frankfurt, 1600, Hóman: i.m. 1925, 6. A Schwandtner által is jelentős mértékben felhasznált forrásgyűjtemény 25 kútfőt és egy erdélyi epigráfiai gyűjtést tartalmazott.
[24] „Zum Drucke zum Theile vorbereitet, theils vollendet, hinterließ S. einen „Codex epistolaris Regum Hungariae cum epistolis Petri de Arva, Archiepiscopi Colocien. olim Mathiae Corvini, Regis Hung. Cancellarii”, und „Specimen diplomaticum Regni Hungariae mit 30 noch niemals veröffentlichten Sigillen aller Könige in Ungarn sammt den dazu gehörigen Diplomen.” Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich, von dr. Const. V. Wurzbach. 32. Teil. Wien 1876, 279. Schwandtner könyvtárában számos magyar, cseh, osztrák vonatkozású történeti mű, kézirat volt. „Im historischen Gebiete, namentlich was Ungarn betraf, war er ein tüchtiger Bibliograph, und durch seine „Scriptores rerum Hungaricarum” hat er sich selbst ein bleibendes Denkmal errichtet. Dieses Werk, wie seine notorisch bekannte Frömmigkeit mögen bei der Kaiserin, als die den schon alten Mann in ihrer Bibliothek anstellte, den Ausschlag gegeben haben.” U. ott. 279.
[25] Hóman: i.m. 1920, 19.
[26] Bartoniek: i.m. 1987, 40-41. Az 1746-48 között Bécsben kiadott három kötetből az elsőnek újabb kiadása Nagyszombatban 1765-ban jelent meg. Az első kötet jelent meg újra az 1766-68-as bécsi kiadásban is.
[27] A múlt eseményeit – írja Zsámboky János – „az írás tanúságára, egyszersmind őrizetére bízzuk, hogy mint képet a tükörben, úgy jelenítse meg nekünk a történetírás a kezdetekkel, okokkal, folyamattal, kimenetellel együtt a birodalmak változásait, fordulásait, átszármazásait...” Humanista történetírók. Szerkesztette: Kulcsár Péter. Budapest 1977, 30. 
[28] Kulcsár Péter: Utószó. = Humanista történetírók...i.m. 1977, 1169. A középkorban „az annalisztikus feljegyzések, a gesta műfajai nem számítanak történetírásnak; erre a megjelölésre tulajdonképpen csak az ismert szerzőnévvel ellátott, széles olvasóközönségnek szánt, nagy teoretikus összefüggéseket tárgyaló művek, krónikák tarthatnak igényt.” Marosi: i.m. 1995, 28.
[29] Hans von Aachen 1598 körül készült Allegória című, a török ellenes harcokhoz kapcsolódó stuttgarti festménye hátterében az Urbsra, az antik Rómára utaló romokat, félbetört oszlopokat látunk. A művész „...kompozíciójába építi Rudolf császár kedvelt ideáját, az antik Róma és a német-római birodalom kapcsolatát is, s ehhez olyan képi megoldást talált, amely egyúttal a reneszánsz művész antikvitás iránti tiszteletének és hódolatának tanújele is.” Galavics: i.m. 1986, 32. A romok – elsősorban az antik romok – egyfajta emblematikus jellegű képi toposzként, Vanitas-szimbólumként gyakran a birodalmak felemelkedésének és bukásának örök körforgását ("ubi sunt") jelenítik meg. Utalhatnak ugyanakkor a reneszánsz időszakától az antik építészeti emlékek, feliratos kövek felé forduló európai érdeklődés növekedésére, az archeológiai szemlélet megélénkülésére is.
[30] Feltehetően Kliót ábrázolja az a Notitiában többször is feltűnő fejezetzáró metszet, melyen szárnyas, babérkoszorús ülő nőalak látható. Egyik kezében könyv, másikban toll, mintha feljegyezne valamit, mellette könyv, pecsétek, oklevelek, régi pergamenek. (I. kötet 570, II. kötet 366, 507.)
[31] Marosi: Történelem-kép...i.m. 2000, 12.
[32] „OB HUNGARIAM. / PACIS. / ET BELLI. ARTIBUS. / ILLUSTRATAM” – olvashatjuk az illusztráció egyik feliratán.
[33]Balogh Jolán: Mátyás király arcképei. = Mátyás király. Emlékkönyv születésének ötszázéves fordulójára. I. kötet. Szerkesztette: Lukinich Imre. Budapest 1940, 522.; Jávor Anna: A Donner-évforduló művészettörténeti eseményei. = Művészettörténeti Értesítő 1995. 308.; Mikó Árpád: Imago historiae. = Történelem-kép... i.m. 2000, 41
[34] Papp Júlia: „...nem szűkölködik már a Magyar a’ Kultúrában...” (A művelődési téma a 19. század hazai képzőművészetében – egy nemzet-karakterológiai toposz változásának tükrében.) = Művészettörténeti Értesítő 2001/3-4. 293-315.
[35] Minerva, azaz a tudomány és a bölcsesség megszemélyesítője itt egy kicsit háttérbe szorul Marssal szemben. A Notitia egy másik, Pozsony megye leírása előtt szereplő allegóriáján Mars és Minerva teljes egyenrangúságban került ábrázolásra a magyar koronázási klenódiumokat tartó, nemzeti címerrel díszített emelvény mellett. (I. kötet 1.)
[36] Ulrich Thieme – Felix Becker: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. XXV. kötet. Leipzig, 538.
[37] Tubero, Lud. Commentarium de Rebus...ab a. (1490.) usque ad a. (1522) in Pannonia...gestis Libri XI. (Scriptores II. kötet 107-381. az 1603. évi frankfurti kiadás után.) Bartoniek: i.m. 1987, 106. A raguzai születésű történetíró életéről, munkájáról: Vajda György: Tubero Lajos történetíró. Budapest 1909; Ludovicus Tubero: Kortörténeti feljegyzések. (Magyarország) Közreadja: Blazovich László, Sz. Galántai Erzsébet. Szeged, 1994
[38] Kulcsár: i.m. 1977, 1172. vö.: Papp: i.m. 2001, 294. Nunzer más metszeteihez hasonlóan az illusztrált forráshoz kapcsolódó közvetett utalást sejthetünk abban, hogy Bél Mátyás a kötethez írt előszavában éppen Tubero művét ismertetve írt a történetíró feladatáról és felelősségéről: „Az bizonyos igazság, hogy a történeti művet, melyet az író (t.i. Tubero) ránkhagyott, a dolgok természetéhez képest igen alaposan és komolyan írta meg. Így valamint az igazságosság dicsőségét és hírét, melynek a történetíróban a legfőbb erénynek kell lennie, minden derék embernél elnyerte: úgy most vannak nem kevesen, kik alig tudják az ő írásbeli szabadságát nyugodtan tűrni.” Vajda: i.m. 1909, 30-31.
[39] Papp: i.m. 2001, 300. 
[40]Érdekes módon ehhez az ábrázoláshoz nagyon hasonló beállítású, török rohamot, illetve a lóról leesett embereket ábrázoló kép jelenik meg a Corpus Juris II. Lajost ábrázoló portréjának egyik oldalán.
[41] Tubero: i.m. 1994, 5.
[42] Tubero: i.m. 1994, 37.
[43] A hegy vagy magas szikla tetejét uraló látványos várromok alkalmanként már a 15-16. századi „Burgensterben” időszakában tájképi motívummá „léptek elő”. Wolf Huber 1541-ben készült rajzán az előtérben ábrázolt város fölött egy félig leomlott vár emelkedik, s várrom-sziluetteket rajzolt a művész a távolabbi hegyek tetejére is. Várromokkal találkozunk Albrecht Altdorfer és id. Peter Breughel munkáin is. Burgen in Mitteleuropa. Ein Handbuch. Herausgegeben von der Deutschen Burgenvereinigung e. V. Stuttgart 1999, 19-21.
[44] Bél „egyes források nem bizonyított állítása szerint III. Károlytól nemességadományozásban részesült tudós érdemeiért, a Kupeczky-festette arckép után készült metszet alatt címere is látható; de jellemző, hogy ugyane források szerint nem akarta, hogy nemességét közhírré tegyék.” Wellmann Imre: Bél Mátyás. = Történelmi Szemle 1979/I. 387. „...sein Porträt: Joann Kupezky pinx J. Jac. Haid sculps. Et excud. Aug. Vindel. In Bruckers Bildersaal (daselbst sein Wappen) und vor dem 2. Bde seiner Notitia Hung. nov.” Wurzbach i.m. I. kötet. 236. vö.: Bécs, Rathaus-bibliothek, Portheimkatalog – Personen Bél Mátyásról: "Bilder: Haid sc. Kupetzky p. = Brustbild, Schabkunst. folio N 31/1297." 
[45] A folyóknak a „vitális-naturális értékszférában” játszott központi szerepével is összefügghet, hogy számos 16–19. századi térképen találkozunk folyamistenek, vagy folyókat jelképező nőalakok allegorikus ábrázolásaival. Papp Júlia: „...vitézül védjétek a nemzetet...” (Wolfgang Lazius nagy Magyarország-térképének Szűz Mária, Szent István és Szent László ábrázolásáról) (Megjelenés alatt az Ars Hungaricában)
[46] Adrien de Vries 1603-ban készült, A magyarországi török háborúk allegóriája című domborművén az előtérben egy folyamisten mellett ölében búzakévét tartó nőalak látható. (Galavics: i.m. 1986, 20. színes kép) A toposz allegorikus ábrázolásaként értelmezhetjük azt a „Pax optima rerum” című, N. B. Belau által rajzolt, Andreas és Joseph Schmutzer által metszett, a Notitiát díszítő fejezetzáró képet, melyen a bőségszarút tartó nőalak mellett hordók, élelmiszerek, mezőgazdasági eszközök, azaz a gazdag termésre utaló tárgyak vannak. ( I. kötet 42.) Pozsony megye térképén (I. kötet 75.) a Bőség allegorikus nőalakja, a város kiváltságaira utaló koronázási klenódiumok és egyházi jelvények, sarlót és búzakévét tartó puttó és egy folyamisten került ábrázolásra.   
[47] Bár például II. Rudolf udvari festői, Hans von Aachen vagy Bartholomäus Spranger az „általános utalásrendszerrel dolgozó allegorikus képi nyelvet...” a török háborúkra való utalásokkal alkalmanként konkrétabbá, egyértelműbbé, saját korúk valóságához kapcsolódóvá tették, „lényegében mindvégig a mitológia és allegória nem e világi tartományában” maradtak. Galavics: i.m. 1986, 34.
[48] Galavics: i.m. 1986, 93. Az antik mitológiából és a keresztény vallásból vett allegorikus ábrázolások, illetve konkrét történeti eseményeket megörökítő jelenetek egyaránt találhatóak abban az 50 metszetből álló illusztrációsorozatban, mely a jezsuita Tarnóczy Istvánnak Rex admirabilis, sive vita S. Ladislai Regis Hungariae historico-politico... című, Szent László életét bemutató, Bécsben 1681-ben megjelent könyvét díszíti. 
[49] Vitéz János levelei... i.m. 1987. A Nagyváradon keletkezett pergamen kódex – mely Vitéz levelei közül – Ivanics jegyzeteivel kiegészítve – 78-at közöl – a bécsi Nationalbibliothek tulajdonában van. (Cod. Lat. 431.)
[50] Galavics: i.m. 1986, 34.
[51] Papp Júlia: A Hazai és Külföldi Tudósítások beszámolója Peter Krafft I. Ferencet ábrázoló festményéről 1818-ból. Magyar Könyvszemle 2001/2. 220-232. A nemzet vitézi, hősi eszményének képzőművészeti megjelenítése – mint közismert – jóval korábbi hagyományokra – például Szent László hősiességének, vitézségének ábrázolására – tekint vissza. Marosi Ernő: Magyarok középkori ábrázolásai és az orientalizmus a középkori művészetben. = Magyarok Kelet és Nyugat közt. A nemzettudat változó jelképei. Szerkesztette: Hofer Tamás. Budapest 1996, 83.
[52] Wehli Tünde: Magyar uralkodók ábrázolásai Thuróczy János Krónikájában. = A középkori magyar királyok...i.m. 1996, 9.
[53] Wehli: Történelem-kép...i.m. 2000. 305.
[54]Zermegh, Johann: Rerum Gestarum inter Ferdinandum et Johannem...Commentarius. Schwandtner II. 382-415. Bartoniek: i.m. 1987, 112.
[55]Magyar címert visel a mellén a két egymás kezét fogó nőalak közül az egyik a „Concordia – Domestica” feliratú, hangszerekkel és gyümölcsökkel díszített kartussal keretezett záróképen. (Notitia I. kötet 74, II. kötet 290.)
[56] Király Erzsébet: Weber Henrik Hungária-képe az 1840-es évek elejéről. = Művészettörténeti Értesítő 1983/4. 248-250.; Papp: i.m. 2001, 302-303.
[57] Martin Schrott: Wappenbuch der Heil. Röm. Reichs und allgemeiner Christenheit in Europa. MNM TKCS. Ltsz.: 8045. Vö.: Galavics: i.m. 1986, 20–21.
[58] „...Elpusztulsz tériden / Királyi thrónusz’ / Nagy romjai...” - írta Bajza József A’ mohácsi nap’ harmadik századán. 1826. Augusztus’ 29. című költeményében. Aurora 1827, 342.
[59] Papp: i.m. 2001, 303.
[60] Hans von Aachen A mezőkeresztesi csata (1596. Október 26-28.) allegóriája című festményén (1603/4, Szépművészeti Múzeum) a síró, koronás Hungária kezét ugyanezzel a mozdulattal emeli a szeméhez. Galavics: i.m. 1986, 11. színes kép.
[61] Egy korábbi példa: A Szent Koronát és a tartományok címereit ábrázoló, 1621-ben készült, vászonra festett olajkép alkotója – bár ismerte Révay 1613-as könyvének metszetét – „a tárgyat nem allegorizálja, hanem pontos képet ad róla.” Történelem-kép...i.m. 2000, 427-428. Holler László: A magyar királyi koronát ábrázoló, 1620-1621. évi festményekről. = Művészettörténeti Értesítő 2000/3-4. 297-310.
[62] Az eredeti, 1613. évi kiadvány címoldala mögötti, Révay Péter rajza után Wolfgang Kilian által rézre metszett illusztráción a hatalmas koronát felhőkön repülő két angyal tartja. Azon a fejezetzáró metszeten is, mely Révay Péter könyvének a Scriptoresben kiadott utolsó lapját díszíti, a korona a felhők között lebegő földgömb tetején látható. (II. kötet II. rész 485.) A koronának a Révay-féle ábrázoláshoz hasonló önálló képe szerepel Pray György: Annales regum Hungariae ab anno Christi CMXCVII ad annum MCLXIV. I. kötet című, 1764-ben Bécsben megjelent munkájának címlapja után – címerekkel díszített keretben. A Respublica et Status Regni Hungariae című kiadvány (1634) címlapján is két angyal tartja a koronát. Vö.: Bodor Imre: A magyar korona legkorábbi ábrázolásai. = Ars Hungarica 1980/1. 17-22; Marosi: i.m. 1995, 2. kép.
[63] Művészet Magyarországon 1780-1830... i.m. 1980, 65-66, 231-233. Kat. 184, 68, 185, 187; Rózsa: i.m. 1998, 115.
[64]Horányi: i.m. é.n.; Rózsa: i.m. 1998, 179. kép, 93.
[65] A térképek figurális és ornamentális elemekkel történő díszítésének szokása középkori hagyományokra vezethető vissza. Stegena Lajos: Térképtörténet. Budapest 1980; Szathmáry Tibor: Descriptio Hungariae. Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600. Fusignano 1987; Papp-Váry Árpád – Hrenkó Pál: Magyarország régi térképeken. Budapest 1989; Szántai Lajos: Atlas Hungaricus. Magyarország nyomtatott térképei 1528–1850. I. kötet. Budapest 1996. A műalkotás-típus 18. századi hazai népszerűségét jelzi Hell Miksa 1772-ben Anonymus krónikájához rajzolt térképének Árpád pajzsra emelését ábrázoló keretdísze, mely Prixner Gottfried rézmetszetén Cornides Dániel Anonymusról szóló tanulmánya mellett jelent meg. (D. Cornides: Vindiciae Anonymi...Budae 1802.) Rózsa György: „Árpád emeltetése” = „Magyarok Kelet és Nyugat közt”... i.m. 1996, 38.
[66] A 17-18. századtól gyakorivá válik a térképeken az adott földrajzi egységben élő lakosok életéből vett, vagy szokásait bemutató életképszerű jelenetek ábrázolása is. Mikoviny Sámuelnek, a neves 18. századi földrajztudósnak, Bél Mátyás munkatársának Turóc megyei térképén (1736) pásztorjelenettel, a Jászság térképén pedig látcsövet tartó allegorikus nőalak mellett kutyás öreg pásztor ábrázolásával találkozunk. Stegena: i.m. 1980, 140-142. 
[67] Történelem-kép... i.m. 2000, 482.
[68] Marosi Ernő: Visegrád a nemzeti tudatban. Művészettörténeti adalékok. = Ars Hungarica 1988/I. 7.
[69] Lővei Pál: Saxa loquuntur. Egy képzeletbeli nemzeti sírkő-pantheon felé. = Történelem-kép... i.m. 2000, 508.
[70] Vayer Lajos: A történeti művek illusztrálása. = Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Írták tanítványai. Budapest 1938, 515.
[71] A szöveg elején 3 címerábrázolás, a 39. és a 159. oldal között 5 kép és 17 iniciálé található. A 160. és a 291. oldal között már nincs illusztráció, a metszetek elhelyezése tehát nem kiegyensúlyozott.
[72]Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története a XVI. századtól 1850-ig. Budapest 1951, 69.; Művészet Magyarországon 1780-1830. Szerkesztette: Szabolcsi Hedvig és Galavics Géza. Budapest 1980, Kat. 189.; Kerny Terézia: A Képes Krónika miniatúráinak rézmetszetű másolatai. = Történelem-kép...i.m. 2000, 489-490.
[73] Bongarsius: i.m. 1600, 617-631.
[74] Mausoleum... i.m. 1991, 7.
[75] Schwandtner forráskiadásában Tubero történeti művének utolsó oldalán, fejezetzáró díszként (II. kötet I. rész, 381.) is lovagi tornát, illetve vadászjelenetet látunk. A hadi tornák 16-17. századi népszerűségére utal, hogy a Nádasdy-féle Mausoleum elógiumainak szerzője szomorú hadi-játékként, „theátrom”-ként írja le a mohácsi csatát: „A’ Mohátsi mezőn mint valami néző helyen / az iszszonyú Pogányoknak örömére, / a keresztényeknek siralmára / Mars-játékban elő-adatott.” Horányi: i.m. é.n. 216-217. „Fő Játékos személyek”-ként említi a könyv a csata résztvevőit is.
[76] Pl. Matthaeus Merian: Topographia Germaniae. 1642-1688, I-XVI.; Georg Matthäus Vischer: Topographia Austriae inferioris. 1672, u.ő.: Topographia Austriae superioris modernae. 1674, Topographia Ducatus Stiriae. Authore et delineatore Georgio Mattheo Vischer. 1681; Johann Weikhard Valvasor (Janez Vajkard Valvasor): Topographia Ducatus Carnioliae modernae. 1679, u.ő.: Topographia Archiducatus Carinthiae antiguae et modernae completa. Nürnberg 1688, stb.