Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A zsoltártól a rózsaszín regényig

2014.04.07

vegleges_megh_kuld-1-.jpg

 

A zsoltártól a rózsaszín regényig
 
Fejezetek a magyar női művelődés történetéből
 
A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete által 2014. április 2. és 2014. november 25. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezendő könyv- és művészettörténeti kiállítás
 
 
Bár a hazai tudomány a 19. század közepétől a női művelődés történetének számos oldalát és kiemelkedő személyiségét vizsgálta, a nők szerepe az elmúlt évszázadok társadalmi, kulturális és gazdasági folyamataiban a mai napig sem vált kellőképpen láthatóvá. Mivel a női művelődés jellege, tágassága vagy szűkössége mindig szoros összefüggésben volt a nőknek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyével, a női művelődés történetét csak a mindenkori kulturális élet egészének tükrében érdemes szemlélni. Ahhoz, hogy jobban megvilágítsuk a nemzeti kultúra történetének ezt a területét, meg kell ismernünk a női művelődés szerepének, kereteinek, lehetőségeinek és korlátainak a változását, kapcsolódásait és elkülönüléseit a különböző időszakok általános művelődési viszonyaihoz.
A női művelődés alkotói és befogadói oldala a felvilágosodás koráig nem különült el élesen egymástól: első női költőink, íróink vallásos énekek szerzésével vagy idegen nyelvű szövegek magyarra fordításával, éppúgy, ahogy női mecénásaink vallásos könyvek megjelenésének támogatásával, az általuk is gyakorolt mindennapos áhítati élet eszköztárát gyarapították. A 18. századig Magyarországon általánosan elterjedt latin nyelvű tudományosság peremén anyanyelven író, vagy külföldi munkákat magyarra fordító asszonyok ugyanakkor fontos szerepet játszottak a magyar nyelv fejlődésének folyamatában is. A 18–19. század fordulójától pedig a társadalom egyre jelentősebb szerepet szánt a nőknek a nemzeti művelődés – irodalom, képzőművészet, nyelvművelés – honleányi támogatásában: „Ti vagytok a polgári erény s nemzetiség védangyalai…” – jellemezte a nőket a Hitel előszavában Széchenyi István.
 
A kiállításon a 1619. század között kiadott, hat tematikus blokkba rendezett, női művelődési vonatkozású könyveken kívül festmények, akvarellek, sokszorosított grafikai lapok és iparművészeti tárgyak is szerepelnek. Interieur-ök kialakításával bemutatjuk a női művelődéshez – írás, olvasás, zenélés – kapcsolódó korabeli bútorokat, tárgyi eszközöket. Önálló blokkban mutatjuk be azokat az ábrázolásokat, melyek a különböző társadalmi rétegekből származó nők olvasásának eltérő megítélésére világítanak rá.
 
Tematikus blokkok:
 
I.
Védelmező, erős pajzs
 
A vallásos női műveltség a 15–18. században
 
A középkortól a 18. századig a hazai női művelődés alapvetően vallásos jellegű volt. Korai hazai nyelvemlékeink közé tartoznak a 16. század első negyedéig a Nyulak szigetén (ma Margitsziget) élő domonkos és az óbudai klarissza apácák által másolt, illetve a számukra készített magyar nyelvű kódexek. Ezek bibliai szövegek és imádságok mellett a kolostori élet szabályaival is megismertették használóikat. A kódexmásoló domonkos apácák közül név szerint ismerjük Legéndy Katót és Ráskay Leát, aki feltehetően a kolostor titkára és könyvtárosa is volt. A török kiűzése után Magyarországon ismét megtelepedett apácarendek néhány tagja (Újfalusi Judit, Sigray Erzsébet Róza) is foglalkozott vallásos művek magyarra fordításával.
A kéziratos és nyomtatott egyházi énekeskönyvekben a 16. század vége óta találkozunk világi asszonyok (Dóczi Ilona, Massai Ágnes) által írt versekkel. Számos nemesasszony támogatta anyagilag vallásos könyvek, teológiai munkák megírását, illetve az elkészült kéziratok megjelentetését (Lórántffy Zsuzsanna), néhány művelt nő pedig vallásos művek írására (Bethlen Kata), vagy idegen nyelvű munkák fordítására vállalkozott (Petrőczi Kata Szidónia, Dániel Polixéna).
                                                                         
II.
A bölcs asszony háza
 
A világi női műveltség a 15. századtól a 19. század közepéig
 
Mivel az erényes, vallásos, áhítatos életvitel mellett az asszonyokkal szembeni elvárás volt, hogy kivegyék részüket a család – a tehetősebbeknél a háznép és a birtok jobbágyai – ellátásának, gondozásának feladataiból is, a női művelődés fontos részét képezték a gazdálkodásra, betegápolásra, főzésre, kertészkedésre vonatkozó ismeretek. Néhány nemesasszony – pl. Zrínyi Ilona – háború idején, a férj távollétében a birtok fegyveres védelmében is részt vett. A család vagy a birtok mindennapi életének szervezéséhez szükséges ismeretek elmélyítését, újak megszerzését segítették a nők által vagy nők számára készített szakácskönyvek, orvosló és füveskönyvek. Ezek egy része kéziratban öröklődött tovább a nemesi családokban, más részük nyomtatásban is megjelent. Csömöri Zay Anna a 18. század elején egy cseh nyelvű orvosló könyvet és herbáriumot fordított magyarra.
A 18–19. század fordulóján alkotó, a hazai irodalmi közélet tagjaivá váló nőíróink között már gyakori a világi téma feldolgozása (Újfalvy Krisztina, Vályi Klára, Dukai Takách Judit, Bessenyei Anna), s alkalmanként az asszonyok részt vettek a nők társadalmi szerepéről, művelődési lehetőségeiről kibontakozó vitákban is. A művelt nők – mint Kazinczy Ferencnének a fia számára készített, ránk maradt grammatikai tankönyvpótló kéziratai mutatják – részt vállaltak a gyermekek nevelésében, oktatásában is.
 
III.
A szép nemnek hasznára és mulatságára
 
Nőknek szóló kiadványok a felvilágosodás és a korareformkor időszakában
 
A 18. század második felétől Nyugat-Európához hasonlóan Magyarországon is egyre több világi témájú kiadvány került a könyvpiacra. Ennek az óriási mértékben megnövekedett nyomtatványanyagnak a kiadók, szerzők, szerkesztők által is figyelembe vett egyik fontos célközönsége a női könyvvásárló volt.
A női kiadványok egy része életviteli tanácsokat, illetve gyakorlati ismereteket tett közzé. A gazdasszonyoknak szánt útmutatók mellett számos magyar nyelvű könyv jelent meg például a bábamesterségről, a gyermekek gondozásáról, neveléséről, a betegápolásról.
A nőknek szánt kiadványok legjelentősebb részét azok a többnyire metszetekkel illusztrált zsebkönyvek tették ki, melyek háziasszonyoknak szóló gyakorlati tanácsokat, történeti, irodalmi, tudományos ismereteket, illetve elbeszéléseket, verseket egyaránt tartalmaztak (Uránia). Céljuk – ahogy néhány kiadvány címében is olvashatjuk – a “hasznos gyönyörködtetés”, azaz az ismeretterjesztés és a szórakoztatás volt. Az 1820-as évek alkalmanként női költők verseit is tartalmazó, női nevet viselő irodalmi almanachjai (Hébe, Aurora, Aspasia, Aglaja) ugyanakkor a hagyománytisztelő és az új törekvések harcának egyik színtereként fontos szerepet játszottak a hazai irodalmi közéletben is.
A 18–19. század fordulóján a kassai Landerer kiadó Rózsa Szín Gyűjtemény című sorozatában megjelentek a kifejezetten nőknek szánt regények, melyek között érzelmes és kalandos történeteket egyaránt találunk.
 
IV.
Értelmes fő és szerető szív
 
Nőnevelés a 16. századtól a 19. század közepéig
           
A nőknek szánt nevelési könyvek, ún. női tükrök hazai hagyománya a Mátyás király felesége, Aragóniai Beatrix számára írt 15. századi itáliai kiadványokig nyúlik vissza. A 16. században jelennek meg az első magyar nyelvű – többnyire ókori forrásokra támaszkodó – női tükrök.
A 18. század közepétől számos, a lányok nevelésével foglalkozó hazai kiadvány látott napvilágot, melyek egy része külföldi munkák fordítása, átdolgozása volt. Míg korábban a lányok oktatásának leghangsúlyosabb területe a vallásos énekek, a biblia, a katekizmus oktatása volt, az újabb munkák szerzői fontosnak tartják, hogy a lányok bizonyos szintű történelmi, természettudományos, irodalmi ismereteket is elsajátítsanak, hiszen csak így tudják figyelemmel kísérni, segíteni leendő gyermekeik oktatását, s így tudnak majd részt venni a társasági életben és a hazai irodalom és művészet támogatásában.
              A nevelési könyvek sajátos típusát jelentették a külön a lányoknak és külön a fiúknak – egymás párdarabjaiként – kiadott munkák, illetve azok a könyvek, melyeket a szerzők a fiúknak és a lányoknak egyaránt szántak. A két könyvtípus egymás mellett élése jelzi az átmenetet, mely a két nem számára szükséges ismeretanyag és nevelési elvek iránti elvárásokban a 19. század elején megfigyelhető.   
 
V.
A polgári erény és a nemzetiség védangyalai
 
Törekvések a női öntudat és hivatástudat elmélyítésére
 
A nőknek szánt 18–19. századi kiadványokban számos olyan írást találunk, melyek célja a női öntudat és hivatástudat elmélyítése volt. Anekdoták, elbeszélések és önálló kiadványok mutatták be az elmúlt időszakok nevezetes külföldi és hazai asszonyainak életét, kiemelkedő tetteit, példát mutatva a női olvasóknak. Körvonalazódni kezdett egy hazai női panteon, mely a szentéletű középkori királylányok (Margit, Erzsébet, Hedvig), a tragikus sorsú (Zách Klára) vagy a kiemelkedő történeti személyek (Széchy Mária) emlékét elevenítette fel. Ennek a panteonnak fontos szereplői voltak azok a vitéz, bátor nők, akik hősi cselekedeteikkel hazájukat, erényüket vagy a családjukat oltalmazták (Doboziné, egri nők, szigetvári nők, Rozgonyi Cecília, Zrínyi Ilona).
A női zsebkönyvekben, almanachokban fontos szerepet kaptak azok az elbeszélések és illusztrációk is, melyek a nőkkel szembeni legfontosabb elvárásoknak (jó háziasszony, jó feleség, jó anya) megfelelő asszonyi erényeket, cselekedeteket mutattak be. A polgárság politikai és gazdasági hatalmának erősödésével párhuzamosan néhány szerző a fényűző, pazarló életet élő, a gyermekek nevelését idegen nevelőkre bízó anyákkal szembeállította és követendő példaként említette a takarékos, családja gondját viselő, a gyermeknevelésben hangsúlyos részt vállaló édesanyákat.
 
VI.
Az asszonynak jussai és ékessége
 
Írások a nőkről, a női jogokról és a női művelődésről
 
            Az asszonyok tulajdonságairól, általános megítéléséről a 16. század óta megjelenő kiadványok egy része a nők állhatatlanságát, gonoszságát hangsúlyozó, ún. asszonycsúfoló írás, más részük a jó tulajdonságaikat hangoztató, a páros élet szépségeit ecsetelő munka volt.
            A 18. század végétől számos írás foglalkozott a nők jogaival, társadalmi szerepével és tanulási, művelődési lehetőségeivel. Az 1790. évi országgyűlés idején megjelenő röpiratok férfi szerzői például hasznosnak tartották volna, ha a nők hallgatóként ott lehetnének az országgyűlés ülésein, vagyis korlátozott módon ugyan, de részt vehettek volna a politikai életben.
A lányok bizonyos szintű oktatásának szükségességét egyre többen elismerték, a „tudós nőkkel” szemben ugyanakkor a politikusok, írók túlnyomó többsége ellenszenvvel viseltetett. Az 1820-as éveknek a nőneveléssel kapcsolatos hazai sajtóvitáiba bekapcsolódó (Takáts Éva), illetve az 1840-es években a lányoktatásban tevékenyen részt vevő nők (Teleki Blanka, Leövey Klára) ugyanakkor már azt hangsúlyozták, hogy a nők éppúgy alkalmasak a tudományok elsajátítására, mint a férfiak, ha megfelelő képzést kapnak. Őket tekinthetjük a nők művelődési egyenjogúsága hazai úttörőinek.