Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„...NEM SZŰKÖLKÖDIK MÁR A MAGYAR A’ KULTÚRÁBAN...” 2. rész

2011.12.31

 

 
II.
 
       Az európai „kulturális versenyben” való aktivizálódás szándékával és a művelődés jelentőségének, társadalmi szerepének növekedésével egyaránt kapcsolatba hozhatók tehát – úgy vélem – azok a 19. századi törekvések, melyek a korábbi és kortárs kulturális eredmények, illetve a régebbi hazai művelődési viszonyok képzőművészeti megjelenítésére irányultak.[1][83]
         A művelődés társadalmi rangjának növekedésével párhuzamosan a 18. század második felétől a portréjellemzés is egyre gyakrabban „a szellemi, kulturális értékekkel jellemzett magánszférával” fonódott össze.[2][84] A fejedelmi, a főúri[3][85] és a polgári képmásokon egyaránt divattá vált az irodalom-, művészet- és régiségkedvelés eszközeinek, a kifejezés eredeti értelmében vett „amateur”-ség attribútumainak – rajzírón, könyv, toll, metszetek, antik érmek – ábrázolása. A szellemi rokonság nemcsak a baráti kapcsolatokat határozta meg, hanem azt is, hogy a kultúra jelentőségét felismerő emberek kiket választottak mintaképükül a múltból. Mikor „gróf Teleki Mihály marosvásárhelyi könyvtárát rendezi be, falain olyan kortársak képmásaiból állít össze portrégalériát, akik hozzá hasonlóan a kor tudományos színvonalán álló gyűjteményt, de főként könyvtárat hoztak létre...Történelmi visszatekintésként portrésorát „azon jeles személyeknek, kik a’ Haza késő maradéka ditső emlékezetére is érdemesek” könyvgyűjtő elődei, Mátyás király és Bethlen Gábor arcképeivel egészíti ki...Az arcképsorozat...a szellemi rokonság „képzőművészeti perszonifikációjaként” értelmezhető.”[4][86]
        A művelődés valamely területével nem műkedvelésből, hanem hivatásszerűen foglalkozókról készült portrékon az ábrázolt munkájára, tevékenységére utaló attribútumok megjelenítése szinte kötelező volt. Bél Mátyás, a neves történetíró-geográfus a barokk főúri-fejedelmi portréfestészet ábrázolási konvencióit követő rézmetszetű portréján könyvet, illetve írótollat tart a kezeiben. Az 1735 és 1742 között Bécsben megjelent Notitiának, Bél főművének első kötetét díszítő – néhány kortársban túlzónak vélt pompája miatt megütközést is keltő – kép nemcsak az ábrázolt öntudatát, dicsőségvágyát[5][87] fejezte ki, hanem minden bizonnyal reprezentálni kívánta az egzisztenciális támadások ellenére külföldön és itthon is elismert történetíróvá, földrajztudóssá lett Bél társadalmi státusát. Azt a katolikus udvari körökben is kiharcolt elismerést, melyért az alacsony sorból származó protestáns tudós oly sok erőfeszítést tett, s oly sok kompromisszumot kötött. Térképpel a kezében, lábainál térképet rajzoló puttóval ábrázolta rézmetszetű portréján Zeller Sebestyén a 18. századi földrajztudóst, Bél munkatársát, Mikoviny Sámuelt is.[6][88]
         A művelődés attribútumai alkalmanként azokon a reprezentatív, „hivatalos” portrékon is feltűntek, melyek alapvetően más területen tevékenykedő személyek társadalmi állását, magas feladatait jelenítették meg. Dorffmaister Istvánnak Reutter Marián apátot, a szombathelyi líceum egyik alapítóját ábrázoló nagyméretű festményén[7][89] az apát keze nyitott könyveken pihen, a háttérben pedig az épülő líceum látható. A gyűjtői, művészetpártolói és múzeumalapítói tevékenységre utaló tárgyak láthatóak Johann Ender gróf Széchenyi Ferencet ábrázoló, a Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnokának gyűjteményében található egészalakos, reprezentatív portréján (1823).[8][90]
          A 19. században az uralkodókat, hadvezéreket, politikusokat ábrázoló portrék készíttetése mellett számottevően megnőtt az igény a nemzeti művelődés kiemelkedő múltbeli és kortárs személyeinek képzőművészeti megjelenítésére. Eder József Károlynak Schwartner Márton által megrendelt portréja „als Denkmal edelmüthiger Freundschaft, zur Vereinigung eines unserer würdigsten Gelehrten und zu Ehre der ungrischen Kunst, erschienen ist.” (ZU 1803.VI.383)Híres hazai tudósok, írók és költők portréi gyakran kerülnek könyv vagy folyóirat-illusztráció, illetve önálló metszet vagy kőnyomat formájában sokszorosításra. A Tudós Társaság a hazai művelődés legjelesebb képviselőinek portréit egybegyűjtő „szellemi pantheon” létrehozását kezdte meg.[9][91] Rombauer János, Donát János, Barabás Miklós, Simó Ferenc és Kovács Mihály korúk számos jeles irodalmárjának, tudósának, zenészének portréját festette meg. Ferenczy István Kazinczy Ferenc (1828), Dozsnyai Károly Liszt Ferenc (1848), Dunaiszky László pedig – többek között – Vörösmarty Mihály (1854) és Erkel Ferenc (1853) szoborportréját készítette el. Orlai Petrich Somának Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly – azaz a klasszicizmus és a romantika vezéregyéniségeinek – 1828-as találkozását ábrázoló festménye (1859)[10][92] az egységes nemzeti kultúra megteremtésének lehetőségét szimbolizálta.
 
*
 
          A művelődés felértékelődésével összefüggésben Európában a reneszánsz óta népszerűek voltak a tudományokra és művészetekre utaló allegorikus ábrázolások.[11][93] A művészetek pártfogása az uralkodói ideálképek kialakításakor a korábbi időszakokban alkalmanként összekapcsolódott a barbár törökök elleni fegyveres harc propagálásával. Bartholomäus Spranger Fama az Olymposzra vezeti a szabad művészeteket, köztük a festészetet című alkotásán[12][94] a törökök megjelenése „ebben a tematikai összefüggésben annak jele, hogy a prágai udvarban a török veszedelem tudata olyannyira általános érvényű volt, s azt a művészetek is olymértékben élték át, hogy a művészetek társadalmi rangjáért vívott küzdelem részévé is tették.”[13][95] A Sárvári Nádasdy-vár toronyszobájának lapos kupolájára 1769-ben a Tudományok és Művészetek allegóriáit festették fel.[14][96] Hasonló témájú grisaille-képpel díszítette Dorffmaister István 1791-ben a szombathelyi szemináriumi könyvtár olvasótermének mennyezetét.[15][97] 
          Minerva, Apolló, Hermész vagy Klió szerepeltetése a 18. századi hazai vonatkozású történeti forrásgyűjteményeket és történeti-földrajzi publikációkat díszítő allegorikus ábrázolásokon – Bél Mátyás Adparatusának[16],[98] Notitiájának vagy az osztrák Johann Georg Schwandter – Bél tanítványa és munkatársa – Scriptoresének[17][99] metszetillusztrációin – szintén a művelődés – ezen belül elsősorban a Történetírás – növekvő szerepére utal.
        Kedvelt témája volt az allegorikus ábrázolásoknak „kard és toll” említett irodalmi toposza is. Az 1751-ben Nagyszombatban, Szegedy János jezsuita tudós szerkesztésében megjelent Corpus Juris Hungarici illusztrátora Werbőczy István portréjának[18][100] bal felére fegyvereket, jobb felére könyveket, mécsest, okleveleket rajzolt.
           A „kard és toll” toposz képzőművészeti megjelenítésének sajátos típusaként értelmezhetjük azokat az ábrázolásokat, melyeken Mars, Bellona vagy Herkules illetve Minerva, Apolló vagy Hermész – azaz a vitézséget, hősiességet próbára tévő Háború és a tudományt, művészetet, mesterséget felvirágoztató Béke szerepelt együtt. A sajátos önértékkel bíró, egymással ellentétes értékrendet megjelenítő allegorikus alakok elhelyezésének, egymáshoz viszonyított helyzetének, méretének változása jelzi azt a módosulást, mely a vitézi és a művelődési eszmény társadalmi megítélésében koronként végbement. Az 1664-ben Nürnbergben megjelentetett Nádasdy-féle Mausoleum címlapján például a hangsúly egyértelműen Mars és Herkules monumentális, középponti alakjaira esik, Minerva és az Okosság (Prudenza)[19][101] allegorikus nőalakjai csupán a kép alján, jóval kisebb méretben tűnnek fel. A művelődés attribútumaival megjelenő Minerva méretében már nem, de elhelyezésével egy kicsit még háttérbe szorul az elesett törökökkel, fegyverekkel, hadijelvényekkel körülvett, teljes fegyverzetben ábrázolt Marssal szemben azon a Mátyás király apoteózisát ábrázoló rézkarcon[20][102] is, melyet Bél Mátyás Notitiája III. kötetének (1737) címlapja elé kötöttek.[21][103] A Notitia egy másik, Pozsony megye leírása előtt szereplő allegóriáján ugyanakkor már megszűnik ez a „hierarchia” – Mars és Minerva teljes egyenrangúságban került ábrázolásra a magyar koronázási klenódiumokat tartó, a nemzeti címerrel díszített emelvény jobb és bal oldalán. Mars mellett halott és rabláncra fűzött törökök, Minerva közelében pedig a művészetek és a tudományok attribútumai – könyvek, térképek, földgömb, zeneszerszám – láthatóak.[22][104] Az értékrend radikális változását, a művelődési eszmény 19. századi előretörését jelzi, hogy Balkay Pál 1820-ban készült Allegória a Tudománynak és szép mesterségnek emlékezetére (Béke áldásai) című festményén[23][105] – melynek egyik jelentésrétegét a harci erények és a békében virágzó szelíd tudományok közötti, a kép tanúsága szerint a művész korában az utóbbiak győzelmét hozó vetélkedés adja – az Apolló, Minerva és a múzsák által védelmezett „kis magyar géniusz könnyedén teríti földre a mogorva Marsot, aki a viszálykodás nyilait bosszúsan töri ketté.”[24] [106]
 
         Az akadémiai, egyetemi allegóriákon – melyek a művelődési témát jellegüknél, funkciójuknál fogva mintegy „hivatalból” ábrázolták – Minerva vagy Apolló szerepeltetése mellett gyakran történt utalás – címerek, jelvények, nevek formájában – a fejedelmi, főúri támogatókra. A királyi intézmények feletti fejedelmi pártfogást jeleníti meg például Minerva alakja Czetter Sámuel 1806-os, a II. Ratio Educationis címlapját díszítő akadémia-allegóriáján, melyen az istennő előtt „a felnevelésre váró tudományok allegorikus gyermekalakjai játszadoznak.”[25][107]
         A 19. századi hazai művelődési allegóriák a képi hagyományokból egyes elemeket – például a művészet védelmezőjeként szereplő Minerva, illetve Apolló alakját, vagy a művészetek és a tudományok felnevelésre váró, oltalomra szoruló kisgyerekként, ifjúként való ábrázolását[26][108] – átvettek. Míg azonban a Művészet megvédelmezésének, támogatásának igénye a korábbi időkben – mint erre Pigler Andor a pártfogolásra szoruló, az Irigység vagy a Tudatlanság által megtámadott Művészetet megjelenítő, a 17–18. századi akadémiai művészek által kedvelt ábrázolások elemzésekor rámutatott[27][109] – elsősorban a kötött céhviszonyok között dolgozó mesterek és a szabad művészeteket gyakorló akadémiai művészek közötti ellentétből fakadt, a 19. századi hazai művelődési allegóriákon a kisgyerekként vagy ifjúként ábrázolt Művészetek és Tudományok oltalmazásának motívuma az eddig az ország történelmi körülményei miatt kibontakozni, fejlődni képtelen művelődés elindításának és felnevelésének szükségességét szimbolizálta. A hazai „művészetek ápoló dajkáit” keresték – mint láttuk – a szoboregyletet létrehozó hazafiak.[28][110]
         A 19. században az üldözés motívumának – igaz, megváltozott tartalmú – továbbélésére is találunk példát. A nemzeti művészet megteremtésén fáradozó művész támadói, gáncsolói immár nem elsősorban a féltékeny szakmabeliek, hanem a túlzott elvárásokat támasztó szigorú, kíméletlen kritikusok. Hazai szobrászat – írja Célkuti Züllich Rudolf – századokon keresztül nem volt, Ferenczy volt az első, „a részvétlenség ez áldozata, a bírálgató megtámadások ezen vértanúja! S tán épen e két sötét üldöző szellem egyesült hatásának tulajdonítható műveinek csekélyebb sikerültsége.”[29][111] Ferenczy – írta a szobrász halála után az egykori hű barát, Fáy András is – „éveken át czéltányéra s végre áldozatja volt a balsors és jóakarat-hiány üldözéseinek.”[30][112] A kultúra ellenségeit – a vadság és a tudatlanság szellemét – eltipró, letaszító isteni védelmezőnek az Utolsó ítélet, illetve általánosabban a „Jó győzelme a Gonosz felett” „kerettémára” visszavezethető motívuma[31][113] jelenik meg Than Mór A műveltség diadala című, a Nemzeti Múzeum lépcsőházát díszítő falképén. A pajzsot – tehát a harcias Minerva attribútumát – viselő, egy földön heverő, félmeztelen férfira taposó trónoló nőalak mellett két – már nem kisgyerekként, hanem felserdült ifjúként ábrázolt, a művészetet és a tudományt megszemélyesítő – géniusz áll.[32][114]
          A nemzeti öntudat erősödését tükröző szemléleti változást jelez, hogy a 19. századi hazai művelődési allegóriákon megjelenő Minerva, Apolló, Pannónia vagy Hungária többnyire már nem általában a művészeteket és a tudományt, hanem hangsúlyozottan a nemzeti művelődést pártolja. Balkay Pál említett festményén Minerva és Apolló a kép centrumában elhelyezett, múzsákkal körülvett, gyermekként ábrázolt magyar géniuszt védelmezik.[33][115] Johann Ender reprezentatív Akadémia-allegóriáján (1831) Hébe a tudomány és művészet italával kínálja a sasként ábrázolt magyar nemzetet. „A Nemtő által felébresztett és munkásságra, előhaladásra serkentett Pannónia” című, 1835-ben készített, kallódó festményét Schoefft József Ágost Széchenyi Istvánnak ajánlotta.[34][116] A megkoronázott Pannónia pártfogolja a hazai tudományokat és a művészeteket a Nemzeti Múzeum lépcsőházának Than Mór és Lotz Károly által 1876-ban befejezett falképén is.   
           A művelődési eszmény erősödését jelzi, hogy a Pannónia vagy Hungária ábrázolások, illetve leírások hagyományos ikonográfiai típusai[35][117] a 19. században gyakran a honi művelődési viszonyokra történő utalásokkal bővültek, gazdagodtak. A nemzetet, vagy a hazaszeretetet jelképező nőalak hol a művészetek, tudományok pártfogójaként, hol – például Minerva társaságában ábrázolva – a művelődési törekvések pártfogoltjaként jelenik meg.
         A művelődési utalásokat tartalmazó Hungária vagy Pannónia leírások és ábrázolások gyakori eleme – néha a művészeteket jelképező, gyermekként ábrázolt géniuszokkal összekapcsolódva, néha önmagában – a fátyol, az elfátyolozás, vagy a lepel felfedése.[36][118] A motívum – az ország, vagy a nemzet perszonifikációjának ikonográfiai típusához hasonlóan – korábbi képi és irodalmi hagyományokra tekint vissza. Fekete lepel borítja az alvó (gyászoló?) Hungária fejét Johann Georg Schwandtner Scriptoresének említett metszetén. Megállt előttem – olvashatjuk Horváth Ádám egyik „álmának” leírásában – „...egy el-takart ábrázatú Aszszony, kinek a’ vékony fátyol alól ki-tündöklött drága gyön­gyös Pártája – jobb kezében egy kettős keresztet tartott – a’ Magyar Pártából, és kettős Keresztből észre vettem: ki légyen?...” (BMM 1789.III.53–54) A gyászlepel motívumával találkozunk Bajza József A’ mohácsi nap’ harmadik századán. 1826. Augusztus’ 29. című költeményében: „Főd koszorúját / Te ó szent / Hon-Géniusz! / Gyászlep takarja: / De arczodon / Csendes hajnal / derül, / És kéjlobogva /Felleng tekinteted / A’ szép jövendő / Fényárjain. / Leszállsz feledség’ / Éjébe rejteni / A’ messze század’ / Bús képeit – ...”[37][119]
         A félrevont lepel vagy fátyol motívuma a művelődési allegóriák legtöbbjén[38][120] az eddig sötétségben – vagy legalábbis félhomályban – lévő, gyakran támogatásra, védelemre szoruló kisgyermekként ábrázolt hazai művészet és tudomány napvilágra kerülését, fejlődésének, felvirágzásának megindulását jelképezi. Peter Fendinek és Moritz von Schwindnek az Auróra 1824-es, illetve 1827-es évfolyamában megjelent metszetillusztrációin a haza nemtői veszik oltalmukba „a mesterségek és művészetek gyermeki képviselőit.”[39][121] Fendi metszetén – olvashatjuk a kép egykorú magyarázatában – „Szőlő és kalász, mint földművelésünk’ példázati közzül emelkedik-fel Magyarország’ Géniusza és szelíden bájleplét lebbenti-el a’ szépművészetek: tudniillik költés’, muzsika’ és rajzolás’ geniuszairól.”[40][122] A hazaszeretetet jelképező nőalak karjára vetett lepel alól bújik elő – szinte félénken – a művelődés, a művészetek (kezében lantot tartó) géniusza Schwindnek a múltat példázó romos épület előtt játszódó allegorikus jelenetén.[41][123] Johann Ender 1831-ben befejezett Akadémia-allegóriájához készített egyik vázlaton Minerva leplet, fátyolt emel fel Pannónia fejéről, miközben a tudomány csillagára mutat.[42][124] Az allegorikus jelenet végül az elkészült – a megrendelő Széchenyi István által a tudós testületnek ajándékozott – képen ábrázolt pajzsra került, melyen „Athéné-Minerva a tudatlanság fátylát lebbenti fel az ifjú Pannónia-Hungária fejéről.”[43][125]
          A művészetek és a tudomány jövendő pártfogását jelképezi a korabeli kritikus szerint az arc elől félrevont fátyol Ferenczy István Pannónia című szobrán. „Egy ehez méltó darabot ád egy orjási (colossalis) mellkép: a’ haza, Pannonia név alatt.
        Fejetetején állanak a’ várak falai, az erősséget czimerezvén. A’ fejét borító fátyolt egy koszorú szorítja, melly buza-kalásszal és szőlő-gerezddel vagyon ékesítve. Ez jelenti a’ hazánk termékenységét és gazdagságát. Felemelt balkezével épen félre vonja ábrázata előtt lebegő fátyolát, mintha felfedeztével azt akarná mondani: hogy ha eddig elé a’ világ előtt csak ereje és kincsei voltak ösmeretesek, most bár a’ szép művészetek’ érdemesítése, és a’ tudományokra törekedése is tudva lenne, hogy így nem csak külső, hanem belső becse is pártfogóra találhatna...
        ...A’ méltóság, nemes tekintet, és a’ jósággal párosodott felség lelkesítik ezt a’ haza nagyságát és szépségét ábrázoló képet. Elrendeltetése annak még nincsen, a’ művész csak ön akaratából készítette, hogy azt egykor a’ haza’ szent oltárára letehesse.” (TGY 1828.XII.130–131)[44][126] Fátylakba burkolt nőalak jelképezi a Tudományt a Magyar Tudományos Akadémia mennyezetének allegorikus ábrázolásán is.
         A művelődési allegóriák közé sorolhatjuk Ferenczy István Pásztorlányka (A szép mesterségek kezdete) című, 1820–1822 között Itáliában faragott márványszobrát (Magyar Nemzeti Galéria). Bár a hazai szobrászat megteremtésének feladatát önmaga elé tűző ambiciózus művész az ókorig – Plinius Historia Naturalisáig – visszanyúló írásos hagyományokra épülő motívumot dolgozott fel,[45][127] a kortársak a műalkotást a nemzeti művelődés elindulásának allegóriájaként is értelmezhették.
          A szárnyas nőalak által védelmezett, támogatott gyermek géniuszok európai ábrázolási tradícióját követte Brocky Károly A zene és a festészet bemutatása és megkoronázása a költészet által című művelődési allegóriáján.[46][128] A műfaj 19. századi hazai népszerűségét jelzi, hogy az allegorikus ábrázolások – többek között például a Ferenczy Pásztorlánykájában is feldolgozott „művészet kezdete”-motívum[47][129] – a nemzeti művelődés historikus eseményeivel egyenrangú, hangsúlyos szerepet kaptak a Nemzeti Múzeum lépcsőházának kifestésében. Művelődési allegóriák is díszítik az Akadémia dísztermét, illetve az Operaház belső terét.
 
*
 
         A művelődés felértékelődése – a vitézi, hősi eszményre épülő ideálképek említett módosulásával összhangban – a régebbi hazai uralkodók tudomány- és művészetpártolásának képzőművészeti ábrázolásában is nyomon követhető. Az egyházat mint kultúrateremtő és kultúraközvetítő intézményt népszerűsítették Dorffmaister István soproni festő Szent István megalapítja a pannonhalmi apátságot,[48][130] I. András visszaállítja a kereszténységet,[49][131] III. Béla megalapítja a szentgotthárdi ciszterci apátságot,[50][132] illetve III. Ferdinánd adománylevelet ad a nagyszombati papi szemináriumnak[51][133] című alkotásai.[52][134] „A művelődéstörténeti témák közé kell számítanunk a vallásosból... világiasodott Szent István-keresztsége témát, mely Szent Istvánnak népünket az európai kultúrába olvasztó tevékenységét jelképezi...”[53][135]
         A személyes indulatok fölé emelkedő művészetszeretet jelképeként értelmezhető az az 1815-ben készült, szentimentális hangvételű metszetillusztráció, mely a Janus Pannonius koporsójánál könnyekre fakadó Mátyás királyt ábrázolja.[54][136]
       Orlai Petrich Soma Nádasdy Tamás nádor és erdősi Sylvester János a sárvár-újszigeti nyomdában (1855),[55][137] illetve Nádasdy Tamás és Tinódi (1855) címmel festett képeket.[56][138] Az osztrák Johann Nepomuk Geiger Mátyás királyt tudósai és művészei körében ábrázolja (1863).[57][139] A Mátyás-kor művelődési eredményeinek bemutatása fontos szerepet kap a Nemzeti Múzeum lépcsőháza kifestésében,[58][140] s a tudósok és művészek között ábrázolt Mátyás lesz a központi alakja az Akadémia dísztermében található egyik falkép-kompozíciónak is. A „Bethlen Gábor tudósai között” témát Madarász Viktor[59][141] és Dósa Géza dolgozta fel (1870).[60][142]
         A krónikás hagyományban testi-lelki torzszülöttként megjelenő Könyves Kálmánt[61][143] számos 19. századi képzőművészeti alkotás – például Célkuti Züllich Rudolf Kálmán király eloltja a boszorkánymáglyát című, elkallódott kandalló-domborműve, melyet Nádasdy Lipótné a Nádasdyak pesti palotájába rendelt meg,[62] [144] Than Mór Kálmán király megtiltja a boszorkányégetést című falképe a Nemzeti Múzeum lépcsőházában, vagy Lotz Károlynak a Tudományos Akadémia dísztermét díszítő falképe – már a művelődés és a tudomány felvilágosult támogatójaként ábrázolta. 
         Egy ismeretlen mester által készített, Kálmán király a törvénybúvár című, Az Ország Tükre 1863. évfolyamában[63][145] megjelent metszeten ugyanakkor nem a fejedelmek kulturális reprezentációjának szokásos ábrázolásával, hanem a bensőséges biedermeier polgári életkép hagyományainak továbbélésével találkozunk. Éppúgy, mint Than Mór Vitéz János a latin nyelvre oktatja Hunyadi Jánost című, 1882-ben az Ipolyi Arnold történeti festészeti díjat megnyerő alkotásán,[64][146] mely „a váradi püspök szellemi műhelyének környezetében bensőségesen oktató és befogadó kettőssel nem a reprezentatív mecenatust, hanem a tudás irányába tett tiszteletreméltó egyéni erőfeszítést örökíti meg.”[65][147]
           A kortárs vagy közelmúltbeli uralkodók kultúrapártolását nemcsak historikus (József nádor a Nemzeti Múzeum alapítása című falképen a Nemzeti Múzeum lépcsőházában),[66][148] hanem allegorikus ábrázolásokkal is hangsúlyozták. Az Aurora 1823. évi egyik metszetét a szerkesztő így magyarázza: ez az allegória „nyelvünk’ tenyészetét képezi, melly most a’ felséges Uralkodó Ház’, és Hazánk’ szeretett Nádorispánja’ kegyelmes pártfogása alatt, fentebb díszre hajnallott.” A napfelkeltének, a szétömlő, világosságot adó napsugárnak felvilágosodás-kori, de a haza új felvirágzásában bízó reformkorban is jól adaptálható motívuma a nádor mellszobrát ábrázoló allegorikus metszet leírásában is feltűnik: „...dicső Nádorunk melyszobra szerteömledező sugárzattal áll a’ tudományokat és szép művészeteket képező jelek között.”[67][149]
 
          A művelődési eszmény erősödése az emlékműszobrászat tematikájában is változásokat hozott. Míg a korábbi időszakban szinte kizárólag uralkodókat vagy hadvezéreket tiszteltek meg emlékművekkel, a 18. századtól kezdve Európában kezd elterjedni az ún. kulturális emlékművek állításának szokása is.[68][150] Módosul az emlékműállítás funkciója is: az emlékművek célja már nem csak a kiemelkedő események és személyek példaadó emlékének megörökítése, hanem a nemzet kulturális identitásának kifejezése is. „Midőn valamelly nép szellemi hatalma öntudatra jut s ezen szellemi öntudat nyilatkozni törekszik, akkor ébred benne a vágy, hogy rendkívüli eseményeknek, véghezvitt nagyszerű tetteknek, vagy egyes embereknek, kikhez kegyelet, hála, tisztelet köti e népet – dicsőitésére, öröklő emlékezetbeni tartására valamely maradandó, szilárd jelt állítson...Az emlék a művészet első szüleménye, valamint azon érzemény, ama szellemi törekvés a művészet első indoka.”[69][151]  
         A 19. század elején a keszthelyi Georgiconban tartott irodalmi összejövetelen – a művelődési vonatkozású emlékkultusz korai példájaként – Gyöngyössy István költő emlékére egy felkoszorúzott berkenyefát ültettek el. 1830-ban megfogant Kisfaludy Károly emlékművének terve, s 1843-tól gyűjtenek Berzsenyi Dániel emlékszobrára is. Az 1846-ban Döbrentei Gábor elnökletével megalakult Szoborcsarnokot Létesítő Egylet tervei között Hunyadi János, Dobó István, Zrínyi mellett Janus Pannonius szobrának elkészítése is szerepelt.[70][152] Ferenczy István 1846-ban Kölcsey Ferenc egészalakos ülő szobrát, Dunaiszky László Lendvay Márton színész, Célkuti Züllich Rudolf pedig Katona József és Kisfaludy Sándor (1860) emlékszobrát készítette el. Vay Miklós Berzsenyi Dánielt ábrázoló mellszobra (1860) a Nemzeti Múzeum kertjébe, Vörösmarty-emlékszobra (1865) pedig Székesfehérvárra került.[71][153]
         Ebből a felsorolásból is kitűnik ugyanakkor, hogy bár az 1830–1840-es évektől a képzőművészet egyre inkább a művelődés elfogadott, közérdeklődést kiváltó területe lesz – erre utal Ferenczy István, Barabás Miklós és Markó Károly akadémiai tagsága – az irodalom, a költészet és a színjátszás a társadalom megítélésében még mindig fontosabb helyet foglaltak el a képzőművészetnél.   
            A 19. század emlékműszobrászatában az uralkodó-ideálképeknek a tudományok és a művészetek támogatására irányuló vonulatát elmélyítő említett módosulás is nyomon követhető.[72][154] A Mátyás-emlékmű első tervén „külön képmezőben rajzolta meg Ferenczy a sírkamra túlsó oldalára tervezett reliefet, mely Mátyást tudósai, művészei körében”, a „szép és jó tudományok ápolójaként” ábrázolja.[73][155] Az emlékmű egyik fennmaradt részlete is a Tudomány allegóriáját ábrázolja.[74][156] „Jellemzetes Mátyásra nézve” – írja Henszlmann Imre is Alexy Károly tervéről, melyet Ferenczy szobra helyett ajánlott – „hogy könyvre támaszkodik, holott máskülönben királyaink támasza a kard volt...”[75][157]
 
*
 
          A művelődési eszmény képzőművészeti megjelenítése – ezt jelzik a néha magán, néha közösségi megrendelésű, de mindenképpen közterekre, nyilvános helyekre szánt kulturális emlékművek is – az intézményi, vagy állami megrendelésre készült ún. hivatalos művészet alkotásaiban, legreprezentatívabb formában a 1860-as évektől felvirágzó monumentális falképfestészetben is fontos szerepet kapott.[76][158] Nemcsak a hadi dicsőség, a vitézség ábrázolása, hanem a művelődési vonulat is előtérbe került Than Mór Attila lakomája című, egykor a Vigadó „Csemegetárát” díszítő falképén.[77][159] A művész a római követek tiszteletére rendezett lakoma Priszkosz rétor-féle leírásából azt a jelenetet festette meg, melyben a hunok hadi erényeit megéneklő két költő dalai elragadtatják, csodálatra késztetik a hallgatóságot.[78][160]
         Az intézmény közművelődési funkciójának megfelelően a nemzeti és az egyetemes kultúrára vonatkozó allegorikus (Pannónia megkoszorúzza a tudomány és a művészet géniuszait, A műveltség diadala, A Fantázia, stb.) illetve a hazai művelődés történetéből vett jelenetek (Szt. István iskolákat alapít, III. Béla meghonosítja az írásbeliséget, Mátyás király tudósai és művészei körében, Nádasdy Tamás és Tinódi Lantos Sebestyén, A Nemzeti Múzeum alapítása, stb.) voltak többségben – a nemzet kulturális legitimációjának látványos kifejezéseiként – a Nemzeti Múzeum lépcsőházának festészeti díszítésében.[79][161] A nemzet múltjának bemutatására szolgáló egyik első, A magyarok az őshazában a táltos regéit hallgatják Attila birodalmáról című jelenet – Than Mór Attila lakomája című kompozícióihoz hasonlóan – a nemzetnek a költészet, tágabb értelemben a művészetek, a kultúra iránti, már a legkorábbi időkben is megnyilvánuló érzékenységét, érdeklődését volt hivatva demonstrálni. S egyben persze cáfolni azokat a – mint láttuk, már Thuróczynál és Werbőczynél is feltűnő – korábbi nézeteket, melyek szerint a régi magyarok csak a karddal, azaz a harccal, háborúskodással foglalkoztak. A nemzeti kultúra folytonosságának gondolata volt a vezéreszméje a múzeum lépcsőházába tervezett fríznek is, mely – az alkotók szándéka szerint – „mint egy fényes diadalmenet...a magyar nemzet művelődése történetének főbb mozzanatait ábrázolja...”[80][162]  
         A nemzeti művelődésnek a legkorábbi időkig visszanyúló hagyományát és jelenkori diadalát kívánta bemutatni a „nemzeti tudomány ékes”, a „magyar közszellem jelen fejlettségének maradandó emlékül szolgálni” hivatott háza – melybe „a tudomány diadallal tartja bevonulását”[81][163] – vagyis a Magyar Tudományos Akadémia első emeleti reprezentatív dísztermének Eötvös József, Trefort Ágoston, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Fraknói Vilmos programja alapján 1887 és 1891 között Lotz Károly által három fázisban elkészített kifestése is.[82][164] A hazai művelődés számos név szerint vagy művei alapján ismert képviselőjének – krónikaíróknak, jogtudósoknak, hitvitázóknak, bibliafordítóknak, költőknek, nyelvészeknek – portréjából összeálló nemzeti művelődési Pantheon – mintegy a korábbi hazai kétségeken felülemelkedve,[83][165] s a külföldi bírálatokat cáfolva – a nemzeti kultúrának az államalapítás korától kezdődő folyamatosságát és magas színvonalát hirdeti, reprezentálja. Bár a falképek tárgyát – Ipolyi Arnold javaslatára – az irodalomtörténetből vették,[84][166] a hazai művelődési hagyományok sokoldalúságát – többek között – az I. István által alapított székesfehérvári székesegyház, a Nagy Lajos-kori pécsi egyetem, illetve a váradi Szent László szobor modelljének, egy középkori freskófestőnek vagy a pozsonyi Academia Istropolitana alapítólevelét tartó Vitéz Jánosnak az ábrázolása jelzi.
        Az Akadémia dísztermének „a műveltség magyar hőseinek hosszú sorát”[85][167] (pl. Hartvik püspök, Rogerius apát, Anonymus, Michael de Hungaria, Temesvári Pelbárt, Janus Pannonius, Werbőczy István, Verancsics Antal, Ilosvai Selymes Péter, Balassi Bálint, Rimai János, Pázmány Péter, Faludy Ferenc stb.) megörökítő kifestése – éppúgy, mint a Nemzeti Múzeum lépcsőházi falképeinek programjában olvasható, művelődéstörténetünk kiemelkedő személyeit felsoroló hosszú névsor[86][168] – szinte összegzése azoknak a 18. században meginduló hazai forrás- és emlékkutatásoknak, melyek a honi művelődés eredményeinek feltárására, bemutatására és rendszerezésére irányultak, s melyek részben az északi kultúra eredményeit összegyűjtő, az itáliai művelődés egyeduralmát cáfoló 16. századi német humanisták hagyományát követték.[87][169] A nemzeti Pantheon jelleget erősíti az is, hogy az Akadémia dísztermének programját kidolgozók nem ragaszkodtak a történeti-kronologikus sorrend betartásához – vagyis egy-egy király korát bemutató képen alkalmanként korábban vagy később élt személyt is ábrázoltak. A korábbi hagyományokra támaszkodik a kultúrát támogató fejedelmek személyének kiválasztása is – a hazai művelődést pártoló uralkodók közül a régebbi leírások és ábrázolások is – mint láttuk – leggyakrabban a két művelődési intézmény kifestésében is központi helyet elfoglaló I. Istvánt, Könyves Kálmánt,[88][170] Nagy Lajost és Mátyás királyt örökítették meg.
         Az Akadémia homlokzatán elhelyezett, a tudomány és a művészet kiemelkedő külföldi és hazai személyiségeit (Newton, Raffaello, Galilei, Révai Miklós, Descartes, Leibniz) ábrázoló szobrok ugyanakkor a hazai művelődés fejlesztése mellett az egyetemes emberi kultúra megőrzésének fontosságát is hangsúlyozták.[89][171]
         Ezek a monumentális alkotások az általuk díszített, a nemzet kulturális reprezentációját kifejező pompás épületekkel[90][172] együtt – európai rokonintézményeikhez hasonlóan – azt voltak hivatva kifejezni, hogy a művelődés többé nem egyének vagy exkluzív, művelt társaságok kiváltsága, hanem a tágabb közösség, a nemzet kulturális örökségének, értékrendjének része.[91][173] A korábban jórészt elzárt gyűjteményekben őrzött emlékanyag nyilvános bemutatásával, illetve a tudósok társaságának intézményesítésével a nemzet kulturális legitimációjának látványos, a külföld felé is felmutatható széleskörű reprezentálását valósították meg. Than Mórnak a Nemzeti Múzeum lépcsőházát díszítő, említett allegorikus ábrázolásán Pannónia immár nem leple, vagy fátyla alatt védelmezi, hanem öntudatosan koszorúkkal illeti, azaz elismeri a felserdült ifjakként ábrázolt hazai művészetet és tudományt. Koszorúkat nyújt át Hungária a művészeteket, a tudományokat és a mesterségeket jelképező allegorikus alakoknak a Nemzeti Múzeum homlokzati timpanonjának díszítésén is.
         A nemzeti kultúra fejlesztésének szükségességét hangoztató, kard és toll vetélkedésében az utóbbi győzelméért harcoló felvilágosodás- és reformkori mozgalom – éppúgy, mint a művelődési eszményt allegorikus vagy történeti képekkel megjelenítő metszetek, festmények – úgy vélem – szellemi és szemléleti előkészítői voltak a Magyarországból „államnemzet” helyett „kultúrnemzetet”[92][174] teremteni kívánó oktatási és művelődési reformoknak. A folyamat kezdetén történeti publikációkban és irodalmi almanachokban közölt metszetillusztrációk, csúcspontján pedig a nemzeti műveltség diadalát ábrázoló, illetve a hazai kulturális hagyományok ezeréves folyamatosságát[93][175] hangsúlyozó, a hivatalos, állami művészet rangjára emelt monumentális, reprezentatív fal- és mennyezetképek álltak. 
 
Újságok és folyóiratok rövidítései
 
A                             Aurora (1822–1831)
APA            Allergnädigst privilegierte Anzeigen aus sämmtlichen kaiserl. königl.                           Erbländern (1771–1776)
BMH                        Bécsi Magyar Hírmondó (1792–1803)
EV                            Ephemerides Vindobonenses (1776–1785)
GB                            Gemeinnützige Blätter (1811–1848)
HM                           Hasznos Mulatságok (1817–1842)
HT                            Hazai Tudósítások (1806–1808)
HKT                         Hazai és Külföldi Tudósítások (1808–1848)
MGY                        Mindenes Gyűjtemény (1789–1792)
MK                           Magyar Kurír (1786–1834)
MU                           Merkur von Ungarn (1786–1787)
PZ                             Pressburger Zeitung (1764–1849)
S                               Sokféle (1791–1808)
TGY                         Tudományos Gyűjtemény (1817–1840)
VAU                        Vaterländischer Almanach für Ungarn (1821)
ZU                 Zeitschrift von und für Ungern zur Beförderung der vaterländischen Geschichte, Erdkunde und Literatur (1802–1804)
 
                                                              
                                                                                Papp Júlia


[1] A 19. századi hazai művelődéstörténeti témájú ábrázolásokról: Keserű Katalin: Orlai Petrics Soma (1822–1880). Budapest 1984. 55–59.; : A történelmi festészet az önkényuralom idején. Az 1850-es évek történelmi festészete. Új Művészet 2000. Február 4–7. Művelődési témák képzőművészeti ábrázolásával természetesen már korábban is találkozunk. Szegedy János 1751-ben Nagyszombatban kiadott Corpus Iurisának egyik illusztrációján például Mátyás király mögött a Corvina könyvtár interieur-je látható. Rózsa György: Magyar történetábrázolás a 17. században. Budapest 1973. 76. A tudományokat szimbolizáló épületdekoráció díszítette a pozsonyi püspöki palotát. Nagy Barna: Pozsony plasztikája a Donner és Messerschmidt közötti időszakban. Komárom 1936. 29.; Művészet Magyarországon 1780–1830. Szerk, Szabolcsi Hedvig és Galavics Géza. Katalógus. Budapest 1980. 109.
[2] Buzási Enikő: A barátság-motívum térhódítása a 18. századi magyar portréfestészetben. Művészettörténeti Értesítő 1984/3. 213.
[3] Cennerné Wilhelmb Gizella: Új portréműfajok a 18. századi magyarországi festészetben. Ars Hungarica X. 1982/2 169–177.
[4] Buzási: i. m. 1984. 223.
[5] Bél az Andreas és Joseph Schmutzer által készített portrén kívül ugyanebbe a kötetbe egy másik, a pozsonyi Kaltschmidt által készített arcképét is beleköttette. A tudós ezen a képen is könyvet és írótollat tart a kezeiben. Bél Mátyás: Notitia Nungariae novae historico-geographica...Viennae 1735. I. kötet.
[6] Rózsa György: Grafikatörténeti tanulmányok. (Művészettörténeti Füzetek 25.) Budapest 1998. 130. kép, 40. o.
[7] 1795–1796. MNG Ltsz.: 55.386
[8] Gonda Zsuzsa: A bécsi Dioszkuroszok. Johann Nepomuk és Thomas Ender művészi pályája. In: Johann Nepomuk Ender (17931854) Thomas Ender (17931875) emlékkiállítás. Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény. 2001. februármájus. Kiállítási katalógus. Szerk, Papp György Gábor. Budapest 2001. 18. „Uralkodóhoz hasonló méltóságteljes beállításban”, de Minervának, a tudományok és a szépművészetek védelmezőjének, támogatójának szobra előtt ábrázolta Johann Ender Metternich kancellárt is azon a festményen (1835), mely a bécsi képzőművészeti akadémia kurátori posztján eltöltött negyedszázad jubileuma alkalmából készült. i. m. 21.
[9] A kulturális élet nagyjait ábrázoló nemzeti pantheonnak az Akadémia és a Nemzeti Múzeum égisze alatt történő létrehozásáról l. Szabó Júlia: Minerva és Pannónia. In: A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században. Budapest 1992. 12–19.
[10] Széphalom, Kazinczy-mauzóleum.
[11] A Múzsák kútja (Fons Musarum) ékesítette Oláh Miklós leírása szerint Mátyás korában a visegrádi palotaegyüttes egyik teraszát. Balogh Jolán: Mátyás király és a művészet. Budapest 1985. 240–241. A múzsák „leírásával” díszítették az egykorú leírás szerint a pápai Esterházy-kastély „boltos házának” mennyezetét. A magyarországi művészet története. Főszerkesztő: Fülep Lajos. Budapest 1970. I. 275.
[12] 1597, Bécs, Albertina
[13] Galavics Géza: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzőművészet. Budapest 1986. 33.
[14] A mennyezetképet korábban Dorffmaister István munkájának tartották (Garas Klára: Magyarországi festészet a XVIII. században. Budapest 1955. 105, 192), a szakirodalom ezt az állítást újabban megkérdőjelezi. Boda Zsuzsanna: Dorffmaister István világi falképei – kastélyok, középületek dekorációja. In: „Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása – Gedenkausstellung von Stephan Dorffmaister. Katalógus. Szerk, Kostyál László, Zsámbéky Mónika. (Szombathelyi Képtár; Soproni Múzeum; Burgerländisches Landesmuseum, Eisenstadt; Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg 1997–1998) 185.
[15] Boda: i. m. 1997–1998. 195. A Szőlőmű­velést, a Marhatenyésztést, a Kereskedést, illetve a Tudományt és a Mesterségeket jelképező allegorikus ábrázolások díszítették – a „vitális-naturális” és a művelődési értékszféra korabeli komplexitásának jeleként – Balla Antal mappáját. (BMH 1795.II.800) A Ferenc császár névnapja alkalmából a bécsi Burg udvarán elhelyezett, Johann Martin Fischer által tervezett kút attribútumai az „Austriai Nemzetnek a’ Tudomány és Mes­terség eránt való buzgóságát jelentik.” (HKT 1812.II.275)
[16]Adparatus ad historiam Hungariae, Pozsony, 17351746.
[17]Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini. Viennae, 17461748. I-III. kötet.
[18] I. kötet, 5.
[19] „Nő...amint egy tükörben szemléli magát. Karjára kígyó tekeredik.”Cesare Ripa: Iconologia. Budapest 1997. 494.
[20] Balogh Jolán: Mátyás király arcképei. In: Mátyás király. Emlékkönyv születésének ötszázéves fordulójára. I. kötet. Szerk, Lukinich Imre. Budapest 1940. 522.; Jávor Anna: A Donner-évforduló művészettörténeti eseményei. Művészettörténeti Értesítő 1995. 308.; Mikó Árpád: Imago Historiae. Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria kiállítási katalógusa. Szerk, Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Budapest 2000. 41.  
[21] Mátyás hadi, vitézi illetve „tudománytámogatói” erényeinek hangsúlyozása – mint láttuk – a Mausoleum szerzője számára is egyaránt fontos volt.
[22] Bél: i. m. 1735. I. kötet 1. Nemcsak a „vitális-naturális értékszféra” preferenciáját hangsúlyozó „Fertilitas Hungariae” (Magyarország termékenysége) toposz képzőművészeti megjelenítéseként, hanem egyfajta művelődési allegóriaként is értelmezhetjük azt a rézmetszetet, mely a Notitia I. kötetének címlapja előtt – Bél Mátyás portrájával szemben – található. A folyamistenekkel, bőséget jelképező allegorikus nőalakokkal, halat fogó puttókkal körülvett Hungáriának Hermész Magyarország térképét mutatja. A trónoló nőalak lábainál ülő Történetíró-geográfus kezében hatalmas könyvet tart, lábainál régi pénzek, könyvek, illetve körzővel mérő, rajzoló puttók láthatók. Ő az, aki – Hungáriának szolgálva – felkutatja, felméri és könyvben megörökíti mindazt, ami az ország történetére, gazdagságára, fekvésére vonatkozik. Alakja – arcéle, hajviselete – hasonlít Bél Mátyásnak a könyvben található portréira, csak kissé fiatalabb „kiadásban”.
[23] MNG Ltsz.: 3104. Művészet Magyarországon... i. m. 1980. 209.
[24] Sinkó Katalin: Néhány magyar akadémia-allegória. Művészettörténeti Értesítő 1984/3. 171. Hangsúlyozni kell természetesen, hogy „Háború” és „Béke” vetélkedése – mint láttuk – alkalmanként már korábban is Minerva-Sapientia győzelmével ért véget: „Mert illő, hogy az ész Marsot megelőzze imigyen, / s hősi csatát szépen zengjen a múzsacsapat...” – írta a 16. századi humanista költő. Janus Pannonius... i. m 1982. 290.
[25] Sinkó Katalin: i. m. 1984. 169.
[26] A tudományok és művészetek gyermekekként ábrázolt allegorikus alakjai veszik körbe Pallas Athénét a szombathelyi szeminárium könyvtártermének említett, Dorffmaister által festett grisaille-képén (1791) is. Boda: i. m. 1997–1998. 195.
[27] Pigler Andor: A pártfogolt művészet. Művészettörténeti Értesítő 1954/1. 3–19.
[28] Honderű 1846. II. 36.
[29] Célkuti: i. m. 1860. 2.
[30] Fáy: i. m. 1860. 177.
[31] Dorffmaister Istvánnak a soproni városháza tanácstermét díszítő, Schilson János királyi biztos apoteózisát ábrázoló egykori mennyezetképén (1782) Kronosz a mélységbe taszítja az Irigység és Gonoszság figuráit. Boda: i. m. 1997–1998. 183. Johann Schilson királyi tanácsos részt vett a Mária Terézia halálának emlékére Orczy László költségén készített rézmetszet programjának kialakításában is. Papp Júlia: „...Ein Denkmaal, welches auch die Nachwelt noch bewundern wird...” (Sajtóhírek 18. század végi hazai monarchikus „emlékművekről.”) Művészettörténeti Értesítő XLIX. 2000, 1–2. szám. 123.
[32] A nőalak másik kezében „fennen lobogtatva” tartott „világító fáklya” – a felvilágosodás kedvelt szimbóluma – az Auróra 1823. évfolyamának címlapképéhez hasonlóan – azt a fényt jelképezi, melyet a művészetek és a tudományok felvirágzása a nemzet életébe hozhat. Falfestmények a nemzeti muzeum lépcsőháza számára. Tervezték Than Mór és Lotz Károly. = Műcsarnok 1868. I. évf. 5. szám 36. Babérágat és fáklyát tartó géniuszt ábrázolt Dorffmaister István a soproni városháza tanácstermének mennyezetén. Boda: i. m. 1997–1998. 183.
[33] A kultúra és a művelődés áldásait jelképező ábrázolások voltak többségben azon az öt reliefen is, melyek az 1790-ben Rheinsbergben a hét éves háború 29 porosz hőse tiszteletére állíttatott obeliszket díszítették. (TGY 1831.VIII.7) 
[34] Művészet Magyarországon 1830–1870. Szerk, Szabó Júlia, Széphelyi F. György. Budapest 1981. 70.
[35] A Querela Hungariae (Magyarország panasza) toposz képi megjelenítéseként a megkínzott Hungáriát ábrázolta Johann Nel Germánia a töröktől sanyargatott Hungária segítségére siet (Magyarország szenvedései) című, 1582-ben készült fametszetén. (Martin Schrott: Wappenbuch der Heil. Röm. Reichs und allgemeiner Christenheit in Europa. MNM TKCS. Ltsz.: 8045. Vö.: Galavics: i. m. 1986. 20–21.) A motívum hasonló jelentéstartalommal szerepel majd Kovács Mihály 1860–1862 között készült Magyarország leigázása 1849-ben című festményén is. (Dobó István Vármúzeum, Eger, Ltsz.: 55.119.) Alvó (gyászoló?) Hungáriát láthatunk Johann Georg Schwandtner Scriptores rerum Hungaricarum veteres... című, 1746-ban Bécsben megjelent történeti munkája egyik illusztrációján. (Tomus II. Pars I. 111. vö.: Marosi Ernő: A magyar történelem képei. In: Történelem-kép... i. m. 2000. 13.) A II. József halálát követő hazafias felbuzdulás időszakában a harcos, vitéz Hungária-ábrázolás nyert teret. Az egyetem által a főispáni beiktatás alkalmából készített „öröm-alkotvány”-on látható volt „Magyar Ország, Scythiai Szűznek, vagy is inkább Amazonnak képében, Oroszlán bőr volt felső öltözete, melly a’ vitézségnek ’s erőnek jelentője. Bal kezével, az Ország Tzímerével ékesített paizsra támaszkodott.” (HMNT 1791.215–216) Garay Jánosnak a nemzet viharos múltjára és remélt derűs jövőjére utaló verssorai olvashatók – a reformkor tevékeny optimizmusának szellemében – Vidra Ferdinánd 1844-ben Rómában készített Pannónia című, trónoló nőalakot ábrázoló alkotásán. (MNG, Ltsz.: 2672) A dicső, vitéz múlt öntudatát és a békés munkálkodás által felvirágoztatható jelen és jövő lehetőségét egyaránt jelképezi Weber Henrik Hungáriája. (Király Erzsébet: Weber Henrik Hungária-képe az 1840-es évek elejéről. In: Művészettörténeti Értesítő 1983/4. 248–250.) stb.
[36] Cesare Ripa Iconologiája szerint a testet beborító fátyol, illetve az elfátyolozott arcú nőalak számos különböző allegorikus jelentéssel – tisztaság, serénység, szemérmesség, lelki elmélkedés, örökkévalóság, vallásosság – bír. A nemzetet megszemélyesítő fennkölt nőalak esetében a negatív konnotációkat tartalmazó értelmezésektől (hazugság, árulás, romlandóság) minden bizonnyal eltekinthetünk.
[37] Aurora 1827. 341.
[38] A pajzsos Pallas Athéné, a bölcsesség által öregbített „igazi nemesség” és a fátyol motívuma egyaránt feltűnik abban a költeményben, melyben Czinke Ferenc Dorffmaister Istvánnak egykor a hegyfalui kastélyt díszítő festményeit mutatta be: „Példázó Képzelet. E’ két / Aszszonyokon értődik ama’ mennybéli Barátság! / Isteni Gondviselés köttette. Igaz, szerető, bölts / És megoszolhatatlan két Szív, noha páratlan: Egyik /Fátyolosan, másik hajadon fővel; ez Anyát; ez / Szüzet képzel. Ez a’ Pallás’ Paizsát mutogatja; Érdemmel keresett, Böltsesség által öregbült / Régi Nemességet mutat e’ Paizs...” Idézi: Boda Zsuzsanna: A hegyfalui „képes szála” – Dorffmaister István elveszett pannósorozata 1794-ből. Művészettörténeti Értesítő XLVII. 1998/1–2. 130.
[39] Sinkó: i. m. 1984. 171.
[40] Vayerné Zibolen Ágnes: Kisfaludy Károly az Auróra képszerkesztője és illusztrátora. Művészettörténeti Értesítő 1967/3. 158. Peter Fendi rajzát Josef Axmann metszette rézbe. Művészet Magyarországon... i. m. 1980. Kat. 230.
[41] Művészet Magyarországon... i. m. 1980. Kat. 231.; Ágnes Vayer-Zibolen: Drei neuerlich entdeckte Buchillustrationen Moritz von Schwinds. Acta Historiae Artium 1994/1–4. 231–235. A hadimesterséget, vitézséget jelképező géniusz kezében tartott kard markolatát az allegorikus nőalak fogja. Talán el akarja venni tőle, hogy most már inkább a tudományokkal és művészetekkel foglalkozzon a nemzet? Mindenesetre a Földművelést, szorgos munkát jelképező harmadik gyermek tartása a Művelődés félénk, illetve a Hadimesterség aktív, szinte harcias magatartású géniuszaihoz képest nyugodtságot, kiegyensúlyozottságot tükröz.
[42] Rózsa György: A Magyar Tudományos Akadémia allegóriája. Magyar Tudomány 1965. 804.
[43] Szabó Júlia: Pannónia és Minerva. In: A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században. Budapest 1992. 13.
[44] Ezek a sorok is igazolják, hogy a nemzet harci erényeinek, „erejének” (propugnaculum et antemurale christianitatis) és természeti gazdagságának, „kincseinek” (Fertilitas Hungariae) az itáliai Aeneas Piccolomini által történt összekapcsolása valóban termékeny, s „évszázadokon keresztül alkotók sokaságát inspiráló” „szónoki inventiónak bizonyult”. Imre: i. m. 1996. 117.
[45] Cifka Péter: A pályakezdő Ferenczy István. In: Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Budapest 1978. 500–504.
[46] Vázlat, 1853 körül, akvarell, MNG. Ltsz.: 1909–2487.
[47] „V. Lelkesedés a szép iránt, egy ifju, ki kedvesét átkarolva, ennek a falra vetett árnyékát igyekszik lerajzolni.” Műcsarnok 1868. I. évf. 5. szám. 35.
[48] 1792, Szombathely, székesegyház.
[49] 1793, Kiskomárom, plébániatemplom.
[50] 1795–1796. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
[51] 1793, Kiskomárom, plébániatemplom.
[52] Galavics: i. m. 1973. 21–24. és : Válsághelyzetek és képzőművészeti válaszok a 17–18. századi Magyarországon. In: Sub Minervae... i. m. 1989. 54–55.
[53] Keserű: i. m. 2000. 5–6.
[54] Johann Georg Mannsfeld metszete Bruck rajza után. „Kigördült a’ szánás könnye a’ jó Fejedelem szemeiből” címmel Kölesy Vincze Károly Nemzeti Plutarkus... című életrajzgyűjteményében jelent meg. Vö.: Történelem-kép... i.m. 2000. 551.
[55] Lappang. Említi és képét közli: Keserű: i. m. 1984.
[56] Magántulajdonban. Említi és képét közli: Keserű: i. m. 1984. A nádasdladányi Nádasdy-kastély könyvtárában elhelyezett, a kastélyépítő Nádasdy Ferenc által megrendelt festmények a család kultúrapártolói, mecénási hagyományait voltak hivatva feleleveníteni. Sisa József: A nádasdladányi Nádasdy-kastély. Művészettörténeti Értesítő XLIX. 2000/1–2. 39. Az elkészült festményeknek a korabeli sajtó is figyelmet szentelt. Divatcsarnok 1855. II. 920. Talán mecénásai családi hagyományait is tekintetbe vette a Nádasdy családtól szobrászi megbízást kapó Célkuti Züllich Rudolf, amikor elkészítette a fegyverrel és lanttal ábrázolt Tinódi Lantos Sebestyén szobrát. Veress: i. m. 1911. 50. A Szent-Iványi Gábor birtokába jutott „sikerületlen és esetlen” alkotásról készült fényképet ld.: Uo. 47.
[57] Budapest Collegium. A festményt említi: Sinkó: i. m. 1986. 116.
[58] A honfoglalás harcait – olvashatjuk Than és Lotz programírásban – követik majd a béke művei, „eljön Mátyás tudós korszaka, midőn a magyar király palotája a tudomány központja vala...” Műcsarnok 1868. I. évf. 5. szám. 33.
[59] MNG Ltsz.: 2732. Erről a festményről készült metszet díszíti az új kétezer forintost, jelezve, hogy a nemzet kulturális legitimációjának kérdése az Egyesült Európába igyekvő Magyarország számára is aktuális.
[60] MNG Ltsz.: 2710.
[61] Igaz, a király olvasottságát – a kezében ábrázolt könyvvel – már a Thuróczy-krónika illusztrátora hangsúlyozta. Vö.: Wehli Tünde: Magyar uralkodók ábrázolásai Thuróczy János Krónikájában. In: A középkori magyar királyok arcképei. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár 1996. Kiállítási katalógus. 9.
[62] Veress: i. m. 1911. 38–39. A palota a Zrínyi utca 12. szám alatt állt. A munkáról a korabeli sajtó is írt: Családi Lapok 1855. 279. és Divatcsarnok 1855. 920. Gróf Nádasdy Lipótné gróf Forray Júlia több főrangú hölggyel együtt a Döbrentei kezdeményezésére alakult Nemzeti szoboregyletben és később a Berzsenyi szoborügyben is buzgólkodott. A megbízást mindkét esetben – 1846-ban Hunyadi János szobrára – Célkuti Züllich kapta. Honderű 1846. II. 36–38.
[63] Gerszi Teréz: A magyar kőrajzolás története a XIX. században. Budapest 1960. 221.
[64] Nagyvárad, Tartományi Múzeum, (Vázlat 1879-ből: MNG Ltsz.: 4511.)
[65] Cennerné: i. m. 1984. 40. A Nemzeti Múzeum lépcsőházában már kifejtett művelődési témát dolgozott tovább a művész az 1885. évi országos kiállításra Itáliából hazaküldött, Pázmány Péter tollba mondja műveit című, egykor a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának dékáni hivatalát díszítő festményén is. uo. 40–41.
[66] Szépiavázlata 1868-ból. (MNM TKCS Ltsz.: 61.42)
[67] Aurora 1823. VII.
[68] Papp: i. m. 2000. 131. (28. számú jegyzet). Emlékpénzt veretett a hágai Tudós Társaság Szatmári Mihály tiszteletére, mert jól válaszolt egy pályázatukra. (BMH 1792.I.299) Haydn Világ te­remtésének párizsi bemutatója tiszteletére készíttetett emlékpénz egyik oldalán a zeneszerző portréja, a másikon pedig „egy Lant, régi musikai szerszám van kitsinálva, sok szép ábrázolásokkal ...” (BMH 1801.II.187)
[69] Célkuti: i. m. 1860. 1.
[70] Kovalovszky: i. m. 1981.
[71] Az 1850–1860-as évek szoborállításban is megnyilvánuló irodalmi kultuszáról Célkuti Züllich Rudolf balatonfüredi Kisfaludy-szobra kapcsán l. Praznovszky Mihály: Kultusz és közélet. Új Horizont 1993/2. 71–75.
[72] Sinkó Katalin: A profán történeti festészet Bécsben és Pest-Budán 1830–1870 között. Művészettörténeti Értesítő 1986/3–4. 111.
[73] Művészet Magyarországon 1830–1870... i.m. II. 235.
[74] 1843. Bronz, MNG Ltsz. 3669.
[75] Tímár Árpád: Vita Ferenczy István Mátyás-emlékmű tervéről. Ars Hungarica XXI.  1993/2. 200.
[76] Karl von Blaas-nak A művészetpártolás Dicsőséges Lipót idején című falképe (1859–1872) díszíti a várszerű építészet stílusjegyeit hordozó, 1849-től Theofil Hansen tervei szerint Fegyvermúzeumként (Waffenmuseum) épülő, 1891. május 25-én Hadtörténeti Múzeumként (K. u. K. Heeresmuseum) megnyitott bécsi Arzenált.
[77] Szépiavázlat 1864-ből (MNM TKCS Ltsz.:58.2391), olajvázlat 1865-ből (MNG Ltsz.: 2172)
[78] A hangszerén játszó két dalnok alakja a művész 1846-ban készült képén (MNG Ltsz.: 883-1922), illetve egy későbbi (1870) megfogalmazáson is (MNG Ltsz.: 8209) feltűnik.
[79] Cennerné, Wilhelmb Gizella: A történeti festészet ábrázolási típusai. Művészet Magyarországon 1830–1870... i. m. 1981. I.; Sinkó: i. m. 1986. 120–123.
[80] Műcsarnok 1868. I. évf. 5. szám. 33.
[81] Politikai Hetilap 1865. 301. Az Akadémia díszterme kifestésének első programját megalkotó Eötvös József szerint a hazai művelődés sarokpontjai a korai államélet, a kereszténység befogadása, illetve „a tudomány és művészet meghonosítására és lendítésére czélzó intézkedések” voltak. Uo. 301. A részletes témaajánlatot is tartalmazó javaslat az épület megnyitásának napjaiban a hazai sajtóban is megjelent: Politikai Hetilap 1865. december 11. 301–302., Fővárosi Lapok 1865. december 12. 1127. „Ma már egy fényes palota hirdeti” – írja az Akadémia ünnepélyes felavatásáról beszámoló tudósító – „hogy a magyar tiszteli a tudományosságot, s nem engedé meg, hogy akadémiája továbbra is bérházban zsellérkedjék.” Fővárosi Lapok 1865. 1126.
[82] A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője 1886. XX. évfolyam. 237–238.; Keleti Gusztáv: Az Akadémia nagytermeinek falképeiről és művészeti díszítéséről. In: Művészeti dolgozatok. Budapest 1910. 372–399.; Divald Kornél: A Magyar Tudományos Akadémia palotája és gyűjteményei. Budapest 1917.; Rózsa György: A Magyar Tudományos Akadémia palotája. Budapest 1982.; Széphelyi F. György: Das Bildprogramm des Festsaals der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. In: Die Ungarische Kunstgeschichte und die Wiener Schule 1846–1930. Budapest 1983. 56–62.
[83] Utalva ugyanakkor a legkorábbi időszakok hiányosságaira: „Mivel azonban a magyar irodalomtörténet csak kevés oly jelenetet és mozzanatot szolgáltat, nevezetesen a régibb korból, mely egy nagyobb egységes történeti képnek tárgyát képezhetné”, a programalkotó bizottság a nevezetes alakok és mozzanatok „históriai képekben előállítására nézve a csoportosítás elvét” javasolja egy fő személy körül. A felhozott példák egyike – Kaulbachnak a berlini új múzeumot díszítő, kultúrtörténeti mozzanatokat ábrázoló falképe – a művelődési vonatkozású nemzeti reprezentáció európai szerepe korabeli fontosságának hangsúlyozását jelzi. MTA Könyvtárának Kézirattára – RAL 1313/1873. A csoportozási elv művészettörténeti előképeiről: Széphelyi: i. m. 1983. 57.
[84] „...tekintve azt, hogy hazai művelődés történetünk legnevezetesebb mozzanatai s jelenetei ábrázolásának egész kimerítő sora már is a nemzeti muzeum falfestményei képsorában elkészült...” s mivel „ujabban szerencsésb lendületet vett művelődési előhaladásunknál fogva” a készülő vagy a tervezett középületek (törvényhozás palotája, országos képcsarnok, iparművészeti múzeum, stb.) díszítésénél „újra a nemzeti művelődésünk ezen mozzanatai és jelenetei ismételten igénybe véve” lesznek, az akadémia nagytermének kifestésénél „művelődéstörténetünk azon sajátosabb részletei volnának csupán igénybe veendők, melyek az akadémiát mint magyar irodalmi és tudományos intézetet különösen megilletik. Ez pedig itt a magyar irodalom történet lenne...” MTA Könyvtárának Kézirattára – RAL 1313/1873.
[85] Divald: i. m. 1917. 41.; MTA Könyvtárának Kézirattára – RAL 1313/1873.
[86] Műcsarnok 1868. I. évf. 5. szám. 33–36. A Szent László szobor mintáját tartó Kolozsvári Márton szobrász alakja ebben a programban is feltűnik. Uo.: 35.
[87] A nemzet történetében a korábbi időkben domináns „hősi elemet” a Nagy Lajos korát bemutató falképen ábrázolt Toldi Miklós jelenti.
[88] A keresztény hitre való áttérést követően az egyetemes üdvtörténet által meghatározott új morális értékrend elterjesztése és stabilizálása érdekében a korai idők hazai latin nyelvű irodalma „a magyarság pogány kori előtörténetének szándékos kiiktatására” törekedett. Marosi Ernő: A magyar történelem képei. In: Történelem-kép... i.m. 2000. 19.; Kristó Gyula: Kik és hányan voltak a honfoglaló magyar vezérek? A magyar őstörténet és a krónikaírók. História 1999/4. 7–9. A boszorkányégetést megtiltó felvilágosult, bölcs király korát ábrázoló jeleneten az „előtérben egy lantját összetörő igric és a kardját leeresztve tartó harcos a pogány kultúra legyőzését állítja szemünk elé.” Rózsa: i. m. 1982. 20. Divald: i. m. 1917. 42. A pogány kor emlékeinek ábrázolása a korábbi tervek szerint a Szent István uralkodását bemutató falképen kapott volna helyet: „Még a távol háttér homályában ábrázolhatók lennének a nemzeti pogánykor dalosai és lantosai, a feljövő új keresztény polgárosodás világa előtt múló fényben --- Háttér esztergomi, pannonhalmi vagy csanádi iskolák.” MTA Könyvtárának Kézirattára – RAL 1313/1873. A munkára először felkért, ám a megbízást később időhiány miatt visszautasító Benczur Gyula a megadott témák közül ezt, vagyis „Szent Istvánt Imre herceggel, a szerzetes tanítókkal, és háttérben a nemzeti pogánykor lantosaival” ábrázoló kompozíciót választotta. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője 1883. XVII. kötet, 162.
[89] A felvilágosodás egyetemes, ókortisztelő műveltségeszményének hazai terjedésére utalnak azok a klasszicista díszítőszobrászati munkák is – antik költők és történetírók arcképei, illetve a különböző tudományokat és művészeti ágakat jelképező domborművek, melyeket a 19. század első évtizedében a budai Bécsi kapu tér 7. szám alatti ház homlokzatán helyeztek el. Művészet Magyarországon... i. m. 1980. 110.
[90] A hazai művelődés történetéből vett jelenetekkel – mint láttuk – nemcsak kulturális, hanem politikai rendeltetésű középületet (törvényhozás palotája) is szándékoztak díszíteni. MTA Könyvtárának Kézirattára – RAL 1313/1873.
[91] A honi művészek pártolásából eredő haszon is – véli Célkuti Züllich Rudolf – „nem az egyénnél marad, hanem mint közműveltségi kincs visszasugárzik a nemzetre s annak szellemi tőkéjét növeli. Ha a művelődésnek valamennyi tényezője: nyelv, tudomány, művészet, ipar...fejlődik és izmosul, ezek összessége oly acélkeménységű vértet alkotnak, melyről vissza fog pattanni a sorsnak minden nyila, a csapások minden vihara! –„ Célkuti: i. m. 1860. 5. A művelődési intézmények közösségi funkcióját hangsúlyozta az is, hogy gyűjteményeik gyarapítását, az épületek létrehozatalára, díszítésére kiírt pályázatokat, megbízásokat szinte mindig élénk közfigyelem és közadakozás kísérte. Nemcsak a „nemzeti részvét” által emelt akadémia épületére kiírt pályázat kapott jelentős sajtóvisszhangot – a közönség a Képzőművészeti Társulat kiállításán megtekinthette a Nemzeti Múzeum lépcsőháza kifestésének terveit is. Műcsarnok 1868. I. évf. 5. szám. 33.   
[92] Marosi: i. m. 2000. 21.
[93] A nemzeti művelődés kontinuitásának diadalmas „ábrázolása” természetesen – akarva-nem akarva – a magyar faj kárpát-medencei kultúrfölényét hangoztató birodalmi szemlélet elmélyüléséhez is hozzájárulhatott.