Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„...nem csak karddal, hanem pennámmal is használni...” Adatok Agyagfalvi Goró Lajos életrajzához és pályaképéhez. 1. rész

2012.01.14

 

 
„...nem csak karddal, hanem pennámmal is használni...”
 
 Adatok Agyagfalvi Goró Lajos (1786–1843) hadmérnök életrajzához és pályaképéhez
 
     A 18. században az antikvitás iránti erőteljes, a művelődés számos területét átható vonzódás egy sajátos szellemi klímát hozott létre Európában. Kialakult egy mind származása, mind foglalkozása szerint heterogén, nemzetközi társaság, amelynek tagjai között az antik kultúra iránt szenvedélyesen vonzódó tudósokat és amatőr régiségbúvárokat, műgyűjtőket és műkereskedőket egyaránt találunk. Az Európa-szerte folyó sajtó-, illetve magánlevelezések tárgya az irodalmi és művészeti emlékek ismertetése, értelmezése, ikonográfiai és formai sajátosságaik vizsgálata, a témával kapcsolatban megjelent könyvek bírálata volt. Ebből a szellemi közegből váltak ki alkalmanként azok a közös érdeklődésen és baráti kapcsolatokon alapuló, nem hivatalos „akadémiák”, „társaságok” is, melyeknek tagjai részt vettek a régészet-, és művészettudomány, illetve a műemlékvédelem 19. századi nemzeti intézményrendszereinek megteremtésében.[1]
     Az erdélyi születésű Agyagfalvi Goró Lajos hazai és külföldi újságokban, folyóiratokban publikált régészeti tárgyú cikkeivel, magyarországi, osztrák és itáliai történészekhez, régiségkutatókhoz fűződő kapcsolataival, illetve 1825-ben megjelentetett, személyes felméréseken alapuló Wanderungen durch Pompeji című könyvével — s annak kiterjedt hazai és külföldi recepciójával — ehhez a virtuális szellemi közösséghez tartozott. Típusértékű reprezentánsa volt ugyanakkor annak az európai katonatiszti rétegnek is, melynek tagjai hivatásszerűen vagy műkedvelőként foglalkoztak építészettel, képzőművészettel, régészettel, műgyűjtéssel. A 16–17. század óta gyakran találunk —elsősorban a rajzolói, építészi, mérnöki és utászi képzettséggel rendelkező hadmérnökök között — olyanokat, akik részt vettek a szolgálati helyeiken folyó térképészeti, várépítési vagy — mint például Pompejinél és Herkuláneumnál — régészeti munkálatokban. Mások szabadidejükben foglalkoztak képzőművészeti vagy régészeti emlékekkel — a 19. századból például több olyan magyar katonatisztet ismerünk, aki külföldi szolgálati helyéről útleírást jelentetett meg,[2] régiségeket gyűjtött[3] vagy alkalmi ásatást folytatott.[4] Bár Goró Lajos régiségtani vizsgálódásait alapvetően szolgálati idején kívül, műkedvelőként végezte, az archeológiával, az építészettel és a történelemmel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteit — mint látni fogjuk — szolgálati tevékenységében is több esetben az elvárhatót meghaladó mértékben hasznosította.
     Agyagfalvi Goró Lajos neve és tevékenysége Magyarországon a 20. század első feléig ismert volt, igaz, többnyire csupán téves vagy hiányos adatokat ismételgető, rövid lexikonszócikkekben.[5] A 19. század végén viszonylag részletesen ismertette életét és tevékenységét Szinnyei József,[6] s jelentékeny bibliográfiai anyagot gyűjtött össze Goróról Szendrei János és Szentiványi Gyula.[7]
Gorót a 20. század első felében Berzeviczy Albert az itáliai magyar utazók között ismertette,[8] Bevilaqua Béla pedig önálló cikket szentelt munkásságának,[9] s más írásában is említést tett róla.[10] Bevilaqua írásaiban azonban sok a tévedés: a legsúlyosabb az, hogy alakját egybemossa Agyagfalvi Goró Lajos (1865–1904) rajzolóéval.[11] Gorónak a hazai irodalmi élettel való kapcsolatát és Pompeji-könyve felépítését Bevilaqua Bélánál alaposabban ismertette Örkényi Ottília[12] — bár arra a forrás megjelölése nélkül közölt adatra, hogy Goró munkájának „értékéről Goethe is meg volt győződve. Ismerte és gyakran forgatta a Wanderungen durch Pompeji-t”, egyelőre nem találtam megerősítést.[13] Goró tevékenységére a 19. századi külföldi régészeti szakirodalomban is találunk utalásokat.[14]
     Az újabb hazai életrajzi és általános lexikonokból azonban neve már sorra kimaradt (Magyar Nagylexikon, Új Magyar Életrajzi Lexikon, Révai Új Lexikona) s tevékenysége nem szerepelt Castiglione László Pompeji feltárásának történetét is ismertető alapvető munkájában sem.[15] Goró nevével napjainkban gyakrabban találkozunk külföldi tudománytörténeti munkákban és antikváriumok internetes honlapjain,[16] mint hazai publikációkban. Életének és pályaképének hazai és külföldi levéltári kutatásokon alapuló bemutatása segít kiemelni alakját abból a homályból, melybe az utolsó fél évszázadban méltatlanul került. A korábbi feudális jellegű fejedelmi, főúri mecenatúrához és az új típusú, egyre szigorúbb kritikai alapon szerveződő tudományos élethez egyaránt kapcsolódó, szerteágazó tevékenységének feltárása lehetővé teszi a tudományos ambícióval, de rendszeres archeológiai stúdiumok nélkül tevékenykedő művelt katonatiszt életművének belehelyezését a 19. század első felének európai szellemi koordinátarendszerébe. 
 
1. Goró Lajos pályakezdése és itáliai tudósítói tevékenysége
 
            Goró Lajos Goró Miklós és Balia Sára fiaként 1786. június 14-én Erdélyben, a Hunyad megyei Déván, református nemesi családban született. 1802. szeptemberétől az 1717-ben alapított bécsi katonai mérnök-akadémián (Ingenieur-Akademie) tanult.[17] Az intézmény vezetője (Ober-Director) 1801-től majdnem 50 éven át az ugyanekkor a hadmérnöki és erődítési ügyek vezetőjévé (General-Director des Genie- und Fortifications-Wesens) is kinevezett János főherceg volt, akivel Goró élete utolsó évtizedében rendszeres munkahelyi levelezésben állt. Goró katonai pályafutásának állomásai, illetve szolgálati helyei a bécsi Kriegsarchivben található Conduite-Liste alapján pontosan rekonstruálhatók.[18] 1805 szeptemberében mérnökkari kadét (Ingenieur Corps Cadet), 1807-ben főhadnagy (Oberlieutenant) lett. 1809-ben, a napóleoni háborúk idején, résztvett az asperni csatában, illetve a pozsonyi hídfő védelmében. A művészet és irodalom iránti korai érdeklődésének jele, hogy 1809-ben Pozsonyban megjelent „Eggy ének Aspern ütközete után. Írta Goro Lajos, Cs. K. Ingenieur és Fő Hadnagy” című költeménye, melynek mottóiul Kisfaludy Sándor (Himfy) és Csokonai Vitéz Mihály verseiből vett sorokat választott.
1813 és 1815 között Itáliában — 1815-től kapitány-főhadnagyként (Capitainlieutenant) — majd 1816 elejétől Dalmáciában (Spalatóban) szolgált. Dalmáciai tartózkodása alatt rendszeresen tanulmányozta Spalato, Salona és a környék római emlékeit.[19] A Josef von Hormayr[20] által szerkesztett bécsi Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst című folyóirat szerint 1817-ben Goró résztvett azokban a dalmáciai régészeti kutatásokban, melyeket Anton Steinbüchel von Rheinwall[21] (1790–1883), a bécsi egyetem érem- és régiségtan professzora, illetve az udvari érem- és régiségtár és az Ambras-i gyűjtemény tudós igazgatója vezetett.[22]
Az Archivban említett 1817-es évszám úgy tűnik elírás vagy tévedés lehet, Steinbüchel ugyanis 1818 tavaszán érkezett Ferenc császár kíséretében Dalmáciába, ahol négyhetes spalatói tartózkodása során a város környékén lévő római emlékeket is megvizsgálta.[23] Kutatásairól 1820-ban részletes útibeszámolót jelentetett meg,[24] melynek függelékében részben a korábban megjelent dalmáciai epigráfiai korpuszok kiegészítésének szándékával 130 antik feliratos kő szövegét és feltalálási helyét közölte. Steinbüchel részletesen leírja Spalato és Salona antik romjait, melyek közül az utóbbiak véleménye szerint sokkal jelentékenyebbek, mint a közvélekedés tartja. A bécsi tudós részletesen és rendkívül érzékletesen számolt be arról a kalandos útról, melynek során egy helyi idegenvezető segítségével az ókori Anderium egykori hegyi erődjébe jutottak el.
     Bár Goró nevét Steinbüchel nem említi útleírásában, közös dalmáciai kutatóútjukat nemcsak a hasonló érdeklődés valószínűsíti, hanem az is, hogy Goró — mint a spalatói katonai építési igazgatóság munkatársa — fontos szerepet játszott az osztrák császári pár 1818. évi dalmáciai látogatása alkalmából rendezett ünnepségek lebonyolításában. Az 1818. április 10-én kezdődő fejedelmi látogatás állomásait ismertető cikksorozatban a május 14-én rendezett spalatói díszkivilágításról a következőket olvashatjuk: „A’ mesterséges és ízléssel tellyes világosításban említésre méltó a’ Sz. Ferentz temploma ’s különösen a’ dell Signória piatzon álló fő strázsaház, melly Ingenieur Kapitány Goró Úr elrendelése után elragadó kellemetességgel fénylett.” A fejedelmi pár megtekintette „a’ hajdan híres Romai Colonia várost, Salónát; (ma tsak egy kis falu) Dalmátziának legkiesebb vidékén lévő maradványait a’ Diocletianus nevezetes víztsatornáinak...Továbbá kegyes tekintetekre méltóztatták ő Felségek azon Steinbügel [azaz Steinbüchel. P. J.] úr mesterség visgálása által a’ napokban több régiségekkel talált koporsókövet, melynek domború faragása a’ Hercules tetteit ábrázolja;[25] nemkülönben az egynéhány Századok ólta bétemetve hevert, ’s mostanában kiásott Porta argenteán való általmenését, a’ 15 Századokkal ez előtt itt fénylett Diocletianus pompás palotájának külső tornátzaival egygyütt. Melly alkalmatossággal volt szerentséje Kapitány Goró úrnak, az ez előtt 20 nappal talált, 8 nagy oszlopon álló boltozatjáról a’ Diocletianus palotájának, tulajdon rajzolatját, Császár ő Felségének benyújtani.”[26]
     Az 1818-as spalatói fejedelmi látogatáskor tehát Goró és Steinbüchel egyaránt — hivatalból — a császár közvetlen környezetében tevékenykedett, így mindenképp ismerniük kellett egymást. Az Steinbüchel útibeszámolójából egyértelműen kiderül, hogy Anderium hegyi erődjébe például többedmagával ment fel. Az antik régiségek iránt érdeklődő, németül jól beszélő, Bécsben tanult katonatiszt, a helyi építési igazgatóság vezetője (Local-Director), aki már harmadik éve Dalmáciában szolgál, megfelelő kísérője lehetett a bécsi tudósnak a Spalato környéki emlékek felkutatásában. Bár Goró dalmáciai kutatásairól nem ismerünk leírást, Steinbüchel részletes beszámolója rávilágít azokra a módszerekre és szempontokra, melyek alapján minden bizonnyal Goró is végezte archeológiai vizsgálódásait.
     Goró 1819-tól — mostmár százados-kapitányként (Hauptmann) — újra Itáliában (Mantovában) szolgált. Miután IV. Ferdinándot, a két Szicilia királyát 1820-ban lemondatta a hadsereg, a volt uralkodó a Szent Szövetségtől kért segítséget trónja visszaszerzéséhez. 1821-ben a Johann Frimont[27] (1759–1831) által vezetett osztrák hadsereg „pacifikálta” a nápolyi felkelést. A január közepén megindított hadjárat gyors sikert hozott: Frimont március végéngyőztes hadserege élén bevonult Nápolyba, s nemsokára a vidéki felkeléseket is leverték. Mivel a belháború a nápolyi sereget teljesen tönkretette, a visszahelyezett uralkodó kívánságára az osztrák megszálló csapatok Nápolyban és Sziciliában maradtak. 1825-ben a hadsereg nagy része elhagyta az országot, csupán egy 12000 főnyi egység maradt a fővárosban. Köztük Goró Lajos, aki a Conduite-Liste szerint 1821 áprilisától 1827 áprilisáig állomásozott Nápolyban.[28]
     Goró nápolyi tartózkodása alatt, szolgálati idején kívül — folytatva a Dalmáciában megkezdett archeológiai vizsgálódásokat — a Pompejiben folyó régészeti ásatásokat, a feltárt épületeket és tárgyi emlékeket tanulmányozta. Kutatásait — mint 1825-ben megjelent Pompeji-könyve előszavában hangsúlyozza[29] — katonai parancsnokai, Frimont, illetve Hrabovszky János[30], a dél-itáliai hadsereg szállásmesteri hivatalának vezetője (Chef des General Quartier-Meisterstabes) is támogatták.
     A lotharingiai nemesi családból származó Frimont különös előszeretettel viseltetett a magyarok és Magyarország iránt. 1801 és 1805 között Debrecenben, nem sokkal később Sopronban és Pécsett szolgált, itt tartotta esküvőjét is. 1819-ben az uralkodó az erdélyi (Bihar megyei) Palota és környéke kamarai uradalmát adományozta neki. A magyarul kiválóan beszélő Frimontnak Goró Lajoshoz fűződő tartós pártfogói kapcsolatát jelzi az a magyar nyelvű alkalmi költemény, melyet Goró 1828-ban a palotai templom alapkőletételének ünnepére írt.[31] Frimont hamvait is a Nagyvárad melletti Palotán, egy saját maga által építtetett templomban helyezték el.
            Abban ugyanakkor, hogy Frimont támogatta Goró nápolyi régészeti kutatásait, szerepet játszhatott személyes érdeklődése is. Azt, hogy 1821 novemberében,[32] illetve 1823. november 17-én — ez utóbbi eseményről Goró is beszámolt[33] — Pompejiben Frimont jelenlétében „került elő” több értékes antik lelet, a korban szokásos, a főrangúak tiszteletére rendezett protokoll-alkalomnak tekinthetjük. Az azonban, hogy 1821 júliusában Frimont, a megszálló csapatok parancsnoka — mint sajátkezű levelei bizonyítják — példás gyorsasággal intézkedett a pompeji ásatásokon garázdálkodó néhány osztrák katona ügyének kivizsgálásában és a bűnösök megbüntetésében,[34] a hivatali kötelességen túlmutató személyes érzékenységre, a régészeti kutatások megbecsülésére utal.
            Goró archeológiai vizsgálódásaival párhuzamosan — részben azok eredményeiről, részben más témákban — a hazai és az osztrák időszaki sajtóban is publikált. 1822-ben a bécsi Magyar Kurir a Vezúv ki­töréseiről szóló sorozatát közölte.[35] Egyes helyek feltűnő hasonlósága az ifjabb Pliniusnak a 79. évi kitörésről szóló soraival jelzi, hogy Goró már ekkor tanulmányozta az antik Pompeji történetével kapcsolatos forrásokat és irodalmat.[36] Beszámolója végén Goró — támogatókat keresve — készülő Pompeji-könyvéről is hírt adott: „Ezen alkalmatossággal nem mellőzhetem-el említeni, hogy én itt létemben, terhes szolgálatom mellett is, az ide való számtalan ritkaságok között, a’ Láva és hamu-eső által eltemetett Herculánum és Pompéji, hajdani Római városok’ kiásott ’s máig is ásatandó részeit lerajzoltam, ’s leírni is már elkezdettem. Ha pallérozott Hazám’ érdemes fijai között valaki méltóztatnék ezen munkácskámat (mely jövő tavaszig készen lesz) kinyomtattatni, nemcsak különös szerencsémnek tartanám, hanem forró háládatossággal is tartoznám ezen Maecenáshoz, hogy alkalmatosságot adott, távol lévő kedves Hazámnak nem csak kardal, (sic!) hanem pennámmal is használni törekednem.”[37]
Goró egy ideig rendszeres tudósítója volt Josef Hormayr bécsi Archiv-jának. Hormayrnek Goró személye és tevékenysége iránti megbecsülését jelzi, hogy az 1824. évi 89–90. számban megjelenő pompeji tudósítás végén közli, hogy májusban súlyos betegség fenyegette a nápolyi hadsereg művészethez és tudományhoz értő kiváló tisztjét, Goró Lajost, aki azonban felépülése óta ismét tudósításokat küld Bécsbe. Megemlíti Goró több éve tartó pompeji kutatásait, melynek eredményeit támogatójának, a szabadságra hazatért Frimontnak adta át, hogy az továbbítsa János főhercegnek.[38] Hormayr is nagy várakozással nézett a munka megjelenése elé, melyben egy osztrák katonatiszt személyes tapasztalatai alapján írja le a legújabb régészeti felfedezéseket, illetve a korábban feltárt lelőhelyeket.
Bár Gorónak az Archiv számára küldött nápolyi beszámolói többsége a Vezúv történetével vagy a korábbi és az újabb pompeji és herkuláneumi ásatásokkal foglalkozott,[39] néhány más tudósítói témája szerteágazó irodalmi, képzőművészeti és tudományos érdeklődését jelzi. Az 1824. évi 23. és 24. számban egy Itáliában élő kortárs német szobrász, Schmeickle, illetve egy svájci festő, Wolfinsberger művészetével, a 37. számban a korábbi és a kortárs nápolyi kalendárium- és almanach-irodalommal, illetve a sajtóval foglalkozott. A 46. számban részletes beszámolót közölt Szent Severinnek, Ausztria apostolának Nápolyban található síremlékéről, hivatkozva Hormayrnek a szent életével kapcsolatos történeti kutatásaira is. A 82. számban az ókori tárgyakat, művészeti emlékeket hamisító itáliai műhelyekkel foglalkozott,a 88. számban pedig a nápolyi képzőművészeti akadémia igazgatója, Niccolini által szerkesztett kiadványról számolt be, mely a Real Museo Bourbonico (Bourbon királyi múzeum) kiemelkedő műtárgyait ismertette.
A Tudományos Gyűjtemény 1826. évi VIII. kötetének Régiségek rovatában Goró a nápolyi dóm két magyar vonatkozású emlékéről — Nagy Lajos király öccsének, a politikai ellenfelei által 1345-ben meggyilkoltatott András hercegnek emlékére készíttetett sírkőről, illetve I. Károlynak, Martell Károlynak és Habsburg Clementiának (az 1308-ban magyar királlyá koronázott Károly Róbert szüleinek és egyik ősének) 1599-ben állíttatott közös síremlékéről — közölt ismertetést.[40] Bár a 19. századi hazai útleírásirodalom képviselőihez hasonlóan ő is említést tett András herceg megöléséről, fontosnak vélte, hogy a hazai érdeklődők a borzongató történet mellett megismerjék a herceg síremlékének pontos leírását is. Elmélyült régészeti és művészettörténeti érdeklődését jelzi, hogy kora szokásától eltérően, mely a reneszánsz óta népszerű epigráfiai kutatások hagyományát követve a síremlékek ismertetésekor elsősorban a feliratokra figyelt, Goró részletesen leírta az András herceg sírkövét díszítő címereket, s említést tett a Martell Károly és felesége síremlékén látható figurális ábrázolásokról is.
            Goró irodalmi érdeklődését jelzik említett versei — az asperni csatát megéneklő 1809-es költeménye, illetve a Frimont tiszteletére 1828-ban írt mű — melyek a barokk alkalmi költészetnek a 19. század első felében még eleven hagyományaihoz kapcsolódnak.[41]
 
2. Goró Lajos Wanderungen durch Pompeji (1825) című könyvének hazai és külföldi recepciója
 
A Vezúv i. sz. 79-ben bekövetkezett kitörésekor a Nápoly környéki ókori települések egy része — köztük Herkulaneum és Pompeji is — vastag láva, illetve hamu- és kőtörmelék (lapilli) réteg alá került. A középkorra helyük is elfelejtődött, így amikor a 16. század végén csatornaásás közben a Nápolytól nem messze lévő Civita-dombon épületromokra és ókori pénzekre bukkantak, senki nem gondolta, hogy Pompeji romjait találták meg. Bár egy évszázaddal később az ott talált feliratok alapján néhány tudós felvetette, hogy a domb alatt az elpusztult Pompeji romjai találhatók, feltárásukra csak újabb 50 év elteltével került sor. Mivel Herkulaneum romjai fölé a középkor folyamán település épült, a városi építkezések során előkerült régi szobrok, pénzek nyomán a 18. század első felében D'Elboeuf herceg, majd Bourbon Károly nápolyi király parancsára itt kezdték el a megkeményedett lávaréteg alá temetődött romokat — bányászati és utászi módszerekkel — kutatni. A lazább lapilli réteggel beborított Pompeji hivatalos kiásása királyi rendeletre, Joachim de Alcubierre utászezredes vezetésével, 1748-ban indult meg. Bár a kutatások célja az első időben szinte kizárólag a műkincsszerzés volt, a király már 1755-ben létrehozta az „Accademia Ercolanese”-t, melynek a napvilágra került művészeti emlékek tudományos kutatása volt a feladata.  Az előkerült épületrészek és leletek alkalomszerű írásos és rajzi dokumentálására viszonylag hamar sor került — különösen azután, hogy az ásatások irányításában Karl Weber[42] svájci hadmérnök is résztvett — a tudományos igényű régészeti feltárás szabályai azonban csak jóval később körvonalazódtak és csupán az 1860-as évek körül kezdtek megszilárdulni. Az újabb kutatások fényében ugyanakkor az a rendkívül sötét kép, mely a szakszerűtlenül tevékenykedő 18. századi kincsvadászok okozta pusztításokról kialakult,[43] s melynek megszilárdulásában szerepet játszottak azok a beszámolók, röpiratok, melyekben az ókori művészetnek a helyszínre látogató szakértői, a tudósok — elsősorban Winckelmann[44] — a dilettáns katonák által végzett munkálatokat bírálták, kezd árnyaltabbá válni.[45]
     Herkulaneum és Pompeji felfedezése, illetve a feltárt épületekről és az előkerült leletekről megjelentetett illusztrált kiadványok fontos szerepet játszottak a 18. századi európai antikvitáskultusz megerősödésében. Hatásuk nemcsak a virtuális szellemi közösséget alkotó régiségbuvárok és tudósok körében jelentkezett,[46] hanem a mindennapi élet számos területén is: a pompeji és herkulaneumi falfestmények, mozaikok, használati tárgyak motívumait bemutató metszetgyűjteményekből az aranyművesek, ruha-, és ékszertervezők, kocsi-, és díszítőfestők is merítettek.
Az uralkodói monopóliummal védett ásatások, melyek több-kevesebb rendszerességgel szinte állandóan folytak, az 1806 és 1815 közötti francia megszállás — különösen Caroline Bonaparte-Murat nápolyi királyné uralkodása — idején nagy lendületet vettek. Caroline királyné levelezésben állt Európa számos híres személyiségével, s szorgalmazta az alaprajzi vázlatokkal és illusztrációkkal ellátott részletes vezetők — például Charles Francois Mazois Goró által is gyakran idézett Les ruines de Pompéi című munkájának — kiadását.
     Pompeji és Herkulaneum neve és jelentősége Magyarországon is ismert volt. Az 1770-es évek elején a Pressburger Zeitung melléklapjá­ban az 1763-ban felfedezett pompeji mozaikokról — köztük a négy utcai zenészt ábrázolóról — olvashatunk.[47] A herkulaneumi ásatá­sokkal foglalkozó 1791-es magyar nyelvű tudósítás szerzője a város ókori történetének ismertetése után leírja a nápolyi Portici múzeum 12 termét, melyekben eredeti funkciójuk szerint csoportosí­tva helyezték el a leleteket. Megemlíti a spanyol király által alapított akadémiát, melynek a herkulaneumi emlékek lerajzolása és a kötetek publikálása a feladata.[48]Az ásatásokról, az előkerült nevezetesebb leletekről, tudományos feldolgozásukról, a Portici múzeum fejlesztéséről, a királyi akadémiai intézetekről, stb. a hazai hírközlő újságok az 1780-as évek óta gyakran beszámoltak.[49] A hazai könyvkereskedőknél — mint hirdetéseikből kiderül — Pompeji és Herkuláneum emlékeit bemutató, rézmetszetekkel illusztrált díszes albumokat, könyveket lehetett vásárolni.[50]
     A 19. század elején nyomtatásban megjelent néhány nápolyi útleírás részlete is. Ezek többségét olyan katonatisztek írták, akik — Goróhoz hasonlóan — Itáliában szolgáltak. Báró Lakos János 1823-ban a Hébe című irodalmi almanachban megjelentetett „Nápolyi levelei”-ben ismerteti a múzeumot: „Ebben a’ tündér palotában találod azt a’ gazdag gyűjteményt, a’mellyel a’ két Siciliák Országa, antik kő és réz szobrokban, régi és újabb könyvekben és kéziratokban dicsekszik. Itt vannak szép rendben mind azon kincsei a’ régiségnek, mellyeket Herculanum, Pompéji, Stabia, Paestum ’s a’ t. gyomrai közel két ezer évtől zártak: itt találod az akkori élteknek eleven nyomát...”[51] A Felső-Magyarországi Minerva 1828-ban „Újfalvy Sámuel, B. Frimont Huszár-Ezeredebeli Fő-Hadnagy” szicíliai leveleit közli. Újfalvynak az antik emlékek iránti érdeklődését jelzi, hogy számos sírkövet, szarkofág-ábrázolást, templomromot ír le, s röviden beszámol a meglátogatott múzeumok anyagáról is. A Syracusai múzeumban található „aszszonyi fejetlen (Torso)”-nak, egy „ingerlő szép farú Venusnak mássát” — írja — „Nápolyban a’ Királyi Múzeumban láttam.”[52]
     Goró Lajos 1825-ben Bécsben megjelent Wanderungen durch Pompeji című munkáját[53] legmagasabb hivatali főnökének, János királyi főhercegnek ajánlotta. A szolgálati ideje alatt bejárt Campania-ban — írja könyve bevezetőjében — legmélyebb benyomást Pompeji romjai tették rá, mivel ezek nem csupán a tudós archeológusok számára hordoznak jelentést, hanem egy 1700 évvel ezelőtti város mindennapjait, szokásait, berendezkedését keltik életre. Goró a korábbi szakirodalom ismertetése, az emlékekkel foglalkozó jelentősebb tudósok felsorolása és Campania történetének bemutatása után Pompeji fekvését és történetét ismerteti. Kitér az őslakosok eredetére vonatkozó ókori nézetekre, s megemlíti azokat a bizonyítékokat is, melyek szerint Pompeji és Herkulaneum végleges elnéptelenedése nem a 79. évi vulkánkitöréskor, hanem később következett be. Ismerteti a romvárosok felfedezésének történetét 1592-től kezdve, amikor a neves római építész, Domenico Fontana csatornaásás közben épületmaradványokra, oszlopokra, feliratokra bukkant hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a feltáró munkálatok csak 150 évvel később indultak meg.
     A történeti bevezetés után a romvárosban feltárt épületek szisztematikus bemutatása következik.Az első fejezetben Goró az emlékanyag tematikus rendszerezése után — röviden ír az ókori utcák és síremlékek legfontosabb sajátosságairól — egyenként ismerteti (felirataikkal, irodalmi említéseikkel együtt) azokat a fennmaradt síremlékeket, melyek a Via dei Sepolchri-n (Sírok utcája) találhatók. A második fejezetben az utcákat és lakóházakat mutatja be, alfejezetekben térve ki az előkerült feliratokra, az építés módjára, a mozaikpadlókra és a falfestményekre. Utóbbiak közül a legnevezetesebbeket egyenként ismerteti. A pompeji mozaikokkal foglalkozó részben analógiaként megemlíti az erdélyi Várhelyen (az ókori Sarmizegetusa környékén) 1823-ban előkerült, a trójai háborúból vett jeleneteket (Priamos kéri Achil­lestől Hektor holttestét; Párizs ítélete) ábrázoló antik mozaikpadlót,[54] melynek felfedezéséről az 1821-től Nápolyban tartózkodó Goró feltehetően a hazai sajtóból értesült.[55]
     Pompeji egykori lakóházait Goró topografikus rendben ismerteti. Megemlíti felfedezésük idejét, leírja elrendezésüket, említést tesz felirataikról, díszítéseikről. Az utolsó fejezetben a nyilvános tereket és a középületeket mutatja be — itt is kitérve az egyes épületekkel foglalkozó korábbi említésekre, meghatározási kísérletekre. Az épülettípusokról — templomok, bírósági épületek, színházak — rövid általános ismertetést ad, majd egyenként, részletesen bemutatja a fennmaradt emlékeket. A harmadik fejezet végén a városfalakat és a városkapukat írja le. A könyvben található bőséges jegyzetapparátus tanúsága szerint Goró átfogó ismeretekkel rendelkezett a Pompeji történetével és régészeti leleteivel foglalkozó ókori és modern irodalom terén.
     Goró Lajos invenciója, illetve a helyszínen felvett rajzai után készült a Wanderungen durch Pompeji illusztrációinak — elsősorban a műszaki rajztudást igénylő épület-alaprajzoknak és építészeti részletrajzoknak (oszlopfejezetek, ornamentika) — egy része.[56] Ehhez hasonló lehetett az a korábban említett rajz is, melyet Goró Diocletianus spalatói palotájának újonnan feltárt részeiről készített, s melyet Ferenc császár 1818. évi látogatásakor az uralkodónak nyújtott át.[57]
Goró könyvét a hazai sajtó a megjelenés előtt és után is az európai műveltséghez, tudományossághoz való felzárkózás követendő példájaként üdvözölte. 1824-ben a készülő Pompeji-könyv említésével,[58] 1825-ben a megjelent munka ismertetésével találkozunk. Mörschner és Jasper bécsi könyvkereskedők jelentik, hogy a 22 szép kő- és rézmetszettel, illetve vignette-ekkel díszített, Pompejiről szóló archeológiai, históriai és építészeti leírást bécsi és németországi könyvkereskedésekben lehet megvásárolni. „Mivel a’ Német Literatura tágas mezején” — írják — „még illy tárgyú munka nem jelent meg, ’s a’ külföldi Íróknak ezen tárgyról írt, a’ mint tudva vagyon ritka, ’s nagy költséggel járó munkájikban a’...kiásásokról 1817-től fogva semmi emlékezet nem tétetik...”, remélik, hogy Goró könyve kedvező fogadtatásra fog találni.[59] Néhány hónappal később Fejér György — részletes ismertetést ígérve — közli, hogy a magyar tudós munkája már itthon, például a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségében is megvásárolható.[60] A Magyar Kurir recenzense kiemeli, hogy Goró adatait nem másodlagos forrásokból, hanem saját kutatásaiból merítette. A könyv beosztásának és az illusztrációknak ismertetése után a szerzőt a magyar nyelvű változat elkészítésére buzdítja.[61]
     1826-ban Kazinczy Ferenc, aki — mint levelezéséből kiderül — Goró irodalmi tevékenységét 1810 óta (feltehetően az asperni csata emlékére írt költeménye megjelenése óta) figyelemmel kísérte, s aki 1824-ben személyesen is megismerkedett vele,[62] kimerítő ismertetést jelentetett meg a „megbecsülhetetlen Munkáról”.[63] Horváth Elek Pompeji és Herculanum című 1832-es írásában is hivatkozik a „hazánkfia Agyagfalvi Goró Lajos” könyvében megjelent illusztrációkra, s sajnálkozva jegyzi meg:„Kár, hogy e’ tudós világot érdeklő jeles mű’ magyar születésű kiadója nem nemzeti nyelvét választá annak kiadására ’s honfiainak dicsőségére! — „[64]
     Goró könyve külföldön is visszhangot keltett. Hormayr Archiv-ja már 1824 végén bemutatja a Goróról közölt életrajzban — s igen dícsérően — a művet.[65] A Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Mode című folyóiratban egy B. D. monogrammú szerző,[66] a lipcsei Amalthea-ban pedig egy B. betűjelű recenzens, feltehetően a folyóirat szerkesztője, Carl August Böttiger ismertette Goró könyvét.[67] Az Amalthea recenzense említést tesz Goró és Steinbüchel közös dalmáciai régészeti kutatómunkájáról, a vizsgálódás dátumát azonban ő is — bizonyára Hormayr Archiv-jának említett cikke nyomán — 1817-re teszi. A recenzens figyelemmel kísérte Goró nápolyi tudósításait is, egy korábbi helyen hivatkozik ugyanis az Archiv-ban megjelent két írására. Az itáliai régiséghamisítókkal foglalkozó cikkének (1824. 82. sz.) említése[68] mellett egy ókori pompeji falfelirattal kapcsolatban Gorónak az Archiv 1825. 1. számában megjelent nápolyi tudósítását, illetve könyvének egy ábráját hozza példaként.[69]
     Goró könyvét ismertette Adolf Bäuerle Allgemeine Theaterzeitung und Unterhaltungsblatt für Freunde der Kunst, Literatur und des geselligen Lebens című bécsi folyóirata[70] és a Jenaische Allgemeine Literatur-Zeitung is.[71]
     Eduard Gerhard (1795–1867),[72] az 1822-től hosszú ideig Rómában élő német ókorkutató-régész, a későbbi Német Régészeti Intézet egyik alapító tagja, a német Morgenblatt irodalmi-művészeti melléklapjában, a Kunstblatt-ban ismertette Goró könyvét. A szigorú bírálatban körvonalazódik a bennfentes tudós[73] és a számára dilettáns mérnök-katona közötti szemléleti ellentét: Gerhard Goró könyvét nagyrészt korábbi munkákból összeollózott Pompeji „emlékkönyvnek“ tartja.[74] Rövid említést találunk a könyvről a Goróval jó barátságban lévő nápolyi Carl Bonucci[75] és az angol William Gell[76] Pompejiről írt munkájában. 
A hazai sajtó egyfajta nemzeti büszkeséggel[77] kísérte figyelemmel azokat a fejedelmi megtiszteltetéseket, külföldi kitüntetéseket, akadémiai tagságokat is, melyeket Goró tudományos tevékenységéért kapott.[78] A Magyar Kurir tudósítója a Pompeji-könyv ismertetésekor felsorolja azokat a fejedelmeket (Mária Ludovika főhercegnő, Miksa és Lajos bajor királyok, János főherceg) akik — a hozzájuk küldött tiszteletpéldány köszöneteképpen — „egyegy igen szép leveleikkel tisztelték-meg a’ Tudós Írót” a Mária Ludovika és Miksa király által küldöttek másolatait közölve is. A bajor király „a’ Nápolyi Classikus földön tett tudományos Visgálódásainak megesmeréséül” egy arany érdeméremmel is megtisztelte Gorót, az osztrák főhercegnő pedig egy gyémántgyűrűt ajándékozott neki.[79]
„Ő Tsász. Kir. Felsége Tekintetes Vitéz és Tudós Hazánkfiának, Agyagfalvi Goró Lajos Ingenieur-Kapitány Úrnak, ki a’ Herkulanumi Régiségek’ ásásairól írott, ’s némelly Felségektől is szép jutalmakra érdemesített tudós munkája által nevét egész Európában híressé tette, kegyelmesen megengedni méltóztatott, hogy elvállalhassa azon Diplomákat, mellyeket neki, mint tagjoknak a’ Nápolyi Bur­bon-Herkulanumi Akadémia, és a’ Római Archeológiai Társaság küldött.”[80] — olvashatjuk néhány évvel később ismét a hazai sajtóban. A megtiszteltetésről a Tudományos Gyűjtemény is beszámol: „Tekintetes Vitézlő Agyagfalvai Goró Lajos Úr, Cs. K. Kapitány a’ Genie-testnél, a’ Siciliai Szent György-katonai rend’ Lovaga, „Wanderungen durch Pompeji” czímű jeles munkájáról a’ külföldön is dicsérettel ismeretes tudós, a’ Nápolyi Bourbon-Herkulanumi Akadémia ’s a’ Romai Archaeologiai Társaság’ tagává választatván...” Goró Lajos — írja a tudósító — más kitüntetettekkel együtt „...ezen megtiszteltetésekről szóló Pecsétes levelek’ (Diploma) elfogadtatásokra, a’ Cs. K. Felségtől engedelmet” nyert.[81]


[1] L. pl. a hazai gyűjtőkkel (Bitnicz Lajos, Jankovich Miklós) is kapcsolatban álló sziléziai Johann Gustav Büsching vagy a Német Régészeti Intézet elődjét, a római archeológiai intézetet (1828) megalapító Eduard Gerhard (17951867) és köre tevékenységét. Büschingről újabban: Marek Halub: Johann Gustav Gottlieb Büsching 17831829. Ein Beitrag zur Begründung der schlesischen Kulturgeschichte. Wroclaw 1997.; : Johann Gustav Gottlieb Büsching, die Breslauer Universität und die Viadrina. In: Krystyna Gabryjelska und Ulrich Knefelkamp (Hrsg.) Brückenschläge. Kulturwissenschaften Frankfurt/Oder und Breslau. Vorträge der ersten gemeinsamen Ringvorlesung der Europa-Universität Viadrina in Frankfurt (Oder) und der Universität Breslau. Spektrum Kulturwissenschaften Band 3. Berlin 2000. Gerhardról: Neue Deutsche Biographie. IXXI. Berlin 1964. VI. 276277.; Szilágyi János György: „Ismerem helyemet” (A másik Pulszky–életrajz). In: Pulszky Ferenc (1814–1879) emlékére. Szerk.: Marosi Ernő et al. Bp. 1997. 26.
[2] Berzeviczy Albert: Magyar utazók Olaszországban a múlt század első felében. H.é.n. [1903].
[3] Markó Árpád: Egy elfelejtett magyar írókatona (Jakkó László huszárkapitány, 1781–1833) H.n. 1960. 
[4] Szilágyi János György: Pelasg ősök nyomában. Magyar ásatás az Appeninekben 1861-ben. Bp. 2002.
[5] Oesterreichische National-Encyclopedie. I–VI. Wien 1835. II. 401.; Georg Kaspar Nagler: Neues allgemeines Künstlerlexicon. München 1837. V. 294.; Közhasznú Esmeretek Tára. IXII. Pesten 1839. V. 369.; Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Pest 1858. C-Gy. 421–22.; Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich...von Dr. Constant von Wurzbach. I–LX. Wien 1858. V. 272.; Magyar lexikon. Szerk.: Somogyi Ede, kiadja: Rautmann Frigyes. I–XVII. Bp. 1881. VIII. 228.; Kazinczy Ferenc levelezése. Közzéteszi: Dr. Váczy János. I–XXIII. Bp. 1909. XIX. 602.; A Pallas Nagy Lexikona. I–XVI. Bp. 1894. VIII. 121–122; Pecz Vilmos: Ókori lexikon. I–IV. Bp. 1904. II/1. 545.; Kempelen Béla: Magyar nemes családok I–XI. Bp. 1912. IV. 336.; Révai Nagy Lexikona I–XXI. Bp. 1913. VIII. 643.; Das Geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Herausgegeben von Oskar von Krücken und Imre Parlagi. I–II. Wien und Leipzig 1918. I. 405.; Ulrich Thieme – Felix Becker: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. I–XXXVII. Leipzig 1921. XIV. 404.; Lyka Károly: A táblabíró-világ művészete. 1800–1850. II. Bp. 1922. 97.; Új Idők Lexikona. I–XXIV. Bp. 1938. XI. 2770.; E.[mmanuel] Bénézit: Dictionnaire critique et documentaire des Peintres, Sculpteurs, Dessinateurs et Graveurs... I–XIV. Librairie Gründ 1956. III. 353.
[6] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I–XIV. Bp. 1894. III. 1296–1297. hasáb.
[7] Szendrei János Szentiványi Gyula: Magyar Képzőművészeti Lexikon. I. Bp. 1915. I. 590.; Uők: MTA Művészettörténeti Kutató Intézet Lexikon-gyűjteményében lévő kézirat, 1137-1139. Önálló cikkben ismertette tevékenységét Szuchy Emil (Művészet 1911. 314.)
[8] Berzeviczy A.: Magyar i.m. 27–28. 
[9] Bevilaqua Béla dr.: Százéves magyar könyv Herculaneum és Pompeji romjairól. Újság. 1927. augusztus 14. vasárnap, 36.
[10] Bevilaqua–Borsody Béla dr.: Magyar és magyar vonatkozású haditechnikai nyomtatványok a M. Kir. Hadtörténelmi Múzeum Könyvtárában. Hadimúzeumi Lapok (História) 1. (1928:1. füzet) Április hó 1. 35–37.
[11] „Bécsben, Grácban és Münchenben tanult, évtizedeken át ezerszámra rajzolt a Leipziger Illustrierte Zeitungba, a Vasárnapi Újságba s az Új Időkbe. Családias, kissé naiv, édeskés, ámde becsületes tartalmú rajzai számtalan egykori regénykiadásban ott vannak, ő illusztrálta Jókai Magyar nábob-ját is.” — írja a katonatiszt Goróról. Bevilaqua B.: Százéves i.m. 36. Egy kevés utánagondolással Bevilaqua számára is nyilvánvalóvá válhatott volna, hogy a szerinte 1837-ben (valójában 1843-ban) elhunyt Goró nemigen illusztrálhatta az 1825-ben született Jókai Mór regényeit, vagy az 1854-ben indult Vasárnapi Újságot.
[12] Örkényi Ottília: A művészettörténeti gondolat. Bp. 1941. 52–56.
[13] Örkényi O.: A művészettörténeti i.m. 56. Goró neve nem szerepel Goethe levelezésében (Goethes Briefe. Textkritisch durchgesehen und mit Anmerkungen versehen von Karl Robert Mandelkow. I–IV.Briefe der Jahre 1821–1832. München 1976. IV.), s könyvtárában sem volt meg Goró könyve. (Hans Ruppert: Goethes Bibliothek. Katalog. Weimar 1958.)
[14] A Dictionary of Greek and Roman Antiquities, London, 1875. Lectica szócikk.; Bibliotheca Pompejana. Catalogo ragionato di Opere sopra Ercolano e Pompei pubblicate in Italia ed all'estero dalla scoperta delle due citta fino ai tempi piu recenti compilato da Federigo Furchheim. Napoli 1879. 10.; Bibliografia di Pompei Ercolano e Stabia. Compilata da Friedrich Furchheim. Napoli 1891. 6.
[15] Castiglione László: Pompeji, Herculaneum. Bp. 1979.
[16] Article by Leonhard Schmitz, Ph.D., F.R.S.E., Rector of the High School of Edinburgh (http://penelope.uchicago.edu/Thayer/E/Roman/Texts/secondary/SMIGRA*/Lectica.html); F.Zisska & R.Kistner Katalog (www.zisska.de/kataloge/39/; Sims Reed Ltd. (www.polybiblio/com/semsreed/9253.html); Günther Einhorn Ludwig-Ey-Str. 22 - D-02906 Niesky (www.bucheinhorn.de/600102.html)
[17] Geschichte der k. und k. Technischen Militär-Akademie. Geschichte der k. k. Ingenieur- und k. k. Genie-Akademie. 1717-1869. Verfasst von Friedrich Gatti, k. und k. Oberst der Armeestandes. I–II. Wien 1901. I. 656.; Goró katonai pályafutásához l. még:Oesterreichisches Militär-Konversations-Lexikon. Unter Mitwirkung mehrerer Offiziere der K. k. Armee. Redigirt und herausgegeben von. J. Hirtenfeld. I–III. Wien 1852. II. 763764.; Beiträge zur Geschichte der k. u. k. Genie-Waffe. Nach den vom k. u. k. Obersten des Genie-Stabes Heinrich Blasek hinterlassenen Manuscripten und Vorarbeiten…zusammengestellt und bearbeitet durch Franz Rieger. I–II. Wien 1898. I. 419.
[18] Conduite-Liste – Major Ludwig Goro von Agyagfalva... Jelzet: 150/842. Haus- Hof- und Staatsarchív, Kriegsarchiv, Bécs.
[19] Oesterreichisches Militär-Konversations-Lexikon i.m. II. 763764.
[20] Szentesi Edit: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig. In: Történelem-kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria kiállítási katalógusa. Szerk.: Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Budapest 2000. 75–80.; : Birodalmi patriotizmus és honi régiségek. Az egykorú osztrák hazafias történeti festészetről szóló írások Josef Hormayr lapjában (1810–1828). Bp. 2003. PhD értekezés.
[21] Adelheid Heidecker: Anton Steinbüchel von Rheinwall (1790-1883), Direktor des k. k. Münz- und Antikenkabinetts. Erfolge und Krisen in der Laufbahn eines österreichischen Staatsbeamten und Gelehrten. (Ungedr.) Dissertation, Wien 1969.; Manfred Alois Niegl: Die archäologische Erforschung der Römerzeit in Österreich. Eine wissenschaftsgeschichtliche Untersuchung. Wien 1980. (Denkschriften der Österreichische Akademie der Wissenschaften, Phil.-hist. Klasse. 141.) 70, 87.; Alfred-Bernhard Walcher Friedrich Wilhelm Hamdorf: Zu den Anfängen der Münchner Vasensammlung im frühen 19. Jahrhundert. Münchner Jahrbuch der bildenden Kunst. Dritte Folge, Band XLI. 1990. 10–12. Steinbüchel-lel később jó kapcsolatban volt a fiatal Pulszky Ferenc: Pulszky Ferencz: Életem és korom. I–II. Bp. 1958. I. 76–77., 93. stb.
[22] Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst 2. (1824) No. 149–150. 812. Steinbüchel útjáról említést tesz: Jahrbücher der Literatur. Wien 1. (1818) Zweyter Band (Melléklapja: Anzeige-Blatt für Wissenschaft und Kunst) Nr. II. 1.
[23] Wurzbach, C.: Biographisches i.m. Wien 1879. XXXVIII. 54.
[24] Dalmatien. Eine Reiseskizze. Jahrbücher der Litteratur. Wien 3. (1820) Zwölfter Band. Oktober, November, Dezember. (Melléklapja: Anzeige-Blatt für Wissenschaft und Kunst.) Nr. XII. 130.
[25] Az eseményről Steinbüchel is beszámolt: Jahrbücher der Litteratur. Wien 3. (1820) Zwölfter Band. 12.
[26] Magyar Kurir 1818. XLVII. szám, június 19-én, 399–400.
[27] Schönhals, Oberst und Generaladjutant. Biographie des k. k. Generals der Kavalliere und Hofkriegsraths-Präsidenten Grafen von Frimont, Fürsten von Antrodocco. Oestreichische militärische Zeitschrift. Drittes Heft. Wien 1833.Viertes Heft: 92106., Fünftes Heft: 129176.; Oesterreichische National-Encyclopedie. i.m. II. 227231.; Oesterreichisches Militär-Konversations-Lexikon i.m. II. 556559.; Der Militär-Maria-Theresien-Orden und seine Mitglieder. Nach authentischen Quellen bearbeitet von Dr. J.[aromir Hirtenfeld. Wien 1857. 857862. 
[28] Goró itáliai szolgálati helyeiről ld: Kriegsarchiv, Alte Feldakten – Karton 1747.
[29] Goró Lajos: Wanderungen durch Pompeji. Wien 1825. VI. (A könyv egyik címlapján Pompeji, a másikon Pompeii szerepel, tanulmányomban a Pompeji formát használom. P. J.)
[30] Az 1779-ben Győrben, magyar nemesi családban született Hrabovszkyról ld.: Wurzbach C.: Biographisches i.m. IX. 1863. 350.; Hirtenfeld, J.: Der Militär-Maria-Theresien-Orden i.m. 1058-1060.; Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950. I–XII. Graz–Köln. II. 1959. 436.; Ordas Iván: Egy elfelejtett altábornagy — báró Hrabovszky János — élete. Kajdacs 1994.; 1848–49-es tevékenységéről: Spira György: Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig. Újvidék 2001.
[31] Fő-méltóságú Báró Frimont János Antrodokói Hertzegnek, a’ palotai pompás templom talpköve letételekor alázatos tiszteletűl Kisasszony hava’ 31-kén 1828. Nagy-Váradon, Tichy János’ Könyvnyomtató-intézetében.
[32] Archivio Nazionale, Napoli. Ministero Interno II. Inventario 1969. 22–23 csomó. (ld.: Fonti Documentarie per la storia degli scavi di Pompei Ercolano e Stabia. Napoli 1979.
[33] Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst 2. (1824) Nr. 32–33. 194.
[34] Archivio Nazionale, Napoli. Ministero Interno II. Inventario 1969. 1. csomó.
[35]Magyar Kurir. 1822. II. 346–348., 353–356.
[36] „Ekkor felhangzott az asszonyok jajveszékelése, gyermekek siránkozása, férfiak kiáltozása: egyesek szüleiket, mások gyermekeiket vagy házastársukat szólítgatták, vagy hangjukról lassan felismerték; egyesek a maguk baján, mások szeretteik során siránkoztak; akadtak olyanok is, akik halálfélelmükben a halálért esedeztek, sokan az égi istenek felé nyújtogatták karjukat...” — olvashatjuk Plinius beszámolójában. Castiglione L.: i.m. 42. „Szívreható volt a’ kivándorlott’ és elszaladók’ társzekereivel megrakott országútján nézni és hallani, az Aszszonyok hogy sírtak jajgattak, a’ gyermekek hogy sikoltottak. Ezek rebegve szülőiket keresték, amazok gyermekeiket és férjeket hívták, ’s úgy futottak égre-terjesztett kezekkel mint egy meg bódulva, Scafáti és Nápoly felé.” — írja Goró. Magyar Kurir. 1822. II. 347.
[37] Magyar Kurir. 1822.II. XLV. 356. Kard és toll — azaz a harci erények és a művelődés — szembeállítása illetve összekapcsolása toposzának hagyományához vö.: Papp Júlia: „...nem szűkölködik már a Magyar a’ Kultúrában...” A művelődési téma a 19. század hazai képzőművészetében — egy nemzet-karakterológiai toposz változásának tükrében. Művészettörténeti Értesítő 51. (2001:3–4. sz.) 294.
[38] „A’ munka...ajánltatásának kegyelmesen leendő elfogadtatása végett János Cs. K. Fő Herczegnek alázatosan bényújtatott B. Frimont Commendírozó Úr Ő Exclja által...”- olvashatjuk a Bécsben megjelenő Magyar Kurir melléklapjában, a Kedveskedőben is. 1824. III. kötet. 43.
[39] Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst. 1824. Nr. 2–3.; No. 17.; No. 18.; Nr. 32–33.; Nr. 89–90. (az 1824 februárjában és márciusában a pompeji Forum Civile közelében kiásott antik templomról közölt alaprajzzal); 1825. Nr.1.
[40] Tudományos Gyűjtemény 10. (1826:8) 132–34. vö.: Papp Júlia: A nápolyi dóm két magyar vonatkozású síremlékének leírása 1826-ból. Magyar Könyvszemle 122. (2006:1. sz.) 82–93.
[41] Mesterkedők. Szerk.: Kovács Sándor Iván. Bp. 1999.; Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867). Bp. 2002. 204–247.; Knapp Éva: Popularitás és literátusság között: Berei Farkas András, a vándorpoéta és könyvárus. Debrecen DEENK, 2003.
[42] Christopher Charles Parslow: Rediscovering Antiquity. Karl Weber and the Excavation of Herculaneum, Pompeii, and Stabiae. Cambridge 1998.
[43] Az első években a kutatások valóban tervszerűtlenül folytak, a feltárt épületeket — miután az előkerült szobrokat, emlékeket elvitték — gyakran visszatemették.
[44] Johann Joachim Winckelmann: Sendschreiben von den herculanischen Entdeckungen, an den Hochgebornen Herrn Heinrich Reichsgrafen von Bruehl. Dresden 1762.; : Nachrichten von den neuesten herculanischen Entdeckungen, an Herrn Heinrich Füeßly. Dresden 1764.
[45] Pompeji feltárásának történetéhez vö. pl.: Pompeianarum antiquitatum Historia... Jos. Fiorelli. Neapoli. Volumen Primum MDCCCLX.; Volumen secundum MDCCCLXII; Volumen tertium MDCCCLXIV.; Storia degli scavi di Ercolano, Ricomposta sui documenti superstiti da Michele Ruggiero arhitetto direttore degli scavi e monumenti del. Regno. Napoli MDCCCLXXXV; Rediscovering Pompeii. Kiállítási katalógus. Roma 1992. Bey "L'ERMA" di Bretschneider.; Pompeji entdecken. Besichtigungsrundgänge anlässlich des 250. Jahrestages seit Beginn der Ausgrabungen. Herausgegeben von Antonio d'Ambrosio. Milano 1998.
[46] A legkorábbiak közülük: Charles-Nicolas Cochin: Lettre sur les peintures d’Herculanum, aujourd’hui Portici. Paris 1751.; Observations sur les antiquités d’Herculanum avec quelques réflexions sur la peinture et la sculpture des anciens...Paris 1754.; Anne Claude Philippe Caylus: Recueil d’antiquités... Paris 1752-1767.; Le antichita di Ercolano. Napoli 1757–1792.
[47] Pressburgisches Wochenblatt zur Ausbreitung der Wissens­chaften und Künste 1. (1771) 395–402., 403–408.)
[48] Mindenes Gyűjtemény 3. (1791:5. sz.) 163–68.
[49] Pressburger Zeitung. 1787. 59. szám. o.n., 1797. 881–82.; 893–94.; Bécsi Magyar Mercurius. 1794. II. 828., 899.; Bécsi Magyar Hírmondó. 1802. II. 76.; Magyar Kurir. 1807. II. 496–98., 1822. II. 346–48., 353–56., 1829. I. 197.; Hazai és Külföldi Tudósítások. 1811. I. 357., 1816. I. 221; Tudományos Gűjtemény 2. (1818:2) 133., (1818:7) 131., (1821:1) 48.; Hasznos Mulatságok 1. (1817:1) 244–46., (1820:1) 269., (1821:1) 166., (1824:2) 335., (1826:2) 6. Gemeinnützige Blätter 15. (1825:2) 487–88., (1826:2) 802–803. stb.
[50] Magyar Kurir. 1795. Toldalék 1–16.; Pressburger Zeitung. 1800. 217., 1800. 365. számozás helytelenül 341., 1803. 239.; Ofner und Pester Zeitung. 1804. 386–87.; 1807. 398–399., 423. stb.
[51] Hébe. 1823. 89–112. Lakos útleírásának többi része a Vándor szün-órái. II. Nápolyi levelek. Pesten 1839. című kiadványban látott napvilágot. Lakos beszámolóját az 1822-es Vezúv-kitöréstől l.: Társalkodó 2. (1833:1) 329–331., 333–335.
[52] Felső Magyarországi Minerva 4. (1828:2) 1699–1717. A 19. századi Itália-utazásokhoz vö.: Attilio Brilli: Reisen in Italien. Die Kulturgeschichte der klassischen Italienreise vom 16. bis 19. Jahrhundert. Köln 1989.; Christiane Zintzen: Literatur und Archäologie im 19. Jahrhundert. (Einige Aspekte öffentlicher Wirkungsweisen und literarischer Prozessierungen altertumswissenschaftlicher Forschungen und archäologischer Funde, dargestellt am Paradigma ’Pompeji’.) Wien 1992. Diplomarbeit.
[53] Wanderungen durch Pompeii von Ludwig Goro von Agyagfalva, Hauptmann im K. K. Österreichischen Génie Corps, Ritter des königlich-sizilianischen militärischen St. Georg-Ordens der Wiedervereinigung. Wien 1825. bei Mörschner und Jasper.
[54] Goró L.: Wanderungen i.m. 66. Bár az illusztrációkat felsoroló listában nem szerepelnek a várhelyi mozaikot ábrázoló képek, a könyvnek az MTA Könyvtárában található példányát a listában felsorolt 20 metszet helyett 22 díszíti. A többi illusztrációtól formában és méretben eltérő, Carl Bschor által készített litográfiák a várhelyi mozaikokat mutatják be.
[55] Magyar Kurir. 1823. II. 224.; Tudományos Gyűjtemény 8. (1824:10) 29–40.; Felső Magyarországi Minerva 1. (1825) 431–434, 473–474. Önálló kiadványt jelentetett meg 1825-ben a várhelyi leletről a szász Bedeus József. Freiherr Joseph Bedeus v. Scharberg: Abbildung von zwei alten Mosaiken, welche im Jahre 1823 zu Várhely, im Hunyader Comitate entdeckt worden. Hermannstadt und Kronstadt1825.
[56] A címlapillusztráció jelzése: „Goro inv.”, az V., VI., VII., VIII., IX., XIV., XVI., XIX. és XX. tábláé pedig: „Goro del.”
[57] Magyar Kurir. 1818. XLVII. sz. június 19-én. 399–400.
[58] Kedveskedő. 1824. Harmadik kötet. 41–43.
[59] Tudományos Gyűjtemény 9. (1825:3) 121–23. Valójában jelentek már meg korábban német nyelvű könyvek Pompejiről, ezek szerzői azonban Gorótól eltérően nem személyes tapasztalatok, hanem másodlagos források alapján számoltak be az ásatásokról és a feltárt leletekről. Vö.: Das gleichsam auflebende Pompeji, oder Versuch einer Geschichte dieser Stadt, worinnen ihr Ursprung, ihre Begebenheiten, ihr ungewöhnlicher Untergang, die wiederholten Nachsuchungen, und die wirklich da ausgegrabenen Kunstwerke und Denkmäler beschrieben werden von Georg Heinrich Martini, der Schule zu St. Nicolai Rector. Leipzig 1779.; Johann Heinrich Keerl: Ueber die Ruinen Herkulanums und Pompeji. Nebst einer Kurzen Beschreibung von den Schauspielen der alten Römer und Griechen. Mit Kupfern. Gotha 1791.
[60] Tudományos Gyűjtemény 9. (1825:6) 127.
[61] Magyar Kurir. 1825. II. 366–68.
[62] Váczy J.: Kazinczy i.m. 1898. VIII. 93., 1909. XIX. 161., 1910. XX. 68., 134., 152., 189., 1927. XXII. 409.
[63] Felső-Magyarországi Minerva. 1826. 4. negyed. 977–983.
[64] Társalkodó. 1832. 355.
[65] Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst 2. (1824) No. 149-150. 811–812. A könyv címlapján a megjelenés éveként — mint láttuk — 1825 van feltüntetve.
[66] Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Mode. 1825. Zweites Quartel. No. 44. 12. April. 366–367.
[67] Amalthea oder Museum der Kunstmythologie und bildlichen Alterthumskunde. Dritter Band. Leipzig 1825. 350366.
[68] Amalthea oder Museum der Kunstmythologie und bildlichen Alterthumskunde. Dritter Band. Leipzig. 1825. 333.
[69] Amalthea oder Museum der Kunstmythologie und bildlichen Alterthumskunde. Dritter Band. Leipzig 1825. 341342.
[70]Allgemeine Theaterzeitung und Unterhaltungsblatt für Freunde der Kunst, Literatur und des geselligen Lebens. 1825. Nr. 41. 167168.
[71] Jenaische Allgemeine Literatur-Zeitung. 1825. Nr. 98. Mai, 298301.
[72]Neue Deutsche Biographie. IXXII. Berlin 1964. VI. 276277.
[73] Legismertebb munkája az Etruskische Spiegel. I–V. Berlin (G. Reimer) 1843–1897. című monumentális korpusz. Az 1830-as években külföldi útjain Pulszky Ferenc többször találkozott Gerharddal. vö.: Pulszky F.: Életem i.m. I. 87., 88., 121., II. 31.
[74] Kunstblatt. 1825. 17. Oktober, Nr. 83. 330–332.
[75] Pompei Descritta da Carlo Bonucci. Seconda Edizione. Napoli 1826. 13. Carlo Bonucci Antonio Bonuccinak, a pompeji ásatások mérnök-igazgatójának (Insegnere Direttore di Reali scavi di Pompei) a rokona volt.
[76] William Gell: Pompeiana: the topography, edifices and ornaments of Pompeii...London 1832.6. Itáliai útja során a fiatal Pulszky Ferenc a Nápolyban élő Gell-t is meglátogatta. Pulszky F.: Életem i.m. I. 90.
[77]Nem ditsősségére szolgál-é nemzetünknek, hogy Magyar Katona az, a’ ki illy könyvet adott az Olvasó Világ’ kezébe? Az e-félékből fogják lassanként az idegen nemzetek tudományos érdemeit esmerni a’ Magyarnak.” Magyar Kurir. 1825. II. 368.
[78] Goró a sziciliai újraegyesítés Szent György katonai rendjének (Real Ordine Militare di S. Giorgio delle Riunione) már 1822-ben tagja volt, a rendbe való felvételébe tehát régészeti kutatásai még nem játszhattak szerepet. „A tűzokádóhegy Vezuvius...1822 Octoberben történt kirontásának környülállásos igaz leírása, Titt. Góro Lajos Úr Cs. Kir. Ingenieur Kapitány és a’ Sz. György Rendének Keresztes Vitézze által” Magyar Kurir. 1822. II. 346–348., 353–356.
[79] Magyar Kurir. 1825. II. 367–368.
[80] Hazai és Külföldi Tudósítások. 1828. I. 249. 32. szám. vö.: Memorie della Regale Accademia Ercolanense di Archeologia. Volume II. Napoli 1833.: „Catalogo de’socj della Regale Accademia Ercolanese di archeologia.” (VIII–XV.) „Cav. capitano Goro.” (XIV.) 
[81] Tudományos Gyűjtemény 12. (1828:4) 120.