Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„...nem csak karddal, hanem pennámmal is használni...” Adatok Agyagfalvi Goró Lajos életrajzához és pályaképéhez. 2. rész

2012.01.14

 

 
3. Goró Lajos erdélyi hadmérnöki tevékenysége a kolozsvári Szent György laktanya tervezése.
 
Goró Lajos 1827 áprilisában, az osztrák csapatok távozásakor hagyta el Nápolyt. Bécsbe, majd 1829 januárjában a János főherceg által vezetett General Genie Direction erdélyi területi katonai erődítési igazgatóságának (Fortifications-Districts Direktion) helyi vezetőjeként (Local-Director) Carlsburgba, azaz Gyulafehérvárra került.[1]
Ebben a beosztásában tevékenyen részt vett a kolozsvári Szent György laktanya helyének kijelölésével és terveinek elkészítésével kapcsolatos munkálatokban.[2] A kolozsvári laktanya építésének gondolata — a magánházakhoz beszállásolt katonák és a lakosság közötti konfliktusok miatt — már a 18. század végén felmerült.[3] A részben a pénzhiány okozta hosszas huza-vona után az építés ügye 1822-től újra napirendre került, de még az 1827-es királyi rendelet is csak a pénzalap összegyűjtésére vonatkozott. 1832-ben a király megadta az engedélyt a városfalak egy részének lebontására, hogy kőanyaghoz jussanak, s parancsot adott az építkezés megkezdésére. Mivel a már 1793 óta szóban forgó Trencsén-vár nevű terület mellett a kaszárnya helyeként újabb városi területek neve is felmerült, a város kérésére a királyi kormányszék 1833 márciusában bizottságot rendelt ki a végleges hely kijelölésére. A kormányszéki tanácsos elnöklete alatt működő bizottságnak Kolozsvár fő és királybírái, illetve az országos építészeti igazgató mellett katonai biztosként Goró Lajos is tagja volt.[4]
Goró — mint az ülésekről 1833 áprilisában készült jegyzőkönyv[5] mutatja — aktívan résztvett a bizottság munkájában: „Katonai részről kirendelt Biztos Ingenieur Kapitány Goro Lajos bé adgya az Actákból, az épület és Situationis Planum által nézéséből, úgy az helyeknek személyes megszemléléséből szerzett ismereteire alapított, írásban előre elkészített és eredetiképpen is ide mellékelt” javaslatát. A bizottság „a fennebb nevezett Katonai Biztos Úr javallatjának nyomós meg fontolása után meg állított okokból, el fogadhatónak és helyben hagyhatónak találta” a javaslatot, hogy a laktanya a Trencsén-vár helyett az azzal szemben lévő három kert helyén épüljön fel. Goró a jegyzőkönyvhöz mellékelt öt oldalas „Javallatában” az újonnan felmerült terület előnyeinek felsorolásánál a csatornázási és a helykihasználási kérdések mellett a kaszárnya szebb („mert úgy a fő Tractus frontispiciuma /:Haupt Facade:/ ezen város napkeleti képével éppen szemben álván, ennek ’s a közönségnek díszére lesz”) és egészségesebb („mert az A hellyen a fő Tractus, mellyben a Tisztek lakásai vagynak projectálva, napnyugotra, a piacra néz ki, és asztat egész délután a nap süti…”) fekvését is hangsúlyozza.
     A városi bizottság tehát elfogadta az új helyre vonatkozó, Goró által részletesen kifejtett érveket, a király azonban ragaszkodott az eredeti helyhez, s az új terveket időhúzásnak ítélte. Miután a város három elutasítás után már negyedszer kérte az új hely engedélyezését a királytól, a főszámvevőség is — hivatkozva a Goró-féle „Javallat” érveire — azzal a kéréssel fordult az uralkodóhoz, hogy fontolja meg a városi tanács javaslatát. A király végül — részben a Kolozsvárra látogató királyi biztos, Wlasits Ferenc ösztönzésére, aki helytállónak találta a Goró-féle bizottság érveit — beleegyezett a helyváltoztatásba. 1834 első felében megkötötték a munkaszerződéseket, Goróval pedig elkészíttették a tervmódosítást és a költségvetést. Az új terv szerint az épület egy helyett két emeletes lett, az alsó szint boltíves, a felsők síkmennyezetes lefedést kaptak. A belső terek elrendezésének módosításával a korábban külön épületbe tervezett kocsiszín és raktár a főépületbe került, jelentősen csökkentve az építkezés telekigényét és költségeit. Az erdélyi középítkezések (köztük a kaszárnyák) ügyeit irányító Építészeti Igazgatóság iratanyagában fennmaradtak Gorónak a kolozsvári kaszárnyára vonatkozó, 1834 májusi keltezésű, az építészeti elemekre (például a rizalitra) vonatkozó változtatásokat tételesen felsoroló elaborátumai, költségvetései, a tervrajzok azonban ma már nem találhatók az ügyiratok mellett.[6]A kaszárnya alapkövét 1834-ben tették le, az építkezést 1838 körül fejezték be.
1835-ben Gorót őrnaggyá (Major) léptették elő.[7] 1836-tól Hermannstadtban (Nagyszeben), illetve Temesváron a hadmérnökség területi igazgatójaként (Fortifications-Districts Direktor) szolgált. Goró területi igazgatóként gyakran küldött jelentéseket János főhercegnek, a General Genie Direction vezetőjének.[8] Egyik leveléhez mellékelt, „Bemerkungen. In historischen und militairischen Hinsicht, der Bergschloss und die Gegend von Déva betreffend,” című, a dévai várral[9] foglalkozó 15 oldalas kéziratának első, történeti része Gorónak a hazai történelem iránti érdeklődését jelzi.[10]
     Goró dolgozatában kitér Déva nevének dáciai eredetére, majd ismerteti antik (Decebál korához kapcsolt) és középkori történetét. A vár ókori históriájáról írva hivatkozik az antik pénzekből nyerhető információkra, s megemlíti Sarmizegetusát, Dácia egykori fővárosát is. Említést tesz a témával foglalkozó fontosabb hazai és külföldi munkákról.[11] Ír a hegyikastély átalakításairól, s kronológiai sorrendben ismerteti a hozzá kapcsolódó fontosabb eseményeket. Az 1581-es év eseményeinél közli az 1829-es átépítésnél talált felirat szövegét: „Franciscus Gézdi de aedem Gézd 1582. Quae tempora destruxerunt, Transylvaniae Generalis solertia restauravit”, s kitér az 1717-ben „Gouverneur und Commandent General Steinville” által végzett átalakításokra is, feljegyezve az ennek emlékét megörökítő tábla feliratát.[12] Megemlíti az 1829-ben Ferenc császár parancsára megkezdett restaurálási munkálatokat. A dolgozat 6. oldalától a várat katonai támadási és védekezési szempontból vizsgálja.
     Goró később is figyelmet szentelt a dévai várnak. „A hagyomány” — írta alig tíz évvel Goró halála után Kőváry László — „Decebal, dák királyt tartja építtetőjének. A tán utolsónak nevezhető sáncz-káplárné 1849. tavaszán egy titkos falazatot mutatott kelet felől, azon megjegyzéssel, hogy Decebal Trajanustóli legyőzetése után, midőn e várban is körülvétetnék, e titkos úton akart menekülni. S miután látta, hogy nem sikerül, magát itt meggyilkolta. Ezen hagyomány akkora hitellel bír, hogy azon helyen egy kőszírtbe simított kőtáblát is mutata, mint a melyre mérnök-őrnagy Goró ezen hagyományt akarta volna korunkban metszetni, de halála meggátolá.”[13] Goró tervét — Kőváry nyomán — a dévai vár ókori eredetének nézetét egyértelműen elutasító későbbi kutató is említi:„...ezen merész műnek Traján Erdélybe való behatása előtti keletkezése és a mondabeli körülmény, hogy a Dákoknak Traján által meggyőzött utolsó uralkodója nem csak itt végzé ki magát, hanem sírját is itt találta, — oly körülmény, mely a históriai kritika alól kivonja magát — részben annyira megdönthetetlen igazságnak tartatott, hogy Agyagfalvi Goro Lajos hadmérnöki őrnagy, ki „Pompéji utazásai”... által az archaeologiai tudományok barátjának ismertetett, egy márvány táblát tétetett bé Déva vára egyik falába, hogy egy megfelelő felírással az imént említett históriai eseményekre utaljon. A felírás bevésését azonban megakadályozta az őt meglepő halál.”[14]
 
4. Goró Lajos könyv- és műgyűjteménye
 
     Goró Lajos könyv-, és műgyűjteményét 1842. december 30-án a Kolozsváron tartott erdélyi országgyűlésen, melyen mint királyi hivatalos vett részt csatlakozva Kemény Józsefnek és Kemény Sámuelnek az erdélyi múzeum létrehozására tett indítványához a megalakítandó intézmény számára ajánlotta fel.[15] Beszédében tételesen felsorolja gyűjteménye darabjait:
     „1-ször.) Wanderungen durch Pompeji czímü munkámat 20 metszett rajz­zal, in folio pompás példányban; e’ mellett még 350 darab német, ánglus, magyar, franczia és olasz válogatott könyveket, többnyire az architechturáról, archaeologiáról, mathesisről és szép mesterségekről.
2-szor.) A’ halhatatlan Tizian’ híres Danaejának, vagy aranyesőjének, egy nápolyi igen nevezetes festő által készitett másolatát, olajos festékben; mintegy hat láb hosszuságú , öt láb szélességű. — Ennek eredetije Velenczé­ben — Palazzo d’ oro-ban van, melyért az ángolok temérdek summát igértek, de maig sem kaphatták meg.
3-szor.) 450 régi római eredeti pénzgyűjteményemet.
4-szer.) Egy — mintegy 40 darab császári aranyot nyomó — tiszta arany­monetát; melynek egyik oldalán a’ muzsák’ pantheona, ezen körírással: In­genio et Industriae; a’ másik oldalán Max, báváriai király’ képe remekül van kiállólag jelelve, és a’ melylyel még 1825-ben méltóztatott ezen koronás fő engemet, egy hozzám intézett; tulajdon, ’s eredetileg most átadandó levele mellett, kegyelmesen megajándékozni.
Mindezen csekély ajándékokat, oly móddal vagyok bátor ajánlani, hogy az emlitett kép és könyvek, halálom után adassanak által; a’ régi pénzgyüjte­ményem és aranymonetám, Pompeji munkámmal együtt akkor, midőn a’ TT. KK. és RR. parancsolni fogják.”
Az országgyűlésen Goró ajánlatát „mint tulajdon érdemeivel ’s iparával szerzetteken alapultat, ’s így annál becse­sebbet...illő méltánylással fogadván, köszö­net’ szavazása mellett ezennel meghatározták, hogy neve iktattas­sék bé a’ többi alapitó atyánkfiai iránt alkotandó törvényjovallatba.”[16]
     Az ajándékozásról — s ennek kapcsán Goró tudományos tevékenységéről — az erdélyi újságok is beszámoltak. Az ajándékok közt szereplő Wanderungen durch Pompeji című könyvről például — olvashatjuk — „elég legyen azt megemlíteni, hogy drezdai híres archaeologus Böttiger „Amalthea” czímű művészeti folyóiratában azzal dícsérte-meg a’ szerzőt, hogy egy erdélyi magyaré lett az érdem, a’ régi kor ez érdekes maradványait a’ tudós világ előtt úgy felvilágosítani, mi által azok magok valódi fényökben jelenjenek meg."[17]
     1843. július 1-én Goró nyugdíjba ment.[18] Néhány hónappal később ismét találkozunk nevével az erdélyi újságokban, ezuttal azonban a halálozási rovatban: „N. Szeben nov. 15. Nyugalm. tábormérnöki alezredes agyagfalvi Goro Lajos, a’ siciliai szt. György új egyesülési katonai rend vitéze, a’ nápolyi bourbon herculanumi, ’s a’ római archeológiai társaságok tagja, folyó hó 14-re viradólag élte 57-ik, katonai szolgálatja 38ik évében, érvér-daganat következtében, elhunyt.”[19]
     Goró halálával az 1841–43. évi országgyűlésen tett felajánlása, mely szerint műgyűjteményét az erdélyi múzeumra hagyja, érvénybe lépett, a kedvezményezett intézmény azonban még nem jött létre. Az országgyűlésen a Kemény unokatestvérek levelét, melyben gyűjteményeiket az alapítandó országos múzeumra hagyják, 1842. június 20-án olvasták fel. A gróf Mikó Imre által vezetett albizottság kidolgozta a múzeum létrehozására vonatkozó javaslatot, amit az országgyűlés napirendre is tűzött, s 1842. december 21-én tárgyalás alá vett. Ezen azonban kiderült, hogy a szászok nem kívánnak hozzájárulni a költségek előteremtéséhez szükséges országos „rovatalhoz”, s bár az adományok közben szaporodtak — többek között Goró felajánlásával is — az országgyűlést 1843 februárjában úgy zárták be, hogy a múzeum kérdésében nem született döntés.[20]
     Goró hagyatéka Nagyszebenből — a főhadivezérségen készített ideiglenes listák kíséretében — kevesebb, mint egy hónappal Goró elhunyta után Kolozsvárra, az erdélyi kormányzóságra került. „Néhai Alezredes Goro Lajos Úr által halála esetére az Országosan fel-állíttatni intézett Museumnak ajándékozott 385 darab Könyvek Tartományi Kerületi Biztos Mederus Sámuel Ur által a’ Tartományi fő Hadi vezérségtől, melynek eddigi felügyelete alatt voltak által vétetvén, és három Ládákba bé-pakolva ide át küldettetvén, azok a’ ma ide meg-érkezett posta szekeren Kolosvárra hozattattak és ideiglenesen az én elnöki Cancellariamba le-tétettek.” — írta 1843. december 13-án Teleki József (1790–1855), Erdély kormányzója.[21] Teleki — aki az önálló erdélyi múzeum létrehozásának ügyét történettudósként, s a magyar tudományos akadémia első elnökeként is szívén viselte — ugyanebben az ügyiratban utasítást adott a könyvek „uj tudományos Laistromának” elkészítésére, „melyből minden egyes munkának meg-külömböztethető jelei nyilván kitessenek”.
Goró Lajos könyveit tehát — mint Telekinek a Kolozsváron székelő erdélyi országos levéltár igazgatójához, illetve Hunyad megye főbírójához 1844. február 28-i dátummal küldött leveleiből kiderül — a kormányzó elnöki dolgozószobájában helyezték el. Teleki — miután szakszerű, „szakosztály szerint” rendezett lajstromot készíttetett róluk — a levéltárba küldette a könyveket, azzal az utasítással, hogy a levéltár igazgatója „azokat további rendelésig, míg t.i. ez Országos Museum életbe lépend, minden fenyegető veszélytől gondosan óvni el ne mulassza.”[22]
             Goró antik pénzgyűjteményét és a Miksa bajor királytól kapott arany emlékpénzt Teleki 1844 áprilisában a kolozsvári „Tartományi Fiókpénztár Sáfárjának Bors György Úrnak” adta át „oly rendeléssel... hogy ezen pénzeket további rendelésig a’ többi letétemények sorába gondosan meg-tartani...el-ne mulassza.”[23] Bors György visszaigazolásához mellékelve lett a „valósággal által is vett régi pénzek Jegyzéke
1.)    Egy arany érdem pénz, mely 24 3/4 — Császári aranyat nyom.
2.)    Meg határozott régi romai réz pénzek, melyek a mellékelt Jegyzék szerént mindöszve száz kilentz — 109 darab.
3.)    Határozatlan régi romai réz pénzek mindöszve 310 darab.”[24]
Goró egykori könyvtárának rekonstruálását megnehezíti, hogy erre egyelőre csak a meglehetősen hevenyészett, sem teljes címeket, sem megjelenési adatokat, sem a sorozatok kötetszámát nem tartalmazó nagyszebeni lajstrom ad lehetőséget.[25] A Teleki által készíttetett szakszerű listának,[26] mely a könyvekkel együtt 1844-ben az erdélyi országos levéltárba került, eddig nem bukkantam nyomára.[27] A nagyszebeni lista szerint Goró könyvtárában 221 német, 8 magyar, 9 angol, 57 olasz és 65 francia nyelvű könyv volt. A lajstrom alapján körvonalazható a könyvgyűjtemény jellege: jelentős arányt képviseltek benne a matematikai, a geográfiai, a hadászati és a történeti munkák, de szépirodalmi és filozófiai könyveket,[28] útleírásokat is találunk. Goró — mint országgyűlési felajánlásában olvashattuk —érdeklődésének megfelelően gyűjtötte az építészettel, archeológiával és képzőművészettel kapcsolatos könyveket is.[29]
      Az önálló erdélyi múzeum megalakítására tett 1845-ös és 1847-es országgyűlési kezdeményezéseket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eltemette. A múzeum ügye 1855-ben, Kemény József halálakor éledt fel újra. Kemény végrendelete szerint gyűjteményeit az erdélyi múzeum megalapításáig letétként a pesti Nemzeti Múzeumnak kell átadni. Mikó Imre — aki attól tartott, hogy ha a hagyaték Pestre kerül, be fog olvadni a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe — sürgetni kezdte az erdélyi múzeum felállítását, ideiglenesen saját villáját ajánlva fel a gyűjtemény számára. Javaslata lelkes visszhangra talált, számos felajánlás érkezett. 1857 májusában Mikó összehívta a tervezett múzeum-egylet első közgyűlését, 1859. november 23-ra pedig — többszöri személyes bécsi közbenjárására — az Erdélyi Múzeum Egylet hivatalos alakuló közgyűlését.[30]
     A szervezéssel párhuzamosan Mikóék megkezdték a múzeum javára korábban felajánlott adományok összegyűjtését. Ezek egy része — köztük Goró éremgyűjteménye is — a nagyszebeni „K. K. Landeshaupt Cassa”-nál volt (feltehetően az 1848–49-es szabadságharc óta) letétbe helyezve. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum 1859. évi ügyiratai közt található, „A leendő Erdélyi Múzeum számára ajándékoztattak” című listában más tételekkel együtt a következő sor szerepel:
„Szám    elnöki rendelet                  ajándékozók                                                észrevétel
1            480/844             Goro Lajos régi pénzek, érem sat.      Bedeus József Szebenbe vitette                  
                                      gyűjteménye egy lepecsételt ládába”[31]
     A Goró Lajos hagyatékához tartozó, a „cs. k. országos főpénztárba letett ... 6 font 4 lat súlyú bépecsételt csomag...egy arany érdempénzzel és egynéhány római rézpénzzel”[32] — mint az egyesület titkára, Finaly Henrik által aláírt nyugta mutatja — a császári és királyi helytartóság 1859. évi rendelete nyomán az „erdélyi országos múzeum birtokába átbocsátott... múzeumi tárgyak” között 1860 decemberében Kolozsvárra került.[33]
            Goró könyvgyűjteménye és Tiziano-másolata az Erdélyi Országos Levéltárból került az Erdélyi Múzeumba. Mike Sándor, a levéltár igazgatója — mint az 1862 novemberében a múzeumegylet közgyűléséhez írt levelében olvashatjuk — már 1859 novemberében bejelentette a múzeum ideiglenes igazgatóságának, hogy a felügyelete alatt lévő, a „Múzeumuknak ajánlott könyvek, képek és ásványok átadására — a’ November 14-én kelt Elnöki rendelet által” fel lett hatalmazva. Mike a könyveket összegyűjtötte és a hivatalos lajstrom mellett betűrendes mutatókkal látta el. „1860, Május havában a’ Goró Lajos mérnök-alezredes könyv adományát, s ezzel együtt ugyanannak a Goró Lajos Úr Tizian után másolt Danae, és a’ Maros Vásárhelyi Boér Márton két darab olaj festékű képeiket, a’ könyvtárnok Úr kezébe” szolgáltatta. Mike említést tesz Goró ásványgyűjteményéről is, melyet más adományokkal együtt szintén a múzeum helyettes igazgatójának adott át. Finály Henrik titkár 1862 decemberében kelt, Mikének címzett válaszlevelében igazolja, hogy a „Méltóságos Úr azokat a múzeumi tárgyakat, a melyek a múzeumegylet megalakulása előtt az erdélyi múzeum számára a Méltóságod keze alatt levő országos levéltárba le voltak téve, már most végképpen átadta a múzeum helyettes igazgatójának, Brassai Sámuel Úrnak”, s az igazgató választmány nevében „az említett múzeumi tárgyak gondos megőrzéséért a haza nevében őszinte hazafiúi köszönetet” mond.[34]
     Feltehetően a Goró-hagyatékból származó festménymásolat volt kiállítva „67. Tizian után Danaä” címmel 1903-ban az Erdélyi Országos Múzeum képtárának II. termében,[35] az 1913-as katalógusban azonban a festmény már nem szerepel.[36] Az Erdélyi Múzeum egykori festményeit őrző kolozsvári Szépművészeti Múzeumban sem a műalkotást, sem bármilyen rá vonatkozó adatot nem találtam. Nem tudni tehát azt sem, hogy a festménymásolat Tiziano Danae-jának változatai közül melyikről készült.[37]
     A kolozsvári Régészeti Múzeum éremgyűjteményének munkatársa szerint Goró egykori pénzgyűjteményéből semmi nem található a múzeum anyagában. A leltárkönyvek átnézésére nem kaptam engedélyt.
Az egykor Goró Lajos hagyatékához tartozó és 1860 körül bizonyosan az Erdélyi Múzeum gyűjteményébe került anyagból egyedül könyvtára nyomaira sikerült rábukkannom. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban — ahová 1949-ben az Erdélyi Múzeum Egylet régi könyvtárának nagy része került — Goró Wanderungen-jának két példánya található (134323 és 33319 jelzeten), s szerepel a gyűjteményben Domenico Romanellinek Goró könyvében sokat idézett Viaggio a Pompei a pesto e di ritorno ad Ercolano ... Napoli 1817 című, két kötetes munkája is (38906 jelzeten). Az első kötetben számos német, illetve olasz nyelvű bejegyzés, lapszéli jegyzet található Goró kézírásával, a második kötet címlapján pedig a „Goro Capitano” bejegyzés olvasható.[38]
 
*
 
Goró Lajos életpályája megvilágítja azt a sajátos 19. század eleji európai kulturális közeget, melyben egy erdélyi születésű magyar katona az osztrák hadsereg tisztjeként Dalmáciában és Itáliában végez — a korabeli német, osztrák, magyar és itáliai sajtó által egyaránt figyelemmel kísért — régészeti kutatásokat. Tevékenységének tervbevett további vizsgálata adatokat szolgáltat az utóbbi időben megélénkülő, a 18-19. századi európai régészeti feltárások — ezen belül a pompeji és herkulaneumi ásatások — történetével foglalkozó nemzetközi és hazai tudománytörténeti kutatásokhoz,[39] s kapcsolódik a 18–19. századi magyarországi antikvitás-recepciót és antikgyűjteményeket vizsgáló újabb hazai törekvésekhez is.[40] Azoknak a kapcsolatoknak az összevetése például, melyek egyrészről a korszak kifinomult ízlésű és biztos ítéletű hazai műértőit, Fejérváry Gábort és Pulszky Ferencet, másrészről Goró Lajost neves külföldi antikvitás-szakértőkhöz (Anton von Steinbüchel, Eduard Gerhard, William Gell) fűzték, fényt vetnek a korabeli tudományos élet eltérő szintjeire, irányaira, kapcsolatrendszereire. A Nápolyba látogató hazai utazók, illetve a szolgálati helyükről útleírást vagy régészeti beszámolót író magyar katonák — köztük Goró — Pompeji-élményeinek összevetése megvilágítja a moralizáló érdekű, a természettudományos, a történeti, az antikváriusi vagy a régészeti érdekű hazai Pompeji-recepciók közti különbségeket és kapcsolódásokat.
 
                                                                                 Papp Júlia


[1] Itteni tevékenységének nyomait őrzik azok a bécsi Kriegsarchiv Kartensammlungjában őrzött (vagy már csak az iktatókönyvekben szereplő) térképek, alaprajzok, melyeken Goró aláírása olvasható. GPA Inland C VI. d,) Klausenburg Nr. 10. v. Goro Hpm Carlsburg von 20ten September 1832 im Genie Corps; Übersichtsplan sämtlichen Kasematten in der Festung Karlsburg. Massstab 1/1728. v. Goro Hptm Genie K. 1834. Festungen Galizia, Bukovina, Siebenbürgen, 11/3, Enveloppe: C/1, Archiv Nr. 81. stb.
[2] A Hunyadi téren álló laktanya jelenleg is eredeti funkciójában működik. Vö.: Gaal György – Vincze Zoltán: Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz. Kolozsvár 1992. „Az első jelentősebb épület a tér délkeleti sarkában felhúzott Szent György laktanya volt, 1834–1836 között – talán Goró Lajos mérnökkari százados tervei szerint...” 104.
[3] Vö.: Jakab Elek: Kolozsvár története. I–III. Bp. 1888. III. 627–651. A tervezésre és az építkezésre vonatkozó iratanyag: MOL Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak. Gubernium Transylvanicum Levéltára. Gubernium Transylvanicum (in politicis) Ügyiratok: F 46.
[4] MOL Mikrofilmtár: 44251-es tekercsen: 3030/833, előzmény: 2248/833.
[5] MOL Mikrofilmtár: 44255-ös tekercsen: 3938/833.
[6] MOL F 147 (Directio Aedilis): 185/834.
[7] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, General Genie Direction (továbbiakban: GGD) (Protokoll): 1835 (No. 242, 306.)
[8] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, GGD 1835242., 1836518., 183713/38., 183713/40., 183713/47., 183713/50., 183713/58., 183713/79., 183713/91., 183713/101., 183713/107.
[9] Csorba Csaba: Regélő váraink. Bp. 1997. 57–61. Goró — mint láttuk — Déván született.
[10] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, GGD 1835–1185 (Carlsburg am 18ten October 1835.)
[11] Benkő József: Transsilvania sive Magnus Transsilvaniae... Vindobonae 1778; Huszti András: Ó és újj Dácia. Bécs 1791; Bethlen Farkas: Historia de rebus Transylvanicis. I–VI. Cibinii 1782–1793.; Joseph Hammer-Purgstall: Geschichte des osmanischen Reiches. I–X. Pest 1827–1835.
[12] „Me adificat Steinvill, illis ut porrigat undam sincere qui cupiunt Turcos, arcemque tueri, Fortiter indomitos quoque debellare rebelles.”
[13] Kőváry László: Erdély régiségei. Pest 1852. 94.
[14] Schmidt Vilmos: Déva vára Erdélyben. In: Az Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyvei. Negyedik kötet. Első füzet. Szerk.: Brassai Sámuel. Kolozsvártt 1867. 94.
[15] Az erdélyi nagyfejedelemség’ ’s hozzá visszakapcsolt Részek három Nemes Nemzeteiből álló Rendeinek Kolozsvár Szabad Királyi Várossában 1841ik Év November 15ik napján kezdődött Ország Gyűlésökről készített Jegyzőkönyv. Kolozsvártt 1841. 569570. „A’ királyi hivatalosok” között: „Goró Ludovicus de Agyagfalva, Supremus Vigiliarum Praefectus.” 9.
[16] Az erdélyi nagyfejedelemség’ i.m. 570.
[17] Múlt és Jelen 3. (1843) január 3. (1. sz.) 4.; január 6. (2. sz.) 5.; Erdélyi Híradó 14. (1843) január 3. (1. sz.) 2.; január 10. (3. sz.) 14–15.
[18] Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchív, Bécs, Pensions-Bücher. Pensions-Protokolle. Oberstleutenente. Band II. S. 83.
[19] Erdélyi Híradó 14. (1843) november 21. (93. sz.) 553.; Múlt és Jelen 3. (1843) november 21. (93. sz.) 368.
[20] Kelemen Lajos: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története. In: Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félévszázados ünnepére 1859–1909. Szerk.: Erdélyi Pál. Kolozsvár 1909–1942. 16. Kelemen említi Goró felajánlását is. 18.
[21] MOL, F 37 (Gubernium Transylvanicum, Praesidialia) 1096/P/843.
[22] MOL, F 37 (Gubernium Transylvanicum, Praesidialia) 235 Pr./844.
[23] MOL, F 37 (Gubernium Transylvanicum, Praesidialia) 480/pr/844.
[24] MOL, F 37 (Gubernium Transylvanicum, Praesidialia) 530/P/844.
[25] Verzeichniss von Oberst Lieutenant v. Goro-schen Bücher (1842. december 7.) (MOL, F 37 (Gubernium Transylvanicum, Praesidialia) 1096/P/843. sz. ügyirat melléklete).
[26] A „könyvek’ számba vétele után, általunk egygyes lapokra írt, és laistromunk készítésében alapul használt teljes könyvcímeket és tetszés szerént betűrendszerénti könyvlaistrommal használhatókat egy füzetben alázatosan bémutatni bátorkodunk.” — írták készítői. MOL, F 37 (Gubernium Transylvanicum, Praesidialia) 235 Pr./844.
[27] Az Erdélyi Múzeum Egyletnek a kolozsvári Állami Levéltárban található iratanyaga egyelőre nem kutatható.
[28] Ariosto, Alfieri, Rousseau, Moliere, Mme Stael, Montesquieu, Sterne, Fenelon, stb.
[29] Pl. Alterthumskunde; Meyer: Grundriss der römischen Alterthümern; Abate Fortis: Reise in Dalmatien; Handbuch der römischen Alterthümer; Huszti András: Ó és újj Dácia, Bécs 1791 (erre Goró — mint láttuk, Benkő József Transylvaniájával együtt, mely szintén szerepelt könyvtárában — a dévai várról írt dolgozatában is hivatkozott); Prospetto di Ercolano e di Pompei; Pompei et Ercolano; Andrea Palladio; Vita del Architetto Luigi Vanvitelli; Carlo Bonucci: Pompeji; Itineraire di Rom; Le Terme dei Romani de Andrea Palladio; Napoli antica et moderna; Pozzouli; Romanelli: Viaggio a Pompei; Viaggio della Sicilia; Viaggio in Sicilia di Federico Münter. I-II. Palermo 1823.; Real Museo Borbonico 4ter, 6ter Heft;Pietro Brandolese: Pitture, sculture, architetture di Padova. Padova 1795; Lettere di Plinia; Architetti antichi e moderni; Francesco Milizia: Dizionario delle belle arti disegno. Bassano 1787.; Voyage en Italie; Catalogue du Cabinet des Objecte precieus; Galerie imperiale de Florente; Catalogue des Statues en bronze; Description…de Portici; Antiquités des Environs de Naples; Description de l’Italie. stb.
[30] Kelemen L.: Az Erdélyi i.m. 29–31.
[31] MOL Mikrofilmtár: Erdélyi Nemzeti Múzeum ügyiratok. 791 doboz, 12. tekercs. Az Erdélyi Múzeum Egyletnek a kolozsvári levéltárban található iratanyaga jelenleg — rendezés miatt — nem kutatható. L. korábban a 480/844-es számú ügyiratot.
[32] Goró antik pénzgyűjteménye 1844-ben — mint láttuk — 419 darab római éremből állt.
[33] MOL Mikrofilmtár, 792 doboz, 185/1860. Eln.
[34] MOL Mikrofilmtár, 793. doboz (14. tekercs). EME ügyiratok 1861-62: 120/1862.
[35] Útmutató az Erdélyi Országos Múzeum Érem- és Régiségtárában. Összeállította Pósta Béla. Kolozsvár 1903. 57.
[36] Útmutató az Erdélyi Nemzeti Múzeum Képtárában. Művészettörténeti bevezetéssel ellátta Rózsaffy Dezső dr. Összeáll.: Merész Gyula. Kolozsvár 1913.
[37] The Paintings of Titian. Complete edition byHarold E. Wethey. III. The Mythological and Historical Paintings. London 1975. 132.;The National Museum of Capodimonte. Edited by Nicola Spinosa. Napoli 1996. 81.
[38] Az adatért Kovács Máriának, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár munkatársának tartozom köszönettel.
[39] Parslow, Ch.: i.m.; Mészáros István: Caylus gróf (1692–1765) és az egyiptomi, etruszk, görög, római és gall régiségek gyűjteménye (1752–1766). Bp. 2004. PhD értekezés.
[40] Vö.: Pulszky Ferenc (1814–1879) emlékére. Szerk.: Marosi Ernő et al. Bp. 1997. Ebben különösen Szilágyi János György: „Ismerem helyemet” (A másik Pulszky-életrajz). 24–36. és Szentesi Edit: Josef Daniel Böhm Parthenón-fríze. A Fejérváry-gyűjtemény az eperjesi Pulszky-házban. 56–69.; Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítási katalógusa. Szerk.: Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Budapest 2000.; Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei. Szerk.: Mikó Árpád. Bp. 2002.